PODCAST · religion
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
by Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet tanításai. A legfontosabb, amivel támogatni tudod gyülekezetünket, ha imádkozol értünk. Emellett önkéntesként téged is várunk a közös munkába, szolgálatba, hiszen segítő kezekre mindig szükség van. Ha pedig anyagilag is szeretnél mellénk állni, akkor ezt az imaházban kihelyezett adománygyűjtőknél vagy az alábbi PayPal számlánkon megteheted.https://paypal.me/miklosibaptista
-
395
2026.05.03 Jézus jelenlétének felfedezése és áldásai - János 21,1-14
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Jézus jelenlétének felfedezése és áldásaiParóczi Zsolt szolgálatamiklosibaptista.huJános 21,1-14Jézus megjelenik a Tibériás tengernél: a nagy halfogás21 Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg:2 együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, és Nátánaél, a galileai Kánából és Zebedeus fiai; a tanítványok közül pedig még kettő.3 Simon Péter így szólt hozzájuk: "Elmegyek halászni." Ők erre ezt mondták: "Mi is elmegyünk veled." Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak.4 Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az.5 Jézus ekkor megkérdezte tőlük: "Fiaim, nincs valami ennivalótok?" Így válaszoltak neki: "Nincs."6 Ő pedig ezt mondta nekik: "Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!" Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt.7 Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: "Az Úr az!" Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe.8 A többi tanítvány pedig a hajón jött ki, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal.9 Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret.10 Jézus így szólt hozzájuk: "Hozzatok a most fogott halakból!"11 Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló.12 Jézus erre ezt mondta nekik: "Jöjjetek, egyetek!" A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő.13 Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik; ugyanúgy a halat is.14 Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül.#istentisztelet #biblia
-
394
2026.04.26. Ne légy hitetlen, hanem hívő! – János evangéliuma 21,1-14
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Ne légy hitetlen, hanem hívő!János evangéliuma 20,24-31Paróczi Zsolt szolgálatamiklosibaptista.huJézus és Tamás24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus.25 A többi tanítvány így szólt hozzá: "Láttuk az Urat." Ő azonban ezt mondta nekik: "Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem."26 Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: "Békesség néktek!"27 Azután így szólt Tamáshoz: "Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő."28 Tamás pedig így felelt: "Én Uram, és én Istenem!"29 Jézus így szólt hozzá: "Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek."Az evangélium célja30 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.31 Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.#istentisztelet #biblia
-
393
2026.04.19. Békesség nektek! – Lukács 24,36-49
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Békesség nektek!Lukács 24,36-49Molnár Ambrus szolgálatamiklosibaptista.huLukács 24,36-49Jézus megjelenik a tanítványoknak36 Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek! 37 Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. 38 Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? 39 Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. 40 És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezeit és a lábait. 41 Amikor pedig még mindig hitetlenkedtek örömükben, és csodálkoztak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? 42 Ők pedig adtak neki egy darab sült halat. 43 Elvette, és szemük láttára megette. 44 Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. 45 Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, 46 és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, 47 és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. 48 Ti vagytok erre a tanúk. 49 És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.#istentisztelet #biblia
-
392
2026.04.12. Maradj velünk! – Lukács 24,13-35
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Maradj velünk!Lukács evangéliuma 24,13-35Rédl Dávid szolgálatamiklosibaptista.huLukács evangéliuma 24,13-35Az emmausi tanítványok13 Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, 14 és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15 Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. 16 Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt. 17 Ő pedig így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak. 18 Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? 19 Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt; 20 és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. 21 Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. 22 Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, 23 de nem találták ott a testét; eljöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. 24 El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták. 25 Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! 26 Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? 27 És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. 28 Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29 De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon. 30 És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. 31 Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. 32 Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? 33 Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. 34 Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. 35 Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.#istentisztelet #biblia
-
391
2026.04.05. Virágvasárnap: Jézus feltámad és él! – Lukács 24,1-12
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet Húsvétvasárnapi alkalma.Jézus feltámad és él!HúsvétvasárnapParóczi Zsolt szolgálatamiklosibaptista.huLukács evangéliuma 24,1-12Jézus feltámadása24 A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket.2 A követ a sírbolt elől elhengerítve találták,3 és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.4 Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában.5 Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: "Mit keresitek a holtak között az élőt?6 Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt:7 az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia."8 Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira,9 és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek.10 A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak,11 de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.12 (Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.)#istentisztelet #húsvét #biblia
-
390
2026.04.03. NAGYPÉNTEK: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkem! – Lukács 23, 1-56
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet nagypénteki alkalma.Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkem!NAGYPÉNTEKMolnár Ambrus szolgálatamiklosibaptista.huLukács evangéliuma 23,1-56Jézus Pilátus előtt1 Ezután valamennyien elindultak, és elvitték őt Pilátushoz. 2 Ott így kezdték vádolni: Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király. 3 Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő pedig ezt felelte: Te mondod. 4 Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: Semmi bűnt nem találok ebben az emberben. 5 De azok még erősebben kiáltozták: Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.Jézus Heródes előtt6 Pilátus ezt hallva megkérdezte: Galileából való ez az ember? 7 Amikor pedig megtudta, hogy Heródes fennhatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. 8 Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már jó ideje szerette volna látni, mert hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd a szeme láttára. 9 Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki. 10 Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták.....Jézus temetése50 Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú, 51 aki nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával, mert várta az Isten országát. 52 Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. 53 Azután levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, amelyben még soha senki sem feküdt.54 Az ünnepi előkészület napja volt, és hamarosan kezdődött a szombat. 55 Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek Jézussal Galileából, és megnézték a sírboltot meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. 56 Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítették. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint.#istentisztelet #nagypentek #biblia
-
389
2026.03.29. Virágvasárnap: Jézus királyi bevonulása Jeruzsálembe – Lukács 19, 28-46
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet virágvasárnapi alkalma.Jézus királyi bevonulása JeruzsálembeVirágvasárnapParóczi Zsolt szolgálatamiklosibaptista.huLukács evangéliuma 19, 28-46Jézus bevonul Jeruzsálembe28 Miután ezeket elmondta, továbbhaladt Jeruzsálem felé. 29 Amikor közeledett Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: 30 Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide! 31 Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? – mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá. 32 Amikor a küldöttek elmentek, mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik. 33 Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: Miért oldjátok el a szamárcsikót? 34 Ők így feleltek: Mert az Úrnak van szüksége rá. 35 Azután elvezették Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, és felültették rá Jézust. 36 Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat. 37 Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, 38 és ezt kiáltották:Áldott a király,aki az Úr nevében jön!A mennyben békesség,és dicsőség a magasságban!39 A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! 40 De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.Jézus siratja Jeruzsálemet41 Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, 42 és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. 43 Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak,44 földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.Jézus megtisztítja a templomot45 Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, 46 ezt mondva nekik: Meg van írva: „Az én házam imádság háza lesz”, ti pedig rablók barlangjává tettétek.
