PODCAST · business
CSAK 15 PERC - motiváció, siker és menedzser könyvek röviden
by Pecze Henrietta Mentális Erőnlét Szakértő
EZEN A CSATORNÁN ÖNFEJLESZTŐ, ÖNISMERETI KÖNYVEK VALAMINT SIKERRŐL, MOTIVÁCIÓRÓL, VEZETŐI KÉSZSÉGEKRŐL SZÓLÓ KÖNYVEK RÖVIDÍTETT VÁLTOZATAIT HALLGATHATOD. EGY-EGY HANGOSKÖNYV CSAK 15 PERC, DE AZ EREDMÉNY …. Minden egyes hanganyag írásos változatát megtalálod a leírásban szereplő linken. További hasonló tartalmakért látogass el a honlapomra : https://peczehenriettacoach.hu #coach #siker #motiváció #menedzser #szokás #LifeCoach #hangoskönyv #könyvösszefoglaló #LifecoachBudapest #önismeret #vezető #önfejlesztés #üzlet
-
60
Alakítsd át a félelmet erővé! – Mit csinálj, ha félsz és cselekedj a félelem ellenére is – könyvösszefoglaló by Susan Jeffers
Mit kezdj a félelemmel, ha újra és újra megállít? Ez az epizód Susan Jeffers könyvének lényegét foglalja össze közérthetően és gyakorlatiasan. Szó lesz a szorongás kezeléséről, az önbizalomhiányról, a halogatásról, a túlgondolásról, az áldozatszerepről és arról, hogyan lehet továbblépni akkor is, amikor még ott van benned a félelem. Ha félsz a változástól, nehezen hozol döntést, vagy úgy érzed, a saját bizonytalanságod tart vissza, ez az összefoglaló segíthet más szemmel nézni arra, ami eddig megállított. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2026/03/24/alakitsd-at-a-felelmet-erove/ Pecze Henrietta, Mentális Erőnlét Szakértő vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Susan Jeffers: Feel the Fear and do it anyway Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte Ha tetszett, iratkozz fel a csatornára és tarts velem a fejlődés útján! #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #félelem #szorongás #önbizalom #halogatás #önfejlesztés #könyvösszefoglaló #komfortzóna #önfejlesztés #peczehenrietta #pexi Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
59
Jóból kiváló - Az üzleti siker titkai by Jim Collins, könyvösszefoglaló
Jim Collins: Jóból kiváló – A tartós üzleti siker elemei, könyvösszefoglaló Hogyan lesz egy átlagos cégből világelső? Mi választja el a "jó" vezetőt a "kiváló"-tól? Ebben az összefoglalóban Jim Collins üzleti klasszikusát, a Jóból kiváló (Good to Great) című könyvet dolgozom fel. Miről lesz szó? - Az 5-ös szintű vezetés: Miért a szerénység és az akarat a siker kulcsa? - Előbb a "ki", aztán a "mi": Miért fontosabb a megfelelő csapat, mint maga a stratégia? - A sündisznó-koncepció: Hogyan találd meg azt az egy dolgot, amiben a legjobb lehetsz? - A lendkerék-effektus: Miért nincs "csodapirula" és hogyan épül fel a valódi áttörés? - A fegyelem kultúrája: Hogyan váltsd le a mikromenedzselést szabadságra és felelősségre? Neked szól ez az összefoglaló, ha: - Vezetőként szeretnéd a cégedet a következő szintre emelni. - Érdekel az üzleti stratégia és a pszichológiai mélységek összefonódása. - Kevés az időd, de a legjobbaktól akarsz tanulni. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2026/03/02/jobol-kivalo-a-tartos-uzleti-siker-elemei/ Pecze Henrietta, Mentális Erőnlét Szakértő vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Jim Collins: Good to great Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte Ha tetszett a videó, iratkozz fel a csatornára és tarts velem a fejlődés útján! #JóbólKiváló #ÜzletiSiker #Vezetés #Management #Könyvösszefoglaló # #PexiProgram #Csak15Perc #PeczeHenrietta #Önfejlesztés #KKV#önismeret #menedzser ##siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #menedzser #vezető #üzlet #pexi #önfejlesztés #lifecoach Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
58
Ne gondold túl! – Hozz könnyebben döntéseket, hagyd abba a vívódást és élj boldogabb életet. by Anna Bogel– könyvösszefoglaló
Te is órákig rágódsz egy-egy döntésen? Folyton a „mi lesz, ha...?” forgatókönyveket pörgeted a fejedben? Ebben a részben Anne Bogel: Ne gondold túl! (Don't Overthink It) című könyvének lényegét foglalom össze, hogy segíthesek neked visszavenni az irányítást a gondolataid felett. Sokan esünk a túlgondolás csapdájába, amikor nem látjuk előre a jövőt, vagy nem tudjuk biztosan, mi lenne a helyes lépés. Ez a könyv nemcsak elmagyarázza, miért rágódunk, hanem gyakorlati tippeket is ad, hogyan hozzunk könnyebben döntéseket és hogyan spóroljunk meg rengeteg mentális energiát. Amiről ebben az összefoglalóban hallhatsz: Miért nehéz a döntéshozatal a mai világban? Hogyan szakíthatod meg a „mi lesz, ha...?” és a „miért tettem?” köröket? Az egyszeri döntés elve: hogyan spórolj időt rutinokkal. Mi a teendő, ha mégis hibáztál? (A rugalmas továbblépés művészete). Miért hallgasd meg? Ha szeretnél kevesebbet aggódni, magabiztosabb döntéseket hozni és több örömöt találni a mindennapokban, ez az összefoglaló neked szól. Ha tetszett a tartalom, iratkozz fel a csatornára és írd meg kommentben: Te min szoktál a legtöbbet rágódni? Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2026/01/28/ne-gondold-tul/ Pecze Henrietta, Mentális Erőnlét Szakértő vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Anne Bogel: Don't Overthink It - Make Easier Decisions, Stop Second-Guessing, and Bring More Joy to Your Life Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #fejlődés #önfejlesztés #lifecoach #peczehenrietta #túlgondolás #döntéshozatal #önfejlesztés #könyvösszefoglaló #pszichológia #mentálisegészség #aggódás #rágódás #boldogság #tanulás #Csak15Perc #Pexi Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
57
A GTD módszer - Hatékonyságnövelés stresszmentesen by David Allen, könyvösszefoglaló
A legtöbb ember megpróbálja "fejben tartani" a fontos információkat, találkozókat és közelgő feladatokat, hogy lépést tudjon tartani ezzel a rohamléptékkel. Sajnos, ez a módszer elpazarolja az agy nagyszerű gondolkodási képességét azzal, hogy egy csomó haszontalan információval tölti meg azt. Itt jön a képbe a Getting Things Done (GTD), amely bizonyítottan az egyik legjobb módszer a hatékonyságnövelés terén. A hatékony munkavégzés, a szervezettség és a prioritások meghatározása segít, hogy elkerüld a túlterheltség csapdáját. David Allen, a GTD (Getting Things Done) módszertan megalkotója több évtizedes coaching- és tréningmunkája során több ezer emberrel dolgozott együtt. Tapasztalatai alapján rájött, hogy a stressz leggyakrabban abból fakad, hogy az emberek nem megfelelően kezelik az általuk elvállalt feladatokat. Ekkor alkotta meg a GTD módszert, amit most te is megismerhetsz megadva magadnak az esélyt, hogy szervezettébbé válj, csökkentsd a stresszt a munkahelyeden és hogy hatékonyabban irányítsd a teendőidet. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: ➤ https://peczehenriettacoach.hu/2023/04/25/hatekonysagnoveles-stresszmentesen-gtd-modszer/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: David Allen, Getting Things Done NYILATKOZAT: Ez a videó egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövidkönyv #hangoskönyv #produktivitás #hatékonyság #hatékonyan #stressz #stresszkezelés #időgazdálkodás #vezető #timemenedzsment #időbeosztás #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta #GTD Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
56
Hogyan lehetsz te is vonzó személyiség? – könyvösszefoglaló by Marc Reklau
Hogyan lehetsz vonzó személyiség anélkül, hogy szerepet játszanál vagy manipulálnál? Miért figyelnek egyes emberekre ösztönösen ? Ebben az összefoglalóból kiderül . Ez a könyv nem trükköket tanít. Nem „hogyan nyerj meg mindenkit” módszereket ad. Hanem megmutatja, mitől válik valaki hitelessé, meggyőzővé és természetesen vonzóvá mások számára. Tudd meg: miért nem létezik valódi siker emberi kapcsolatok nélkül hogyan hat a belső stabilitás és önértékelés a kisugárzásodra mitől mondanak az emberek szívesen igent, nyomásgyakorlás nélkül hol a határ kedvelhetőség és önfeladás között miért nem kell mindenkinek kedvelnie téged ahhoz, hogy sikeres legyél Ez az összefoglaló azoknak szól, akik önfejlesztés, kommunikáció, vezetői készségek vagy emberi kapcsolatok területén szeretnének fejlődni és nem felszínes technikákat, hanem tartós, működő szemléletet keresnek. Az emberi kapcsolatok nem eszközök a sikerhez. Ők maguk a siker alapjai. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2026/01/07/hogyan-lehetsz-te-is-vonzo-szemelyiseg/ Pecze Henrietta, Mentális Erőnlét Szakértő vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Marc Reklau: How to Become a People Magnet - 62 Simple Strategies to build powerful relationships and positively impact the lives of everyone you get in touch with Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #fejlődés #önfejlesztés #lifecoach #peczehenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
55
A stressz működése és kezelése - miért nem lesz gyomorfekélyük a zebráknak? – könyvösszefoglaló, by Robert M. Sapolsky
