Új Egyenlőség

Az Új Egyenlőség podcast adásának vendége: Éber Márk Áron.A beszélgetés központi kérdése, hogy a közelmúlt politikaiváltozása milyen mélységű átalakulást jelent Magyarországon, és hogy ebből következhet-e egy szélesebb értelemben vett „közös felszabadulás”. A résztvevők egyetértenek abban, hogy bár jelentős politikai fordulópontról van szó, önmagában ez még nem tekinthető rendszerváltásnak. Egy valódi rendszerváltás ugyanis nemcsak politikai, hanem gazdasági és társadalmi szerkezetváltást is jelentene, aminek jelenleg nem láthatóak az egyértelmű jelei.A beszélgetés egyik kulcsállítása, hogy a mostani helyzetinkább lehetőség, mint kész eredmény. Megnyílt egy tér arra, hogy a társadalom különböző szereplői aktívabban vegyenek részt a közélet alakításában, ugyanakkor a „felszabadulás” még nem történt meg. Ehhez tudatos politikai és társadalmi cselekvés szükséges.Kiemelt szerepet kap a munka világa mint a szabadság egyiklegfontosabb meghatározó tényezője. A beszélgetők  szerint az emberek mindennapi mozgásterét alapvetően az határozza meg, hogy milyen munkafeltételek között élnek ésdolgoznak. Ha a munkavállalók érdekérvényesítő képessége – például a szakszervezeteken keresztül – erősödik, az szélesebb társadalmi szinten is növelheti a szabadságot. Ehhez azonban konfliktusok vállalására van szükség,hiszen a politika nem kerülheti meg az érdekellentéteket.A beszélgetés hangsúlyozza, hogy a jövőben elkerülhetetlenek lesznek az értékviták és az érdekviták. A kérdés nem az, hogy lesznek-e konfliktusok, hanem az, hogy ezek miként jelennek meg, és hogyan kezeli őket az állam. Különösen fontos lesz, hogy a kormányzat hogyan viszonyul a munkaadók és munkavállalók közötti érdekütközésekhez, és milyen intézményi kereteket teremt ezek kezelésére.A baloldali gondolkodás szerepe is új megvilágításba kerül.A beszélgetők  szerint nem elsősorban pártpolitikai kérdésről van szó, hanem arról, hogy kik és hogyan képviselik atársadalmi szolidaritás, az egyenlőség és a közjó értékeit. Ezt a szerepet ma részben a szakszervezetek és különböző civil szervezetek töltik be, különösen azok, amelyek a lakhatás, a szegénység vagy a kiszolgáltatott csoportok helyzetével foglalkoznak.Felmerül a beszélgetésben a „technopopulizmus” fogalma is,amely egy sajátos politikai működést ír le: egyszerre épít a társadalmi elégedetlenségre és a szakértői irányítás ígéretére. Ez a kettősség azonban veszélyeket is rejt, mert korlátozhatja a valódi demokratikus részvételt, ha adöntések végső soron mégis szűk körben születnek meg.A beszélgetés egyik legfontosabb gondolata a közösfelszabadulás elmélete. Eszerint a szabadság nem pusztán egyéni kérdés, és nem mérhető fogyasztási lehetőségekben. A mai gazdasági rendszer gyakran azt sugallja, hogy a szabadság a vásárlás és az anyagi javak megszerzésén keresztül valósul meg, de ez valójában korlátozott és illuzórikus. A valódi felszabadulás kollektív: akkor jön létre, ha a társadalom közösen képes olyan intézményeketés rendszereket működtetni, amelyek nem a profitot, hanem az emberek szükségleteit szolgálják.Ide tartozik például a közoktatás, a közegészségügy vagy másközszolgáltatások megerősítése. Ezek azok a területek, ahol a közösségi logika alternatívát kínálhat a piaci működéssel szemben. A felszabadulás tehát nem egy egyszeri esemény, hanem hosszabb távú közös építkezés eredménye.Összességében a beszélgetés arra jut, hogy a jelenlegipolitikai helyzet egy fontos nyitány, de a valódi kérdés az, hogy a társadalom élni tud-e ezzel a lehetőséggel, és képes-e tartós, igazságosabb berendezkedést létrehozni.

Az Új Egyenlőség podcast aktuális adásában a magyarpolitikai tér egyik legfontosabb kérdését járjuk körbe: milyen szerep vár a baloldalra a TISZA megjelenésével és egy esetleges új politikai korszak kezdetén. A beszélgetés vendége Szombati Kristóf antropológus, aki három lehetséges politikai forgatókönyvön keresztül próbálja értelmezni a jelenlegi helyzetet és a jövő kilátásait.Kiindulópontként a beszélgetés rögzíti: Magyarországonjelenleg gyakorlatilag nincs erős parlamenti baloldal, és a parlamenten kívüli szervezetek is gyengék. Ebben a helyzetben merül fel a kérdés, hogy vajon a TISZA képes lehet-e részben betölteni a baloldal hagyományos szerepét –különösen a demokratikus intézményrendszer helyreállítása terén.Szombati három forgatókönyvet vázol fel. Az első egydemokratikus fordulat, amelynek középpontjában a jogállamiság helyreállítása és az európai integráció erősítése áll. A második egy centrista restauráció: ebben az esetben egy alapvetően tőkepárti gazdaságpolitika társulna bizonyostársadalompolitikai engedményekkel, hasonlóan a nyugat-európai centrista modellekhez. A harmadik, kevésbé valószínű, de nem kizárható forgatókönyv az illiberális működés bizonyos elemeinek továbbélése új politikai keretek között, akár egy túlhatalom kialakulásával.A beszélgetés egyik kulcsállítása, hogy bármelyikforgatókönyv valósuljon is meg, a TISZA politikájának lesznek korlátai. Különösen a gazdaságpolitika területén várhatóak feszültségek: a tőkeérdekek és a munkavállalói jogok, illetve a szociális igazságosság szempontjai között. Emellett a környezetvédelem és a gazdasági növekedés konfliktusa is várhatóan ütközési pontokat hoz felszínre.Ebben a helyzetben a baloldalnak – még ha intézményesengyenge is – fontos szerepe lehet. Szombati három alapfunkciót azonosít. Az első a „demokratizációs támasz”: vagyis a baloldali szereplők feladata, hogy támogassák és mélyítsék a demokratikus átalakulást. A második a „radar”funkció: felismerni és láthatóvá tenni azokat a társadalmi csoportokat és problémákat, amelyek kimaradnak a kormányzás fókuszából. A harmadik pedig az „egyenlősítő pólus”: olyan mozgalmak és hálózatok építése, amelyek képesek hosszabb távon társadalmi alternatívát kínálni.A beszélgetés hangsúlyozza, hogy a baloldal újjáépítése nemfeltétlenül pártpolitikai szinten kezdődik. Sokkal inkább a szakszervezetek megerősítésében, az önkormányzati politikában és a helyi közösségekhez kötődő aktivizmusban rejlik a kiút. Ezek a terepek képesek újraépíteni a társadalmibeágyazottságot, és hitelesebbé tenni a baloldali politikát a választók szemében.Külön figyelmet kap az a veszély is, hogy a társadalmi elégedetlenség – amely egy új kormányzás során elkerülhetetlen – nem baloldali, hanem szélsőjobboldali irányba csatornázódik. Ezért kulcskérdés, hogy a baloldal képes legyen megszólítani és képviselni azokat a csoportokat, amelyek a változások veszteseinek érzik magukat.Összességében a podcast arra a következtetésre jut, hogy aTISZA-korszak nem teszi feleslegessé a baloldalt – épp ellenkezőleg: új szerepeket és új stratégiákat kényszerít ki. A kérdés nem az, hogy lesz-e baloldal, hanem az, hogy képes lesz-e alkalmazkodni a megváltozott politikai térhez, és új alapokra helyezni saját működését.

A 2026. április 12-i választási forradalom egy újpolitikai korszak kezdete Magyarországon. Mi, az Új Egyenlőség csapatában egyetértünk abban, hogy ez hatalmas lehetőség, de egyben felelősség is. Demokráciaés baloldal címmel új rovatot nyitottunk és vitasorozatot indítottunk.Cikkekben és podcast adásokban szeretnénk körül járni a fenntartható demokratizáció és a baloldali, progresszív politika helyzetét és jövőjét.Az Új Egyenlőség podcast mai adásában egy rendszerszintűkérdés kerül a középpontba: mit jelent valójában az Orbán-rendszer utáni korszak, és milyen esélyei vannak Magyarországon egy fenntartható demokráciának. A beszélgetés apropóját Scheiring Gábor, az Új Egyenlőségbenmegjelent vitaindító írása adja, amely nem pusztán politikai fordulatról, hanem egy történelmi lehetőségről beszél – ugyanakkor komoly csapdákra is figyelmeztet.A kiindulópont szerint az április 12-ei politikai fordulatnem egyszerű elitváltás: valódi újrademokratizációs pillanat. Az új kormány kétharmados felhatalmazása lehetőséget teremt az Orbán-rendszer intézményi és gazdasági örökségének felszámolására, az állam elfoglalt intézményeinek visszafüggetlenítésére és az elszámoltatás megkezdésére. Ugyanakkor a beszélgetés hangsúlyozza: a demokrácia nem merül ki jogi keretekben és intézményi korrekciókban.Az első nagy csapda a gazdasági. A liberális demokrácia világszerte válságban van, részben a növekvő egyenlőtlenségek és a gazdasági kiszolgáltatottság miatt. Magyarországon ez különösen éles kérdés: az alacsony bérekre, külföldi tőkefüggésre és összeszerelő-iparra épülő modell már 2010 előtt is kifulladt, és az Orbán-korszak gazdasági nacionalizmusa sem adott rá valódi választ. Bár az uniós források rövid távon fellendülést hozhatnak, egy új, fenntartható pályához tudatos, fejlesztő állami iparpolitikára van szükség – enélkül újratermelődnek azok a társadalmi frusztrációk, amelyek az autoriter politikát táplálják.A második csapda a politikai elidegenedés. Magyar Péter és a TISZA mozgalom sikeresen mozgósított spektakuláris, szimbolikus és médiavezérelt eszközökkel, ami rövid távon hatékony válasz a kiüresedett politikával szembeni bizalmatlanságra. A kérdés azonban az, hogy mindez képes‑etartós társadalmi részvételt és valódi beleszólási csatornákatteremteni. A beszélgetés szerint a demokrácia stabilitását történetileg a tömegszervezetek – különösen a szakszervezetek – biztosították. Ha nincs társadalmi önszerveződés és „ellenhatalom”, akkor nincs, ami kordában tartsa az új politikai és gazdasági eliteket sem.A harmadik csapda a kulturális. A magyar politikát hosszú ideje a nacionalizmus szervezi, amely sokak számára identitást és biztonságérzetet adott ott, ahol a gazdasági és társadalmi stabilitás hiányzott. Az új kormány részéről megjelentek inkluzívabb gesztusok, de a beszélgetés szerint továbbra is kérdés, hogy valóban sikerül‑e egy befogadó,nem kirekesztő nemzetfogalmat kialakítani, vagy megmarad a régi logika enyhébb változata. A veszély az, hogy a választók végül „az eredetit részesítik előnyben a másolattal szemben”.A podcast végső üzenete: az Orbán utáni korszak valódiesélyt nyit a demokrácia újraépítésére, de ez nem automatikus folyamat. Gazdasági modellváltás, társadalmi részvétel és inkluzív kulturális narratíva nélkül a rendszerváltás könnyen felszínes maradhat. A fenntartható demokrácia nemcsak intézményekben, hanem a mindennapi tapasztalatban dől el.