-
388
2026.03.22 Jézus és a mindennapi életem - Lukács evangéliuma 12, 22-32
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Jézus és a mindennapi életem:Molnár Ambrus szolgálatamiklosibaptista.huLukács evangéliuma 12, 22-32Isten gondviselése22 Tanítványaihoz pedig így szólt: "Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok,23 mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál.24 Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csűrük, Isten mégis eltartja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál!25 De aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét?26 Ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek, miért aggódtok a többi miatt?27 Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik.28 Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek!29 Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok.30 Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre.31 Inkább keressétek az ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek.32 Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!"#istentisztelet #biblia
-
387
2026.03.15 Jézus és a tehetségem - Lukács evangéliuma 12, 13-21
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Jézus és az életem:Jézus és a tehetségemParóczi Zsolt szolgálatamiklosibaptista.huLukács evangéliuma 12, 13-21A bolond gazdag13 Ekkor így szólt hozzá valaki a sokaságból: "Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!"14 De ő így válaszolt: "Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?"15 Azután ezt mondta nekik: "Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg."16 Aztán példázatot mondott nekik: "Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje,17 ekkor így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet.18 Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda takarítom be minden gabonámat és javamat,19 és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!20 Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?21 Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag."#istentisztelet #biblia
-
386
2026.03.08. Jézus és a valódi szükségeim - Lukács 10,38-42 - Paróczi Zsolt
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Jézus és a valódi szükségeimParóczi Zsolt szolgálatamiklosibaptista.huLukács 10,38-42Mária és Márta38 Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. 39 Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. 40 Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen! 41 Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, 42 pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.
-
385
2026.03.01. Jézus és a szeretetem - Lukács 10,25-37
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Jézus és a szeretetemMolnár Ambrus szolgálatamiklosibaptista.huLukács 10,25-37Az irgalmas samaritánus25 Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? 26 Ő pedig ezt mondta neki: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? 27 Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” 28 Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz.29 Ő viszont igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: De ki a felebarátom? 30 Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. 31 Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. 32 Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte. í33 Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, 34 odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. 35 Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. 36 Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? 37 Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!
-
384
2026.02.22. Jézus és az indulataim - Lukács 9,51-62
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Jézus és az indulataimUjfalusi Zoltán szolgálatamiklosibaptista.huLukács 9,51-62Jézust nem fogadják be egy samáriai faluban51 Amikor közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe,52 és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki.53 De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni.54 Látva ezt tanítványai, Jakab és János így szóltak: "Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket!?"55 De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, (és ezt mondta: "Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek,56 mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.") Aztán elmentek egy másik faluba.Jézus követése57 Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki: "Követlek, akárhova mégy."58 Jézus azonban így felelt: "A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania."59 Egy másikhoz pedig így szólt: "Kövess engem!" De ő ezt kérte: "Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat."60 Jézus így válaszolt neki: "Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!"61 Egy másik is ezt mondta: "Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől."62 Jézus pedig így felelt: "Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára."
-
383
2026.02.15. Jézus és az adakozás- Lukács 9,12-17
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Jézus és az adakozásParóczi Zsolt szolgálatamiklosibaptista.huLukács 9,12-17Ötezer ember megvendégelése12 Amikor a nap már hanyatlani kezdett, a tizenkettő odament hozzá, és ezt mondta neki: "Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek el a környező falvakba és településekre, hogy ott megszálljanak, és élelmet szerezzenek, mert itt lakatlan helyen vagyunk".13 Ő azonban ezt mondta nekik: "Ti adjatok nekik enni!" Ők így válaszoltak: "Nincs nálunk több, mint öt kenyér és két hal, hacsak el nem megyünk, és nem veszünk eledelt ennek az egész sokaságnak".14 Ugyanis mintegy ötezer férfi volt ott. Jézus erre így szólt tanítványaihoz: "Ültessétek le őket csoportokba ötvenenként!"15 Így tettek, és leültették valamennyit.16 Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság elé.17 Ettek és jóllaktak mindnyájan; azután összeszedték a megmaradt darabokat, tizenkét kosárral.
-
382
2026.02.08. Jézus és a családom - Lukács 8,16-21
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Jézus és a családomMolnár Ambrus szolgálatamiklosibaptista.huLukács 8,16-21A lámpás16 Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. 17 Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna. 18 Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól még az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé.Jézus igazi rokonai19 Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt. 20 Ezért tudtára adták neki: Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének. 21 Ő azonban így válaszolt: Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.
