A Covid után egy középváros lakásállományát árverezték el

A Covid ideje alatt nem lehetett ingatlanokat elárverezni. A moratórium után viszont 21 ezer befejezett árverést regisztráltak. Az Eladósodás és vagyonvesztés című tanulmány egyik szerzőjével, Czirfusz Mártonnal, a Periféria Központ munkatársával a nyers adatok mögötti valóságról beszélgettünk. Zalaegerszegen körülbelül 25 ezer lakás van ma. Képzeljük el, hogy egy év alatt ennyi ingatlant árvereznek el bedőlt hitelek, felhalmozott adósságok miatt. Sajnos ez nem is annyira fikció, hiszen a Covid miatti vészhelyzet után megszűnt az árverezési moratórium, és 21 ezer befejezett árverést regisztráltak Magyarországon. És ez még akkor is brutális szám, ha nem mindegyik árverezés vége kilakoltatás. A Periféria Központ által készített tanulmány alapján, amelyet itt lehet teljes terjedelmében elolvasni: Eladósodás és vagyonvesztés, a végrehajtások hossza irreális sok esetben. A vizsgált árverések egyharmada a 2008-as gazdasági válság és azt követő hitelválság idejére nyúlik vissza. Érdemes belegondolni, hogy milyen kiszolgáltatottságérzést jelent, ha a lakhatást biztosító ingatlan körül évtizedes procedúra zajlik, aminek a vége a kényszerköltözés. Ahogy a beszélgetés során is elhangzik, van az árverezésnek egy olyan fajtája, amely a pillanatnyi kiszolgáltatottságérzést szinte végteleníti időben. Ha több alkalom után sincs licit, azaz senki nem tesz ajánlatot az ingatlan kikiáltási árának legalább 50%-a erejéig, az ingatlan átkerül a „folyamatos árverezés alatt” kategóriába. Lehetséges, hogy évek alatt sem lesz érdeklődés iránta, de ott van a gondolat, hogy a tulajdonjog bármikor gazdát cserélhet, és az addig se túl biztos lakhatás egyik pillanatról a másikra semmivé válik. Az árverések 25%-a, legalábbis ebben az időszakban, a kikiáltási árnál alacsonyabb licittel végződött, és 47% esetében nem érkezett ajánlat. A kikiáltási árnál alacsonyabb ár sok esetben azt a veszélyt is magában hordozza, hogy az árverésen kapott pénz nem fedezi a tartozást. Ez pedig azt is jelenti, hogy az ingatlan is elveszett, és az adós továbbra is elszenvedi a munkabérből való letiltást, a behajtók zaklatását. Azaz adósságcsapdában ragad, egy bizonytalan lakhatási formában. A területi eloszlást nézve jól látszik, hogy a szegényebb településeken gyakoribbak az árverések. Ennek egyik oka, hogy a bankok olyanoknak is adtak lakáshiteleket, személyi kölcsönöket, akiknél nagy volt a valószínűsége a fizetésképtelenségnek. A másik területi egyenlőtlenséget mutató elem, hogy a szegényebb településeken kevéssé van licit, azaz érdemi verseny, ez pedig erősíti az adósságcsapda veszélyét.