2020.10.18. A lelki ház építésének alapjai - 1 Korinthus 3:1-17 episode artwork

EPISODE · Oct 18, 2020 · 36 MIN

2020.10.18. A lelki ház építésének alapjai - 1 Korinthus 3:1-17

from Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet · host Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnapi délelőtti Istentiszteleti alkalma.  A lelki ház építésének alapjai - 1 Korinthus 3:1-17  A viszálykodás a lelki kiskorúság jele . Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint Krisztusban kiskorúakhoz. Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. Isten munkatársai egy alapra építenek Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet és aki öntöz: egyek, és mindegyik a maga jutalmát kapja majd fáradozásához méltóan. Mert mi Isten szolgálatában állunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. 0Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát vagy szalmát, az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja próbára tenni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át. Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki Isten templomát beszennyezi, azt elpusztítja Isten, mert Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.

NOW PLAYING

2020.10.18. A lelki ház építésének alapjai - 1 Korinthus 3:1-17

0:00 36:28

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Induction

Jul 1, 2026 ·18m

Act 1

Jul 1, 2026 ·29m

Act 2

Jul 1, 2026 ·21m

Act 3

Jul 1, 2026 ·19m

Act 4

Jul 1, 2026 ·39m

Act 5

Jul 1, 2026 ·18m

O Brinco do Baptista Benfica Independente Podcast O Brinco do Baptista, projecto da autoria do Benfica Independente e apresentado por Sérgio Engrácia.Visitem o site em www.benficaindependente.com The Movie Podcast The Movie Podcast The Movie Podcast is a top film and entertainment show that is Tomatometer-Approved and releases new episodes, interviews, and reviews all throughout the week. Hosted by: Daniel Baptista, Shahbaz Siddiqui, & Anthony Gagliardi. Follow @TheMoviePodcast on Instagram, TikTok, Letterboxd, and X. Contact: [email protected] Charles Haddon Spurgeon Analía Marín Charles Haddon Spurgeon fue un destacado predicador baptista del siglo XIX, nacido en 1834 en Essex, Inglaterra. A una temprana edad, demostró habilidades notables en la predicación y la oratoria.A los dieciséis años, comenzó a predicar regularmente en varias iglesias, y a los veintidós, se convirtió en el pastor de la Metropolitan Tabernacle en Londres, donde su ministerio floreció.Spurgeon fue prolífico en la escritura, con numerosos sermones y libros publicados, y su influencia se extendió a través de sus escritos y su liderazgo en el movimiento baptista. Su legado perdura como uno de los predicadores más influyentes en la historia del cristianismo.Encuentra aqui algunas lecturas y sermones. Eco-Sapiens Podcast Fátima Baptista O mundo precisa de protecção e atitude para que o futuro seja possível. E aqui estamos nós.Decidimos produzir um programa de rádio que seja a voz do ambiente, da natureza e dos projectos, ideias, produtos e empresas sustentáveis. Um programa com atitude positiva, queremos inspirar as pessoas a construir um mundo melhor.Mostrar que é possível viver de outra maneira é um dos objectivos. Tal como dar voz a quem trabalha para um mundo mais sustentável.Escolhemos um formato dinâmico e uma linguagem moderna e actual.Eco-Entrevista, Eco-Reportagem, Eco- Notícias, Eco-Atitude, Eco-Famosos, Eco-Agenda e Música do mundo.Realização de Fátima Baptista.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet?

This episode is 36 minutes long.

When was this Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet episode published?

This episode was published on October 18, 2020.

What is this episode about?

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnapi délelőtti Istentiszteleti alkalma.  A lelki ház építésének alapjai - 1 Korinthus 3:1-17  A viszálykodás a lelki kiskorúság jele . Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelki...

Can I download this Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!