Robert M. Sapolsky: Stressz működése és kezelése - miért nem lesz gyomorfekélyük a zebráknak? Könyvének összefoglalója A könyv egészen másképp beszél a stresszről, mint a legtöbb népszerű pszichológiai vagy önsegítő könyv. Nem egyszerű tippeket ad és nem is leegyszerűsített tanácsokat ismételget. Ehelyett megmutatja, hogyan működik valójában a stresszrendszer, miért alakult ki evolúciósan és hogyan vált a modern életben olyan állandó nyomássá, amelyre biológiailag nem vagyunk felkészítve. A szerző nemcsak a stressz működését magyarázza el, hanem olyan megelőző eszközöket is ismertet, amelyek csökkenthetik a kialakulás esélyét, illetve kezelési lehetőségeket is felvázol azok számára, akik már tartós stresszt élnek meg. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/12/15/a-stressz-mukodese-es-kezelese-miert-nem-lesz-gyomorfekelyuk-a-zebraknak/ Pecze Henrietta, Mentális Erőnlét Szakértő vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Robert M. Sapolsky: Why Zebras Don't Get Ulcers: The Acclaimed Guide to Stress, Stress-Related Diseases, and Coping Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #menedzser #vezető #stresszkezelés #stressz #önfejlesztés #lifecoach #stresszoldás #peczehenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
54
A csapatműködés öt diszfunkciója – könyvösszefoglaló, by Patrick Lencioni
Hogyan működnek a valóban kiváló csapatok? Miért esik szét annyi tehetséges, tapasztalt szakemberekből álló vezetői csapat – és hogyan lehet ezt megfordítani? Ebben az epizódban részletesen, érthetően foglalom össze Patrick Lencioni világhírű könyvét, a „ The Five Dysfunctions of a Team - Kell egy csapat”-t, amely a csapatműködés egyik legerősebb és leggyakrabban használt modelljét mutatja be. Ha valaha is dolgoztál másokkal , ez az összefoglaló neked szól. A könyv lényege egyszerű, mégis forradalmi:a csapatok nem azért omlanak össze, mert rossz emberek dolgoznak bennük, hanem azért, mert az emberi természet rejtett mintái akadályozzák az együttműködést. Lencioni ehhez egy ötszintű modellt ad, amely kristálytisztán mutatja meg: – miért a bizalom hiánya a legnagyobb akadály – miért fontos az egészséges konfliktus és miért tévhit, hogy a vita rossz – hogyan lesz valódi elköteleződés egy döntés mögött – mitől működik az elszámoltathatóság és miért nélkülözhetetlen – hogyan fókuszál egy nagy csapat a közös eredményekre, nem csak az egyéni célokra Továbbá végigvezetlek azon is, hogyan jelennek meg ezek a működési csapdák minden olyan helyzetben, ahol emberek együtt dolgoznak – akkor is, ha valaki azt hiszi, „nálunk nincs is klasszikus csapat”. Ha szeretnéd megérteni, hogyan lehet egy csapatból valódi erőforrás, és miként válik az emberi együttműködés versenyelőnnyé, akkor hallgasd me Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/11/18/a-csapatmukodes-ot-diszfunkcioja-konyvosszefoglalo/ Pecze Henrietta, Mentális Erőnlét Szakértő vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Patrick Lencioni : The Five Dysfunctions of a Team: A Leadership Fable Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #Csapat #CsapatMűkdés#könyvösszefoglaló #menedzser #önfejlesztés #mentálisegészség#önismeret #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #önfejlesztés #csak15perc #peczehenrietta #vezető Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
53
Lesz@rom művészete - könyvösszefoglaló, Hogyan ne stresszelj annyit?
Hogyan tudnék végre nem stresszelni mindenen? Mit csináljak, hogy ne idegesítsen minden? Ilyen és hasonló gondolataid vannak? Mindent túlgondolsz? Folyton hasonlítgatod magad másokhoz? Akkor ez a könyv neked szól. A lesz@rom finom művészete nem arról szól, hogy ne érdekeljen semmi — hanem arról, hogy megtanuld, mire érdemes energiát pazarolni, és mire nem. Hallgasd meg ezt az összefoglalót, ha szeretnéd megérteni, miért nem a „minden lehet” szabadsága tesz boldoggá, hanem az, ha megtalálod, mi az, ami igazán számít. Ha inspirálónak találtad, iratkozz fel a csatornámra, hogy ne maradj le a következő könyvösszefoglalókról sem. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/10/30/a-leszrom-rafinalt-muveszete-kevesebb-para-tobb-elet/ Pecze Henrietta, Mentális Erőnlét Szakértő vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Mark Manson : The Subtle Art of Not Giving a F*ck Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #boldogsàg #könyvösszefoglaló #siker #rövídítettkönyv #hangoskönyv #produktivitás #menedzser #vezető #stresszkezelés #stressz #önfejlesztés #peczehenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
52
ADHD 2.0, Minden, amit az ADHD-ról tudni kell, könyvösszefoglaló by Edward Hallowell, John Ratey
Edward Hallowell, John Ratey: ADHD 2.0 Ez a videó az ADHD 2.0 című könyv összefoglalója – az egyik legemberibb és legreménytelibb megközelítés, amit valaha írtak a figyelemhiányos /hiperaktivitás zavarról. Nem a problémát hangsúlyozza, hanem azt mutatja meg, hogyan lehet az ADHD-ból erőt, fókuszt és önbizalmat kovácsolni. Akár te magad, akár a családodban vagy a munkahelyeden van valaki, aki érintett – ez az összefoglaló segít jobban megérteni, mi zajlik az ADHD-s elmében, és hogyan lehet vele teljes, kiegyensúlyozott életet élni. Mert az ADHD nem csupán kezelhető – hanem irányítható. A cél nem az, hogy „normális” legyél, hanem hogy önmagad legjobb verziójává válj. 📘 A könyv fő témái: Mi is az ADHD valójában Miért nem a „lustaság” vagy „gyengeség” jele Gyakorlati stratégiák a fókusz, energia és önbizalom megtartásához Ha inspirálónak találtad, iratkozz fel a csatornámra, hogy ne maradj le a következő könyvösszefoglalókról sem. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/10/10/adhd-2-0-nincs-rossz-agy-csak-masmilyen Pecze Henrietta, Mentális Erőnlét Szakértő vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Edward Hallowell, John Ratey: ADHD 2.0, New Science and Essential Strategies for Thriving with Distraction - from Childhood through Adulthood #ADHD #könyvösszefoglaló #figyelemzavar #önfejlesztés #mentálisegészség#önismeret #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #önfejlesztés #csak15perc #peczehenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
51
Teljes felelősségvállalás (Extreme ownership) - könyvösszefoglaló, by Jocko Willink - Leif Babin
Jocko Willink – Leif Babin:Teljes felelősségvállalás (Extreme ownership) Mi különbözteti meg a kiemelkedő vezetőket mindenki mástól? Nem a szerencse, nem a körülmények és nem is az, hogy hibátlan emberekkel dolgoznak. A különbség az, hogy a nagy vezetők mindent a saját felelősségüknek tekintenek. Nem keresnek kifogásokat, nem mutogatnak másokra, hanem azt kérdezik: mit kellett volna másképp tennem, hogy sikerüljön? Ez az elv az extrém, vagy teljes felelősségvállalás. Aki ezt a hozzáállást alkalmazza, az bármilyen területen kiemelkedik: a vezető produktívabb csapatot épít, a menedzser ellenállóbb szervezetet formál, a szülő pedig támogatóbb családi környezetet teremt. A folyamat egyszerű, de nem könnyű – éppen ezért annyira erős. Ez az összefoglaló azoknak a vezetőknek szól, akik nem elégszenek meg azzal, hogy ‘túléljenek’ a szerepükben. Ha csak ímmel-ámmal vezetsz, ne hallgasd meg. De ha felelősen, teljes szívvel akarsz vezetni, akkor nem tudod majd nem végighallgatni. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/09/20/teljes-felelossegvallalas-a-munkaban-es-a-maganeletben/ Pecze Henrietta, Mentális Erőnlét Szakértő vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Jocko Willink – Leif Babin: Extreme Ownership Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte 🔔 Ne felejts el feliratkozni, ha érdekelnek hasonló tartalmak önismeretről, pszichológiáról, önfejlesztésről! #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #önfejlesztés #lifecoach #peczehenrietta #Csak15Perc Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
50
Az akadály maga az út, könyvösszefoglaló by Ryan Holiday
Ryan Holiday: Az akadály maga az út A szerző a sztoikus filozófusok tanításait kelti életre modern nyelven és történelmi, üzleti, személyes példákon keresztül mutatja meg, hogyan lehet a nehézségekből erőt kovácsolni. Ahelyett, hogy menekülnénk a kudarcok elől, vagy beleragadnánk a félelmeinkbe, a szerző arra biztat, hogy használjuk őket ugródeszkaként. A könyv három nagy pillér köré épül: észlelés, cselekvés és akarat. Először megtanít más szemmel látni a problémát, majd arra, hogy bátran lépjünk előre, végül pedig arra, hogyan találjuk meg a belső tartást, amikor már semmi mást nem irányíthatunk. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/08/24/az-akadaly-maga-az-ut-amelyen-erosebbe-bolcsebbe-es-szabadabba-valhatsz/ Pecze Henrietta, Mentális Erőnlét Szakértő vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Ryan Holiday: The Obstacle Is the Way Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte 🔔 Ne felejts el feliratkozni, ha érdekelnek hasonló tartalmak önismeretről, pszichológiáról, önfejlesztésről! #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #önfejlesztés #lifecoach #peczehenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
49
Brian Tracy – Phoenix szemináriuma összefoglaló - a siker pszichológiája (2. rész)