Az Új Egyenlőség podcast adása Ferge Zsuzsa kivételeséletútját és szellemi örökségét járja körül. A beszélgetés apropóját Misetics Bálint Ferge Zsuzsa 95. születésnapja alkalmából írt tanulmánya adja, amelynek központi gondolata: az egyenlőtlenségek és igazságtalanságok léteznek, és ezeken változtatni kell.Ferge Zsuzsa társadalmi érzékenységének gyökerei személyes élettapasztalataiba nyúlnak vissza. Családját súlyosan érintette a holokauszt, édesapja elvesztése egész életében meghatározó emlék  maradt számára. A háború után franciaországi környezetben szerzett tapasztalatai  –különösen a szegénység, kirekesztettség és társadalmi különbségek közvetlen megtapasztalása – tovább erősítették érdeklődését a társadalmi egyenlőtlenségekiránt. Ezek az élmények nemcsak morális elköteleződést jelentettek, hanem kutatási irányt is kijelöltek számára.Pályáját empirikus társadalomkutatóként kezdte, a KözpontiStatisztikai Hivatalban. Már első, 1957-es tanulmányában kimutatta, hogy az alacsony jövedelmű munkásrétegek megélhetése nem biztosított: nemcsak az éhezés, de a minőségi táplálkozás, a kultúrához és szabadidőhöz való hozzáférés hiánya is strukturális egyenlőtlenségekre világít rá. Ezek a kutatások megalapozták a későbbi létminimum-számításokat és a szociálpolitikai gondolkodás új irányait.A 60–70-es évektől Ferge Zsuzsa a társadalmi rétegződés,majd az oktatás szerepének vizsgálata felé fordult. Kutatásai rávilágítottak arra, hogy az iskola – a közkeletű hiedelemmel szemben – nem elsősorban csökkenti, hanem sok esetben újratermeli az egyenlőtlenségeket, miközben azokata teljesítmény és érdem látszatával igazolja. Nála a társadalom kutatása sosem öncél volt: a megértés mindig a változtatás lehetőségének előfeltételeként jelent meg.A rendszerváltás időszakában Ferge Zsuzsa markáns kritikával illette mind az államszocializmus demokratikus deficitjeit, mind az újonnan megjelenő piaci fundamentalizmust. Egy demokratikus szociáldemokratatársadalompolitikai vízió mellett állt ki, amelyben az állam felelősséget vállal a létbiztonságért és az egyenlőtlenségek mérsékléséért. Elemzései és megszólalásai a munkaerőpiaci, szociális és társadalombiztosítási reformok során következetesen ezt a szemléletet képviselték – sokszor a korszellem fő sodrával szemben.Kiemelt területe volt a gyermekszegénység. Részt vett aGyerekszegénység Elleni Nemzeti Stratégia kidolgozásában, valamint annak helyi kísérleti programjaiban. Bár ezek a kezdeményezések politikai okokból később háttérbe szorultak, szakmai és erkölcsi jelentőségük máig meghatározó.A beszélgetés zárásában Ferge Zsuzsa legfontosabbörökségeként azt emelik ki, hogy az igazságtalanságokra nemcsak akkor kell figyelni, amikor azok látványosak vagy politikailag népszerűek, hanem a társadalmat strukturálisan meghatározó egyenlőtlenségekre is. Ferge szerint atársadalomtudomány feladata a rejtett mechanizmusok feltárása – mert csak így válik lehetővé a tudatos, demokratikus beavatkozás egy igazságosabb társadalomérdekében.

Az Új Egyenlőség podcast aktuális adásában Zlati Róberttel,a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökével beszélgettünk. Az apropót a választásokat követő politikai átmenet, az új kormány megalakulása és a munka ünnepe adta. A beszélgetés középpontjában az állt, hogy a szakszervezetek mit várnak, mit remélnek és mit követelnek az új kormánytól a munkavállalók érdekében.Zlati Róbert bemutatta a MASZSZ választások előtt nyilvánosságra hozott tízpontos követeléscsomagját, valamint a mögötte álló fehér könyvet. Kitért arra is, hogy hat parlamenti pártot kerestek meg, ám a két legnagyobb politikai erő – a Fidesz és a Tisza Párt – érdemi egyeztetésnélkül maradt. Ennek ellenére a szakszervezetek nyitottak az együttműködésre, és kulcsfontosságúnak tartják a valódi, érdemi párbeszédet az új kormányzattal.A tízpontos lista egyik kiemelt eleme a „nulla munkahelyihaláleset” célkitűzése. Az elnök hangsúlyozta: lfogadhatatlan, hogy a dolgozók ne biztonságban térjenek haza a munkahelyükről. Rendszerszintű problémának nevezte a munkahelyi balesetek magas számát, amelyet az elégtelen munkavédelmi ellenőrzésekre és a felügyelők hiányára vezetett vissza. E területen szerinte széles szakmai egyetértés van a változtatás szükségességéről.Másik alapvető követelésként a szabad szervezkedés és asztrájkjog helyreállítása került szóba. A beszélgetés során többször előkerült, hogy a 2010 utáni jogszabályi változások jelentősen korlátozták a munkavállalók érdekérvényesítési lehetőségeit, különösen a közszolgáltatásokban. A MASZSZcélja legalább a korábbi szabályozáshoz való visszatérés, de hosszabb távon még szélesebb jogok biztosítása.Fontos téma volt a „rabszolgatörvényként” elhíresültmunkaidő-szabályozás is. Bár a kifejezés nem szerepel szó szerint a követelésekben, a túlmunka és a munkaidőkeretek lazítása elleni fellépés egyértelmű szakszervezeti elvárás. Zlati Róbert szerint még nyitott kérdés, hogy teljesen új Munka törvénykönyvére van-e szükség, vagy a jelenlegiszabályozás átfogó módosítása lenne a cél – ez nagyban függ majd a kormányzati hozzáállástól.A beszélgetés érintette a külföldi, különösen a harmadikországbeli munkavállalók helyzetét is. A MASZSZ nem a totális tiltásban gondolkodik, hanem a kizsákmányolás megakadályozásában, az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvének érvényesítésében. Hosszú távon pedig olyan magyarországi munkakörülményeket tartanak kívánatosnak, amelyek csökkentik az elvándorlást, sőt vonzóvá teszik az országot az európai munkavállalók számára is.Kiemelt hangsúlyt kapott a bérek kérdése: a szakszervezetekszerint a minimálbérnek el kell érnie az átlagkereset 50%-át, hogy biztosítható legyen a tisztes megélhetés, és ne a túlóra vagy a másodállás legyen a megélhetés feltétele. Ez a cél egy korábban elfogadott, többéves bérmegállapodás része, amelyhez a munkáltatói oldalban is partnert látnak.Végül meglepő, de hangsúlyos elemként jelent meg a lakhatás kérdése. Az elnök szerint a lakhatási válság közvetlenül érinti a munkavállalók kiszolgáltatottságát és érdekérvényesítési lehetőségeit. A MASZSZ ezértbérlakásprogramokban és mobilitást segítő megoldásokban látja a kiutat.A beszélgetés zárásaként mindkét fél egyetértett abban, hogy az új kormány megalakulása után elengedhetetlen lesz az érdekegyeztetés intézményrendszerének megújítása. A podcast egy későbbi adásban visszatér majd arra, hogy az első kormányzati időszak milyen eredményeket hozott amunkavállalók és a szakszervezetek szempontjából.

Az Új Egyelőség podcast vendége Kováts Eszter politológus, a Bécsi Egyetem kutatója, akivel a műsor az Orbán-rendszer értelmezéséről, valamint a 2026-os választások tanulságairól beszélget. Az apropót Kováts Eszter és Körösényi András közös cikke adja, amely megkérdőjelezi azt az elmúltévekben széles körben elfogadott dogmát, hogy az Orbán-rendszert nem lehet választásokon leváltani, illetve hogy vereség esetén a hatalomátadás elmaradna.A beszélgetés kiindulópontja az, hogy a választásokon végülnem váltak valóra azok a súlyos forgatókönyvek, amelyeket sok elemző és megszólaló előrevetített: nem halasztották el a választást, nem változtatták meg az utolsó pillanatban a szabályokat, és a vereséget szenvedő miniszterelnökelismerte az eredményt. Ez arra kényszeríti az ellenzéki nyilvánosságot és a politikatudományt is, hogy számot vessen korábbi értelmezéseivel.Kováts Eszter szerint a fő kérdés nem az, hogy az Orbán-rendszer „jó” vagy „demokratikus” volt-e, hanem az, hogy hogyan írható le pontosan. A beszélgetésben részletesen szó esik a „plebiszciter vezérdemokrácia” fogalmáról, amely a rendszer egyik kulcsa lehet: egy olyan politikai berendezkedésről van szó, ahol erős autoriter elemek mellett a vezető mégis elfogadja a népi felhatalmazás – vagy annak megvonásának – végső legitimitását.Az adás hangsúlyozza, hogy az Orbán-rendszer nem válikvisszamenőleg liberális demokráciává attól, hogy leválthatónak bizonyult, de az is kiderül, hogy nem volt azonos egy klasszikus diktatúrával vagy Belaruszhoz hasonló rezsimmel. A vendég szerint a félelemalapú ellenzéki diskurzus és az „óellenzék” stratégiája is szerepet játszott abban, hogy sokáig természetesnek tűnt a leválthatatlanság narratívája – amelyet Magyar Péter megjelenése és sikere alapjaiban írt felül.A beszélgetés végig arra keresi a választ, mit jelent mindezaz ellenzéki politikai gondolkodás, az elemzői felelősség és a jövő politikai stratégiái szempontjából: mit tanulhatunk egy olyan rendszerből, amely autoriter volt, de mégis választásokon dőlt el a sorsa. 