-
381
2026.02.01. Jézus és a gyümölcsöző életem - Lukács 8,4-15
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Jézus és a gyümölcsöző életem Paróczi Zsolt szolgálatamiklosibaptista.huLukács 8,4-15A magvető4 Amikor pedig nagy sokaság gyűlt össze, és városról városra sokan csatlakoztak hozzá, egy példázatot mondott nekik: 5 Kiment a magvető vetni. Vetés közben némely mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. 6 Némelyik a köves helyre esett, és alighogy kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. 7 Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották.8 Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott. Amikor ezeket elmondta, így kiáltott: Akinek van füle a hallásra, hallja!9 Megkérdezték tőle a tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. 10 Ő ezt mondta: Nektek megadatott, hogy ismerjétek az Isten országának titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek. 11 A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. 12 Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. 13 Akiknél a köves helyre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elbuknak. 14 A tövisek közé esett mag: ezek azok, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést. 15 A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.
-
380
2026.01.25. Merre van az előre? IV. – Jónás könyve 4,1-11
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Merre van az előre? IV.Gurbán Péter szolgálatamiklosibaptista.huJónás könyve 4,1-11Jónás vitája Istennel1 Ez azonban nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott. 2 Így imádkozott az Úrhoz: Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még otthon voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet. 3 Most azért, Uram, vedd el az életemet, mert jobb nekem meghalnom, mint élnem! 4 Az Úr azonban ezt kérdezte: Igazad van-e, hogy haragszol?!5 Azután kiment Jónás a városból, letelepedett a várostól keletre, készített ott magának egy kunyhót, és odaült az árnyékába, hogy lássa, mi történik majd a várossal. 6 Az Úristen pedig úgy rendelte, hogy nőjön ott egy bokor; az felfutott Jónás fölé, és árnyékot tartott a feje fölött, hogy megvédje a rosszulléttől. Jónás nagyon örült a bokornak.7 Isten azonban úgy rendelte, hogy másnap, amint hajnalodni kezdett, megrágja egy féreg a bokrot, és az elszáradjon. 8 Amikor kisütött a nap, Isten úgy rendelte, hogy tikkasztó keleti szél támadjon. Jónás napszúrást kapott, ájuldozott, a halált kívánta magának, és azt mondta: Jobb nekem meghalnom, mint élnem!9 Akkor Isten ezt kérdezte Jónástól: Igazad van-e, amikor haragszol e miatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig! 10 Az Úr ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. 11 Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!
-
379
2026.01.18. Merre van az előre? III. – Jónás könyve 3,1-10
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Merre van az előre? III.Paróczi Zsolt szolgálatamiklosibaptista.huJónás könyve 3,1-10Jónás prédikálására Ninive megtér1 Az Úr igéje másodszor is szólt Jónáshoz: 2 Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet én mondok neked! 3 Jónás elindult, és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához. 4 Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! 5 Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. 6 Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. 7 Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! 8 Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! 9 Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! 10 Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg.
-
378
2026.01.11. Merre van az előre? II. – Jónás könyve 2,1-11 - Molnár Ambrus
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Merre van az előre? II.Molnár Ambrus szolgálatamiklosibaptista.huJónás könyve 2,1-11Jónás imádsága2 Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában.2 Jónás imádkozott Istenéhez, az Úrhoz a hal gyomrában.3 Ezt mondta: Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat.4 Mélységbe dobtál, a tenger közepébe, és áradat vett körül. Minden habod és hullámod átcsapott fölöttem.5 Azt gondoltam, hogy eltaszítottál engem magad elől. Bárcsak újra megláthatnám szent templomodat!6 Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre.7 Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld, de te kiemelted életemet a sírból, ó, Uram, Istenem!8 Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba.9 Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket.10 De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem. Az Úrtól jön a szabadulás!11 Az Úr pedig parancsot adott a halnak, és az kiköpte Jónást a szárazföldre.
-
377
2026.01.04. Merre van az előre? – Jónás könyve 1,1-16 - Paróczi Zsolt
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Merre van az előre?Paróczi Zsolt szolgálatamiklosibaptista.huJónás könyve 1,1-16Jónás engedetlensége és büntetése1 Így szólt az Úr igéje Jónáshoz, Amittaj fiához:2 Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ellene, mert feljutott hozzám gonoszságának híre! 3 El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az Úr elől. Elment Jáfóba, talált ott egy hajót, amely Tarsísba készült. Kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt, hogy a rajta levőkkel Tarsísba menjen az Úr elől.4 Az Úr azonban nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy hajótörést szenvednek. 5 Félelem fogta el a hajósokat, mindegyik a maga istenéhez kiáltott, és a hajóban levő holmikat a tengerbe dobták, hogy így könnyítsenek rajta. Ezalatt Jónás, aki lement, és lefeküdt a hajó egyik zugában, mélyen aludt. 6 De odament hozzá a hajóskapitány, és így szólt hozzá: Hogy tudsz ilyen nyugodtan aludni!? Kelj föl, és kiálts az Istenedhez! Talán gondol ránk az Isten, és nem veszünk el! 7 Az emberek meg ezt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk sorsot, és tudjuk meg, ki miatt ért bennünket ez a veszedelem! Sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett. 8 Akkor így beszéltek hozzá: Mondd el nekünk, miért van rajtunk ez a veszedelem? Mi a foglalkozásod, és honnan jössz? Hol a hazád, és melyik népből való vagy? 9 Ő így felelt nekik: Héber vagyok. Az Urat, a menny Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta. 10 Az embereket nagy félelem fogta el, amikor megtudták, hogy az Úr elől menekül – mert Jónás elmondta nekik –, és ezt mondták neki: Hogy tehettél ilyet?! 11 Majd ezt kérdezték tőle: Mit tegyünk veled, hogy lecsendesedjék körülöttünk a tenger? Mert a tenger egyre viharosabb lett.12 Ő pedig így válaszolt nekik: Fogjatok meg, és dobjatok a tengerbe, akkor lecsendesedik körülöttetek a tenger! Mert tudom, hogy énmiattam zúdult rátok ez a nagy vihar. 13 Az emberek azonban megpróbáltak kievezni a szárazföldre, de nem tudtak, mert a tenger egyre viharosabb lett körülöttük.14 Ekkor így kiáltottak az Úrhoz: Jaj, Uram, ne vesszünk el emiatt az ember miatt, ne terheljen bennünket ártatlan vér! Mert te, Uram, azt teszed, amit akarsz!15 Azzal fogták Jónást, és beledobták a tengerbe; a tenger pedig lecsendesedett. 16 Ezért az emberekben nagy félelem támadt az Úr iránt; áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az Úrnak.