Ebben a két részes összefoglalóban Brian Tracy legendás Phoenix szeminárium című könyvének legfontosabb gondolatait foglalom össze – érthetően, élvezetesen, gyakorlatiasan. Miért éppen ez a könyv? Mert olyan mélységgel és alapossággal tárja fel a siker, a tudatalatti, az énkép, az érzelmek, a kapcsolatok és az önfejlesztés kérdéseit, amit kevés más könyv tud. Az élet szinte minden területét érinti – a félelmeinktől a célkitűzésen át a belső felszabadulásig. Ebben a részben szó lesz többek között: - a benned lévő zseni kibontakoztatásáról - stresszkezelésről - emberi kapcsolatokról - önkép, az önbecsülés és az önbizalom jelentőségéről Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/07/08/phoenix-szeminarium-a-siker-pszichologiaja/ Az időgazdálkodásról szóló 24/7 könyv összefoglalója: https://peczehenriettacoach.hu/2025/02/11/24-7-elvek-es-modszerek-hogy-jol-gazdalkodj-az-idoddel/ Pecze Henrietta, Mentális Erőnlét Szakértő vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Brian Tracy: The Psychology of Achievement: The Phoenix Seminar Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte 🔔 Ne felejts el feliratkozni, ha érdekelnek hasonló tartalmak önismeretről, pszichológiáról, önfejlesztésről! #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #siker #vezető #pszichológia #időbeosztás #önfejlesztés #lifecoach #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
48
Brian Tracy – Phoenix szemináriuma összefoglaló - a siker pszichológiája (1. rész)
Ebben a két részes összefoglalóban Brian Tracy legendás Phoenix szeminárium című könyvének legfontosabb gondolatait foglalom össze – érthetően, élvezetesen, gyakorlatiasan. Miért éppen ez a könyv? Mert olyan mélységgel és alapossággal tárja fel a siker, a tudatalatti, az énkép, az érzelmek, a kapcsolatok és az önfejlesztés kérdéseit, amit kevés más könyv tud. Az élet szinte minden területét érinti – a félelmeinktől a célkitűzésen át a belső felszabadulásig. Ebben a részben szó lesz többek között: az énkép hatalmáról és újraprogramozásáról a tudattalan fékek feloldásáról a negatív érzelmek kezeléséről az aggódás ellenszeréről a megfordíthatóság törvényéről és arról, hogyan válhatunk igazán önazonossá Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/07/08/phoenix-szeminarium-a-siker-pszichologiaja/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Brian Tracy: The Psychology of Achievement: The Phoenix Seminar Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte 🔔 Ne felejts el feliratkozni, ha érdekelnek hasonló tartalmak önismeretről, pszichológiáról, önfejlesztésről! #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #siker #vezető #pszichológia #időbeosztás #önfejlesztés #lifecoach #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
47
Urald a haragod - Ne légy dühös soha többé, by David J. Lieberman, könyvösszefoglaló
Dr. David J. Lieberman: Urald a haragod, urald a helyzetet – Őrizd meg a hidegvéred és urald a helyzetet bármilyen szituáció vagy párbeszéd során! könyvösszefoglaló Haragszol, dühös vagy, néha úgy érzed, hogy szétrobbansz a méregtől? A legtöbb ember nap mint nap küzd a harag különböző formáival, de vajon valóban tudjuk, mi váltja ki és hogyan kezelhetjük hatékonyan? Ezzel az összefoglalóval nem csak gyakorlati útmutatót kapsz a harag kezeléséhez, hanem mélyebb összefüggéseket is megismerhetsz: miért leszünk mérgesek, milyen belső konfliktusok fokozzák a harag érzését és hogyan érhetjük el a valódi érzelmi szabadságot. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/03/05/urald-a-haragod-hogyan-ne-legy-merges-legkozelebb/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: David J. Lieberman : Never Get Angry Again: The Foolproof Way to Stay Calm and in Control in Any Conversation or Situation Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #harag #dühkezelés #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #RövídítettKönyv #hangoskönyv #vezető #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta #IndulatKezelés Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
46
Mérjünk meg bármit! Útmutató üzleti döntéshozóknak, könyvösszefoglaló by Dougles Hubbard
Hogyan mérjük meg a megfoghatatlant? Sok vezető, tanácsadó vagy elemző kerül nap mint nap olyan helyzetbe, ahol fontos döntést kell hozni – miközben nincsenek „kemény adatok”, csak megérzések, részleges információk, vagy egy érzés, hogy „ezt nem lehet számszerűsíteni”. Pedig lehet. És meg is kell próbálni. Douglas Hubbard How to Measure Anything című könyve pontosan erről szól: hogyan csökkentsük a döntéseink körüli bizonytalanságot még akkor is, ha elsőre úgy tűnik, semmit sem lehet mérni. A módszerei – kalibrált becslések, információ értéke, Bayes-inverzió, Monte Carlo szimuláció – nemcsak elméletben működnek, hanem a gyakorlatban is segítenek jobb döntéseket hozni. Ha tanácsadóként, vezetőként, vagy bármilyen komplex probléma gazdájaként te is szeretnél magabiztosabban dönteni kevés vagy bizonytalan adat alapján, akkor ezt az összefoglalót neked írtam. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/06/16/minden-fontos-dolog-merheto-utmutato-uzleti-donteshozoknak/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Dougles Hubbard : How to Measure Anything: Finding the Value of "Intangibles" in Business Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #Mérés #vezető #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #üzlet #döntéshozás #Önbizalom #önfejlesztés #lifecoach #megbeszélés #hangoskönyv #csak15perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
45
24/7 - Időgazdálkodás, időbeosztás mesterfokon, by Tim Reichel - könyvösszefoglaló
Tim Reichel: 24/7- Az időgazdálkodási könyv azoknak, akiknek nincs idejük időgazdálkodási könyvet olvasni könyvösszefoglaló Érezted már úgy, hogy egész nap rohansz, mégis mindig maradnak elintézetlen feladatok? Az időgazdálkodás nem csupán a teendők gyorsabb elvégzéséről szól, hanem arról is, hogyan oszthatod be tudatosan az idődet, hogy csökkentsd a stresszt és növeld a hatékonyságot. A 24/7 című könyv 7 alapelvet és 24 módszert mutat be, amelyekkel jobb egyensúlyt teremthetsz a munka és a magánélet között. Ráadásul ez a könyv egyedülálló abban, hogy összegyűjtötte a legjobb és leginkább működő elveket és módszereket. Így nem kell többé az internetet böngészned a legjobb tanácsokért– itt mindent megtalálsz, ami a sikeres időgazdálkodáshoz szükséges. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/02/11/24-7-elvek-es-modszerek-hogy-jol-gazdalkodj-az-idoddel/ A GTD módszer linkje: https://open.spotify.com/episode/124HsBIZ3LdlKb4LDXaDOA?si=126c89c599a34182 Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Tim Reichel: 24/7 Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #időgazdálkodás #timemenedzsment #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #RövídítettKönyv #hangoskönyv #produktivitás #vezető #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
44
Változtass a gondolataidon és változni fog az életed – Gyakorlatok a tudományosan megalapozott CBT módszerrel, könyvösszefoglaló by Simon Rego PsyD , Sarah Fader
Úgy érzed, túl sokat rágódsz, kevés az önbizalmad? Nehéz elcsendesíteni a belső kritikus hangot? Ez az összefoglaló segít máshogy gondolkodni – és ezzel máshogy érezni, máshogy élni. Az összefoglaló a The CBT Workbook for Mental Health c. könyv alapján készült, tele bizonyítottan hatékony önsegítő gyakorlatokkal, amelyek segítenek: ✔ csökkenteni a szorongást ✔ növelni az önbizalmad ✔ újraírni a negatív belső párbeszédet ✔ és közelebb kerülni ahhoz az emberhez, akivé válni szeretnél Nem kell pszichológusnak lenned. Nem kell tökéletesnek lenned.Csak nyomd meg a lejátszás gombot – és kezdd el ma. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/05/25/valtoztass-a-gondolataidon-cbt-gyakorlatokkal/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Simon Rego, Sarah Fader : The CBT Workbook for Mental Health: Evidence-Based Exercises to Transform Negative Thoughts and Manage Your Well-Being Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #cbt #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #KognitívViselkedésTerápia #agyalás #NegatívGondolat #Önbizalom #önfejlesztés #lifecoach #megbeszélés #hangoskönyv #csak15perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
43
A tökéletes megbeszélés - 33 módszer, hogyan legyen egy meeting hatékony és eredményes, könyvösszefoglaló
Robert Hoffman — Glenn Parker: A tökéletes megbeszélés - 33 módszer, hogyan legyen egy meeting hatékony és eredményes, könyvösszefoglaló A hatékony meeting nem szerencse kérdése – hanem tudatos tervezés, strukturáltság, rugalmasság és figyelem eredménye. És ami még fontosabb: ha jól csináljuk, mindenki nyer vele. Kevesebb frusztráció, több eredmény, jobb csapatdinamika. Ez pedig nemcsak a meetingek minőségét javítja, hanem az egész szervezet működését is magasabb szintre emeli. Sok múlik az előkészítésen, a levezetésen, a lezáráson és az utókövetésen. A könyv a legjobb módszereket mutatja be, hogy jól áttekinthető módon, problémaorientáltan, minél több praktikus tanáccsal, ötlettel és mintával szolgáljon. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/04/25/a-tokeletes-megbeszeles-utmutato-a-hatekony-meeting-vezetesehez/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Robert Hoffman — Glenn Parker: Meeting Excellence: 33 Tools to Lead Meetings That Get Results Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #meeting #vezető #timemenedzsment #hatékonyság #önfejlesztés #lifecoach #megbeszélés #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
42
A maximalizmus újragondolva, könyvösszefoglaló by K. M. Schafler