Az Új Egyenlőség podcast legfrissebb adásában Büttl Ferencközgazdásszal beszélgettünk a világgazdaságot és különösen a magyar gazdaságotérintő aktuális folyamatokról. A podcast középpontjában az iráni konfliktusállt, amely az elmúlt hetekben jelentős hatást gyakorolt az energiaárakalakulására, és ezzel együtt az egész globális gazdasági rendszerre.A kiindulópontot az adja, hogy rendkívül rövid idő alattdrasztikus áremelkedés következett be az energiahordozók piacán. A kőolaj áranéhány hét alatt mintegy 70 dollárról 100 dollár fölé emelkedett, miközben aföldgáz ára gyakorlatilag megduplázódott. Ez az ugrás nem klasszikus piacifolyamatok eredménye, nem a kereslet hirtelen növekedése vagy a termelésvisszaesése áll a középpontban, hanem elsősorban az ellátási láncok sérülése. Akonfliktus következtében szállítási útvonalak váltak bizonytalanná, sőt részbenelérhetetlenné, különösen a Hormuzi-szoros térségében, ami kulcsszerepetjátszik a globális energiaszállításban. Ez a helyzet azt eredményezi, hogy báraz energiahordozók fizikailag léteznek, a hozzájuk való hozzáférés korlátozottáválik, ami azonnal megjelenik az árakban.A beszélgetés során külön hangsúlyt kapott a magyar gazdasághelyzete, amely több szempontból is sérülékenyebb az átlagnál. Bár azenergiaárak emelkedése minden országot érint, nem mindegy, hogy egy adottgazdaság mennyire energiaintenzív. Magyarországon a termelési szerkezet miattegységnyi termék előállításához gyakran több energiára van szükség, mint afejlettebb nyugat-európai gazdaságokban. Ez azt jelenti, hogy ugyanakkoraáremelkedés arányaiban nagyobb terhet jelent a hazai vállalatok számára, amiversenyhátrányt okozhat.Ehhez hozzájárul az a gazdasági modell is, amely az elmúltévekben alakult ki. A magyar gazdaság jelentős mértékben támaszkodik azautóiparra és az akkumulátorgyártásra, amelyek működésének egyik alapfeltételeaz olcsó energia. Amikor ez a feltétel megszűnik vagy bizonytalanná válik, azegész modell alapjai kérdőjeleződnek meg. A helyzetet tovább súlyosbítja agazdaságpolitikai környezet, különösen a befektetői bizalom alakulása. Egyválsághelyzetben kulcsfontosságú, hogy a gazdaságpolitika hiteles és kiszámíthatólegyen, hiszen ez befolyásolja a befektetői döntéseket és végső soron apénzügyi stabilitást is. Magyarország esetében ezt a mozgásteret szűkíti azuniós forrásokhoz való korlátozott hozzáférés is.Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen sokk után visszatérhet-e agazdaság a korábbi állapotába. Rövid távon elképzelhető, hogy a konfliktusenyhülésével az árak mérséklődnek és az ellátási láncok helyreállnak. Hosszabbtávon azonban a beszélgetés résztvevői szerint a világ már nem lesz ugyanolyan,mint korábban. A jelenlegi folyamatok azt mutatják, hogy a globális gazdaságegyre kiszámíthatatlanabbá válik, és ez arra ösztönzi a nagy gazdaságitérségeket, hogy csökkentsék külső függőségüket.Magyarország szempontjából a mozgástér ebben a helyzetbenkorlátozott. Egy kis, erőforrásokban szegény ország nem tud teljesen önállógazdasági utat járni, hanem szükségszerűen egy nagyobb gazdasági térségrészeként működik. A kérdés inkább az, hogy ezen belül mennyire tudalkalmazkodni a változó körülményekhez, és mennyire képes javítani sajáthatékonyságán és versenyképességén. A jelenlegi válság ebben az értelembennemcsak kihívás, hanem egyben kényszer is arra, hogy a gazdaság szerkezete ésműködése újragondolásra kerüljön.

Az Új Egyenlőség podcast 2026. évi első adásában a VDSZ elnökével,Székely Tamással beszélgetünk arról, hogyan sikerült áttörni a félelem és aközöny falát a Samsung gyár dolgozói között. És ennek eredményeként, hogyansikerült szakszervezetet létrehozni.A főként vegyipart, energiaipart képviselő ágazatiszakszervezet évek óta próbálkozott azzal, hogy Gödön megtelepült Samsunggyárban szakszervezet jöjjön létre. Ennek kudarca két okra volt visszavezethető:dolgozók nem érezték, hogy feladatuk van ennek kapcsán, illetve működött afélelem attól, hogy retorzió érheti a résztvevőket. Ez most megváltozott.Egyrészt sikerült olyan dolgozókat elérni, akik hajlandóak voltak tenni azérdekképviseletért. Valamint a cég menedzsmentje számára sem hiányzott a mostanihelyzetben, hogy emiatt is támadások érjék.A beszélgetés során arról szóba került a vendégmunkások kérdéseis. Székely Tamás úgy ítéli meg, hogy már többségét alkotják a Samsung gyárnak.Ugyanakkor sok esetben speciális problémákkal jelennek meg. Lakhatás,egészségügyi ellátás, közösségi együttélés kérdései azok, amikkel foglalkozniakellene esetükben a szakszervezetnek.Arra is választ kerestünk, hogy bérfeszültség jelenik-e mega vendégmunkások és a hazai foglalkoztatottak kapcsán, illetve miért jelentkihívást a szakszervezeti mozgalomnak a gyárak változó kapacitásigénye.Az Új Egyenlőség podcast 2026. évi első adásában a VDSZ elnökével,Székely Tamással beszélgetünk arról, hogyan sikerült áttörni a félelem és aközöny falát a Samsung gyár dolgozói között. És ennek eredményeként, hogyansikerült szakszervezetet létrehozni.A főként vegyipart, energiaipart képviselő ágazatiszakszervezet évek óta próbálkozott azzal, hogy Gödön megtelepült Samsunggyárban szakszervezet jöjjön létre. Ennek kudarca két okra volt visszavezethető:dolgozók nem érezték, hogy feladatuk van ennek kapcsán, illetve működött afélelem attól, hogy retorzió érheti a résztvevőket. Ez most megváltozott.Egyrészt sikerült olyan dolgozókat elérni, akik hajlandóak voltak tenni azérdekképviseletért. Valamint a cég menedzsmentje számára sem hiányzott a mostanihelyzetben, hogy emiatt is támadások érjék.A beszélgetés során arról szóba került a vendégmunkások kérdéseis. Székely Tamás úgy ítéli meg, hogy már többségét alkotják a Samsung gyárnak.Ugyanakkor sok esetben speciális problémákkal jelennek meg. Lakhatás,egészségügyi ellátás, közösségi együttélés kérdései azok, amikkel foglalkozniakellene esetükben a szakszervezetnek.Arra is választ kerestünk, hogy bérfeszültség jelenik-e mega vendégmunkások és a hazai foglalkoztatottak kapcsán, illetve miért jelentkihívást a szakszervezeti mozgalomnak a gyárak változó kapacitásigénye.

Mi történt a magyar belpolitikában 2025-ben? Hol tart az ellenzék és a kormánypártok a politikai küzdelemben? Mi lesz a kampány fő kérdése? És hogy állunk az EU-s forrásokkal? Ezekről beszélgettünk az Új Egyenlőség podcast 2025. évi záróadásában. A gazdasági növekedés elmaradt 2025-ben. Az adatok mindenképpen ezt mutatják. Ezért kedvezőtlenebb helyzetből vághat neki a kampánynak a Fidesz most, mint négy évvel ezelőtt. Ugyanakkor a statisztikai adatok választói értelemben csak a valóság egyrészét mutatják. A másik eleme a percepció, amit megpróbál teremteni mindegyik politikai oldal. Az ellenzék természetesen arról beszél, hogy a magyar gazdaság haldoklik. A Fidesz pedig azzal érvel, hogy bár vannak problémák, de azok Európából gyűrűznek be. És ennek ellenére van pénz jólléti intézkedésekre, tehát mégse lehet olyan nagy a gond. De ismét nem a választási pénzszórás a Fidesz főkampányeszköze. 2018 óta egy hatalmas veszélyre, és annak elhárítására helyezték a hangsúlyt. Így lesz ez a jövő évi választások kapcsán is, amikor a háború vagy béke kérdését teszik tétként a választók elé. Ezzel szemben a Tisza arról beszél, hogy a „hétköznapok valóságát” kell vizsgálni. Azaz mi van a vasúttal, a kórházakkal, a gyermekvédelmi intézményekkel. Az, hogy melyik ügy lesz erősebb ma még ne tudható. Az EU-s források kapcsán 2025 sem volt az áttörés éve a magyar kormánynak. Elfogyott a politikai szándék magyar részről , hogy megállapodás legyen az Európai Bizottsággal. Feltehetőleg azt érzi a miniszterelnök, hogy az engedmények, amiket tennie kellene nagyobb politikai árral járnának, mint a konfliktus fenntartása. Ehhez tartozik, hogy Orbán Viktor előre elmondta az EU-s források kapcsán képviselt stratégiáját. Akkor fogja a következő tervezési időszak költségvetését megszavazni, ha Magyarország megkapja a neki járó pénzeket. Ezért szerinte nem fontos, hogy ma mi van, mert ezt át tudja írni viszonylag gyorsan.

