2020.05.10. Életünk örömforrása – 1János 1,1-10 episode artwork

EPISODE · May 10, 2020 · 28 MIN

2020.05.10. Életünk örömforrása – 1János 1,1-10

from Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet · host Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma. Lelkipásztor: Paróczi Zsolt 1János 1,1-10 "Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk,  amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az  élet igéjéről. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot  teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt  az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és  hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen  velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a  Jézus Krisztussal. Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes  legyen. Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk  nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt  mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor  hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot. Ha pedig a világosságban  járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van  egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden  bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és  nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő:  megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Ha azt  mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg  bennünk az ő igéje."

NOW PLAYING

2020.05.10. Életünk örömforrása – 1János 1,1-10

0:00 28:30

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Induction

Jul 1, 2026 ·18m

Act 1

Jul 1, 2026 ·29m

Act 2

Jul 1, 2026 ·21m

Act 3

Jul 1, 2026 ·19m

Act 4

Jul 1, 2026 ·39m

Act 5

Jul 1, 2026 ·18m

O Brinco do Baptista Benfica Independente Podcast O Brinco do Baptista, projecto da autoria do Benfica Independente e apresentado por Sérgio Engrácia.Visitem o site em www.benficaindependente.com The Movie Podcast The Movie Podcast The Movie Podcast is a top film and entertainment show that is Tomatometer-Approved and releases new episodes, interviews, and reviews all throughout the week. Hosted by: Daniel Baptista, Shahbaz Siddiqui, & Anthony Gagliardi. Follow @TheMoviePodcast on Instagram, TikTok, Letterboxd, and X. Contact: [email protected] Charles Haddon Spurgeon Analía Marín Charles Haddon Spurgeon fue un destacado predicador baptista del siglo XIX, nacido en 1834 en Essex, Inglaterra. A una temprana edad, demostró habilidades notables en la predicación y la oratoria.A los dieciséis años, comenzó a predicar regularmente en varias iglesias, y a los veintidós, se convirtió en el pastor de la Metropolitan Tabernacle en Londres, donde su ministerio floreció.Spurgeon fue prolífico en la escritura, con numerosos sermones y libros publicados, y su influencia se extendió a través de sus escritos y su liderazgo en el movimiento baptista. Su legado perdura como uno de los predicadores más influyentes en la historia del cristianismo.Encuentra aqui algunas lecturas y sermones. Eco-Sapiens Podcast Fátima Baptista O mundo precisa de protecção e atitude para que o futuro seja possível. E aqui estamos nós.Decidimos produzir um programa de rádio que seja a voz do ambiente, da natureza e dos projectos, ideias, produtos e empresas sustentáveis. Um programa com atitude positiva, queremos inspirar as pessoas a construir um mundo melhor.Mostrar que é possível viver de outra maneira é um dos objectivos. Tal como dar voz a quem trabalha para um mundo mais sustentável.Escolhemos um formato dinâmico e uma linguagem moderna e actual.Eco-Entrevista, Eco-Reportagem, Eco- Notícias, Eco-Atitude, Eco-Famosos, Eco-Agenda e Música do mundo.Realização de Fátima Baptista.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet?

This episode is 28 minutes long.

When was this Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet episode published?

This episode was published on May 10, 2020.

What is this episode about?

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma. Lelkipásztor: Paróczi Zsolt 1János 1,1-10 "Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk,  amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük...

Can I download this Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!