Katherine Morgan Schafler : Perfekcionisták kézikönyve - Hogyan engedd el a kontrollt és hozd ki magadból a legtöbbet könyv összefoglalója A maximalizmus, a kontroll és a perfekcionizmus sokáig erénynek tűnik… amíg el nem fáradsz bele. Ha te is gyakran érzed, hogy csak akkor vagy elég jó, ha minden hibátlan, ha mindig mindent kézben tartasz és ha maximális teljesítményt vársz el magadtól — ez az epizód neked szól. Hiszen ez egy inspiráló, mégis nagyon őszinte könyv arról, hogyan viszonyulunk a saját tökéletesség-igényünkhöz. Egyik legfontosabb üzenete, hogy a maximalizmust nem legyőzni, hanem megszelídíteni kell – és akkor egy rendkívül erős, kreatív és motiváló energiává válhat. Hallgasd meg és ismerj magadra. Vagy épp szabadulj fel. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/04/11/a-perfekcionistak-kezikonyve/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Katherine Morgan Schafler: The Perfectionist's Guide to Losing Control - A Path to Peace and Power Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #maximalista #könyvösszefoglaló #siker #RövídítettKönyv #hangoskönyv #Kontroll #menedzser #vezető #maximalzmus #Perfekcionista #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
41
Hogyan érvényesülj nőként? Leendő és jelenlegi női vezetőknek - könyvösszefoglaló
Marshall Goldsmith — Sally Helgesen : Hogyan érvényesülj nőként? Változtassuk meg a sikerünk útjában álló 12 szokást! Könyvösszefoglaló A "Hogyan érvényesüljünk nőként" egy inspiráló és gyakorlati útmutató, amely segít a nőknek felismerni és leküzdeni azokat a berögzült szokásokat, amelyek gátolják szakmai előmenetelüket, hogy magabiztosabban és hatékonyabban építhessék karrierjüket. Különösen hasznos lehet vezetői szerepre törekvő vagy már vezetőként dolgozó nők számára, illetve mindazoknak, akik tudatosabban szeretnék építeni szakmai önérvényesítésüket. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/03/26/hogyan-ervenyesulj-nokent-leendo-es-jelenlegi-noi-vezetoknek/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Marshall Goldsmith — Sally Helgesen : How Women Rise: Break the 12 Habits Holding You Back Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #NőiVezető #vezető #timemenedzsment #AmbiciózusNő #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
40
A szorongás feloldása - kijutás az aggódás és a félelem csapdájából, könyvösszefoglaló
Judson Brewer: A szorongás feloldása - könyvösszefoglaló A szorongás napjaink egyik legnagyobb kihívása, amely az állandó nyugtalanságtól egészen a pánikrohamokig számos formában jelentkezhet. Gyakran vezet olyan mindennapi problémákhoz, mint a halogatás, stresszevés, közösségi médiafüggőség vagy akár összeesküvés-elméletekben való elmerülés. Ez a tartalom nemcsak abban segít, hogy felismerd a szorongás rejtett jeleit, hanem gyakorlati, bizonyítottan hatékony módszereket is kínál, amelyekkel újra kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb életet élhetsz. A szerző által bemutatott eszközökkel a kutatások szerint a szorongás akár 63%-kal is csökkenthető – mindezt elérhető és egyszerű technikákkal. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/01/24/szorongas-feloldasa-kijutas-az-aggodas-es-a-felelem-csapdajabol/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Judson Brewer: Unwinding Anxiety Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #aggódás #szorongás #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #RövídítettKönyv #hangoskönyv #produktivitás #vezető #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
39
Beszélj úgy, mint egy CEO – Nyilvános beszéd és vezetői kommunikáció mesterfokon, könyvösszefoglaló
Suzanne Bates: Beszélj úgy, mint egy CEO – Nyilvános beszéd és vezetői kommunikáció mesterfokon, könyvösszefoglaló A könyvösszefoglaló tökéletes választás azok számára, akik fejleszteni szeretnék vezetői kommunikációjukat és nyilvános beszédkészségüket. Suzanne Bates, díjnyertes hírbemondó, több mint 20 éves műsorvezetői pályafutása alatt több mint 10,000 interjút készített és első kézből tapasztalta meg, hogyan kommunikálnak a sikeres üzleti vezetők, politikusok és hírességek a legjobb és legrosszabb pillanataikban. A szerző gyakorlati tanácsokat nyújt a meggyőző nyilvános beszédhez, hogy magabiztosan és hitelesen lépj fel bármilyen közönség előtt. Ideális vezetők, menedzserek és vállalkozók számára, akik a kommunikációjuk fejlesztésével szeretnék erősíteni személyes és szakmai brandjüket. Fedezd fel, hogyan teheted a szavaidat a sikeres vezetői eszközzé, és emeld új szintre a nyilvános beszédkészségedet! Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/2025/01/14/nyilvanos-beszed-es-vezetoi-kommunikacio-mesterfokon/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Suzanne Bates: Speak like a CEO Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #NyilvánosBeszéd #vezető #publicspeaking #kommunikáció #vezetői #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
38
Rossz szokások elhagyása, sóvárgás kezelése HARC NÉLKÜL
Hogyan szabaduljak meg a rossz szokásaimtól? Hogyan álljak ellen a kísértésnek? Mit tehetek, ha nem tudom, hogyan hagyjam abba? Ezek a kérdések sokunk életében felmerülnek, amikor szembesülünk egy olyan szokással vagy viselkedéssel, ami hátráltat bennünket, rombolja az egészségünket vagy negatívan befolyásolja kapcsolatainkat. A kísértés és a függőség érzése gyakran a tehetetlenség érzetével társul, de van kiút. Most megtudhatod, hogyan válhatsz tudatossá, hogyan kezelheted hatékonyan a sóvárgásokat és hogyan érheted el a céljaidat anélkül, hogy állandó küzdelmet vívnál a rossz szokásokkal. Fedezd fel az 5 lépcsős folyamatot, amely segít megszabadulni a káros szokásoktól és tanulj meg ellenállni a kísértésnek – mindenféle bűntudat vagy önvád nélkül. A hanganyagban megismerheted korunk egyik leginnovatívabb és leghatékonyabb módszerét a rossz szokások, a sóvárgás kezelésére. Írásos változat linkje: https://peczehenriettacoach.hu/2024/12/26/rossz-szokas-elhagyasa-sovargas-kezelese-harc-nelkul/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Forrás: Jonathan Bricker Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti technika működését. #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #RosszSzokás #sóvárgás #függőség #szokás #vezető #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
37
Urald az érzéseidet - könyvösszefoglaló
Az agyunk evolúciós programozása miatt hajlamosak vagyunk a negatív gondolatokra, de ezek átkeretezésével és a destruktív szokások elhagyásával érzelmileg kiegyensúlyozottabb életet élhetünk. Az ego csapdáit elkerülve és a tudatosságot fejlesztve képesek vagyunk új jelentést adni a tapasztalatainknak, ezáltal pozitív érzelmeket teremteni. Az érzések nem az ellenségeink, hanem eszközök, amelyek segítenek megérteni magunkat és eligazodni az élet kihívásaiban. A tudatos gondolkodás és önismeret gyakorlása vezet el az érzelmi szabadsághoz és a negatív érzések kezeléséhez. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/urald-es-kezeld-az-erzeseidet/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Thibaut Meurisse: Master your emotions Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #ÉrzésKezelés #NegatívÉrzések #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #menedzser #vezető #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
36
A tárgyalás művészete - Sikeres tárgyalástechnika , könyvösszefoglaló by Michael Wheeler
A tárgyalás művészete - Sikeres tárgyalási stratégiák, könyvösszefoglaló by Michael Wheeler 💬 Tudtad, hogy a hatékony tárgyalási készségek bármilyen szituációban előnyt jelenthetnek? Akár bértárgyalásról, akár egy fontos üzleti megállapodásról van szó, a megfelelő taktika és rugalmasság kulcsfontosságú! 👉 Ebben a hanganyagban Michael Wheeler A tárgyalás művészete című könyvének legjobb tanácsait hoztam el neked, hogy: 🔑 Magabiztosan tudd képviselni az érdekeidet, 🎯 Felkészült legyél a váratlan helyzetekre, 🤝 Megértsd, hogyan építhetsz bizalmat és hosszú távú kapcsolatokat. 💡 Ismerd meg a legjobb stratégiákat, tanulj meg improvizálni és hozd ki a legtöbbet minden helyzetből! 📈 Ne felejts el feliratkozni, ha több motivációs és önfejlesztő tartalomra vágysz! Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/a-targyalas-muveszete-targyalastechnika-konyv-osszefoglalo/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Michael Wheeler: The Art of Negotiation: How to Improvise Agreement in a Chaotic World Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #tárgyalástechnika #TárgyalásMűvészete #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #menedzser #vezető #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
35
Emberi játszmák, könyvösszefoglaló by Eric Berne