Policy Solutions évente vizsgálja, hogy a magyar társadalom hogyan vélekedik olyan külpolitikai kérdésekről, amelyek hatással lehetnek a választói magatartásra. Ilyen az orosz-ukrán háború megítélése, vagy a kelet-nyugat közötti dilemma. A 2025. évi eredményekről beszélgettünk Bíró-Nagy Andrással, a Policy Solutions vezetőjével. A Fidesz arra építi kampányának egy részét, hogy ne a hétköznapok valóságáról szóljon a politikai vita, hanem a háború és béke kérdéséről. Az adatokat idősíkon nézve azt látjuk, hogy ugyan a választói álláspont nem mutat „orosz közeledést”, de az ukránok megítélése sokkal rosszabb lett. Sőt a külföldi politikusok népszerűsége kapcsán Zelenszkij ukrán elnök adatai „hozzáromlottak” Putyin orosz elnök nem túl jó számaihoz. A kormány ukrán ellenes kommunikációja működik, hiszen még abban a kérdésben is változott a magyar emberek álláspontja, hogy egyáltalán humanitárius segítséget kell-e adni Ukrajna számára. Ezt két éve az emberek még csak 20%-a utasította el, ma már 44%. Ebből következően a pénzügyi segítség, vagy fegyverrel való támogatása a védekezésnek még sokkal rosszabb megítélés alá esik. Bíró-Nagy András az adatokat elemezve azt emelte ki, hogy a 2015 óta napirenden lévő migrációs attitűd változásaihoz tudja hasonlítani a mostani adatokat. A háborúba való belesodródás kapcsán a percepciót is vizsgálták. Az látszik, hogy a többség nem tart ettől, de jelentős azok tábora (46%), akik valódi veszélynek gondolják. Ami érdekes, hogy a Fidesz és a TISZA tábora azonos módon oszlik meg ebben a kérdésben. Ezért is járathatja csúcsra a Fidesz az erről szóló kampányát, hiszen meglévő félelmet találhat el, amely jelen van az ellenzéki szavazók között is. Amennyiben azt a kérdést nézzük meg, hogy mit gondolnak a kelet vs. nyugat orientáció kapcsán a választók, akkor nem kérdéses a nyugat felé való elköteleződésünk. A társadalom ötöde közeledne Oroszországhoz, amely majdnem duplázódást mutat 2021-hez képest. Kormánypárti szavazók esetében viszont már egyharmaduk van azon a véleményen, hogy az EU-tól távoldoni, és Oroszországhoz közeledni kell. További egyharmaduk véleménye ebben inkább semleges. Ami talán meglepő, hogy a NATO megítélése folyamatosan pozitív, és ebben a Mi Hazánk kivételével mindenhol 80% körül van azok aránya, akik most is a csatlakozásra szavaznának. A Mi Hazánk szavazóinak esetében is ez az arány kétharmados többség, azaz ott is meggyőző a katonai szövetséghez való tartozás megítélése. A beszélgetés során megnéztük a Trump-hatást, és ennek lehetséges belpolitikai következményeit is.

Orbán Viktor történelmi lehetőségként hirdette Trump visszatérését, ám az első év mérlege jóval szerényebb a várakozásoknál. Az amerikai-magyar kapcsolatok alakulása mellett az Új Egyenlőség podcastban azt is elemeztük Kaló Máté Amerika-szakértővel, hogy miként rendezte át Trump külpolitikája az USA–EU viszonyt. Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Bíró-Nagy András vendége Kaló Máté Amerika-szakértő volt, akivel Donald Trump második elnökségének első évéről és annak magyar, illetve európai következményeiről beszélgettek. A retorika hasonlósága és az ideológiai rokonszenv ugyan látványos Trump és Orbán között, de konkrét, kézzelfogható gazdasági vagy biztonságpolitikai eredmények kevésbé mutathatók fel. A fontosabb konkrétumok közé tartozik a Szabad Európa bezárása, a USAID-programok visszavágása, valamint az amerikai értékalapú külpolitika leépítése, melyek mind olyan lépések, amelyek Magyarországon is érződnek. Ugyanakkor a magyar kormány által hangoztatott „pénzügyi védőpajzs” vagy a szankciómentesség ígérete rendre ellentmondásokba ütközik, sokszor Trump saját nyilatkozatai cáfolják az Orbán-kormány narratíváját. Kaló Máté arra is rámutatott, hogy a magyar külpolitika több területen – például az energia- vagy Kína-politika esetében – ütközik az amerikai stratégiai célokkal, ám ezek a feszültségek egyelőre nem akadályozzák a magyar-amerikai kapcsolatokat. A podcast egyik hangsúlyos része az EU és az Egyesült Államok viszonyának megváltozását elemezte. A vámháború, az orosz-ukrán háború kezelése, a NATO-val kapcsolatos amerikai követelések és Trump új nemzetbiztonsági stratégiája hozzájárultak ahhoz, hogy a transzatlanti bizalom erősen megrendült. A dokumentum egyszerre hirdeti Európa másodlagos szerepét és a vele való együttműködés fontosságát, ami Kaló Máté szerint jól tükrözi a trumpi gondolkodás kaotikus szerkezetét. Mindez Európát olyan felismerés elé állítja, amely már nem halasztható: saját stratégiai autonómiáját meg kell erősítenie, mert az USA-ra nem számíthat úgy, mint korábban. A beszélgetés arra is rávilágít, hogy az Európa előtt álló geopolitikai kihívások jóval komplexebbek annál, hogy egyetlen nagyhatalmi szövetségesre lehessen építeni a jövőben. A műsorban az amerikai belpolitikai helyzet is szóba került. Trump népszerűsége visszaesett, az eddigi időközi választások pedig azt mutatják, hogy a demokraták a 2026-os félidős választáson akár fontos pozíciókat szerezhetnek, még úgy is, hogy a Demokrata Párt még mindig csak árnyéka önmagának. Trump gazdasági ígéretei – inflációcsökkentés, gazdasági növekedés, munkahelyteremtés – eddig nem teljesültek, a vámháború pedig inkább rontott az amerikai fogyasztók helyzetén. Emellett a tömeges deportálások gyakorlata is jelentős társadalmi feszültségeket gerjeszt, különösen a latino kisebbségben.

A politikai hirdetések uniós korlátozása új korszakot nyitott a közösségi médiában, ám Magyarországon ez inkább a szabálykerülés kreatív technikáit erősítette fel. Az Új Egyenlőség podcast adásában Molnár Csabával arról beszélgettünk, hogyan maradnak mégis jelen a politikai hirdetések, milyen kiskapukkal élnek a szereplők, és kik profitálnak a rendszer kijátszásából. Az Új Egyenlőség podcast friss adásában Bíró-Nagy András vendége Molnár Csaba adatelemző, a Political Capital kutatásvezetője volt, akivel a politikai hirdetések európai szintű korlátozásáról és annak magyarországi következményeiről beszélgettek. 2025. október 10-én lépett életbe az EU új rendelete, amely szigorú átláthatósági és adatvédelmi feltételekhez köti a politikai hirdetéseket. Bár maga a szabályozás nem tiltja a hirdetéseket, a Meta és a Google inkább teljesen lekapcsolta az ilyen tartalmak futtatását az Európai Unióban. Molnár Csaba kutatásai szerint a tiltás óta ugyan visszaesett a politikai hirdetések száma, de a kormánypárthoz köthető szereplők tudatosan keresik és meg is találják a kiskapukat. A platformok a videós politikai tartalmak felismerésében különösen gyengék, így ezek a manipulatív kampányeszközök az eddigi tapasztalatok alapján könnyen átcsúsznak az ellenőrzésen. A szabálykerülés nem csak technológiai kreativitást jelent. Molnár részletesen ismertette, hogyan működik a kiskapuk keresése: meseanimációk, áthallásos szövegek, vagy éppen kormányzati kommunikációnak álcázott politikai mozgósítás. Így fordulhat elő például, hogy a Nemzeti Konzultáció hirdetései – amelyekről maga a miniszterelnök mondta ki, hogy valójában a Fidesz kampányának részét képezik – közpénzből futnak gond nélkül tovább. A tiltás a szereplőket egyformán érinti, és jól senki nem járt az új helyzettel, de a veszteség nem egyforma. A Fidesz és holdudvara milliárdokat költött 2024–25-ben online hirdetésekre, így a lekapcsolás nekik is komoly fejtörést okozott, ám ők rendelkeznek olyan alternatív hálózattal, amely képes némileg pótolni a fizetett elérést. Az ellenzék és különösen a civil szervezetek azonban jóval nehezebb helyzetbe kerültek: a Meta a közéleti témákat is politikai tartalomként kezeli, így rengeteg civil üzenet nem hirdethető. A beszélgetésben szóba került az AI-tartalmak politikai hatása is. Molnár Csaba szerint a deep fake videók nem feltétlenül azért hatnak, mert valósnak tűnnek, hanem mert erős érzelmi reakciót váltanak ki, tartós pszichológiai lenyomatot hagynak, és fokozzák az információs bizonytalanságot. A gyakori mesterséges tartalom láttán könnyen összecsúszhat a valós és hamis információ, ami döntési fáradtsághoz vezethet – ez pedig a bizonytalan szavazóknál különösen releváns kockázat a 2026-os választások előtt. Az uniós digitális szuverenitás kérdését is érintették a podcastban. Miközben a cél az volt, hogy az EU visszaszerezze az ellenőrzést az online politikai tér felett, Magyarországon a jogérvényesítés még meg sem kezdődött: a magyar jogalkotó nem nevezett ki hatóságot, amely a panaszokat kezelné. A Fidesz eközben valójában egy élő „laboratóriumban” teszteli, hogyan reagálnak a platformok, a felhasználók és a szabályozók – ez pedig nemcsak hazai, hanem nemzetközi kampányokban is hasznosítható tudást eredményezhet. Az Európai Unió digitális szuverenitásával kapcsolatban ajánljuk a FEPS publikációit: https://feps-europe.eu/publication/a-progressive-roadmap-for-expanding-european-digital-sovereignty/ https://feps-europe.eu/wp-content/uploads/2025/05/Demonetisation-of-anti-democratic-and-extreme-content.pdf