-
376
2026.01.01. Újévi istentisztelet – Ne a múlton tűnődjetek, mert én újat cselekszem! – Ézs. 43:18-19 - Molnár Ambrus
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet újévi alkalma.Ne a múlton tűnődjetek, mert én újat cselekszem!Molnár Ambrus szolgálatamiklosibaptista.huÉzsaiás 43:18-1918 Ne a régi dolgokat emlegessétek,ne a múlton tűnődjetek!19 Mert én újat cselekszem,most kezd kibontakozni –talán nem tudjátok?Már készítem az utat a pusztában,a sivatagban folyókat fakasztok.
-
375
2025.10.19. Közel az Úr! II. – Jelenések könyve 1,9-20
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalmaParóczi Zsolt szolgálataKözel az Úr! II.miklosibaptista.huJelenések könyve 1,9-20Első látomás Patmosz szigetén9 Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten igéjéért és Jézus bizonyságtételéért. 10 Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna, 11 amely ezt mondta: „Amit látsz, írd meg egy könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodíceába”. 12 Megfordultam, hogy lássam, milyen hang szólt hozzám, és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, 13 és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve; 14 feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja; 15 lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez; hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása; 16 jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével fénylik.Megbízatás a könyv megírására17 Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó,18 és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. 19 Írd meg tehát, amiket láttál: amik vannak, és amik történni fognak ezek után; 20 a hét csillag titkát, amelyet jobb kezemben láttál, és a hét arany gyertyatartót: a hét csillag a hét gyülekezet angyala, a hét gyertyatartó pedig a hét gyülekezet.”Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
374
2025.10.12. Bemerítési ünnep – Zsidókhoz írt levél 10,11-18
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet és Dunavarsányi Baptista Gyülekezet közös bemerítési alkalma.Molnár Ambrus szolgálataZsidókhoz írt levél 10,11-18miklosibaptista.huZsidókhoz írt levél 10,11-1811 Minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bűnöket eltörölni. 12 Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült, 13 és ott várja, hogy ellenségei zsámolyul vettessenek lába alá. 14 Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. 15 De bizonyságot tesz nekünk a Szentlélek is, mert ez után az ige után: 16 „Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán”, így szól az Úr: „Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom; 17 bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg.” 18 Ahol pedig a bűnbocsánatról van szó, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
373
2025.10.05. Közel az Úr! I. – Jelenések könyve 1,1-8
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalmaParóczi Zsolt szolgálataKözel az Úr! I.miklosibaptista.huJelenések könyve 1,1-8Bevezetés1. Jézus Krisztus kijelentése, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak,2. A ki bizonyságot tett az Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, a mit látott.3. Boldog, a ki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, a melyek megírattak abban; mert az idő közel van.I. Levél az Ázsiai EgyházaknakA bevezető látomás4. János a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, a ki van, a ki vala és a ki eljövendő; és a hét lélektől, a mely az ő királyiszéke előtt van,5. És a Jézus Krisztustól, a ki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, a ki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által,6. És tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.7. Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még a kik őt által szegezték is; és siratja őt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.8. Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, a ki van és a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
372
2025.09.28. Hogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? VIII. – János első levele 5,13-21
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalmaParóczi Zsolt szolgálataHogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? VIII.miklosibaptista.huJános első levele 5,13-21Imádság Isten akarata szerint13 Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van. 14 Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. 15 Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.16 Ha valaki látja, hogy a testvére nem halálos bűnt követ el, könyörögjön érte, és életet fog adni annak, aki nem halálos bűnt követ el. Van halálos bűn: nem az ilyen esetre mondom, hogy könyörögjön. 17 Minden gonoszság bűn, de van nem halálos bűn is.Aki Istentől született, nem vétkezik18 Tudjuk, hogy aki Istentől született, nem vétkezik, sőt aki Istentől született, az vigyáz magára, és a gonosz meg sem érinti.19 Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonosz hatalmában van. 20 De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet. 21 Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól!Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
371
2025.09.21. Hogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? VII. – János első levele 5,1-12
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalmaHogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? VII.Paróczi Zsolt szolgálatamiklosibaptista.huJános első levele 5,1-12A hit győzelme1 Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született. 2 Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. 3 Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek. 4 Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. 5 Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?A Lélek bizonyságtétele a Fiúról6 Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság. 7 Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: 8 a Lélek, a víz, a vér, és ez a három egy. 9 Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb, mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot.10 És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról. 11 Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. 12 Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
370
2025.09.14. Hogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? VI. – János első levele 4,13-21
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalmaHogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? VI.Paróczi Zsolt szolgálatamiklosibaptista.huJános első levele 4,13-2113 Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. 14 És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. 15 Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben; 16 és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. 17 Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. 18 A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. 19 Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. 20 Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. 21 Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