Felkészültél egy mély utazásra az emberi viselkedés sötét bugyraiba? Eric Berne Emberi játszmák című könyvében olyan kapcsolati játszmákat tár elénk, amelyek ott rejtőznek a mindennapi életünkben, a munkahelyi csevegéstől a házastársi beszélgetésekig. Miért mondunk valamit, miközben valami teljesen másra gondolunk? Miért manipuláljuk tudattalanul egymást, és vajon milyen szerepeket öltünk magunkra különböző helyzetekben – olykor gyermekként, máskor szigorú szülőként? Berne pszichológiai játszmaelmélete ráébreszt, hogy az emberi viselkedés sokszor nem racionális, sőt, tudattalanul ismételjük a színjátékokat, amelyeket gyermekkorunk óta játszunk. A könyv elolvasása után talán másképp nézel majd a barátokra, a családodra, sőt saját magadra is: fel fogod ismerni, ki milyen játszmát játszik, és talán azt is, hogyan szakadhatsz ki belőle. Ha eleged van a felszínes kapcsolatokból és mélyebb, hitelesebb kötődéseket keresel, ez a könyv garantáltan új perspektívát ad az emberi kapcsolatok megértéséhez és fejlesztéséhez! Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/emberi-jatszmak/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Eric Berne: Games people play Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #EricBerne #önismeret #könyvösszefoglaló #siker #RövídítettKönyv #hangoskönyv #produktivitás #EmberiJátszmák #önfejlesztés #lifecoach #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
34
SIKER ÉS MOTIVÁCIÓ: Tanulj, inspirálódj egy maratonista life coachtól
Ez nem egy szokványos motivációs anyag– most egyszerre kapod meg egy maratonista tapasztalatát és egy life coach szakértelmét. Általában a maratonistától és a coachtól is külön - külön sokat lehet tanulni, de most mindkét világ ereje egyesül és egy igazán átfogó és praktikus eszköztárat nyújtok. Olyan tippeket, amelyeket bárki hasznosíthat – legyen szó diákokról, vezetőkről vagy akár a mindennapok hőseiről. Nem számít, hogy épp most indulsz el, vagy már évek óta dolgozol a céljaidon, ez az anyag pont neked szól!A futás, mint metafora, rendkívül hatékonyan szemlélteti, hogyan kezelheted az akadályokat és hogyan fejlődhetsz, akár kis lépésekkel. Ráadásként azt is megmutatom, hogyan tudod felhasználni a maratonisták által ismert "fal" jelenséget, hogy legyőzd a rossz szokásokat, szorongást és a nehéz pillanatokat. 💡 Ha inspirációra, motivációra vagy praktikus tippekre vágysz és valódi változást szeretnél az életedben, akkor ne hagyd ki ezt a videót! Tanuld meg, hogyan alkalmazhatod a tanulságokat a karrieredben, az önfejlesztésedben vagy a mindennapjaidban. A konkrét példák segítségével azonnal beépítheted az életedbe az itt hallottakat. Fedezd fel, hogyan formálhatja a maratonistává válás tanulsága a teljes életedet, hogy minden területen sikeresebbé válhass!Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643 / #önismeret #inspiráció #motiváció #siker #produktivitás #kifogás #vezető #szokás #időbeosztás #önfejlesztés #lifecoach #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
33
SCRUM - Kétszer annyi munka elvégzése fele annyi idő alatt, könyvösszefoglaló by Jeff Sutherland
Jeff Sutherland: SCRUM - Kétszer annyi munka elvégzése fele annyi idő alatt, projektmenedzsment könyvösszefoglaló Szeretnéd megtudni, hogyan lehet feleannyi idő alatt kétszer annyi munkát elvégezni? Jeff Sutherland 'SCRUM' című könyve pontosan erről szól! Ebben az összefoglalóban bemutatom, hogyan forradalmasíthatod a csapatmunkát és turbózhatod fel a hatékonyságodat a Scrum módszertan alkalmazásával. Ha készen állsz arra, hogy a saját projektjeidben is kipróbáld ezt az agilis megközelítést, ne hagyd ki ezt a videótAz összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/scrum/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Jeff Sutherland 'SCRUM: The Art of Doing Twice the Work in Half the Time', credit by Blinkist Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #scrum #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #hatékonyság #vezető #timemenedzsment #projektmenedzsment #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
32
Ébreszd fel a benned szunnyadó Óriást! - Könyvösszefoglaló - Tony Robbins
Itt az idő, hogy felébredj! Tony Robbins könyve, az 'Ébreszd fel a benned szunnyadó óriást!' nem engedi, hogy tovább álmodozz! Igazi motivációs csemege. Miért élnél tovább korlátozó hiedelmek között, amikor kezedben van a kulcs a határtalan sikerhez? Az összefoglaló megmutatja, hogyan urald a saját életedet és légy az, aki mindig is lenni akartál. Készülj fel rá, hogy olyan eszközöket találsz, amik segítenek áttörni a belső korlátokat és valódi változást hozni az életedbe. Ha szembe mersz nézni önmagaddal és valódi változást akarsz, az „Ébreszd fel a benned szunnyadó óriást!” a következő lépés a siker felé vezető úton. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: ➤https://peczehenriettacoach.hu/ebreszd-fel-a-benned-szunnyado-oriast/Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű:Tony Robbins: Awaken The Giant Within Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #Motiváció #önismeret #könyvösszefoglaló #siker #rövídítettkönyv #hangoskönyv #produktivitás #menedzser #önfejlesztés #lifecoach #PeczeHenrietta #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
31
Érzelmi intelligencia, könyvösszefoglaló - by Daniel Goleman - Érzelemszabályozás
Fedezd fel Daniel Goleman 'Érzelmi intelligencia' című könyvének legfontosabb gondolatait ebben az átfogó összefoglalóban! Az érzelmi intelligencia jelentősége a mindennapi életünkben és a munkahelyen is megkerülhetetlen, és ebben az összefoglalóban megtudhatod, hogyan fejlesztheted ezt a képességedet. Megértheted, hogyan befolyásolják az érzelmek a döntéseinket, kapcsolódásainkat és sikerünket valamint hogyan segíthet az EI a stressz kezelésében, a hatékony kommunikációban és a konfliktusok megoldásában. Emellett bemutatom, hogyan befolyásolja az érzelmi intelligencia a vezetést, a munkahelyi teljesítményt és a személyes kapcsolatok minőségét. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: ➤https://peczehenriettacoach.hu/daniel-goleman-erzelmi-intelligencia-konyvosszefoglalo/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Daniel Goleman: Emotional Intelligence Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #ÉrzelmiIntelligencia #önismeret #ÉrzelmiIntelligencia #könyvösszefoglaló #siker #rövídítettkönyv #hangoskönyv #produktivitás #Önismeret #menedzser # #önfejlesztés #lifecoach #PeczeHenrietta #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
30
Az evés bűvkörében - Miért eszünk, amikor nem vagyunk éhesek és hogyan hagyjuk abba, könyvösszefoglaló, by Judson Brewer
Judson Brewer: Hunger habit , könyvösszefoglalóA könyv magyar nyelven még nem jelent, a cím szabad fordításban úgy hangozna: Az evés bűvkörében, Miért eszünk, amikor nem vagyunk éhesek és hogyan hagyjuk abbaA New York Times bestseller szerzője egy olyan programot mutat be, amely bizonyítottan helyreállítja az ételhez és étkezéshez fűződő kapcsolatunkat.Gyakran érezzük úgy, mintha annyi módja lenne az étellel való küzdelemnek, ahány étel létezik. Sóvárgás, megszokás, érzelmek, unalom, stressz, szorongás vagy akár csak egy doboz fánk jelenléte is ahhoz vezethet, hogy úgy érezzük, az étel irányít minket. "Hiszen enni kell! " De ez nem ilyen egyszerű. Az állandó küzdelem és a feladás eredménye a szégyen és önbírálat mérgező koktélja, ami miatt lehetetlennek tűnik változtatni a viselkedésünkön.Az eredeti könyv a szerző alapos kutatásain alapszik és bizonyítottan segít megérteni, mi zajlik az agyunkban, hogy meggyógyíthassuk az evéssel kapcsolatos bűntudatot és frusztrációt. Ez nem egy diétás könyv, ami csak úgy tesz, mintha nem az lenne. A lépésről lépésre felépített program arra összpontosít, hogy agyunkat úgy képezzük, hogy a tudatosságra támaszkodva megváltoztassuk az ételhez és az evéshez való viszonyunkat – az önmagunkkal való harc helyett az elménkkel és a testünkkel való barátkozásra helyezve a hangsúlyt. Nincs akaraterő, kalóriaszámlálás vagy korlátozott étkezés. Nagy segítség étkezési rendellenesség, evészavar, falásroham esetén. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/az-eves-buvkoreben-miert-eszunk-amikor-nem-vagyunk-ehesek-es-hogyan-hagyjuk-abba/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Judson Brewer: Hunger habit Forrás: Blinkist Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #EvésZavar#könyvösszefoglaló #siker #rövídítettkönyv #hangoskönyv #produktivitás #falásroham #dieta #ÉtkezésiRendellenesség #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
29
Reziliencia - Hogyan fejlesszük lelki ellenálló képességünket és előzzük meg a kiégést? könyvösszefoglaló by Paul CH. Donders
A kiégés korunk egyik legnagyobb és leggyakoribb kihívása, amely nemcsak a teljesítményünket, hanem az életminőségünket is súlyosan befolyásolhatja. Ezért nemcsak a kiégés kezelése kulcsfontosságú, hanem a megelőzése is kiemelt figyelmet érdemel. Miért várnánk meg, hogy a kimerültség és a motivációvesztés átvegye az irányítást az életünk felett? Paul Donders a Rezilencia című könyve ehhez nyújt segítséget. A szerző hangsúlyozza, hogy a kiégés megelőzése az önismeret, a helyes prioritások és a regenerálódás tudatos megtervezésén múlik. Az életünkben jelen lévő stresszorok kezeléséhez elengedhetetlen, hogy felismerjük a jeleket és időben lépjünk. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/reziliencia-hogyan-fejlesszuk-lelki-ellenallo-kepessegunket-es-elozzuk-meg-a-kiegest-konyvosszefoglalo/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Kiégés teszt : ➤https://peczehenriettacoach.hu/2021/02/10/maslach-fele-kieges-teszt/ Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #hangoskönyv #produktivitás #Reziliencia #kiégés #burnout #önfejlesztés #lifecoach #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
28