Az elmúlt évtizedben nem volt olyan kutatás, amely a kékgalléros fiatalok kapitalizmussal, gazdasággal, munka világával kapcsolatos attitűdjeit vizsgálta volna. Az IDEA Intézet által készített felmérés nemcsak hiánypótló, hanem némely területen kifejezetten meghökkentő adatokat mutat. Erről beszélgettünk Molnár Péter vezető elemzővel. Az egyetemisták politikai vélekedéseiről, társadalomról, gazdaságról alkotott véleményéről sokan készítettek már közvélemény-kutatásokat. Ugyanakkor a pályájuk elején járó (29 év alatti) a fizikai dolgozókkal kapcsolatban nagyon kevés releváns adatsor áll rendelkezésre. Az elemzés fő tanulsága, hogy a megkérdezettek bár nem ismerik a kapitalizmus fogalmát, mégis van ismeretük róla. Ebből következően határozott állásponttal bírnak a szabad verseny, a külföldi tőke, vagy a profit kapcsán, és meg is különböztetik egymástól a nyugati és a magyar kapitalista viszonyokat. A hazai állapotokat illetően nagyon kritikusak, mivel 61 százalékuk szerint „napjainkban a kapitalizmus válságban van”. Ebben a tekintetben sokkal kritikusabbak, mint a teljes fiatal korosztály, körükben ugyanis 33 százalék osztja ezt a véleményt. A nyugati kapitalizmust jobbnak tartják, de nem idealizálják. És az is látszik az adatokból, hogy a magyar hátrányt az életszínvonal területén érzékelik. A politikai berendezkedés, a demokrácia megítélése vagy szabadságjogok sokkal kisebb súllyal esnek latba a problématérképen. A társadalmi egyenlőtlenség („társadalom többsége nem jár jól”) a válaszadók 95 százaléka szerint jellemző a magyar viszonyokra, míg a nyugati kapitalizmusban 47 százalékuk fedezi fel ugyanezt. Ez 48 százalékpontos különbséget jelent. Ezzel szemben annak kapcsán, hogy „az emberek nem bíznak egymásban, nincs összetartás” csak 23 százalékpont a különbség (75 vs 52 százalék). A külföldi tőke témájában is érdekesek az adatok. A kékgalléros munkavállalók nagy része multinacionális cégeknél dolgozik, ennek ellenére 44 százalékuk azt gondolja, a multik kirabolják a nemzetet. Emögött valamifajta gazdasági-hatalmi elitet látnak felsejleni, nem pedig a piaci szabályok érvényesülését. A kutatásból az is kiderül, hogy a multiknál dolgozó fiatalok a saját helyzetüket stabilabbnak látják, sőt némileg optimistábbak is, mint a többiek. Ennek ellentmondásairól is beszéltünk az adásban.

Egy éve tervezi a kormány, hogy elindítja az Otthon Start programot. A gazdasági akciótervnek része volt a kollégiumi férőhelyek bővítése és a rövid távú lakáskiadások támogatása. Ezzel szemben az augusztusban bejelentett intézkedés sokkal inkább a saját tulajdon szerzésére helyezte a hangsúlyt. Erről beszélgettünk Czirfusz Mártonnal, a Periféria Központ alapítójával. Az Európai Bizottság megalakulásakor úgy tűnhetett, hogy a szociáldemokrata pártok követelésére előtérbe kerül a lakhatás kérdése. Az önálló biztosi poszt létrejötte és az ezzel járó nagyobb figyelem olyan iránynak tűnt, amely révén lehetőség lesz érdemi lépéseket tenni. Az első eredmények azonban inkább csalódást okoztak. Természetesen alapvető probléma, hogy más-más kiindulópontok vannak az egyes országokban. Ennek legfőbb eleme az önálló, saját tulajdonú lakások arányának kérdése. Ha egy társadalom berendezkedése sokkal jobban épül a „bármi áron, de saját lakásom legyen” elvre, mint a mobilitás szempontjából rugalmasabb bérlakáspiacra, az alapvetően meghatározza, hogy milyen támogatásokat tart jónak. Magyarországon 90% a saját tulajdonban lakók aránya, míg az Európai Unióban átlagosan az emberek körülbelül 69-70%-a lakik saját lakásban. Ezt alapul véve Magyarországon kevésbé várható, hogy a kormányzat bérlakásprogramok irányába nyisson, mint például Ausztriában. A beszélgetés során az néztük meg, hogy a kormány által meghirdetett lakástámogatási program milyen kínálati és keresleti hatást vált ki. Czirfusz Márton óvatos annak kapcsán, hogy már lehet-e következtetéseket levonni, mivel még csak két hónap telt el az indulástól. Kérdés, hogy biztosan ez-e a legjobb módja annak, hogy évente 50-100 milliárd forintot elköltsön a kormány. A társadalmi egyenlőtlenség szempontjából Czirfusz Márton arra hívta fel a figyelmet, hogy kellett volna a keresleti oldalon egy felső korlát. Most sem jövedelmi szempont nem érvényesül, sem az nem kizáró ok, hogy valaki befektetési céllal vesz ingatlant. Azaz a kormány megint elsősorban a felső középosztályt és a felette lévő rétegeket támogatja a közös adóforintok terhére. A jó lakhatási közpolitika ismérve, hogy egyszerre épít a magántulajdonra és a bérleti viszonyra. Vannak olyan élethelyzetek, amikor fontos a mobilitás, míg más életszakaszokban a letelepedés, az állandóság a fontosabb.

A Nyugat-Balkán országai évtizedek óta várnak az uniós tagságra, miközben az Európai Unió nehezen találja a következő bővítés útját. Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Bíró-Nagy András vendége Németh Ferenc, a Corvinus Egyetem doktorandusza, Nyugat-Balkán szakértő, akivel a térség uniós perspektíváiról és az EU bővítéspolitikájának dilemmáiról beszélgetett. Az apropót az éppen egy évvel ezelőtti, 2024. november 1-jei újvidéki tragédia adta, amely megrázta a szerb közvéleményt és új lendületet adott a demokratikus reformokról és az európai integrációról szóló vitáknak a Nyugat-Balkánon. Németh Ferenc szerint a bővítési folyamat minden eddiginél több dilemmával küzd. Bár mind a hat nyugat-balkáni ország – Albánia, Montenegró, Szerbia, Észak-Macedónia, Bosznia-Hercegovina és Koszovó – elkötelezett az EU-tagság mellett, a reformok üteme erősen eltérő. A legelőrébb Albánia és Montenegró tart, míg Szerbia az elmúlt években visszacsúszott. A szakértő szerint nem valószínű, hogy csoportos bővítés történik, mint 2004-ben: sokkal inkább egyenként, teljesítmény alapján csatlakozhatnak majd az országok. Németh úgy véli, legalább egy tagjelöltet 2030-ig el kell juttatni a teljes tagság előszobájáig, hogy a bővítéspolitika ne veszítse el teljesen a hitelességét. A 2022-ben kitört orosz-ukrán háború új lendületet adott a bővítés geopolitikai megközelítésének, ami rövid távon a Nyugat-Balkán javára is válhat, mert újra napirendre került az EU bővítése. Ugyanakkor Szerbia és más balkáni elitek gyakran „bűnbakként” emlegetik Ukrajnát, amely – szerintük – méltánytalanul előrébb került a sorban. A jogállamiság továbbra is a térség egyik gyenge pontja. Az igazságszolgáltatás függetlensége, a korrupció, a médiaszabadság hiánya és a politikai befolyás alatt álló intézmények mind visszatérő problémák. Szerbiában (és Boszniában) különösen súlyos a helyzet, amit az elmúlt év kormányellenes tüntetései is jeleznek. A tüntetők átláthatóságot és független igazságszolgáltatást követelnek, miközben az állam egyre erőteljesebben reagál a civil tiltakozásokra. Az EU jogállamisági elvárásai ugyan világosak, de a hitelességük csorbát szenvedett, mivel a tagállamok között is vannak, amelyek megsértik ezeket az alapelveket. „Amíg az EU nem tud a saját háza táján rendet tenni, addig nehezen várható el, hogy például Szerbia komolyan vegye a brüsszeli kritikát” – fogalmazott a szakértő. A beszélgetés során szó esett a közvélemény alakulásáról is. Míg Albániában és Koszovóban a lakosság 85-90 százaléka támogatja az EU-tagságot, addig Szerbiában ez az arány mára egyharmadra esett vissza. A balkáni társadalmak többsége ugyan továbbra is EU-párti, de abban már kevésbé hisznek, hogy a csatlakozás belátható időn belül megvalósulhat. Az adás második felében Németh Ferenc a fokozatos integráció modelljéről beszélt: ennek lényege, hogy a tagjelölt országok már a teljes tagság előtt hozzáférhetnének bizonyos uniós szakpolitikákhoz és forrásokhoz. Ez segítheti a reformokat, és erősítheti az EU jelenlétét a térségben, miközben gazdasági előnyöket is kínál – de a politikai tagság ígérete nélkül veszélyes „másodrendű státuszt” eredményezhet. A Nyugat-Balkán ugyanakkor a nagyhatalmi befolyási verseny terepévé vált: Kína és az arab országok is komoly gazdasági jelenlétet építenek, de jogállamisági feltételek nélkül. Az EU ugyan továbbra is a legnagyobb pénzügyi donor, de vonzerejét erősítenie kell. A podcast végén szó esik a magyar külpolitika szerepéről is. Magyarország következetesen támogatja a Nyugat-Balkán uniós integrációját – ez ritka kontinuitást mutat a magyar diplomáciában. Ugyanakkor az Orbán-kormány különösen Szerbia és Albánia irányában épít ki szoros kapcsolatokat, politikai és ideológiai szimpátia alapján.

