60 - Raktárháború

Hosszú, feszültséggel teli időszak után - amellyel részben már a perpillanat szünetelő kínai történelmi sorozatunkban is foglalkoztunk - 1937-ben nyílt háború tört ki Japán és a köztársasági Kína között Pejping (a mai Peking) térségében; a harc augusztus 13-án átterjedt Sanghaj környékére is, amely Kína legfontosabb ipari és kereskedelmi központja volt. A városban és a környező településeken három hónapig folyt a véres küzdelem, ahol a kínaiak a létszámukkal próbálták ellensúlyozni technológiai és szervezeti hátrányaikat, sikertelenül, így október 26-án elkezdték a visszavonulást. A megtört kínai morál, illetve az érdektelen nyugati közvélemény inspirálása érdekében Kína generalisszimusza, Csang Kaj-sek úgy döntött, a 88. hadosztály németek által kiképzett és felszerelt elit katonái közül a megmaradtak egy részét hátrahagyja egy hősies utolsó helytállásra. Az ő történetüket mutatja be a The Eight Hundred c. 2020-as kínai film. A szárazföldi Kínában teljes iparág állt rá az ún. hazafias filmek készítésére, amelyek az 1937-45 közötti "második kínai-japán háború" eseményeit mutatják be (ezekkel részben foglalkoztunk már a 34. adásban is). Ezek a filmek általában belföldi használatra készülnek, a japánokat pedig kivétel nélkül vérszomjas, buta vademberekként ábrázolják, a főszereplők pedig általában Mao elvtárs szavaitól és a hazaszeretettől fűtött hős kommunisták, akik eszükkel és kitartásukkal a japánok fölé kerekednek. Ez a jól bevett recept a külső szemlélő számára meglehetősen bugyuta, nevetséges jeleneteket eredményez, amelyek olyan élményt nyújtanak, mintha kereszteznénk a Bors c. hazai sorozatot a Rambo filmek látványvilágával. A kínai kultúrpolitika meglehetősen rosszul viseli, ha ettől a recepttől eltérnek. A nankingi mészárlást bemutató 2009-es City of Life and Death például nagyon nehezen kerülte el a cenzorok haragját, ugyanis a kínaiak szenvedése iránt nem közömbösként, sőt kifejezetten együttérzőként ábrázolt egy japán tisztet, aki a kegyetlenkedések borzalmait átélve inkább öngyilkos lesz. A The Eight Hundred még ennél is továbbmegy, ugyanis nemcsak egyszerű katonaként, a sztereotípiáktól nagyrészt mentesen ábrázolják a japánokat, de maga a hadi esemény is, amit bemutat, kizárólag a nemzeti hadsereghez kötődik. Ugyan a kínai történetírás az elmúlt évtizedekben átértékelte a kínai-japán háború időszakát, és már elismerik a polgárháborút 1949-ben elveszítő Koumintang (a Nemzeti Párt) érdemeit, a filmekben elsősorban a kommunisták hadi érdemeit szeretik hangsúlyozni. A film sorsa ezt jól tükrözi: 2019-ben akarták bemutatni a sanghaji nemzetközi filmfesztiválon, de ideológiai okokból erre mégsem került sor, és a cenzorok majdnem egy évig húzták az otthoni megjelenést, amely így a koronavírus-járvány közepén jelent meg. Széleskörű reklámról persze szó sem lehetett. Ennek ellenére azonban az alkotás az év legsikeresebb kínai filmje lett. Néhány túlzó esetet leszámítva alapvetően pontosan ábrázolja a kínai-japán háború borzalmait, ahogy szép reményű fiatalok a kegyetlen háborús valóság áldozataivá válnak. A filmnek nincs tradicionális értelemben vett főszereplője, nincs hős, aki megmenti a napot, ellenséges katonák hordáit lemészárolva. Katonák vannak, akik együtt harcolnak és halnak meg, de a film szinte egyáltalán nem dicsőíti a háborút, sőt kifejezetten elítéli azt. A témához kapcsolódó videók: zenei aláfestés itt és itt a "kínai Sztálingrád" sorozat a raktárépület ostromáról