Áhítat

A zsoltáros otthonát lerombolták, mire ő dühösen ezzel az őszinte, kérdésekkel tűzdelt imádsággal fordul Istenhez. Istennel küzd miközben gyászol, miközben a nemrég átélt traumájának sebei még mindig fájnak neki.

Ma nem arra fókuszálok, hogy mit tanulhatnék még, vagy mit tehetnék még, hanem megállok, hogy észrevegyem: mi az, amit megkaptam, és meg fog adni személyesen nem más, mint Isten.

Jó lenne, ha Krisztus követése azt jelentené, hogy semmi baj nem fog érni már engem. Hogy nem leszek beteg, fertőzött, nem ér fájdalom, nem bántanak meg. Jézus viszont nem ezt az utat járta be - ezzel mutatva meg, hogy Isten sem ezt az utat járja most a mostani világunkkal. Egy másik utat járt Jézus, és egy másik utat talált meg már előtte is a zsoltáros: az Istenben való bizalom útját.

Ha valakinek van oka arra, hogy rosszul érezze magát, akkor annak biztos, aki nemhogy a természetbe, hanem még a poros utcára se mehet ki sétálni a bilincsei miatt. Ha valahol az ember úgy érezheti, hogy a kedvesség és szelídség ideje lejárt, akkor mondjuk egy fogságban biztos. Ha valakinek összekuszálódtak az érzései, akkor annak biztos, aki fogságban ülve tölti az idejét, a halálos ítéletét várva - vagy talán a szabadon bocsátását?! Pál mégis azt üzente: Örülj! Legyél szelíd! Jézus itt van!

Az elmúlt napokon azt figyeltem meg, ahogy Isten megszólal a Biblia, prófétai szavak, álmok, a lelkiismeretem, a közösségeim, a kultúra, a természet által. Azzal zárom ezt, hogy a köztünk járt Szavára, Jézusra nézek.

Milyen Istenünk van, ha Mária és a partiszervízesek indítják be Jézus szolgálatát? "Tied a dicsőség" - imádkoztam már sokszor. Mit tehetek én ma azért, hogy meglátszódjon körülöttem Isten dicsősége? Feltehetem így is a kérdést: Mi az, amiben Isten még rám vár, hogy ÉN lépjek?

Pál olyan sokat figyelte / tanulmányozta Krisztust, hogy egy pogány filozófus írásában, és egy bálványokkal teli városban is felismeri már őt. Annyira felnéz Jézusra, hogy tudja: mindenki más is rá vágyik.

A mai nap, Vasárnap, az Úr napján megszakítom a megszokott hétköznapi ritmusomat, hogy Istennel egy új módon találkozhassak.

Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul. Nincs szó, és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig. (Zsoltárok 19:2-5.)

Mi Isten célja a világunkkal? Hogy létrehozzunk egy helyet, ahol szeretjük egymást. Ezért kitalálta, hogy nem mond el nekem mindent - valamit tőled kell megtudnom. Addig nem lesz teljes életem, amíg nem kezdek el odafigyelni másokra.

A bűntudatom, mármint, hogy valamiről tudom, hogy az bűn, könnyen gyengíthető. Legtöbbször nem is kell semmit se változtatnom a gondolkodásmódomon, csak el kell kezdenem csinálni az adott bűnt. Először kellemetlen lesz, de aztán szép lassan megszokom, és végül találok rá indokot is, hogy miért teljesen oké a viselkedésem. Az a jó hír, hogy ezt már ma visszafordíthatom.

Isten ajándéka az, hogy Isten szól, és mi pedig megérthetjük őt. Isten maga akar megszólalni, ezért Istent magát kell kérni, hogy értelmezze azt, amit mondott.

Isten Lelke szól hozzám. Átformálja a képzeletemet, a vágyaimat, még a tudatallatimat is -az egész lényemet.