A nárcisztikus lefegyverzése: a túlélés stratégiája a nárcisztikus mellett, Könyvösszefoglaló
A könyv szerzője Wendy T. Behary terapeuta, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a narcisztikus személyiségzavarban szenvedő emberekkel való közös munkában. Ebben a könyvben Behary feltárja a narcisztikusok titkos világát, és megtanítja, hogyan:- Ismerd fel a narcisztikus jeleket- Védd meg magad a manipulációtól- Állíts fel határokat- Vedd vissza az életed irányításátNem arról szól, hogy hogyan változtass meg egy narcisztikust, hanem hogyan változtass magadon, hogy túléld és virágozz a narcisztikus emberrel való kapcsolatban, legyen az házastárs, családtag, kollega, beosztott.Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/a-narcisztikus-lefegyverzese-a-tuleles-strategiaja-a-narcisztikus-mellett/Maladaptív sémák linkje: https://peczehenriettacoach.hu/maladaptiv-semak-es-melyiket-triggereli-legfokepp-egy-narcisztikus/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: DISARMING THE NARCISSIST – SURVIVING & THRIVING WITH THE SELF-ABSORBED BY WENDY T. BEHARY Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #Nárcisztikus #vezető #nárcizmus #NárcisztikusKezelése #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
27
All-in manager - A Teljesen Elkötelezett Vezető, A Siker Titkai az üzletben, a Vezetésben az Életben, könyösszefoglaló
Brandon Bornancin : All-in manager - A Teljesen Elkötelezett Vezető, A Siker Titkai az üzletben, a Vezetésben az Életben könyösszefoglalóUnod már a céltalanságot és szeretnéd felszabadítani a csapatodban rejlő erőt, és igazi eredményeket elérni? Akkor a Teljesen Elkötelezett Vezető című könyv összefoglalója neked szól! A könyv 2024-ben jelent meg, így a legújabb trendeket, mindsetet ismerheted meg az összefoglaló által . A szerző, Brandon Bornancin sorozatvállalkozó és üzleti vezető, több mint 150 millió dolláros árbevételű cégek felépítésében szerzett tapasztalataira támaszkodva tárja fel a világszínvonalú vállalatok vezetésének titkait.Ez a könyv nem csupán egy üzleti útmutató:• Hatékony stratégiákat kínál a csapatod teljesítményének fokozására. • Segít inspiráló küldetést és jövőképet alkotni.• Kiváló eredményeket érhetsz el.• Motiválhatod a csapatod a csúcsteljesítményre.Ez a könyv nélkülözhetetlen mindazok számára, akik: Vállalkozók, Menedzserek, Vezetők, Startupperek, és akik túl akarnak lépni a sablonokon, és új szintre akarják emelni a vezetői tevékenységüket.Az eredeti könyv több mint 300 gyakorlatias és megvalósítható titokkal valóra váltja az álmaidat, így érdemes beszerezni is. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/a-teljesen-elkotelezett-vezeto/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Brandon Bornancin, The Power of Going All-In, Secrets for Success in Business, Leadership and Life Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #vezetés #csapatépítés #motiváció #teljesítmény #siker#önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídítettkönyv #hangoskönyv #produktivitás #menedzser #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
26
Ismerd meg a boldogsághormonokat: Dopamin, Endorfin, Oxitocin, Szerotonin, könyvösszefoglaló
Mindenki boldog akar lenni. De mit is jelent valójában „boldognak lenni”? És hogyan néz ki a boldogság az agyunkban? Mennyire játszanak kulcsszerepet a boldogsághormonok abban, hogy milyen boldogok vagyunk? Ebből a könyvösszefoglalóból kiderül. Illetve az is, hogy a boldogsághormonok felelősek azért, hogy néha olyan dolgokat teszünk, amiről tudjuk, hogy nem kellene és nem teszünk meg olyanokat, amiről pedig tudjuk, hogy kellene. Fedezd fel, hogy építs ki új idegi pályákat és új szokásokat, hogy új módon kapcsold be a dopamint, a szerotonint, az endorfint és az oxitocint. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/ismerd-meg-boldogsaghormonjaidat-a-belso-mozgatorugoidat-konyvosszefoglalo/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Loretta Graziano Breuning: Meet Your Happy Chemicals: Dopamine, Endorphin, Oxytocin, Serotonin Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #boldogsághormon #boldogság #dopamin #oxitocin #fejlődés #könyvösszefoglaló #siker #RövídítettKönyv #hangoskönyv #menedzser #vezető #hatékonyság #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
25
Perdöntő párbeszédek - A hatékony kommunikáció titka, könyvösszefoglaló
A hatékony kommunikáció alapvető szerepet játszik mind a magánéletünkben, mind a szakmai sikereinkben – de pontosan milyen a jó kommunikáció, amely valóban konstruktív és eredményes akár még a legnehezebb helyzetekben is? A szerzők világos és gyakorlati útmutatást nyújtanak arról, hogyan kezeljük azokat a kényes helyzeteket, amelyekben a tét magas. A könyvösszefoglaló segítségével megtanulhatod, hogyan fejleszd a kommunikációs készségeidet, hogyan építsd fel a bizalmat másokkal és hogyan maradj hiteles, hű önmagadhoz még a legnehezebb beszélgetések során is. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/sorsdonto-beszelgetesek-avagy-hogyan-kommunikalj-ha-a-tet-nagy-a-velemenyek-elteroek-es-erosek-az-erzelmek/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Patterson, Grenny, McMillan, Switzler : Crucial Conversations Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #kommunikáció #önismeret #siker #RövídítettKönyv #hangoskönyv #produktivitás #kommunikáció #vezető #KommunkációsTechnika #KritikusPillanat #önfejlesztés #lifecoach #könyvösszefoglaló #menedzser #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
24
Az önbecsülés hat alappillére - könyvösszefoglaló by Nathaniel Branden, önbizalom , önértékelés könyv
#önismeret #önbizalom #önértékelésAz önbecsülés hat pillére nélkülözhetetlen olvasmány mindenkinek, aki személyes vagy szakmai érdeklődést mutat az önbecsülés iránt. A könyv meggyőzően bemutatja, hogy az önbecsülés miért alapfeltétele a pszichológiai egészségnek, az eredményeknek, a személyes boldogságnak és a pozitív kapcsolatoknak. Branden bemutatja a hat pillért – hat cselekvés alapú gyakorlatot a mindennapi élethez, amelyek az önbecsülés alapját adjákAz összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/az-onbecsules-hat-alapillere-konyvosszefoglalo/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű: Dr. Nathaniel Brande: The Six Pillars of Self-Esteem: The Definitive Work on Self-Esteem by the Leading Pioneer in the Field Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #könyvösszefoglaló #boldogság #RövídítettKönyv #hangoskönyv #produktivitás #menedzser #vezető #önfejlesztés #lifecoach #magabiztos #önértékelés #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
23
Flow by Csikszentmihályi Mihály - Könyvösszefoglaló
Csíkszentmihályi Mihály Flow című könyve lenyűgöző betekintést nyújt a boldogság és a kreativitás titkaiba. A Flow a pozitív pszichológia egyik alapműve, több mint 20 nyelvre lefordították, és milliós példányszámban kelt el világszerte. A flow egy olyan állapot, amikor teljesen belemerülünk egy tevékenységbe, úgy érezve, hogy semmi más nem számít; maga az élmény annyira intenzív és élvezetes, hogy akár jelentős áldozatokat is hajlandóak vagyunk érte vállalni, csupán a tevékenység öröméért. A flow-élmény megtapasztalása során érezzük a legteljesebb mértékben, hogy élünk és ez adja az életünk értelmét. Amikor flow-ban vagyunk, teljesen elmerülünk a tevékenységben, és elfelejtjük a múltat és a jövőt. Ez a fajta mély megelégedettség és teljesítményérzet hozzájárul, hogy életünknek értelmet adjunk. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/csikszentmihalyi-mihaly-flow-konyvosszefoglalo Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű : Csikszentmihályi Mihály: Flow Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #Flow #könyvösszefoglaló #siker #RövídítettKönyv #hangoskönyv #produktivitás #menedzser #vezető #boldogság #ÉletÉrtelme #önfejlesztés #lifecoach #Cél #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
22
Simon Sinek: Végtelen játék - könyvösszefoglaló
Ha egy forradalmian új szemlélettel és stratégiával szeretnél találkozni az üzleti világban, akkor Simon Sinek "Végtelen játék" című könyvének összefoglalóját neked találták ki! Sinek nem csak a hagyományos versenyorientált szemlélettel szembesít, hanem bemutatja az "végtelen játék" elvét, amely a vállalkozásoknak segít az örökös változásokkal teli környezetben való prosperálásban. A könyv mélyrehatóan vizsgálja, mi teszi a vállalkozásokat valóban sikessé hosszú távon és hogyan alkalmazhatók az "végtelen játék" elvei mindennapi gyakorlatban. Sinek érthető és inspiráló módon mutat rá arra, hogy a vállalkozásoknak nem csak azonnali nyereségre, hanem hosszú távú értékteremtésre kell összpontosítaniuk. Ha szeretnéd felfrissíteni az üzleti stratégiádat és egy új perspektívát keresel a vezetésre és sikerre, akkor "Végtelen játék" minden bizonnyal az inspiráció forrása lesz számodra. Ez a könyvösszefoglaló nem csupán vállalkozóknak, vezetőknek és menedzsereknek szól, hanem mindenkinek, aki értékelni tudja a fenntartható növekedés és inspiráció erejét az üzleti és magán életben. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/simon-sinek-vegtelen-jatek-konyvosszefoglalo/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű : Simon Sinek The Infinite Game Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker rövídítettKönyv #hangoskönyv #produktivitás #üzlet #vezető #önfejlesztés #lifecoach #önismeret #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
