2021.05.16. Hálaadás a szabadulásért – 107. Zsoltár episode artwork

EPISODE · May 16, 2021 · 26 MIN

2021.05.16. Hálaadás a szabadulásért – 107. Zsoltár

from Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet · host Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma. Húsvéttól Pünkösdig VI.  Hálaadás a szabadulásért Pünkösd előszele 107. Zsoltár Hálaadó ének nagy ünnepen 107 Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! 2 Így szóljanak az ÚR megváltottai, akiket megváltott az ellenség kezéből, 3 és összegyűjtött a különböző országokból; keletről, nyugatról, északról és délről. 4 Vannak, akik bolyongtak a pusztában, úttalan utakon, nem találtak lakott várost. 5 Éheztek is, szomjaztak is, elcsüggedt a lelkük. 6 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és kimentette őket szorult helyzetükből. 7 A helyes útra vezette őket, hogy lakott városba jussanak. 8 Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, 9 mert megitatta a szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket. 10 Vannak, akik sötétségben ültek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve, 11 mert engedetlenek voltak Isten parancsával szemben, megvetették a Felséges döntését. 12 Ezért szenvedéssel törte meg szívüket, elbuktak, nem volt segítőjük. 13 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. 14 Kihozta őket a sötétségből, a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte. 15 Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, 16 mert betörte az érckapukat, és leverte a vaszárakat. 17 Vannak ostobák, akiknek szenvedniük kellett vétkes életük és bűneik miatt. 18 Minden ételtől undorodtak, már a halál kapuihoz jutottak. 19 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. 20 Elküldte igéjét, meggyógyította, és a sír mélyéről kimentette őket. 21 Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, 22 mutassanak be hálaáldozatot, beszéljék el ujjongva tetteit! 23 Vannak, akik hajókon a tengerre szálltak, munkájukat a nagy vizeken végezték. 24 Ezek látták az ÚR tetteit, csodáit a mélységes tengeren. 25 Szavára forgószél támadt, fölemelték őket a hullámok. 26 Égig emelkedtek, majd a mélybe zuhantak, kétségbeestek a veszedelemben. 27 Imbolyogtak, tántorogtak, mint a részegek, bölcsességük egészen odalett. 28 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és kiszabadította őket szorult helyzetükből. 29 Lecsendesítette a forgószelet, elcsitultak a hullámok. 30 Örültek, amikor azok elsimultak, és a kívánt kikötőbe vezette őket. 31 Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, és az emberekkel tett csodáiért! 32 Magasztalják őt a nép gyülekezetében, és dicsérjék a vének gyűlésében! 33 A folyókat pusztává tette, a forrásokat sivataggá, 34 a gyümölcstermő földet szikessé a rajta lakók gonoszsága miatt. 35 A pusztában bővizű tavat árasztott, a szomjú földön forrásokat. 36 Éhezőket telepített oda, akik várost alapítottak lakóhelyül. 37 Mezőket vetettek be, és szőlőket ültettek, amelyek termést és gyümölcsöt hoztak. 38 Megáldotta őket, és nagyon elszaporodtak, állatokban sem láttak hiányt. 39 De azután megfogyatkoztak, és görnyedeztek az elnyomás, a baj és gond miatt, 40 amikor gyalázatot zúdított az előkelőkre, és úttalan pusztaságban kellett bolyonganiuk. 41 De a szegényeket oltalmazza a nyomorúságban, nemzetségüket megszaporítja, mint egy nyájat. 42 Látják a becsületesek, és örülnek, az álnokok pedig befogják szájukat. 43 Aki bölcs, jegyezze meg ezeket, és értse meg az ÚR kegyelmes tetteit!

NOW PLAYING

2021.05.16. Hálaadás a szabadulásért – 107. Zsoltár

0:00 26:49

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Induction

Jul 1, 2026 ·18m

Act 1

Jul 1, 2026 ·29m

Act 2

Jul 1, 2026 ·21m

Act 3

Jul 1, 2026 ·19m

Act 4

Jul 1, 2026 ·39m

Act 5

Jul 1, 2026 ·18m

O Brinco do Baptista Benfica Independente Podcast O Brinco do Baptista, projecto da autoria do Benfica Independente e apresentado por Sérgio Engrácia.Visitem o site em www.benficaindependente.com The Movie Podcast The Movie Podcast The Movie Podcast is a top film and entertainment show that is Tomatometer-Approved and releases new episodes, interviews, and reviews all throughout the week. Hosted by: Daniel Baptista, Shahbaz Siddiqui, & Anthony Gagliardi. Follow @TheMoviePodcast on Instagram, TikTok, Letterboxd, and X. Contact: [email protected] Charles Haddon Spurgeon Analía Marín Charles Haddon Spurgeon fue un destacado predicador baptista del siglo XIX, nacido en 1834 en Essex, Inglaterra. A una temprana edad, demostró habilidades notables en la predicación y la oratoria.A los dieciséis años, comenzó a predicar regularmente en varias iglesias, y a los veintidós, se convirtió en el pastor de la Metropolitan Tabernacle en Londres, donde su ministerio floreció.Spurgeon fue prolífico en la escritura, con numerosos sermones y libros publicados, y su influencia se extendió a través de sus escritos y su liderazgo en el movimiento baptista. Su legado perdura como uno de los predicadores más influyentes en la historia del cristianismo.Encuentra aqui algunas lecturas y sermones. Eco-Sapiens Podcast Fátima Baptista O mundo precisa de protecção e atitude para que o futuro seja possível. E aqui estamos nós.Decidimos produzir um programa de rádio que seja a voz do ambiente, da natureza e dos projectos, ideias, produtos e empresas sustentáveis. Um programa com atitude positiva, queremos inspirar as pessoas a construir um mundo melhor.Mostrar que é possível viver de outra maneira é um dos objectivos. Tal como dar voz a quem trabalha para um mundo mais sustentável.Escolhemos um formato dinâmico e uma linguagem moderna e actual.Eco-Entrevista, Eco-Reportagem, Eco- Notícias, Eco-Atitude, Eco-Famosos, Eco-Agenda e Música do mundo.Realização de Fátima Baptista.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet?

This episode is 26 minutes long.

When was this Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet episode published?

This episode was published on May 16, 2021.

What is this episode about?

Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma. Húsvéttól Pünkösdig VI.  Hálaadás a szabadulásért Pünkösd előszele 107. Zsoltár Hálaadó ének nagy ünnepen 107 Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! 2 Így...

Can I download this Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!