369
2025.09.07. Hogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? V. – János első levele 4,1-12
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalmaMolnár Ambrus szolgálataHogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? V.miklosibaptista.huJános első levele 4,1-12 A lelkek megvizsgálása4 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.2 Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van.3 Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van.4 Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.5 Ők a világból valók, ezért a világ szerint beszélnek, és a világ rájuk hallgat.6 Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét.Az Isten szeretet7 Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent;8 aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet.9 Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.11 Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.12 Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
368
2025.08.24. Hogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? IV. – János első levele 3,13-24
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalmaStorozinszki Tibor szolgálataHogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? IV.miklosibaptista.huJános első levele 3,13-24Az igazi testvéri szeretet13 Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ. 14 Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van.15 Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete. 16 Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életet adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. 17 Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete?Szívbeli bizalom Isten iránt18 Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. 19 Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, 20 hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. 21 Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; 22 és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. 23 Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. 24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
367
2025.08.17. Hogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? III. – János első levele 3,1-12
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalmaUjfalusi Zoltán szolgálataHogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? III.miklosibaptista.huJános első levele 3,1-12Isten gyermekei és az ördög gyermekei1 Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt. 2 Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. 3 Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.4 Aki bűnt cselekszik, törvényszegést követ el, mert a bűn törvényszegés. 5 Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn. 6 Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látta őt, és nem is ismeri őt. 7 Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz. 8 Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. 9 Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.10 Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét. 11 Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást; 12 nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mert az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
366
2025.08.10. Hogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? II. – János első levele 2,1-11
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalmaParóczi Zsolt szolgálataHogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? II.miklosibaptista.huJános első levele 2,1-11János első levele 11 Arról írunk nektek, aki már a világ kezdete előtt létezett, az Igéről, aki maga az Élet. Arról,akit magunk hallottunk,saját szemünkkel láttunk,egészen közelről figyeltünk,sőt, kezünkkel érintettünk.2 Ő, aki az Élet, nyilvánvaló lett — mi láttuk őt, tanúskodunk róla, és hirdetjük nektek az Örök Életet, aki öröktől fogva az Atya-Istennel volt, most azonban látható módon megjelent nekünk. 3 Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy titeket is bevonjunk abba a szeretet-közösségbe amelyben az Atyával és a Fiával, Jézus Krisztussal élünk. 4 Azért írunk most nektek erről, hogy ti is együtt örüljetek velünk.Jézus vére megtisztít minden bűntől5 Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk, és amelyet most nektek hirdetünk, így szól: Isten világosság, és benne nincs semmi sötétség. 6 Ezért, ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk Istennel, de továbbra is a sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem követjük az igazságot. 7 Ha pedig valóban abban a világosságban élünk, amelyben maga Isten is él, akkor közösségben vagyunk egymással. Akkor Jézusnak, Isten Fiának a vére — vagyis áldozati halála — megtisztít, és tisztán tart bennünket minden bűntől.8 Ha nem akarjuk elismerni, hogy bűnösök vagyunk, akkor csak magunkat csapjuk be, és nincs bennünk igazság. 9 Ha viszont beismerjük bűneinket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten hűséges és igazságos: megbocsátja bűneinket, és teljesen megtisztít minden gonoszságtól. 10 Ha azt mondjuk, hogy nem követtünk el semmi bűnt, akkor valójában azt állítjuk, hogy Isten hazudik, és üzenetének nincs helye a szívünkben.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
365
2025.08.03. Hogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben? – János első levele 1,1-10
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Molnár Ambrus szolgálataHogyan léphetek előrébb a lelki építkezésben?miklosibaptista.huJános első levele 1,1-10 János első levele 11 Arról írunk nektek, aki már a világ kezdete előtt létezett, az Igéről, aki maga az Élet. Arról,akit magunk hallottunk,saját szemünkkel láttunk,egészen közelről figyeltünk,sőt, kezünkkel érintettünk.2 Ő, aki az Élet, nyilvánvaló lett — mi láttuk őt, tanúskodunk róla, és hirdetjük nektek az Örök Életet, aki öröktől fogva az Atya-Istennel volt, most azonban látható módon megjelent nekünk. 3 Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy titeket is bevonjunk abba a szeretet-közösségbe amelyben az Atyával és a Fiával, Jézus Krisztussal élünk. 4 Azért írunk most nektek erről, hogy ti is együtt örüljetek velünk.Jézus vére megtisztít minden bűntől5 Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk, és amelyet most nektek hirdetünk, így szól: Isten világosság, és benne nincs semmi sötétség. 6 Ezért, ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk Istennel, de továbbra is a sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem követjük az igazságot. 7 Ha pedig valóban abban a világosságban élünk, amelyben maga Isten is él, akkor közösségben vagyunk egymással. Akkor Jézusnak, Isten Fiának a vére — vagyis áldozati halála — megtisztít, és tisztán tart bennünket minden bűntől.8 Ha nem akarjuk elismerni, hogy bűnösök vagyunk, akkor csak magunkat csapjuk be, és nincs bennünk igazság. 9 Ha viszont beismerjük bűneinket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten hűséges és igazságos: megbocsátja bűneinket, és teljesen megtisztít minden gonoszságtól. 10 Ha azt mondjuk, hogy nem követtünk el semmi bűnt, akkor valójában azt állítjuk, hogy Isten hazudik, és üzenetének nincs helye a szívünkben.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