21
Mindset – szemléletváltás / A siker új pszichológiája by Carol Dweck könyvösszefoglaló
A könyv több mint 1 millió példányban eladott bestsellernek számít. A könyv több mint 1 millió példányban eladott bestsellernek számít.A boldogság és a siker nem csupán a külső körülményektől függ, hanem elsősorban a saját gondolkodásmódunktól és attól, hogyan értelmezzük a világ történéseit. Carol Dweck világhírű könyve, a Mindset rávilágít arra, hogy a szemléletváltás képessége az egyik legfontosabb eszköz a kezünkben, amely lehetővé teszi, hogy a kudarcokat tanulási lehetőségekké formáljuk, a kihívásokat pedig fejlődésünk kulcsává tegyük. A growth mindset, vagyis a fejlődési gondolkodásmód, ellentétben a fix mindsettel, abban hisz, hogy a képességeink, intelligenciánk és készségeink fejleszthetők, ha hajlandóak vagyunk kitartóan dolgozni rajtuk. De mit is jelent valójában a mindset? A gondolkodásmódunk nemcsak azt befolyásolja, hogyan látjuk a saját lehetőségeinket, hanem azt is, hogyan reagálunk a környezetünk kihívásaira. Ha a fix mindset uralja a gondolkodásunkat, akkor a kudarcokat véglegesnek látjuk és gyakran feladjuk a céljainkat. Ezzel szemben a growth mindset felszabadítja bennünk a kreativitást, a kitartást és segít, hogy még a legnehezebb helyzetekben is tanulni tudjunk. A szemléletváltás nem csupán önmagunk megismerését jelenti, hanem egy lehetőséget arra, hogy valóban irányítást szerezzünk az életünk felett. Ha megértjük, hogy a gondolkodásunk megváltoztatásával képesek vagyunk pozitív változásokat létrehozni, akkor új ajtók nyílnak meg előttünk. Engedd meg, hogy Carol Dweck könyvének összefoglalójában végigvezesselek azon az úton, amely a gondolkodásmód megváltoztatása révén elvezet a boldogabb, sikeresebb és tartalmasabb élethez. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: https://peczehenriettacoach.hu/carol-dweck-mindset-szemleletvaltas-a-siker-uj-pszichologiaja/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű : Mindset: The New Psychology of Success Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #boldogság #könyvösszefoglaló #siker #RövídítettKönyv #hangoskönyv #produktivitás #vezető #önfejlesztés #lifecoach #menedzser #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
20
Inspired 2. - Termékmenedzsment by Marty Cagan - Könyvösszefoglaló
Ez az összefoglaló most nem önismereti témát dolgoz fel, hanem a termékmenedzsmentről szól, születésnapi bónuszként. "Ha csak egy könyved van a termékmenedzsmentről, akkor ez az egy legyen". - Chad Dickerson egykori CEO, Etsy Hogyan tervezik és fejlesztik napjaink legsikeresebb technológiai vállalatai - az Amazon, a Google, a Facebook, a Netflix, a Tesla - azokat a termékeket, amelyek világszerte emberek milliárdjai használnak? Talán meglepő, de ők ezt egészen másképp teszik, mint a technológiai cégek túlnyomó többsége. Az INSPIRED című könyvben Marty Cagan, a technológiai termékmenedzsment vezetője mesterkurzust tart az olvasóknak arról, hogyan kell felépíteni és megfelelő szerepekkel ellátni egy sikeres termékszervezetet, és hogyan lehet olyan technológiai termékeket alkotni és szállítani, amelyeket az ügyfelek szeretni fognak - és amelyek működni fognak a vállalkozás számára. Akár egy korai fázisban lévő startup, amely a termék-piaci illeszkedés elérésén dolgozik, akár egy növekedési fázisban lévő vállalat, amely a szervezet skálázásán dolgozik, akár egy nagy, régóta működő vállalat, amely megpróbálja visszaszerezni a képességét, hogy következetesen új értéket nyújtson ügyfelei számára, az INSPIRED segít magasabb üzleti szintre lépni Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: ➤ https://peczehenriettacoach.hu/marty-cagan-inspired-2-termekmenedzsment/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű :Marty Cagan : Inspired 2. edition Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #termékmenedzsment #menedzser #könyvösszefoglaló #RövídítettKönyv #hangoskönyv #produktivitás #agilitás #agilis #projekt #lifecoach Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
19
Tervezd meg az életed - hogyan építs kiteljesedett és örömteli életet. Könyvösszefoglaló
Ebben a könyvben Bill Burnett és Dave Evans megmutatja, hogyan segíthet a tervezői gondolkodás olyan életet teremteni, amely egyszerre értelmes és teljes életet jelent, függetlenül attól, hogy kik vagy hol vagyunk, mit csinálunk vagy csináltunk a megélhetésünkért, vagy mennyire vagyunk fiatalok vagy idősek. Ugyanaz a tervezői gondolkodás, amely a csodálatos technológiákért, termékekért és terekért felelős, felhasználható a karrier és az élet megtervezéséhez és felépítéséhez, egy olyan kiteljesedett és örömteli, folyamatosan kreatív és produktív élethez, amely mindig magában hordozza a meglepetések lehetőségét. A részletes, lépésről lépésre történő útmutatások segítenek a tervezési folyamatok megértésében és követésében. Ezáltal azok, akik kevés tapasztalattal rendelkeznek az élettervezés terén, könnyebben elindulhatnak a változás feléAz összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: ➤https://peczehenriettacoach.hu/tervezd-meg-az-eleted/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű : Bill Burnett, Dave Evans : Design your lifeNyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #boldogság #könyvösszefoglaló #siker #rRövídítettKönyv #hangoskönyv #produktivitás #vezető #önfejlesztés #lifecoach #menedzser #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
18
A SIKER ALAPELVEI by Jack Canfield könyv összefoglaló
Sokan keresik a választ arra, hogy mi a siker titka és hogyan érhetnek el kimagasló eredményeket az életükben. Azonban a siker nem csupán szerencse kérdése, hanem olyan alapelvek követésén múlik, amelyek bizonyítottan működnek. Most megismerheted azokat a stratégiákat és tanácsokat, amelyeket a sikeres emberek nap mint nap alkalmaznak. A siker elérése egy összetett folyamat, amely magában foglalja az akaratot, a kitartást és a hatékony stratégiák alkalmazását. Ezek az elvek az élet minden területén segítenek kimagasló eredményeket elérni, legyen szó karrierről, kapcsolatok építéséről vagy személyes fejlődésről. Ha érdekelnek a legjobb siker könyvek, de nincs időd mindet elolvasni, kezdd "A siker alapelvei" összefoglalójával, hiszen olyan átfogó tudást kínál, amelyet máskülönben több tucat könyv elolvasásával szerezhetnél csak meg. Bárki képes lehet a siker elérésére – csak a megfelelő gondolkodásmódra és iránymutatásokra van szükség. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: ➤ https://peczehenriettacoach.hu/jack-canfield-a-siker-alapelvei-konyvosszefoglalo/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű : Jack Canfield: The Success Principles(TM): How to Get from Where You Are to Where You Want to Be Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #siker #önismeret #könyvösszefoglaló #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #menedzser #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
17
A vezetés 21 megcáfolhatatlan törvénye by John C. Maxwell Könyvösszefoglaló
Szeretnéd megtudni, mi a sikeres vezetők titka? Akkor a legjobb helyen jársz, mivel John C. Maxwell "A vezetés 21 megcáfolhatatlan törvénye" című könyve átfogó útmutató a hatékony vezetéshez. Az összefoglaló segítségével mélyebb megértést nyerhetsz arról, milyen hozzáállás, képességek és döntések járulnak hozzá ahhoz, hogy elismert vezetővé válj. Maxwell 21 olyan alapelvet vázol fel, amelyek a sikeres vezetés alapját képezik és olyan fogalmakra terjednek ki, mint a befolyásolás, a jellem, a csapatmunka, az időzítés és a felhatalmazás. A könyvben a szerző végig hangsúlyozza, hogy a vezetés nem csupán címekről vagy pozíciókról szól, hanem abban a képességben gyökerezik, hogy valaki képes pozitívan hatni másokra. Hangsúlyozza a folyamatos növekedés és a személyes fejlődés fontosságát a feltörekvő vezetők számára. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: ➤ https://peczehenriettacoach.hu/a-vezetes-21-megcafolhatatlan-torvenye/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű : John C. Maxwell : The 21 Irrefutable Laws of Leadership: Follow Them and People Will Follow You Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #vezető #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
16
A pénz - Tudj meg többet, csinálj többet, adj többet. Könyvösszefoglaló Rob Moore
Képzeld el, ha az anyagiakról való gondolkodásodat teljesen átformálhatnád, és megtanulhatnál úgy közelíteni a pénzhez, mint a sikeres milliomosok. Rob Moore könyve, "A pénz" nem csak a pénzügyek kezelésének trükkjeit osztja meg veled, hanem egy egész új perspektívát nyújt a gazdagságra és a sikerre.Ebben a könyvben megtanulod, hogyan ismerd fel a pénzügyi lehetőségeket, és hogyan növeld a bevételidet. Megosztja veled azokat a titkokat, amelyek segítségével a milliomosok is gazdagokká váltak, és bemutatja, hogyan állíthatsz össze egy tervet a jövődre, amely valóban ambiciózus és inspiráló. Ha kíváncsi vagy hogyan érheted el az anyagi függetlenséget, és miként alakíthatod át az életedet, ez a könyv neked szól. Készülj fel egy új, izgalmas pénzügyi utazásra, és fedezd fel, hogy mit tehet a pénzért és a sikerért az életedben!Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: ➤ https://peczehenriettacoach.hu/rob-moore-a-penz/Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű : Rob Moore: Money: Know More, Make More, Give More: Learn how to make more money and transform your life Ez a videó egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #pénz #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #penzugyitervezes #pénzügyek #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
