EPISODE · Dec 5, 2021 · 35 MIN
2021.12.05. „Uram, te mosod meg az én lábamat?” - János 13,1-20
from Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet · host Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet advent II. vasárnapi Istentisztelete. https://miklosibaptista.hu/ Ünnepre készülve II. János 13,1-20 Jézus megmossa tanítványai lábát 13 A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. 2 És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, 3 Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: 4 felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; 5 azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve. 6 Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: "Uram, te mosod meg az én lábamat?" 7 Jézus így válaszolt neki: "Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted." 8 Péter így szólt hozzá: "Az én lábamat nem mosod meg soha." Jézus így válaszolt neki: "Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám." 9 Simon Péter erre ezt mondta neki: "Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!" 10 Jézus így szólt hozzá: "Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind." 11 Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták." A Mester és tanítványai 12 Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: "Értitek, hogy mit tettem veletek? 13 Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. 14 Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. 15 Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. 16 Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. 17 Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek. 18 Nem mindnyájatokról szólok: én tudom, kiket választottam ki, de be kell teljesednie az Írásnak: Aki az én kenyeremet eszi, az emelte fel ellenem a sarkát. 19 Már most, mielőtt ez megtörténik, megmondom nektek, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. 20 Bizony, bizony, mondom néktek: aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött." Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezet Instagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/ Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gy Spotify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUA Spotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQ Deezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5A YouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg
What this episode covers

NOW PLAYING
2021.12.05. „Uram, te mosod meg az én lábamat?” - János 13,1-20
No transcript for this episode yet