2020.06.21. Isten szolgálatának kiváltsága - Sámuel első könyve 2,18-30 episode artwork

EPISODE · Jun 21, 2020 · 29 MIN

2020.06.21. Isten szolgálatának kiváltsága - Sámuel első könyve 2,18-30

from Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet · host Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnapi délelőtti  Istentiszteleti alkalma  Isten szolgálatának kiváltsága Sámuel első könyve 2,18-30  Sámuel pedig végezte szolgálatát az Úr előtt, és ifjú létére gyolcs  éfódot viselt. Anyja egy kis ruhát szokott készíteni, és évről évre  elvitte neki, amikor férjével együtt fölment az évenkénti áldozat  bemutatására. Éli pedig megáldotta Elkánát feleségével együtt, és ezt  mondta: Adjon neked az Úr utódot ettől az asszonytól a felajánlott  helyett, akit felajánlott az Úrnak! Azután hazamentek. És az Úr  rátekintett Annára, s az teherbe esett, és még három fiút és két lányt  szült. A gyermek Sámuel pedig az Úrnál növekedett. Éli igen öreg volt. Meghallotta, hogy mi mindent tesznek fiai egész  Izráellel, és hogy azokkal az asszonyokkal hálnak, akik a kijelentés  sátrának a bejáratánál teljesítenek szolgálatot. Mondta is nekik: Miért  csináltok ilyeneket? Mert hallom gonosz dolgaitokat az egész néptől. Ne  tegyétek, fiaim, mert hallom, hogy nem jó hírt terjesztenek rólatok az  Úr népe körében. Ha ember vétkezik ember ellen, akkor Isten a döntőbíró,  de ha az Úr ellen vétkezik valaki, ki merne ott döntőbíró lenni? De nem  hallgattak apjuk szavára, mert úgy tetszett az Úrnak, hogy megöli őket.  A gyermek Sámuel pedig nőttön-nőtt, és kedves volt mind az Úr előtt,  mind az emberek előtt. Prófétai jövendölés Éli háza népe ellen És eljött Istennek egy embere Élihez, és így szólt hozzá: Ezt mondta az  Úr: Világosan kijelentettem magamat atyád háza népének, amikor  Egyiptomban, a fáraó házában voltak. Izráel valamennyi törzse közül őt  választottam ki a papi tisztségre, hogy feljárjon oltáromhoz,  illatáldozatot mutasson be, és viselje az éfódot színem előtt. Atyád  háza népének adtam Izráel fiainak minden tűzáldozatát. Miért tiporjátok  lábbal véresáldozatomat és ételáldozatomat, amelyeket e hajlék számára  rendeltem? Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem, és miért  hizlaljátok magatokat népem, Izráel minden áldozatának a legjavával? Ezért így szól az Úr, Izráel Istene: Bár határozottan megmondtam, hogy a  te házad népe, a te családod fog örökké színem előtt járni, most mégis  így szól az Úr: Nem így lesz! Mert akik engem dicsőítenek, azoknak  dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak.

NOW PLAYING

2020.06.21. Isten szolgálatának kiváltsága - Sámuel első könyve 2,18-30

0:00 29:13

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Induction

Jul 1, 2026 ·18m

Act 1

Jul 1, 2026 ·29m

Act 2

Jul 1, 2026 ·21m

Act 3

Jul 1, 2026 ·19m

Act 4

Jul 1, 2026 ·39m

Act 5

Jul 1, 2026 ·18m

O Brinco do Baptista Benfica Independente Podcast O Brinco do Baptista, projecto da autoria do Benfica Independente e apresentado por Sérgio Engrácia.Visitem o site em www.benficaindependente.com The Movie Podcast The Movie Podcast The Movie Podcast is a top film and entertainment show that is Tomatometer-Approved and releases new episodes, interviews, and reviews all throughout the week. Hosted by: Daniel Baptista, Shahbaz Siddiqui, & Anthony Gagliardi. Follow @TheMoviePodcast on Instagram, TikTok, Letterboxd, and X. Contact: [email protected] Charles Haddon Spurgeon Analía Marín Charles Haddon Spurgeon fue un destacado predicador baptista del siglo XIX, nacido en 1834 en Essex, Inglaterra. A una temprana edad, demostró habilidades notables en la predicación y la oratoria.A los dieciséis años, comenzó a predicar regularmente en varias iglesias, y a los veintidós, se convirtió en el pastor de la Metropolitan Tabernacle en Londres, donde su ministerio floreció.Spurgeon fue prolífico en la escritura, con numerosos sermones y libros publicados, y su influencia se extendió a través de sus escritos y su liderazgo en el movimiento baptista. Su legado perdura como uno de los predicadores más influyentes en la historia del cristianismo.Encuentra aqui algunas lecturas y sermones. Eco-Sapiens Podcast Fátima Baptista O mundo precisa de protecção e atitude para que o futuro seja possível. E aqui estamos nós.Decidimos produzir um programa de rádio que seja a voz do ambiente, da natureza e dos projectos, ideias, produtos e empresas sustentáveis. Um programa com atitude positiva, queremos inspirar as pessoas a construir um mundo melhor.Mostrar que é possível viver de outra maneira é um dos objectivos. Tal como dar voz a quem trabalha para um mundo mais sustentável.Escolhemos um formato dinâmico e uma linguagem moderna e actual.Eco-Entrevista, Eco-Reportagem, Eco- Notícias, Eco-Atitude, Eco-Famosos, Eco-Agenda e Música do mundo.Realização de Fátima Baptista.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet?

This episode is 29 minutes long.

When was this Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet episode published?

This episode was published on June 21, 2020.

What is this episode about?

Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnapi délelőtti  Istentiszteleti alkalma  Isten szolgálatának kiváltsága Sámuel első könyve 2,18-30  Sámuel pedig végezte szolgálatát az Úr előtt, és ifjú létére gyolcs  éfódot viselt. Anyja egy kis ruhát...

Can I download this Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!