EPISODE · Jan 3, 2021 · 35 MIN
2021.01.03. Az áldások, amelyeket Jézus Krisztusban megkaptunk - Efézus 1,1-14
from Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet · host Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma Az áldások, amelyeket Jézus Krisztusban megkaptunk Efézus 1,1-14 Címzés, üdvözlés 1 Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, az Efezusban élő szenteknek és a Krisztus Jézusban hívőknek: 2 kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Isten magasztalása Krisztusért 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. 5 Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, 6 hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. 7 Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, 8 amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. 9 Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne 10 az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. 11 Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; 12 hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban. 13 Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek - eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, 14 örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.
What this episode covers

NOW PLAYING
2021.01.03. Az áldások, amelyeket Jézus Krisztusban megkaptunk - Efézus 1,1-14
No transcript for this episode yet