2021.12.19. A megtisztult élet! – 2 Királyok 5,1-19 episode artwork

EPISODE · Dec 19, 2021 · 26 MIN

2021.12.19. A megtisztult élet! – 2 Királyok 5,1-19

from Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet · host Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet advent IV. vasárnapi, bemerítési Istentisztelete. https://miklosibaptista.hu/ A megtisztult élet! 2 Királyok 5, 1-19 Elizeus meggyógyítja Naamánt 1Naamán, az arámok királyának hadseregparancsnoka, nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az Úr Arámot. Ez a férfi erős vitéz volt, de bélpoklos lett. 2Egyszer rabló arám csapatok vonultak ki, és foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének a szolgálója lett.  3Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljuthatna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná bélpoklosságából.  4Naamán megjelent ura előtt, és elmondta, hogy mit beszélt az Izráel országából való leány.  5Arám királya ezt mondta: Menj csak el, én meg levelet küldök Izráel királyának. El is ment, és vitt magával tíz talentum ezüstöt, hatezer aranyat meg tíz rend ruhát.  6Átadta a levelet is Izráel királyának, amely így szólt: Most, amikor ez a levél hozzád érkezik, kérlek, hogy gyógyítsd meg bélpoklosságából szolgámat, Naamánt, akit hozzád küldtem!  7Amikor Izráel királya fölolvasta a levelet, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Hát Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?! Értsétek és lássátok meg, hogy csak ürügyet keres ellenem! 8Amikor Elizeus, az Isten embere meghallotta, hogy Izráel királya megszaggatta a ruháját, ilyen üzenetet küldött a királynak: Miért szaggattad meg a ruhádat? Jöjjön ide hozzám az az ember, és tudja meg, hogy van próféta Izráelben!  9Ezért Naamán elment lovaival és kocsijával, és megállt Elizeus házának a bejáratánál.  10Elizeus egy követet küldött hozzá ezzel az üzenettel: Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul a tested! 11Naamán azonban megharagudott, elment, és így szólt: Én azt gondoltam, hogy majd ki fog jönni, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és meggyógyít a bélpoklosságból.  12Hát nem többet érnek-e Damaszkusz folyói, Abáná és Parpar, Izráel minden vizénél? Megfürödhetnék azokban is, hogy megtisztuljak! Azzal megfordult, és haragosan eltávozott.  13Szolgái azonban odamentek, és így szóltak hozzá: Atyám, ha a próféta valami nagyot parancsolt volna, azt is megtetted volna. Mennyivel inkább megteheted, amikor csak azt mondta, hogy fürödj meg, és megtisztulsz.  14Lement tehát, és megmerítkezett hétszer a Jordánban az Isten emberének a kívánsága szerint. Akkor újra tiszta lett a teste, akárcsak egy kisgyermeké. 15Ezután Naamán visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, bement, megállt előtte, és ezt mondta: Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben. Most azért fogadj el ajándékot szolgádtól!  16De ő így felelt: Az élő Úrra mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy nem fogadok el semmit! Bár unszolta, hogy fogadja el, ő hajthatatlan maradt.  17Akkor ezt mondta Naamán: Ha nem fogadod el, akkor viszont adass szolgádnak annyi földet, amennyit egy pár öszvér elbír, mert nem készít többé szolgád sem égőáldozatot, sem véresáldozatot más istennek, csak az Úrnak!  18Csak azt az egy dolgot bocsássa meg az Úr a te szolgádnak, hogy amikor az én uram bemegy Rimmón templomába, hogy ott leboruljon, és az én kezemre támaszkodik, én is leborulhassak Rimmón templomában. Azt, hogy én leborulok Rimmón templomában, bocsássa meg az Úr a te szolgádnak!  19Ő azt felelte: Menj el békével!

NOW PLAYING

2021.12.19. A megtisztult élet! – 2 Királyok 5,1-19

0:00 26:36

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Induction

Jul 1, 2026 ·18m

Act 1

Jul 1, 2026 ·29m

Act 2

Jul 1, 2026 ·21m

Act 3

Jul 1, 2026 ·19m

Act 4

Jul 1, 2026 ·39m

Act 5

Jul 1, 2026 ·18m

O Brinco do Baptista Benfica Independente Podcast O Brinco do Baptista, projecto da autoria do Benfica Independente e apresentado por Sérgio Engrácia.Visitem o site em www.benficaindependente.com The Movie Podcast The Movie Podcast The Movie Podcast is a top film and entertainment show that is Tomatometer-Approved and releases new episodes, interviews, and reviews all throughout the week. Hosted by: Daniel Baptista, Shahbaz Siddiqui, & Anthony Gagliardi. Follow @TheMoviePodcast on Instagram, TikTok, Letterboxd, and X. Contact: [email protected] Charles Haddon Spurgeon Analía Marín Charles Haddon Spurgeon fue un destacado predicador baptista del siglo XIX, nacido en 1834 en Essex, Inglaterra. A una temprana edad, demostró habilidades notables en la predicación y la oratoria.A los dieciséis años, comenzó a predicar regularmente en varias iglesias, y a los veintidós, se convirtió en el pastor de la Metropolitan Tabernacle en Londres, donde su ministerio floreció.Spurgeon fue prolífico en la escritura, con numerosos sermones y libros publicados, y su influencia se extendió a través de sus escritos y su liderazgo en el movimiento baptista. Su legado perdura como uno de los predicadores más influyentes en la historia del cristianismo.Encuentra aqui algunas lecturas y sermones. Eco-Sapiens Podcast Fátima Baptista O mundo precisa de protecção e atitude para que o futuro seja possível. E aqui estamos nós.Decidimos produzir um programa de rádio que seja a voz do ambiente, da natureza e dos projectos, ideias, produtos e empresas sustentáveis. Um programa com atitude positiva, queremos inspirar as pessoas a construir um mundo melhor.Mostrar que é possível viver de outra maneira é um dos objectivos. Tal como dar voz a quem trabalha para um mundo mais sustentável.Escolhemos um formato dinâmico e uma linguagem moderna e actual.Eco-Entrevista, Eco-Reportagem, Eco- Notícias, Eco-Atitude, Eco-Famosos, Eco-Agenda e Música do mundo.Realização de Fátima Baptista.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet?

This episode is 26 minutes long.

When was this Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet episode published?

This episode was published on December 19, 2021.

What is this episode about?

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet advent IV. vasárnapi, bemerítési Istentisztelete. https://miklosibaptista.hu/ A megtisztult élet! 2 Királyok 5, 1-19 Elizeus meggyógyítja Naamánt 1Naamán, az arámok királyának hadseregparancsnoka, nagyra...

Can I download this Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!