364
2025.08.01. Gyülekezeti tábor 5. nap - Paróczi Zsolt
Hálaadás mindazért, amit átéltünk! Örömmel készülődés a jövőre!Nehémiás 12,31-43
-
363
2025.07.31. Gyülekezeti tábor 4. nap - Reimer Attila
Lelki újjáépítés
-
362
-
361
2025.07.28. Gyülekezeti tábor 1. nap - Molnár Ambrus
Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá!Péter első levele 2,5
-
360
2025.07.20. Lelki újjáépítés III. – Ezsdrás 4,1–24
Lelki újjáépítés III.Rédl Dávid szolgálataEzsdrás 4,1–241. Mikor pedig meghallák Júda és Benjámin ellenségei, hogy akik a fogságból visszatértek, templomot építenek az Úrnak, Izráel Istenének:2. Menének Zorobábelhez és a családfőkhöz, s mondának nékik: Hadd építsünk együtt veletek, mert miképpen ti, úgy mi is a ti Isteneteket keressük s néki áldozunk Esárhaddon, Assiria királyának idejétől fogva, aki ide hozott fel minket!3. És monda nékik Zorobábel és Jésua és Izráel családainak többi fői: Nem veletek együtt kell nékünk házat építeni a mi Istenünknek, hanem mi magunk fogunk építeni az Úrnak, Izráel Istenének, amiképpen megparancsolta nékünk a király, Círus, Persia királya.4. És igyekezék e tartomány népe megkötni Júda népének kezeit és elrémíteni azt az építéstől.5. És felbérelni ellene tanácsosokat, hogy semmivé tegyék szándékát Círusnak, Persia királyának egész idejében, Dárius persa király uralkodásáig.6. És Ahasvérus uralkodásakor, uralkodásának kezdetén, vádolást írának Júda és Jeruzsálem lakói ellen.7. Artaxerxes napjaiban pedig Bislám, Mithredathes és Tábeél s ennek többi társai írtak vala Artaxerxeshez a persiai királyhoz, s e levelet arám betűkkel írták, mely azután arám nyelvre fordíttatott át.8. Rehum, a helytartó és Simsai, a kancellár, írának egy levelet Jeruzsálem ellen Artaxerxes királyhoz ekképpen.9. Írának pedig ekkor Rehum, a helytartó és Simsai, a kancellár és ezeknek többi társaik: a Dineusok, Afársatakeusok, Tarpeleusok, Afárseusok, Arkeveusok, Babilóniabeliek, Susánkeusok, Dehaveusok és a Hélameusok.10. És a többi népek, akiket a nagy és dicsőséges Asznapár vitt el és tett lakosokká Samária városában és a többi városokban, melyek a folyóvizen túl vannak és a többi.11. Ez mássa a levélnek, melyet hozzá, Artaxerxes királyhoz küldének: "A te szolgáid, a folyóvizen túl lévő férfiak, és a többi.12. Tudtára légyen a királynak, hogy a zsidók, akik feljöttek tőled, megérkezének hozzánk Jeruzsálembe; a visszavonó és gonosz várost építik, a kőfalakat készítik s a fundamentomokat javítgatják.13. Mostan tudtára légyen a királynak, hogy ha ez a város megépíttetik s a kőfalak elkészülnek, adót, rovást és úti vámot nem fognak fizetni, s a királyok jövedelmét megkárosítják.14. Mostan, mivel a palota savával sózunk s épen ezért a király kárát nem illik elnéznünk, ez okért küldjük e levelet és tudatjuk a királylyal,15. Hogy nézzen utána valaki atyáid történeteinek könyvében, és meg fogod találni a történetek könyvében, és megtudod, hogy e város visszavonó és királyokat és tartományokat megkárosító város volt, s hogy eleitől fogva lázadások történtek abban, ezért pusztíttatott is el e város.16. Tudatjuk mi a királylyal, hogy ha ez a város megépülend és a kőfalak elkészülnek: ennek miatta birtokod a folyóvizen túl nem lészen."17. A király választ küldött Rehumnak, a helytartónak és Simsainak, a kancellárnak és többi társaiknak, akik Samariában laknak vala, és minden folyóvizen túl lakozóknak: "Békesség és a többi.18. A levél, melyet hozzánk küldtetek, világosan felolvastatott előttem;19. És megparancsolám, hogy nézzenek utána, és úgy találák, hogy ez a város eleitől fogva királyok ellen támadó volt, és hogy pártütés és lázadás történt vala benne;20. És hogy hatalmas királyok voltak Jeruzsálemben és uralkodtak minden a folyóvizen túl lakókon, és adó, rovás és úti vám fizettetett nékik.21. Mostan azért parancsoljátok meg, hogy akadályozzák meg a férfiakat, s e város ne építtessék addig, míg tőlem parancsolat nem jövend;22. És meglássátok, hogy ebben valami mulasztást el ne kövessetek, hogy ne nevekedjék a veszedelem a királyok megkárosítására!"23. Mihelyt Artaxerxes király levelének mássa felolvastaték Rehum és Simsai, a kancellár és társaik előtt, menének nagy hamarsággal Jeruzsálembe a zsidókhoz, és megakadályozák őket erővel és hatalommal.24. Akkor megszünék az Úr házának építése, mely Jeruzsálemben van, és szünetelt Dárius, Persia királya uralkodásának második esztendejéig.
-
359
2025.07.13. Lelki újjáépítés II. - Ezsdrás könyve 3,1-13
Lelki újjáépítés II.Nagy József szolgálataEzsdrás könyve 3,1-13Az oltár felépítése3 Elérkezett a hetedik hónap,[a] és Izráel népe egész Júda tartományában szétszórtan lakott, mindenki a maga városában. Ebben a hónapban nagy ünnepek ideje volt: a Sátorok ünnepe és a Nagy Engesztelő Áldozat ünnepe ekkor következett — ezért valamennyien egy emberként Jeruzsálembe gyűltek. 2 Ekkor Jésua, Jócádák fia a többi papokkal együtt, és Zerubbábel, Sealtiél fia a rokonaival együtt összefogtak, hogy újra felépítsék Izráel Istenének az oltárát, és égőáldozatokat mutassanak be rajta — annak megfelelően, ahogy az meg van írva Mózesnek, az Isten emberének Törvényében.3 Az eredeti helyén építették újjá az oltárt, annak ellenére, hogy nagyon féltek a körülöttük lakó népektől. Attól kezdve, hogy az oltár felépült, minden reggel és este bemutatták az égőáldozatot az Örökkévalónak. 4 Azután megtartották a Sátorok ünnepét — aszerint, ahogy azt a Törvény előírta. Bemutatták az előírt égőáldozatokat az ünnep minden napján, annak rendje-módja szerint, 5 azután a rendszeres égőáldozatokat, továbbá az Újhold napján és az Örökkévaló többi ünnepein szükséges áldozatokat, valamint azokat, amelyeket az emberek önként adtak az Örökkévalónak. 6 Tehát, a hetedik hónap első napjától kezdve mutatták be az égőáldozatokat az Örökkévalónak — bár akkor még az Örökkévaló Templomának az újjáépítéséhez nem kezdtek hozzá.A Templom újjáépítése7 A száműzetésből hazatértek pénzt adtak össze, hogy a kőfaragók és az ácsok kezdjék el a munkát. Ugyancsak összegyűjtöttek sok ételt, italt és olívaolajat a szidóni és tíruszi munkásoknak, hogy szállítsanak a Libanon-hegységből cédrusfákat a tengeren Jáfó kikötőjébe. Mindez annak megfelelően történt, ahogy azt Círusz, a Perzsa Birodalom királya elrendelte.8 A második év második hónapjában[b] — attól számítva, hogy a száműzetésből hazatértek Jeruzsálembe Isten Templomához — Zerubbábel, Sealtiél fia és Jésua, Jócádák fia hozzákezdtek az Örökkévaló Templomának újjáépítéséhez. Segítettek nekik a saját rokonaik, a többi papok, a léviták, és mindazok, akik velük együtt tértek vissza a száműzetésből. Az építési munkák vezetésével a húsz éves, vagy annál idősebb lévitákat bíztak meg.9 Ezek a következők voltak: Jésua és a fiai meg a testvérei, Kadmiél és a fiai (Júda leszármazottjai), Hénádád fiai és azoknak testvérei és fiai, a lévitákkal együtt. Ők vállalták, hogy vezetői lesznek azoknak, akik az Isten Templomát építik. 