Önbizalom, önbecsülés, 1. rész – Gyerekkor | Prof. Dr. Perczel-Forintos Dórával episode artwork

EPISODE · Apr 18, 2024 · 34 MIN

Önbizalom, önbecsülés, 1. rész – Gyerekkor | Prof. Dr. Perczel-Forintos Dórával

from Spiritusz - Képmás podcast · host Képmás magazin

Elfogadás, megbocsájtás, törődés, szeretet – ezeket a fogalmakat többnyire a másokhoz fűződő kapcsolatainkban szoktuk emlegetni. Kevesebb szó esik arról, hogy saját magunkkal milyen a viszonyunk, pedig ez kihat az életünk minden területére. Az énképünk – hogy mennyire szeretjük, értékeljük magunkat – befolyásolja az érzéseinket, meghatározza a cselekedeteinket a családban, a munkahelyünkön, vagyis alapvetően kihat a hogylétünket. A pozitív önértékelés kialakulása hosszú folyamat, gyermekkorban kezdődik, gyakran csorbát szenved, de a jó hír, hogy felnőttként is sokat tehetünk a fejlesztéséért.Kétrészes adással készülünk, hogy ezt a fontos témát teljes körűen át tudjuk tekinteni. A másodikban majd a felnőttkori sérült, negatív önbecsülésből adódó nehézségekről lesz szó, és arról, hogy hogyan lehet fejleszteni az önbizalmat. A mostani adásban pedig elsőként a helyes önértékelés kialakulására, gyermekkori megalapozására fókuszálunk. Németh Szilvia vendége Prof. Dr. Perczel-Forintos Dóra tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a hazai kognitív viselkedésterápia meghonosítója.❤️ Ha értékesnek tartod a Képmás beszélgetéseit, segíts, hogyfolytathassuk! Légy a Szövetségesünk! ❤️ A tartalomból:– Miért fontos a következetes nevelés? – Miért fontos, hogy ne a gyerek legyen az úr?– Hogyan dicsérjük meg a gyereket?– Beszélünk a kamaszok önértékelési helyzetéről is.– Milyenek ma a társas készségeink? Miért fontos ez például a párválasztás területén?– Miért megbetegítő a perfekcionizmus?– Miért fontos, hogy együttérezzünk önmagunkkal?_________________________Az egészséges önbizalom nélkülözhetetlen a lelki egészséghez és ez nagyrészt gyermekkorban alakul ki, noha későbbi hatások is szerepet játszhatnak benne. A szülő érzelmi kiegyensúlyozottsága és szeretetteljes odafordulása, a kiszámítható, stabil napirend és a világos, betartható szabályok járulnak hozzá leginkább a gyermek biztonságérzetéhez. Népszerű tévhiedelem, hogy a gyermeket folyton dicsérni kell és lehetőleg minden igényét teljesíteni kell. Ez indokolatlanul pozitív önképhez, követelőző magatartáshoz, sőt súlyosabb esetben nárcisztikus vonásokhoz is vezethet. Mivel ez a szülő számára előbb-utóbb elviselhetetlen teher, nem meglepő, hogy pihenésre van szüksége, amihez legkönnyebben az „e-babysitter” révén tud hozzájutni. Ebben a podcastban Prof. Perczel-Forintos Dóra klinikai szakpszichológus, pszichoterapeutával beszélgetünk a témában született tudományos kutatásokról, a korlátlan képernyőhasználat veszélyeiről és a bizonyítottan hatékony gyermeknevelési elvekről. _________________________Vendégünkről: Prof. Perczel-Forintos Dóra klinikai szakpszichológus, a hazai kognitív pszichoterápia meghonosítója és elterjesztője, európai akkreditációval rendelkező, kiképző pszichoterapeuta. Relaxációs, személyközpontú és kognitív pszichoterápiás képzettséggel rendelkezik. Harminc éve aktívan végez pszichoterápiát, emellett pszichoterápiás szupervíziót ad klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta jelölteknek. Munkásságának középpontjában a világszerte elterjedt modern, bizonyítottan hatékony kognitív viselkedésterápia elmélete, gyakorlata és tanítása áll, a legkülönfélébb pszichés és pszichoszomatikus betegségek kezelésében. Számos új módszert vezetett be elsőként hazánkban a pszichoterápiás ellátásban: asszertív tréning, szociális kompetenciafejlesztő tréning, viselkedésterápiás testsúlycsökkentő csoport, problémamegoldó tréning. (Forrás: semmelweis.hu)

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Apr 18, 2024

Embed this episode

Ready to play

Önbizalom, önbecsülés, 1. rész – Gyerekkor | Prof. Dr. Perczel-Forintos Dórával

0:00 34:32

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Spiritusz - Képmás podcast?

This episode is 34 minutes long.

When was this Spiritusz - Képmás podcast episode published?

This episode was published on April 18, 2024.

Can I download this Spiritusz - Képmás podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!