99 - Egy élet Líbiáért

Kedves közönség! Podcastunk 99. adásában a téma egy olyan film lesz, amely kevéssé ismert eseményeket dolgoz fel a kései európai gyarmatosítás történetéből. Líbia napjainkig fontos geopolitikai fekvésű Európa számára: míg a területet korábban a kontinens partjait fosztogató berber kalózok uralták, majd névleges oszmán uralom alá került, az 1911-12 közötti olasz-török háborúban a terület Olaszország uralma alá került. Ezt követően a helyi berber törzsek részéről ellenállási mozgalom bontakozott ki a gyarmatosítókkal szemben, amelynek vezéralakja egy idős muszlim tanító, Omar Mukhtar volt. Az 1981-ben líbiai-amerikai koprodukcióban készült A sivatag oroszlánja című film az ő felkelésének fasiszták általi vérbe fojtását mutatja be. Kevés gyarmati terjeszkedés volt olyan értelmetlen, mint az olaszok ezirányú kísérletei. Líbia megszerzése mind gazdasági, mind katonai szempontból értelmetlen volt, ezt legfeljebb csak a nemzetépítés, illetve a gyarmatbirodalmi létből eredő presztízs szemszögéből lehet valamelyest megmagyarázni. Líbiában ekkoriban még nem találtak kőolajat, a terület saját erőforrásai pedig nem igazán kecsegtetnek nagy lehetőségekkel a hódítók számára. Ezzel szemben az 1912 után megszerzett terület csak fejfájást okozott az olasz politikai és katonai vezetésnek. Mikor Mussolini 1922-ben hatalomra került, sok helyen már meglévő problémákra kellett reagálnia, ilyen volt Líbia is. Kijelenthető tehát, hogy a fasiszta kormányzat itt nem maga kereste a bajt, hanem a korábbi polgári kormányok hátrahagyott káoszával kellett valamit kezdenie. Ezt pedig az olasz fasizmusra jellemző kettős módon kezelték: teljes inkompetenciával, illetve elképesztő brutalitással. A brutális elfojtóhadjárat szellemi atyja Rodolfo Graziani későbbi marsall volt, aki később Etiópiában is számos háborús bűn elkövetésénél volt jelen – a nyugati hatalmak sajátos politikai hozzáállása miatt ezek egyikéért sem vonták felelősségre. Kizárólag a németekkel való kollaboráció miatt az olasz kiugrás után, ott is csak négy hónapot töltött börtönben. A film Graziani, illetve Mukhtar párosán át, a két hadvezér szemszögéből mutatja be a háború 1928-30 közötti eseményeit, amely végül a berber felkelők vereségével, majd Mukhtar kivégzésével ér véget. A történet, annak ellenére, hogy a Mukhtart nemzeti hőssé emelő Kadhafi-rendszerben készült, meglepően kiegyensúlyozott hangvételű, nem törekszik senki démonizálására. Az olaszok nem karikatúrába hajlóan gonoszak, sőt több pozitív szereplő is feltűnik a soraikban. De még a lelkes fasiszta és gyakorló háborús bűnös Graziani sem gonoszként jelenik meg, inkább csak egy karrieristaként, aki a rábízott feladat teljesítéséért nem riad vissza semmilyen eszköztől. A film nagyon jól bemutatja a COIN-ra jellemző eszköztár alkalmazását: a civil lakosság táborokba zárását, a határ lezárását drótkerítéssel, a megtorlóakciókat, a lázadók egyre kisebb területre történő beszorítását. Maguk a csatajelenetek is igen pazarok, hatalmas statisztatömeggel és valóban megépített harceszközökkel operálnak a film egészében. Így aztán a művet mind narratív szempontból, mind a technikai megvalósítás terén csak ajánlani tudjuk az érdeklődőknek. Az adáshoz jó szórakozást kívánunk!