EPISODE · Nov 12, 2023 · 35 MIN
2023.11.12. Hálaadás a testi és lelki javainkért - Máté 15,29-39
from Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet · host Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma! Hálaadás a testi és lelki javainkért - Máté 15,29-39– Paróczi Zsolt szolgálata miklosibaptista.hu Máté 15,29-39 29Jézus azután eltávozott onnan, elment a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült. 30Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Ezeket Jézus lába elé tették, és ő meggyógyította őket. 31A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok épek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette Izráel Istenét. 32Jézus ekkor odahívta tanítványait, és így szólt: „Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük; éhesen pedig nem akarom őket elbocsátani, nehogy kidőljenek az úton.” 33Tanítványai így válaszoltak: „Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ekkora sokaságot?” 34Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Ők így feleltek: „Hét, és egy kevés halunk.” 35Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, 36azután vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. 37Mindnyájan ettek, és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét tele kosárral. 38Négyezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva. 39Ezek után elbocsátotta a sokaságot, beszállt a hajóba, és lement Magadán vidékére. Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezet Instagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/ Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gy Spoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUA Spotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQ Deezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5A YouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg #Istentisztelet #Biblia #hit #felelosseg #novekedes
What this episode covers

NOW PLAYING
2023.11.12. Hálaadás a testi és lelki javainkért - Máté 15,29-39
No transcript for this episode yet