Az elmúlt évtizedekben megszokott jelenség volt, hogy magyar munkavállalók Nyugatra mennek dolgozni. Az elmúlt években egyre több vendégmunkás jelenik meg a magyar munkaerőpiacon, akikkel a kialakult munkaerőhiányt próbálják enyhíteni. Az itt dolgozókról beszélgettünk Bodor Krisztoferrel, a Periféria Központ munkatársával. A magyar munkaerőpiacon megjelenő külföldi munkavállalók kérdése Bodor Krisztofer szerint egyszerre alul- és túltárgyalt téma. Sokat beszélünk róluk főleg politikai aspektusból. Ennek van egy idegenellenes karaktere, és ennek kapcsán az ellenzék a kormánypártok szemére szokta vetni a politikai kommunikáció és a valóság közötti ellentétet. Miközben olyan plakátok jelennek meg, hogy a külföldiek elveszik a magyarok munkáját, a kormány segíti a vendégmunkások behozatalát. Alultárgyalt a kérdés abból a szempontból, hogy miért és milyen ágazatokba is kell behozni munkaerőt, és ennek milyen hatásai vannak a munkavállalói jogokra és a bérekre. Bodor szerint 2020 és 2023 között folyamatos növekedett a munkaerő iránti igény, amelyet ki kellett elégítenie a jogalkotónak. Ennek érdekében teremtette meg a kölcsönzött munkaerő behozatalának lehetőségét, amelyet kvázikvóták alapján, minősítési rendszerrel oldott meg. Meglepő módon az itt dolgozó külföldi munkavállalóknak valójában 30%-a csak olyan, aki kölcsönzött munkaerőként jelenik meg. Ők a leginkább kiszolgáltatottak, legkevésbé védettek. Ha országonként nézzük, akkor kiugró adat a Fülöp-szigeteki dolgozók aránya. Bodor Krisztofer elmondta, néha vannak törekvések a harmadik országbeli munkavállalók kapcsán egy EU-s szintű szabályozásra. Ugyanakkor ez továbbra is tagállami kérdés maradt. Ami európai együttműködés létrejöhet, az inkább a szakszervezetek közötti tudásátadás kapcsán lehetséges. A beszélgetés során szóba kerültek azok a félelmek, amelyek megjelennek a magyar dolgozók részéről. Az egyik, hogy bérekre negatív hatása van a harmadik országbeli munkaerőnek. A másik a szakszervezeti és kollektív jogok kérdése – ebben a tekintetben a magyar szakszervezeti mozgalom igyekszik reagálni a helyzetre. Sok esetben azonban a nyelvi akadályok vagy a dolgozói jogok eltérő megítélése nehezíti a kapcsolatteremtést. A harmadik probléma a munka-magánélet egyensúlyának kérdése. Itt jelenik meg a célpénzmigráció kifejezés, azaz amikor a külföldi állampolgár a szülőhazájában jellemző alacsony bérek miatt arra használja fel az itteni idejét, hogy megalapozza otthonában családalapítást. Ez növeli a munkában töltött időt, amivel ugyanakkor a magyar munkavállaló nem akar versenyezni, hiszen egy ilyen folyamat egyértelműen önkizsákmányoláshoz vezet.

Az októberi cseh parlamenti választáson Andrej Babiš ANO-mozgalma 34,5%-kal és 80 mandátummal végzett az élen, de csak külső partnerekkel lesz képes kormányozni. Az Új Egyenlőség podcastban Bőtös Botond újságíró elemezte a cseh választások eredményeit és tanulságait. Bőtös Botond, prágai újságíró szerint a Petr Fiala vezette jobbközép koalíció bukásának két fő magyarázata a megélhetési feszültség és a regionális egyenlőtlenségek. A cseh háztartások reálértelemben elszegényedtek az utóbbi négy évben: az ország peremvidékein a bérek növekedése elmaradt az inflációtól, romlott a közszolgáltatások elérhetősége, miközben a kormány sikerközlései a mindennapi tapasztalattal ütköztek. A részvétel a periférián megugrott, és az ANO ezekben a körzetekben söpört be nagy pluszt. A szélsőséges pártoktól is átszivárogtak szavazók Babišhoz, akinél a választók kompetenciát és azonnali megélhetési válaszokat reméltek. A kampány két fő vonala az életszínvonal és a biztonság volt. Bár a kormány ténylegesen lenyomta az inflációt, a választói percepció lemaradt – hasonlóan más országok tapasztalataihoz. Közben a nemzetbiztonság, az orosz befolyás ügye is végig jelen volt, de a szélsőjobb az EU- és NATO-szkepszist túlhúzta; szavazóik közül volt, akinek ez sok volt, és inkább az ANO-ra váltott. Kormányzati matek: 200 helyből 80 az ANO-é, így Babiš kisebbségi kormányt tud csak alakítani. A Fiala-blokk és a Kalózok kizárták a közös kormányzást; maradt két kívülről támogató erő: az Autósok (Motoristé) és a szélsőjobb SPD. Előbbi a trumpista szabadság-narratívát keveri nosztalgikus euroszkepszissel; utóbbi nyíltan rasszista, NATO- és EU-ellenes üzeneteket is használ. A cseh belpolitika jobbra tolódott, az EU-val zajló viták hangosabbak lesznek. Az eredmények EU-s dimenziójából érdemes kiemelni, hogy retorikai eszkaláció jöhet a zöld megállapodás és a migrációs paktum körül. Bőtös szerint ugyanakkor Babiš pragmatikusabb külpolitikai profilt épít: valamelyest csalódni látszik a Patrióták EP-frakció nyújtotta lehetőségekben, a kampány finisében már régi liberális európai kapcsolatait emlegette, és látványosan távol tartotta magát Orbán Viktortól. A V4-ügyben is óvatos: szerinte magyar kormányváltás esetén sem dőlne össze a regionális együttműködés – az üzenet lényege, hogy Prága mozgásterét nem kötné Budapesthez. Ukrajnával kapcsolatban a kampányban Babiš bírálta a katonai támogatás „háborúhosszabbító” hatását, a cseh lőszerkezdeményezést „túlárazottnak” mondta. Az urnazárás után viszont puhult: vizsgálná a lőszerprogram folytatását, és találkozót kezdeményezne Zelenszkijjel. A cseh választás a baloldal maradékának összeomlását hozta: a kommunisták és a szocdemek koalíciója 5% alatt maradt – nem lesz baloldali frakció az alsóházban. A „szociális” szavazók döntő része az ANO-nál landolt. A Kalózok a Zöldekkel együtt megerősödtek (18 mandátum, ebből 15 női képviselő), de országos újraelosztási narratívát egyelőre nem kínálnak; ugyanakkor Bőtös Botond szerint ez a frakció lehet a progresszív ellenpont csírája.

Bulgária 2026. január 1-jén várhatóan bevezeti az eurót. Ezzel 21. tagállam lesz a zónán belül. Ugyanakkor sok tekintetben hasonló pályán mozog, mint Magyarország. Nekik sikerült, mi pedig mintha nem is annyira ambicionálnánk. Erről beszélgettünk Pogátsa Zoltán közgazdásszal, az Új Egyenlőség főszerkesztőjével. Az Európai Unióhoz való csatlakozással a tagállamok szinte mindegyike vállalta, célja a közös pénznem, ezáltal a közös monetáris politika bevezetése. Mai napig 20 ország vezette be az eurót, és jövő év elejétől 21. tagállamként Bulgária is csatlakozik majd hozzájuk. A kimaradók listája sem homogén. Dánia alapból mentességet kapott, mert nem is vállalta a csatlakozást. Svédország esetében azért nincsen napirenden, mert az euróval együtt szerették volna elérni, hogy a bérpolitika is összehangolt legyen a zónán belül. Azzal ugyanis ne versenyezzenek az országok a másikhoz képest, hogy milyen módon mennek alá a bérekben. A fennmaradó négy kelet-közép-európai ország (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Románia) kisebb-nagyobb politikai és főként gazdasági ambíciókkal viszonyul a kérdéshez. Bulgária mostani lépése azért érdekes, mert sok mítoszt egyben le is rombol. Egyrészt nem igaz az az állítás, hogy csak jó gazdasági fejlettségű, rendben lévő országok képesek megugorni a belépési küszöböt. Korrupciós index szempontjából Bulgária éppen csak Magyarország előtt van. Politikailag évek óta végtelenül instabil az ország, és állandóan előrehozott választásokat kell tartani. Ennek ellenére egy évtizede létrejött egy politikai-gazdasági konszenzus, amely azt mondta ki, hogy érdeke az országnak az euró bevezetése. Ennek érdekében a nemzeti valutaát árfolyamát kapcsán rögzítették az euróhoz. Ezzel megelőzték az árfolyamból adódó pénzromlást, de egyben le is mondtak egy erős monetáris eszközről. Ugyanakkor tudatosan rendbe rakták a költségvetési hiányt, és mérsékelték az államadósságot. Ez utóbbi jelentős lépés volt, mivel a rendszerváltás idején 70% körüli mértéken állt, majd a GDP 100%-ra is emelkedett a 90-es években. Onnan nyomták le a mostani 24% körüli mértékre. A másik legenda az euró bevezetésével kapcsolatosan, hogy a bevezetés egyszeri jelentős inflációhatással jár. Ez Pogátsa Zoltán szerint nem igaz. Vannak az átárazásból egyes tételek esetén növekedések, de a teljes adatsort nézve, ez nem látható. Arra a kérdésre, ki lesz a következő csatlakozó ország, Pogátsa Zoltán azt a választ adta, hogy könnyen lehet, hamar egyedül maradunk. Szerinte egy cseh-lengyel-román hármas nagyon gyorsan képes belépni, ezáltal a két skandináv tagállam mellett a térségben egyedüli kimaradók leszünk. A beszélgetés során arra is választ kaptunk, hogy ennek milyen brutális következményei lehetnek. Illetve megismerhetjük azt az elméletet, hogy jó monetáris politika és eurócsatlakozás között milyen összefüggések vannak.

