#10 Sajtóklub – a kommentek világa: néha a troll is ember episode artwork

EPISODE · Dec 10, 2020 · 36 MIN

#10 Sajtóklub – a kommentek világa: néha a troll is ember

from Kolozsvári Rádió · host Kolozsvári Rádió

Az online világban mindenki mindenhez hozzászólhat, s ezzel a szabadsággal naponta élnek és visszaélnek az emberek - erről beszélgetett a Sajtóklub egy 2018-as adásában Mihály István a meghívottaival.  Szakáts István civil aktivista, az Altart alapítvány elnöke, a Clujul Civic csoport kezdeményezője és Szabó Csaba, a Kolozsvári Televízió munkatársa, a corbiialbi.ro román-magyar „kontaktportál” főszerkesztője mondhatni „testközelből” ismeri és műveli az online újságírásnak ezt az interaktív formáját, amely egyidejűleg esély és veszély, lehetőség a részvételi demokrácia megvalósítására, a közös gondolkodásra, vitára,  de ugyanakkor az anarchiára, a szélsőséges indulatok felszabadítására, a másik ember méltóságát, személyiségi jogait sértő trollkodásra is. Az élő műsorban a kommenteléssel foglalkozó – még igencsak „fiatal”, viszonlag kevés kutatási eredményre támaszkodó – szakirodalom tételeinek, tudományos hipotéziseinek is gyakran ellentmondtak vendégeink.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Dec 10, 2020

Embed this episode

NOW PLAYING

#10 Sajtóklub – a kommentek világa: néha a troll is ember

0:00 36:06

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Kolozsvári Rádió?

This episode is 36 minutes long.

When was this Kolozsvári Rádió episode published?

This episode was published on December 10, 2020.

Can I download this Kolozsvári Rádió episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!