15
Okosabban, gyorsabban, jobban - A hatékonyság növelése, könyvösszefoglaló by Charles Duhigg
A szerző olyan alapvető eszközöket és stratégiákat kínál, amelyek segítenek növelni a hatékonyságot mind a munkában, mind a magánéletben. A hatékonyság növelése nem csupán a feladatok elvégzésére vonatkozik, hanem a motiváció és a fókusz megtalálására is, hiszen ezek nélkül nehéz hosszú távon sikeresnek maradni. Duhigg hangsúlyozza, hogy a célok kitűzése és a megfelelő szokások kialakítása lehetővé teszi, hogy jobban koncentráljunk arra, ami igazán fontos, miközben elérjük a személyes és szakmai céljainkat. Elmélyül abban a nyolc gondolatban, amely a legfontosabbnak tűnik a hatékonyság növelésébe és bemutatja, hogyan tudod összekapcsolni ezeket a gondolatokat, hogy okosabbá, gyorsabbá és jobbá válj mindenben, amit csinálsz. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: ➤ https://peczehenriettacoach.hu/charles-duhigg-okosabban-gyorsabban-jobban/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű : Charles Duhigg: Smarter Faster Better: The Secrets of Being Productive in Life and Business Ez a videó egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #önismeret #menedzser #könyvösszefoglaló #siker #rövídített könyv #hangoskönyv #produktivitás #vezető #önfejlesztés #lifecoach #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
14
Pozitív intelligencia by Shirzad Chamine könyvösszefoglaló
Mindannyiunknak vannak belső akadályai, amelyek visszatartanak – például túl sokat aggódunk, túl szigorúak vagyunk magunkkal, halogatunk vagy félünk a kudarctól. A Pozitív intelligencia abban segít, hogy ezeket a „szabotőröket” felismerjük és megtanuljuk kezelni őket. A szerző gyakorlati tanácsokat ad arra, hogyan fejleszthetjük a pozitív gondolkodásunkat és hogyan győzhetjük le az önkritikát, hogy a belső akadályok helyett támogató gondolatok vezessenek minket. Ha szeretnéd jobban megérteni, hogy mit miért teszel és nyitott vagy a változásra, ez a könyvösszefoglaló neked szól. Ha szeretnéd megismerni a saját szabotőreidet, akkor töltsd ki hozzá az ingyenes tesztet. A teszt maga angol nyelvű, így ha ez nehézséget okoz, akkor vedd fel velem a kapcsolatot és segítek a kitöltésben. Íme a link a teszthez: https://assessment.positiveintelligence.com/saboteur/instructions Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: ➤ https://peczehenriettacoach.hu/shirzad-chamine-a-pozitiv-intelligencia/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű : Shirzad Chamine: Positive Intelligence: Why Only 20% of Teams and Individuals Achieve Their True Potential AND HOW YOU CAN ACHIEVE YOURS Nyilatkozat: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #hatékonyság #siker #könyvösszefoglaló #menedzser #RövídítettKönyv #hangoskönyv #Csak15Perc #PeczeHenrietta #önismeret #önfejlesztés Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
13
Halogatás célzottan, avagy 5 mód, amivel megsokszorozhatod az idődet – Könyvösszefoglaló by Rory Vaden
A könyv forradalmi útmutató arról, hogy lehet megsokszorozni avagy kimaxolni az idődet és hogyan ne pazarold el olyan feladatokra, amelyek nem jövedelmezőek. Az idő pénz. A szerző modelljét követve megtanulod, hogyan kell kiiktatni, automatizálni, delegálni, elnapolni a feladatokat és koncentrálni rájuk. Lehet, hogy a mai modern világban túl elfoglaltnak érzed magad, de a sikeres embereknek ugyanannyi órájuk van, mint bárki másnak, akkor mi a különbség? Ők megtanulták, hogyan sokszorozzák meg az idejüket, és most már te is megteheted, mivel akár vállalkozóként, menedzserként dolgozol, akár beosztott vagy és a saját életed szeretnéd hatékonyabbá tenni, ez könyv segíteni fog. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: ➤https://peczehenriettacoach.hu/elnapolas-celzottan-avagy-5-mod-amivel-megsokszorozhatod-az-idodet Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643 #önismeret #halogatás #könyvösszefoglaló #önfejlesztés #rövidkönyv #hangoskönyv #produktivitás #menedzser #vállalkozó #Csak15Perc #PeczeHenrietta Az eredeti mű: Rory Vaden, Procrastinate on PurposeÖsszefoglalót írta: Lea Shullary NYILATKOZAT: Ez a videó egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte. forrás : https://www.quickread.com/ Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
12
Ami eddig működött, az nem visz tovább - Hogyan lehetnek a sikeres emberek még sikeresebbek? könyösszefoglaló by Marshall Goldsmith
Marshall Goldsmith bestsellere a sikeres vezetői szokások fejlesztéséről és a vezetői hibák elkerüléséről szól és rávilágít arra, hogy a jelenlegi sikereinkhez vezető készségek és viselkedési minták nem mindig elegendők a továbblépéshez. Sok esetben apró, de jelentős viselkedési hibák – mint a túlzott önigazolás, mások véleményének figyelmen kívül hagyása vagy a túlkritikusság – gátolják a további fejlődést. A szerző célja, hogy segítsen felismerni és kijavítani ezeket az „akadályozó” szokásokat, amelyek gyakran észrevétlenül állják útját a vezetői és személyes növekedésnek. A gyakorlati tanácsok révén a vezetők javíthatják készségeiket, elkerülhetik a vezetői hibákat és hatékonyabb interperszonális kapcsolatokat építhetnek ki. A könyvet gyakran ajánlják és idézik a hatékony vezetésről és személyiségfejlesztésről szóló vitákban. Ez a könyvösszefoglaló azoknak a sikeres vezetőknek, menedzsereknek és szakembereknek szól, akik szeretnék átlépni a korlátaikat, fejlődni és elérni a következő szintet a karrierjükben. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: ➤ https://peczehenriettacoach.hu/ami-eddig-mukodott-az-nem-visz-tovabb/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat/ ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű :Marshall Goldsmith, What Got You Here Won't Get You There: How Successful People Become Even More Successful NYILATKOZAT: Ez a hanganyag egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #vezető #menedzser #önismeret # kiválóság #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
-
11
Az agilis vezető , könyvösszefoglaló - Hogyan hozzunk létre agilis vállalkozást a digitális korban? by Simon Hayward
Simon Hayward : Az agilis vezető - Hogyan hozzunk létre agilis vállalkozást a digitális korban? Ebből a könyvösszefoglalóból kiderül, hogy a gyorsan változó környezetben a hagyományos vezetési módszerek már nem elegendők a vállalkozások sikeres működéséhez. Az agilis vezetés kulcsfontosságú ahhoz, hogy a vállalatok sikeresen alkalmazkodjanak a gyors technológiai fejlődéshez, a változó piaci igényekhez és az új kihívásokhoz. A hagyományos vezető gyakran hierarchikus struktúrában dolgozik, ahol a döntések a vezetőtől lefelé áramlanak, és a csapatok végrehajtó szerepet töltenek be. Ezzel szemben az agilis vezető olyan környezetet teremt, amely ösztönzi a csapatok önállóságát, miközben a hosszú távú, rugalmas célok elérésére fókuszál. Nyitottak az új ötletekre és megközelítésekre, támogatják az innovációt és a kreativitást, alkalmazkodnak a változó környezethez és proaktívan kezelik a változást. Az összefogaló szöveges változatát az alábbi linken éred el: ➤ https://peczehenriettacoach.hu/az-agilis-vezeto/ Pecze Henrietta, life és business coach vagyok. Ha szeretnél még többet hozzátenni a saját életed minőségéhez, kiegyensúlyozottságához és boldogságához, keress bátran! ➤ https://peczehenriettacoach.hu/kapcsolat ➤ https://www.facebook.com/people/PH-balance-Pecze-Henrietta-coach/100063752160643/ Az eredeti mű :Simon Hayward , The Agile Leader: How to Create an Agile Business in the Digital Age NYILATKOZAT: Ez a videó egy összefoglaló és nem helyettesíti az eredeti művet. Ha tetszett, kérlek fontold meg az eredeti könyv megvásárlását, hogy abban az élményben részesülj, amilyennek az eredeti szerző tervezte #agiis #agilitás #AgilisVezető #vezető #menedzser #vezetés #irányítás #vuca #Csak15Perc #PeczeHenrietta Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
No matches for "" in this podcast's transcripts.
No topics indexed yet for this podcast.
Loading reviews...
ABOUT THIS SHOW
EZEN A CSATORNÁN ÖNFEJLESZTŐ, ÖNISMERETI KÖNYVEK VALAMINT SIKERRŐL, MOTIVÁCIÓRÓL, VEZETŐI KÉSZSÉGEKRŐL SZÓLÓ KÖNYVEK RÖVIDÍTETT VÁLTOZATAIT HALLGATHATOD. EGY-EGY HANGOSKÖNYV CSAK 15 PERC, DE AZ EREDMÉNY …. Minden egyes hanganyag írásos változatát megtalálod a leírásban szereplő linken. További hasonló tartalmakért látogass el a honlapomra : https://peczehenriettacoach.hu #coach #siker #motiváció #menedzser #szokás #LifeCoach #hangoskönyv #könyvösszefoglaló #LifecoachBudapest #önismeret #vezető #önfejlesztés #üzlet
HOSTED BY
Pecze Henrietta Mentális Erőnlét Szakértő
CATEGORIES
Loading similar podcasts...