A látványos csúcstalálkozók ellenére a „béke” ma inkább információs hadművelet, mint reális lehetőség. Az Új Egyenlőség podcastban Takácsy Dorka Oroszország-szakértő, a CEID kutatója értékelte az orosz-ukrán háború utóbbi fél évének trendjeit és a béketörekvések esélyeit. Az elmúlt fél év mérlege a fronton: a vonalak lényegében befagytak, áttörés egyik oldalon sem történt. Oroszország faluról falura, komoly emberveszteségek árán araszol előre, miközben Ukrajna fejleszti a mélycsapás-képességét. Utóbbi eredményei jól láthatók: sikeres támadások orosz repterek és az olajexport gerincét adó infrastruktúra ellen, amelyek több orosz régióban tartós benzinhiányt okoztak és ideiglenes exporttilalomhoz vezettek. A diplomácia közben „nagyüzemre” kapcsolt (Trump–Putyin és Trump–Zelenszkij találkozók, utóbbin az európai vezetők demonstratív jelenlétével), de érdemi közeledés a békéhez nem történt. Takácsy Dorka szerint Moszkva béke-kommunikációja inkább információs hadviselés: időről időre „feltételeket” dob be, majd újabbakkal hátrál, miközben a harctéren fokozza a nyomást. Az elmúlt hetekben voltak éjszakák, amikor 500–800 drónt és robotrepülőt vetettek be; egy ilyen hullámban érte találat a Munkács melletti amerikai üzemet is, a magyar határtól alig 40 km-re. A képlet világos: amíg Oroszország a „békéről” beszél, a katonai nyomást fokozza, és arra törekszik, hogy erodálja az Ukrajna mögötti nyugati támogatást. Az Egyesült Államok egyértelműen hátrébb lépett Ukrajna támogatásában, szerepe ingadozó és kiszámíthatatlan. Ezzel párhuzamosan Európa kénytelen volt „feljebb lépni”: 2025 elejétől a pénzügyi és fegyvertámogatás fő terhét átvette, beleértve azt a modellt is, hogy EU-tagállamok amerikai fegyvereket vásárolnak és továbbítanak Kijevnek. Takácsy kiemelte, hogy a kapacitáskorlátok azonban nagyon is valósak: az európai védelmi ipar gyártási szűk keresztmetszetei, valamint a logisztikai-technológiai korlátok visszafogják a szállítások ütemét. Középtávú finanszírozási kérdéssé vált a befagyasztott orosz vagyon. Eddig főként a kamatok felhasználásáról volt szó, most azonban – a több mint 140 milliárd eurós orosz jegybanki állomány kötvénylejáratai miatt – napirenden van a törzstőke megcsapolása is. Takácsy hangsúlyozta, hogy ez rövid távon jelentős mozgásteret adna Ukrajnának és az európai kormányoknak, politikailag is tehermentesítve a támogatást, ugyanakkor nemzetközi jogi dilemmákat vet fel. A német Merz-kormány álláspontja nyitottnak látszik, így a döntés az EU következő heteinek-hónapjainak egyik kulcskérdése lehet. Az ukrán közvéleményben a társadalmi kohézió továbbra is erős. A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet mérései stabil többséget jeleznek a honvédő háború folytatása mellett; az intézményi bizalmi rangsor pedig élén pedig változatlanul az ukrán haderő áll. Zelenszkij támogatottsága a balul sikerült Trump–Zelenszkij találkozó után még nőtt is; ugyanakkor egy belpolitikai hibának bizonyult kísérlet (a korrupcióellenes intézmények átalakítása/gyengítése) gyors és erős ellenreakciót váltott ki: országos civil tiltakozásokat, a haderőn belüli elutasítást és határozott nyugati figyelmeztetést. Az ukrán kormány végül visszatáncolt, ami egyszerre jelez társadalmi immunrendszert és az európai támogatók súlyát. Takácsy Dorka szerint összességében a béke jelenleg nem realitás: Moszkva győzni akar, a „békeajánlatok” inkább a nyugati támogatás megbontását célozzák. A háború kimenetelét így ma sokkal inkább az európai politikai-ipari állóképesség, a finanszírozási döntések, és a biztonsági garanciák határozhatják meg, mintsem a frontvonal aktuális, néhány kilométerben mérhető elmozdulása.

Trump elnök hivatalba lépése óta erős üzeneteket küld a világkereskedelem meghatározó szereplői számára. Ennek lényege röviden: újra kell rendezni a pozíciókat. A vámháború meghirdetése hatalmas kommunikációs erővel bírt, a megállapodások megkötése talán már kevésbé izgalmas a közvéleménynek. Mégis ez határozza meg a jelenünket. Erről beszélgettünk Büttl Ferenc közgazdásszal. Trump elnök az Európai Uniót is megfenyegette azzal, hogy jelentős vámokat vet ki az onnan behozott árukra. Az amerikai elnök májusban még 50%-os vámot helyezett kilátásba szinte minden EU-s termékre, amit később 30%-ra mérsékelt. A fenyegetőzés korszaka véget ért, és az Európai Bizottság 15%-os átlagos vámokban állapodott meg az USA-val. Ezzel együtt volt három „kiegészítő eleme” is a megállapodásnak. Az EU (természetesen nem mint önálló szereplő, hanem mint a tagállamok közössége) vállalta a következőket: • 750 milliárd dollár értékben vásárol energiát (feltehetőleg elsősorban LNG-t), • 600 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban a már meglévő befektetéseken felül, valamint • „hatalmas mennyiségben” vásárol katonai felszereléseket. Nehezen értelmezhető, hogy ez mit jelent. Éppen ezért a beszélgetés során azt elemeztük, hogy nem teremtheti-e meg az alapot arra ez a megállapodás, hogy a tagállamok között még szorosabb gazdasági együttműködésre lesz szükség. Nyilvánvaló, hogy az Európai Bizottságnak nem kell 750 milliárd dollár értékben energia, a tagállamok gazdaságainak viszont igen. Ez azonban egzakt módon csak akkor lehetséges, ha központi beszerzés és szétosztás van, mert az EU így tudja garantálni a vállalás teljesülését. Ez pedig nem a magyar kormány által emlegetett lazább együttműködés irányába hat, hanem éppen a szorosabb együttműködést vetíti előre. Büttl Ferenc nem túl optimista képet vázolt fel a jövőre vonatkozóan. Szerinte a 80-as évekhez hasonló lesz a következő pár év, amikor is a munkaerő és főleg a munkabér kárára gyűjt erőt az ipar, és teszi magát versenyképesebbé. Ez pedig kihatással lehet a hazai reálbérek alakulására és az eddig ismert dinamika megtörésére. Ennek az alternatívája csak a technológiai ugrás lehetne, amely tekintetben Európa pozíciói rosszak. És persze ehhez megint csak hatalmas tőkebefektetés kellene, aminek nem meghatározott a forrása sem (magántőke, tagállami tőke vagy EU-s hitel).

Az Európai Unió 2028-tól kezdődő költségvetési időszakának vitáját nyár elején megnyitotta az Európai Bizottság. A magyar miniszterelnök már most jelezte, hogy ezt nem fogja támogatni, de több tagállam is éles kritikát fogalmazott meg. Erről beszélgettünk Bíró-Nagy Andrással, az Új Egyenlőség szerkesztőjével. Az Európai Bizottság elnöke által nyilvánosságra hozott költségvetési terv jelen formájában biztosan csak egy vitaindító anyag. Kétéves folyamat végén születhet róla döntés. Orbán Viktor nyilvánvalóan belpolitikai okok miatt már most beemelte a magyar belpolitikába ezt a kérdést, és egyfajta szuverenitási üggyé alakította át. Az alapszámok pedig nem néznek ki rosszul Magyarország számára. 37,7 milliárd eurót kapna az ország, amely több, mint a hasonló lakosságszámú Portugália vagy Csehország büdzséje. Az egy főre jutó összeget nézve pedig csak Görögország kapna többet. Ennek ellenére vétózna a magyar miniszterelnök. Ennek a kritikának van egy átfogó és két tartalmi oka. Az alapgond továbbra is az magyar szempontból, hogy a jogállamisági kérdést univerzális fogólappá pozícionálja át a javaslat. Azaz amit most is elszenved az ország, vagyis hogy a demokrácia működését és a jogállami problémákat érő kritikák miatt nem jutunk hozzá az EU-s források egy részéhez, azt a teljes keretre kiterjesztené az EB tervezete. A tartalmi kritika két területet érint főként. Ukrajna támogatása jelentős mértékben szerepel a költségvetésben. Ezt úgy állítja be a magyar kormány, hogy ezt a pénzt a magyaroktól veszik el. Bíró-Nagy András számításai alapján az ukránoknak tervezett 100 milliárd eurós keret nyilván jelentős, de az összes tagállamra vetítve már nem olyan mértékű, hogy az megalapozná a riogatást a magyar kormány részéről. A kritika másik területe pedig az, hogy a támogatási kategóriák egyszerűsítése miatt megszűnnek a külön agrártámogatások. A javaslat trükkös, hiszen egy tagállami boríték jön létre, és azon belül kell priorizálnia elsősorban az adott kormányzatnak. Ez ellen nem csak a magyar kormány szólalt fel, sokkal erősebb kritikák is megjelentek Brüsszelben a büdzsé ilyen átalakítása miatt. Az EB javaslata prioritásként kezeli a biztonságpolitikát (a megváltozott Európa–USA viszonyt is figyelembe véve), az iparpolitikát és a bővítési politikát (nem csak Ukrajna miatt). Az, hogy ezek mekkora mértékben tudnak nyertesei lenni a következő költségvetési időszaknak, még kérdéses. A beszélgetés során szóba került az is, hogy mi történik, ha például a magyar vétó miatt nem lesz megállapodás az 2028-tól induló költségvetési időszak kereteiről.

