2023.06.18. A Lélek gyümölcse: Békesség – ApCsel 16,19-36 episode artwork

EPISODE · Jun 18, 2023 · 39 MIN

2023.06.18. A Lélek gyümölcse: Békesség – ApCsel 16,19-36

from Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet · host Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma! A Lélek gyümölcse: Öröm – ApCsel 16,19-36 – Paróczi Zsolt szolgálata miklosibaptista.hu ApCsel 16,19-36 19 Amikor látták urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. 20 Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: "Ezek az emberek felforgatták városunkat. 21 Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk." 22 Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. 23 Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. 24 Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta. 25 Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. 26 Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. 27 Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. 28 Pál azonban hangosan rákiáltott: "Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!" 29 Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; 30 majd kivezette őket, és ezt kérdezte: "Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?" Ők pedig így válaszoltak: 31 "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!" 32 Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. 33 Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. 34 Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben. 35 Amikor megvirradt, elküldték az elöljárók a törvényszolgákat, és azt üzenték: "Bocsásd szabadon azokat az embereket!" 36 A börtönőr nyomban tudtára adta Pálnak ezt az üzenetet: "Az elöljárók ideküldtek, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!" Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezet Instagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/ Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gy Spoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUA Spotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQ Deezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5A YouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg#Istentisztelet #Biblia #Szigetszentmiklós

NOW PLAYING

2023.06.18. A Lélek gyümölcse: Békesség – ApCsel 16,19-36

0:00 39:59

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Induction

Jul 1, 2026 ·18m

Act 1

Jul 1, 2026 ·29m

Act 2

Jul 1, 2026 ·21m

Act 3

Jul 1, 2026 ·19m

Act 4

Jul 1, 2026 ·39m

Act 5

Jul 1, 2026 ·18m

O Brinco do Baptista Benfica Independente Podcast O Brinco do Baptista, projecto da autoria do Benfica Independente e apresentado por Sérgio Engrácia.Visitem o site em www.benficaindependente.com The Movie Podcast The Movie Podcast The Movie Podcast is a top film and entertainment show that is Tomatometer-Approved and releases new episodes, interviews, and reviews all throughout the week. Hosted by: Daniel Baptista, Shahbaz Siddiqui, & Anthony Gagliardi. Follow @TheMoviePodcast on Instagram, TikTok, Letterboxd, and X. Contact: [email protected] Charles Haddon Spurgeon Analía Marín Charles Haddon Spurgeon fue un destacado predicador baptista del siglo XIX, nacido en 1834 en Essex, Inglaterra. A una temprana edad, demostró habilidades notables en la predicación y la oratoria.A los dieciséis años, comenzó a predicar regularmente en varias iglesias, y a los veintidós, se convirtió en el pastor de la Metropolitan Tabernacle en Londres, donde su ministerio floreció.Spurgeon fue prolífico en la escritura, con numerosos sermones y libros publicados, y su influencia se extendió a través de sus escritos y su liderazgo en el movimiento baptista. Su legado perdura como uno de los predicadores más influyentes en la historia del cristianismo.Encuentra aqui algunas lecturas y sermones. Eco-Sapiens Podcast Fátima Baptista O mundo precisa de protecção e atitude para que o futuro seja possível. E aqui estamos nós.Decidimos produzir um programa de rádio que seja a voz do ambiente, da natureza e dos projectos, ideias, produtos e empresas sustentáveis. Um programa com atitude positiva, queremos inspirar as pessoas a construir um mundo melhor.Mostrar que é possível viver de outra maneira é um dos objectivos. Tal como dar voz a quem trabalha para um mundo mais sustentável.Escolhemos um formato dinâmico e uma linguagem moderna e actual.Eco-Entrevista, Eco-Reportagem, Eco- Notícias, Eco-Atitude, Eco-Famosos, Eco-Agenda e Música do mundo.Realização de Fátima Baptista.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet?

This episode is 39 minutes long.

When was this Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet episode published?

This episode was published on June 18, 2023.

What is this episode about?

Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma! A Lélek gyümölcse: Öröm – ApCsel 16,19-36 – Paróczi Zsolt szolgálata miklosibaptista.hu ApCsel 16,19-36 19 Amikor látták urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva...

Can I download this Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!