10 Amikor az építők elkészítették az Örökkévaló Templomának az alapját, akkor ezt megünnepelték. A papok felöltöztek a papi ruhákba, kezükbe vették a trombitákat, a léviták, Aszáf fiai pedig a húros hangszereket, és mind a maguk helyére álltak. Dicsérték az Örökkévalót énekkel és hangszerekkel aszerint, ahogyan azt Dávid, Izráel királya, a maga idejében meghagyta. 11 Az énekesek csoportjai egymásnak felelgetve[c] énekelték az ismert dicsőítő zsoltárokat:„Jó az Örökkévaló! Kegyelme és hűséges szeretete örökké tart…”.Az egész nép hangos örömujjongással dicsérte az Örökkévalót, mivel az ő Templomának az alapja már elkészült.12 Ugyanakkor, sokan az idősebbek közül — papok, léviták és családfők, akik még látták épségben az eredeti Templomot — sírtak, amikor az új alapot látták. Azonban az idősebbek között is sokan örömükben kiáltottak. 13 A sírás és az örömkiáltás hangja összekeveredett, mert az egész nép hangosan kiáltott — és ez igen messzire elhallatszott.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#Istentisztelet #Biblia #Szigetszentmiklós
-
358
2025.07.06. Lelki újjáépítés I. – Ezsdrás 1,1–11
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.miklosibaptista.huLelki újjáépítés I.Molnár Ambrus szolgálataEzsdrás 1,1–11Círus engedélyt ad a zsidóknak a hazatérésre1 Círus perzsa király uralkodásának első esztendejében, azért, hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott igéje, arra indította az Úr Círus perzsa király lelkét, hogy egész birodalmában szóban és írásban kihirdettesse a következőket: 2 Ezt mondja Círus perzsa király: A föld minden országát nekem adta az Úr, a menny Istene. Ő bízott meg engem azzal, hogy felépíttessem templomát a Júdában levő Jeruzsálemben. 3 Aki csak az ő népéhez tartozik közületek, legyen azzal Istene, menjen el a Júdában levő Jeruzsálembe, és építse fel Izráel Istenének, az Úrnak a házát! Ő az Isten Jeruzsálemben. 4 Aki csak megmaradt bárhol, ahol jövevényként él, azt segítsék annak a helynek a polgárai ezüsttel, arannyal, különféle javakkal és állatokkal, meg önkéntes ajándékokkal az Isten jeruzsálemi háza számára.5 Elindultak tehát Júda és Benjámin családfői, meg a papok és a léviták. Mindnyájuk lelkét arra indította az Isten, hogy menjenek el, és építsék fel az Úr házát Jeruzsálemben. 6 Egész környezetük segítette őket ezüsttárgyakkal, arannyal, különféle javakkal, állatokkal és kincsekkel, önkéntes adományaikon kívül.7 Círus király pedig előhozatta az Úr házának az edényeit, amelyeket Nebukadneccar vitt el Jeruzsálemből, és saját istenei templomának ajándékozott. 8 Előhozatta ezeket Círus perzsa király Mitredát kincstárnok felügyeletével, és szám szerint átadta Sésbaccarnak, Júda fejedelmének.9 Ez volt a számuk: harminc aranytál, ezer ezüsttál, huszonkilenc kés, 10harminc aranyserleg, négyszáztíz másodrendű ezüstserleg és ezer más edény. 11 Összesen ötezer-négyszáz arany- és ezüstedény volt. Mindezt magával vitte Sésbaccar, amikor a foglyok elmentek Babilóniából Jeruzsálembe.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
357
2025.06.29. Szükség, erő, hit és gyógyulás – Máté 8,5-13
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet Angol tábor nyitóalkalma.miklosibaptista.huAngol tábor nyitóalkalomSzükség, erő, hit és gyógyulás Eric Cantley szolgálataMáté 8,5-13Jézus meggyógyítja a kapernaumi százados szolgáját5 Amikor Jézus Kapernaumba érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte: 6 „Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak.” 7 Jézus így szólt hozzá: „Elmegyek, és meggyógyítom.” 8 De a százados ezt felelte rá: „Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. 9 Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Mondom az egyiknek: Menj el! – és elmegy, a másiknak: Jöjj ide! – és idejön, vagy szólok a szolgámnak: tedd meg ezt! – és megteszi.” 10 Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony, mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben. 11 De mondom néktek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában; 12 akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” 13 A századosnak pedig ezt mondta Jézus: „Menj el, és legyen a te hited szerint.” És meggyógyult a szolga még abban az órában.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
356
2025.06.22. A Szentlélek munkája, vezetése az életünkben – János 16,7-15
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.miklosibaptista.huA Szentlélek munkája, vezetése az életünkbenJános 16,7-157 Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. 8 És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. 9 A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; 10 az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; 11 az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.”12 „Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: 13 amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. 14 Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. 15 Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.”Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
355
2025.06.15. Igék, amelyek nekünk és rólunk szólnake – 1 János 2,10-14
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Paróczi Zsolt szolgálataIgék, amelyek nekünk és rólunk szólnakmiklosibaptista.hu1 János 2,10-1410 Aki szereti a testvérét, az a világosságban van, és nincs benne semmi megbotránkoztató;11 aki pedig gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét.A világ szeretete12 Írok nektek, gyermekek, mert megbocsáttattak bűneitek az ő nevéért.13 Írok nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt.14 Írtam nektek, gyermekek, mert ismeritek az Atyát. Írtam nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, és Isten igéje lakik bennetek, azért legyőztétek a gonoszt.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
354
2025.06.08. A Szentlélek jelenléte – Apostolok Cselekedetei 2,1-21