Istennek nem az volt az emberrel a terve, hogy majd nagy dolgokat, sikereket érjenek el a világban, hanem, hogy vele EGYÜTT sétáljanak, és beszéljenek, és éljenek minden nap.

Hol van Isten? Illés kifáradt, kiégett, elcsüggedt, és elbizonytalanodott. Erre Isten megmutatta magát neki: És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. - 1 Királyok 19:11-13. Illés végső elkeseredésében felment a hegyre, ahol egyik őse [Mózes] magával Istennel találkozott. És beindul a gépezet: jön a szél, a földrengés és a tűz is...de Isten egyikben se volt. Hol van Isten? Mindenhol. A legkisebb suttogásban is. Isten, jó lenne átélni, majd mesélni valami olyan drámai eseménynek a sztoriját mondjuk, hogy egyszer egy óriási szélvihar felkapott, és Veled találkoztam. De talán ma csak egy átlagos nap vár rám... És te mégis ebben az átlagos napban is szólni fogsz hozzám! Köszönöm! Segíts, hogy a napi rutinjaim, a hétvégi terveim közben is meghalljam a te hangodat, ahogy mellettem vagy MINDENHOL. Imádkozok valakiért, aki Illéshez hasonlóan egy pszichés, mentális egészségéhez kapcsolódó küzdelembe került. Kérlek, Isten, ahogy korábban tetted, most is állj a megfáradtak mellé, és szeretettel szólítsd meg őt is. Imádkozok bölcsességért, hogy felismerjem, hogy én hogyan állhatok mellé SZERETETTEL.

Jézus kicsit más volt, mint korábban... Néha én is pont ezért nem ismerem Őt fel; mert nem olyan, mint tegnap. Néha úgy érzem, hogy nem szól hozzám. Pedig szól, csak máshogy. Szeretne egy új helyre vezetni, miközben én szeretnék kényelmesen belehelyezkedni a múltbeli Isten-élményeimbe.

Azt hinném, hogy a Biblia azt kéri, hogy mutassak rá a másik hibájára -persze jóindulattal; hogy mondjam el valamiről, hogy nem értek egyet vele -persze kedvesen; hogy mondjam el, mit mond a Biblia a jövőről -persze ne jósoljak, csak valami hasonló. Miközben bármelyikre szükség lehet, a Biblia egy másik szempontból közelíti ezt meg: amit mondok, az a másik építését, bátorítását és vigasztalását szolgálja.

Megnyugtató arról olvasni, hogy Isten nem adja fel a próbálkozást akkor sem, amikor nem hallják meg. Addig próbálkozik, amíg fel nem ismerik, hogy Ő szólt.

Szeretném én is átélni azt, amit Jézus első tanítványai átéltek, amikor feltámadott Mesterükkel találkoztak, ezért azt imádkozom, hogy: "Nyisd föl szememet."

Amikor egy gondoskodó, szeretetteljes Anyát megismerünk, Isten szeretetét is jobban megismerjük. Ezért adok ma hálát azért (és azokért), akik által magának Istennek a szeretetét tapasztalhattam és tapasztalhatom meg.

A tanítványok észreveszik, hogy Jézus nem csak a fejüket töltötte meg információkkal, hanem a szívüket is inspirációval.

Minél inkább hagyom, hogy átformálja a fejemet, és a szívemet, annál könyebben felismerem a Bibliában, a gondolataimban, és a szívemben Őt. Annál könyebben odatalálok Hozzá, és oda, ahova küldött engem.

Jézus megjelenik a tanítványainak, de nem mondja nekik, hogy "Sziasztok, én vagyok az, Jézus!", hanem Isten korábbi Kijelentésén keresztül megmagyarázza nekik a történteket.

Semmi/senki sem képes helyettesíteni Jézust, ezért semminek a megismerése nem olyan fontos, mint Jézusé.

Hogyan ismerem meg Istent? Jézus által. Hogyan ismerem meg Jézust? Milyen képességet kell elsajátítanom ehhez? Egyszerűen magával a Mesterrel kell KAPCSOLATBAN lennem.