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Molnár Ambrus szolgálataA Szentlélek jelenlétemiklosibaptista.huApostolok Cselekedetei 2,1-21A Szentlélek kitöltése2 Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen,2 hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.3 Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.4 Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.5 Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek.6 Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.7 Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: "Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e?8 Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén:9 pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában,10 Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények,11 zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól."12 Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: "Mi akar ez lenni?"13 Mások azonban gúnyolódva mondták: "Édes bortól részegedtek meg."Péter apostol pünkösdi beszéde14 Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: "Zsidó férfiak, és Jeruzsálem minden lakója! vegyétek ezt tudomásul, és figyeljetek szavaimra!15 Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van.16 Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált:17 Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak;18 még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak.19 És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget.20 A nap sötétté válik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja.21 Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
353
2025.06.01. A szeretet mennyei színei és ízei V. – 1Korinthus 13,13
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Gurbán Péter szolgálataA szeretet mennyei színei és ízei IV.miklosibaptista.hu1Korinthus 13,1313 Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
352
2025.05.25. A szeretet mennyei színei és ízei IV. – 1Korinthus 13,8-12
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Gurbán Péter szolgálataA szeretet mennyei színei és ízei IV.miklosibaptista.hu1Korinthus 13,8-128 A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken való szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni.9 Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk.10 Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes.11 Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat.12 Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
351
2025.05.18. A szeretet mennyei színei és ízei III. – 1Korinthus 13,6-7
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnapi alkalma.A szeretet mennyei színei és ízei III.1Korinthus 13,6-7Paróczi Zsolt szolgálatamiklosibaptista.huA szeretet6 Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.7 Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
350
2025.05.11. A szeretet mennyei színei és ízei II. - 1Korinthus 13,4-5
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Paróczi Zsolt szolgálataA szeretet mennyei színei és ízei II.miklosibaptista.hu1Korinthus 13,4-54 A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.5 Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
349
2025.05.04. A szeretet mennyei színei és ízei I. - 1Korinthus 13,1-3
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Molnár Ambrus szolgálataA szeretet mennyei színei és ízei I.miklosibaptista.hu1Korinthus 13,1-3A szeretet1 Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. 2 És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. 3 És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
348
2025.04.27. Találkozás a feltámadt Jézussal! - Lukács 24,13-35
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet Húsvétvasárnapi alkalma.Ujfalusi Zoltán szolgálataTalálkozás a feltámadt Jézussal!Lukács 24,13-35miklosibaptista.huLukács 24,13-35Az emmausi tanítványok13 Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve,14 és beszélgettek egymással mindarról, ami történt.15 Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük.16 Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt.17 Ő pedig így szólt hozzájuk: "Miről beszélgettek egymással útközben?" Erre szomorúan megálltak.18 Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott ezekben a napokban?"19 "Mi történt?" - kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: "Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt;20 hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg.21 Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek.22 Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál,23 de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él.24 El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták."25 Akkor ő így szólt hozzájuk: "Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!26 Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?"27 És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.28 Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni.29 De azok unszolták és kérték: "Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!" Bement hát, hogy velük maradjon.30 És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta.31 Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük.32 Ekkor így szóltak egymásnak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?"33 Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket.34 Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak.35 Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia
-
347
2025.04.20. Húsvétvasárnap: Jézus él! - Márk 16,1-13
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet Húsvétvasárnapi alkalma.Paróczi Zsolt szolgálataJézus él!Márk 16,1-13miklosibaptista.huMárk 16,1-13Jézus feltámadása1 Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét. 2 A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz, 3 és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” 4 Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt. 5 És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek.6 De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. 7 De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” 8 Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.Jézus többeknek megjelenik9 A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. 10 Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak. 11 Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el. 12 Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek. 13 Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia #husvetvasarnap
-
346
2025.04.18. Nagypénteki Istentisztelet - Márk 15,1-47
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet Nagypénteki alkalma.Paróczi Zsolt szolgálataNagypéntekmiklosibaptista.huFacebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezetInstagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gySpoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUASpotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQDeezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5AYouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#istentisztelet #biblia #Nagypéntek
No matches for "" in this podcast's transcripts.
No topics indexed yet for this podcast.
Loading reviews...
ABOUT THIS SHOW
A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet tanításai. A legfontosabb, amivel támogatni tudod gyülekezetünket, ha imádkozol értünk. Emellett önkéntesként téged is várunk a közös munkába, szolgálatba, hiszen segítő kezekre mindig szükség van. Ha pedig anyagilag is szeretnél mellénk állni, akkor ezt az imaházban kihelyezett adománygyűjtőknél vagy az alábbi PayPal számlánkon megteheted.https://paypal.me/miklosibaptista
HOSTED BY
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
CATEGORIES
Loading similar podcasts...