Atya, Fiú, Szentlélek, benned megtalálom az elcsendesedést.

Az Örömhír számomra felfrissítő, megújító téma - mégis az átadása sokszor csak konfliktusforrás. Pedig ez lehet a kreativitásom egyik legizgalmasabb felhasználása.

Úgy érzem: az ember túl nagy felelősséget kapott. A Biblia még erősebben fogalmaz: egy lehetetlen küldetést. Mit tegyünk akkor?

Van valami gyengédség Jézus részéről abban, hogy elé állhatok, és beismerhetem: kételkedek benne. -A tanítványok Jézus feltámadása után

Jézus feltámadt, vagy csak a tanítványai találták ki az egészet. Talán nem is az a kérdés, hogy melyik hihetőbb, hanem, hogy melyiket hiszed el.

Jézus meghalt. De ez nem egy elmélet volt csak, hanem vele az öröm, a remény, a jövő is meghalt. Elképzelhetetlen tehát az az öröm, amit az a hír ad, hogy: legyőzte a halált!

Gyászolok. A barátaimmal megyek a sírhoz. Odaérek, mire egy új meglepetés fogad: a sír üres!!!

Ma nem történik semmi. Nagypéntek után nem a Húsvétvasárnap jön még, hanem a Nagyszombat. Amikor hivatalosan ünnepelnem, pihennem kéne (Shabbat van), de én csak ülök magam elé meredve, és várok. Várok arra, hátha minden rendbejön mégis.

Hol van Isten, amikor a világ elsötétül? A kereszten.

Jézus körül nagy a zaj: mindenki őt vádolja. Mindenki gyorsan be szeretné bizonyítani róla, hogy rossz ember. Erre ő? Mit csinál Isten? Csendben áll.

Júdás felakasztotta magát. Majd a főpapok azzal törődnek, hogy…hogyan használhatják fel az igazságtalanul szerzett vérdíjat.

Júdás elmrgy a papokhoz, akik kifejezik neki azt, amitől félt: mindennek vége. Ima az öngyilkos gondolatokkal küzdőkért.

Jézust ünnepelték, majd elítélték. De őt az Istennel való kapcsolata támogatta mindkét pillanatban.

Az egyik legkellemetlenebb érzés: a szégyen. Amikor elbújnék, mert tudom, hogy rosszat tettem. Péter bukása.

A lelkes, az erős Péter egyszercsak letagadja Jézust - vagyis megvallja félelmét.

Amikor megvádolnak, az első gondolatom: megvédeni magamat. Jézus a Főpap vádjára így válaszol: egy lehetőséget ad Neki a változásra.

Mennyire ismerem a másikat? Készen állok arra 1-2 mondata után, hogy helyes véleményt alkossak róla/elítéljem?

Jézust elfogják. Tanítványként felriadok: Mibe csöppentem?

A teremtett világ Istent dicsőíti ma is. Én ma beszállok ebbe…

Mikor éreztem úgy, hogy ki kell állnom az igazság mellett - és okoztam ezzel sérülést másnak? Péter története, ahogy kiáll Jézusért a Gecsemáné kertben.

Miközben “úr”-nak, “barát”-nak hívom Jézust, mennyire kezelem őt tényleg uralkodóként, barátomként? Júdás története.

Vannak azok a döntések, amiket -bármennyi jóindulatú ember vesz körül- magunk kell meghoznunk.

Úgy érzem, menni fog. Hogy a mai nap más lesz. Aztán mégse. Csatlakozok a tanítványokhoz, akiknek egy dolguk lett volna: szenvedő Mesterükkel virrasztani. És nem sikerült.

Milyen nem meghallgatott imádságokat cipelek magammal? Mit gondolok, miközben én szenvedek, mit csinál Isten? Jézus a Gecsemáné kertben.

Vasárnap átélem újra, hogy: Jézus feltámadt, és engem is megmentett, vele együtt én is feltámadtam!