Öt évvel az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése után új fejezet nyílt az európai-brit kapcsolatokban. Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Kaló Máté külpolitikai elemző értékeli az UK-EU Reset Deal jelentőségét és a munkáspárti kormány kísérletét az Egyesült Királyság külpolitikai újrapozícionálására. 2025 tavaszán új alapokra helyezte kapcsolatait az Európai Unió és az Egyesült Királyság. Öt évvel a Brexit végleges bekövetkezte után az „UK-EU Reset Deal” néven elhíresült megállapodás nem csupán technikai, hanem politikai mérföldkő is lehet a két fél viszonyában. Az új fejezet célja az együttműködés fokozása több kulcsterületen: gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok, oktatási programok, idegenforgalmi könnyítések, valamint a védelmi ipari partnerség újranyitása. Kaló Máté szerint a dokumentum egy fontos első lépésnek tekinthető, mely keretet ad az együttműködésnek, de a konkrét részletek még hosszú tárgyalások eredményeként formálódhatnak. A Brexit utáni évek csalódottsága ma már a brit közvélemény jelentős részében is érzékelhető. A kilépést támogatók és ellenzők ugyan más-más okokból kritizálják a kialakult helyzetet, széleskörű egyetértés van abban, hogy az ígért előnyök elmaradtak. A 2024-es választási fordulat után a Munkáspárt új kormánya óvatos konszolidációval próbálja kezelni az örökséget, elkerülve a „Brexit visszacsinálásának” belpolitikai kockázatait. Kaló Máté rámutat arra is, hogy bár európai részről a bizalom egy Labour-kormány alatt könnyebben visszaépíthető, a Brexit öröksége még sokáig meghatározhatja a kapcsolatok határait. A politikai tér mindkét oldalon nyomás alatt van: az Egyesült Királyságban a jobboldali euroszkeptikus ellenzék térnyerése, az EU-ban pedig a korábbi bizalmatlanság árnyéka határozza meg az együttműködés tempóját és kereteit. Az Egyesült Királyság Brexit utáni külpolitikai pozícionálása új lendületet vett az elmúlt évben – azóta, hogy Keir Starmer vezeti a brit munkáspárti kormányt. A brit külpolitika nemcsak az Európai Unióval való kapcsolatépítésben mutat aktivitást, hanem Ukrajna támogatásában, az Egyesült Államokkal való kapcsolattartásban, az európai biztonság- és védelempolitikai struktúrákhoz való kapcsolódásban is élen jár. Keir Starmer már nemcsak közvetítőként próbál lavírozni az Egyesült Államok és az EU között, hanem proaktívan formálja az európai stratégiai autonómia körüli vitákat. Kaló Máté szerint ebben az „oldalvonalról irányító csapatkapitány” szerepben az Egyesült Királyság újrafogalmazza, mit is jelent ma európai hatalomnak lenni uniós tagság nélkül. A beszélgetés azt is vizsgálja, lehet-e a brit–EU együttműködés egy modell más, nem EU-tagállamok számára. Bár a brit példa sok szempontból egyedi, mégis rámutat: a differenciált integráció – a „többsebességes Európa” – nem elméleti lehetőség többé, hanem egyre inkább politikai realitás. Egy év kormányzás után Keir Starmer és a Munkáspárt helyzete stabil, de nem problémamentes. A radikális jobboldali Reform Párt vezeti a közvélemény-kutatásokat, miközben a konzervatívok továbbra sem tudják megelőzni a Labourt, és belső viták miatt újabb vezetőváltásra készülnek. A baloldalon is megjelentek kihívók: a zöldek erősödnek, a liberális demokraták magukhoz képest balra tolódtak, és Jeremy Corbyn körül is új formáció szerveződhet. A Munkáspárton belül is nő a feszültség: felmerül a kérdés, meddig tartható a centrista egyensúlyozás? Bár a Labournek még négy éve van hátra a mandátumából, Kaló Máté szerint elképzelhető, hogy amennyiben a Munkáspárt tovább gyengül a közvélemény-kutatásokban, egy „palotaforradalom” is bekövetkezhet.

Az Új Egyenlőség podcast adásában Czirfusz Mártonnal, a Periféria alapítójával beszélgetünk a magyar akkumulátorgyártás helyzetéről. A több tízezer munkahely, és jelentős részvétel a GDP termelésben milyen feladatokat hárít a szektorra. Olyan kérdésekre is kerestük a beszélgetés során a válaszokat, hogy milyen érdekképviseleti kihívások vannak, és főképpen az EU iparpolitikája milyen módon van összhangban a magyar törekvésekkel. Magyarországon jelenleg bővülőben van az elektromos járműgyártást kiszolgáló akkumulátoripar. A kormányzati tervek arról szóltak, hogy közel 40 hazai vállalat az évtized közepén több mint 30 ezer főt fog foglalkoztatni. Ez egyelőre nem látszik az adatokból, de fokozatosan emelkedik a létszám. Miért fontos az akkumulátorgyártás? Az autóipar 3,9 %-kal járult hozzá a GDP-hez 2021-ben. Ha beleszámítjuk az egyéb beszállítói ágazatokat, akkor már most kb. 20%-ot tesz ki, amely a már eldöntött tervekkel együtt 30%-os szintre is emelkedhet. Ez persze iszonyú gazdasági kitettséget is jelent. A magyar kormány szándéka az volt, hogy az akkumulátoripar révén hídszerepet töltsünk be. Azaz a nyugat-európai autó- és az ázsiai ak¬kumulátorgyártó vállalatok között legyen az értékláncban egy erős pozíciónk. Arra fűzte fel ezt a gondolatot a magyar miniszterelnök, hogy a meglévő autóipari kapacitásaink csak akkor maradhatnak meg, ha képesek vagyunk az újfajta hajtások felé nyitni. Ez pedig jelen technológiai tudásunk alapján az elektromos meghajtás. Egy darabig, ahogy Czirfusz Márton írta egy tanulmányában: „A magyar kormány akkumulátorstratégiája – amely a kelet-ázsiai szereplőkkel felépülő értékláncon és Magyarország német OEM-ek felé való közvetítő szerepén alapul – az uniós iparpolitikával párhuza¬mosan, de attól részben elszigetelve fut.” Mostani megállapítása az, hogy ez a mondat annyiban módosult, hogy nem látszik az uniós önálló iparpolitikai megközelítés. Az a terv, hogy legyen európai tulajdonban lévő nagy akkumulátorgyártó cég, amely erős konkurenciát jelent a távol-keletieknek, nem tudott megvalósulni. Ebből következően maradnak a meglévő kapacitások, amelyek idehozatalában erős szerepet játszik Magyarország. Itt persze kérdés, hogy ez mennyire a magyar kormány tárgyalási stratégiájának köszönhető, vagy inkább az autógyárak saját döntéseinek. Az mindenképpen szerepet játszik ebben, hogy továbbra is alacsonyak a bérek a többi EU-s tagállamhoz képest. Egy teljes munkaidő-egyenértékes munkavállaló bérköltsége Magyarországon 2021-ben 35 ezer euró, Németországban 62 ezer euró, Svédországban pedig 97 ezer euró volt az alágazatban. Sajnos mindez azt is jelenti, ha ez a versenyelőnyünk, akkor az ország kénytelen lesz lent tartani a béreket a későbbiekben is. Ellenkező esetben félő, hogy ezek a kapacitások elmennek az országból. Közben az új gyáraknál a szakszervezetek nagyon nehezen vetik meg a lábukat, ami a dolgozói kiszolgáltatottságot sok esetben erősíti. Ezen képes lehet változtatni az európai szakszervezeti mozgalom, amely főképpen az IndustriAll Europe révén szakmai támogatást adhat a magyar érdekképviseleteknek. Az Új Egyenlőség podcast a Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (FEPS) és a Policy Solutions támogatásával készült.

A Fidesz évek óta nagy erőkkel építi nemzetközi szövetségi rendszerét. Az Új Egyenlőség podcastban Végh Zsuzsanna, a German Marshall Fund politikai elemzője mutatja be, hogyan vált a Fidesz Európa illiberális erőinek hálózatépítőjévé. A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után kezdetben belpolitikai fókuszú volt, külpolitikájában elsősorban a határon túli magyar közösségekre és az Európai Néppárton belüli pozíciójára koncentrált. A 2010-es évek közepétől azonban fokozatosan kezdett új irányt venni: a menekültválság nyomán először közép-európai befolyásra törekedett, nacionalista és antidemokratikus politikája pedig egyre látványosabban eltávolította a nyugat-európai jobbközép pártoktól. Végh Zsuzsanna szerint a nagy fordulat 2021-ben következett be, amikor a Fidesz kilépett az Európai Néppártból, és új szövetségek kiépítésébe kezdett a radikális jobboldalon. Célja először egy egységes radikális jobboldali frakció létrehozása volt az Európai Parlamentben, ám ez a kísérlet nem járt sikerrel, amiben szerepe volt annak is, hogy az orosz-ukrán háború megakadályozta a lengyel Jog és Igazságossággal való szorosabb, intézményesült együttműködést. A Fidesz stratégiája azonban nem bukott meg teljesen: a párt pénzügyi eszközöket – többek között Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó banki hiteleket – is bevetett nyugat-európai szövetségesei támogatására, például a francia Nemzeti Tömörülés vagy a spanyol VOX esetében. Ez később hozzájárult ahhoz is, hogy a Fidesz a 2024-es EP-választások után kulcsszerepet játszhatott a Patrióták frakció létrehozásában, új politikai platformot kínálva az euroszkeptikus, populista erők számára. A Patrióták frakció megalakulása a Fidesz európai pozícióépítésének látványos eredménye: ma már a harmadik legnagyobb politikai csoport az EP-ben. Bár még nem rendszerszintű a befolyásuk, raportőri és árnyékelőadói pozíciók révén egyre nagyobb a mozgásterük. Ezzel együtt nő a radikális jobboldal nyomása a mérsékelt pártokra is, és egyre inkább tolja el a mérsékelt jobboldal retorikáját is a radikális jobboldal irányába. Végh Zsuzsanna szerint Magyarország kormánypártja immár európai szinten is formálni kívánja a szélsőjobboldali narratívát. A cél kettős: egyrészt befolyásolni az EU-s intézményeket, csökkenteni a demokratikus kontrollt, másrészt egy olyan illiberális modellt kínálni, amely vonzó lehet más jobboldali pártok számára is – nemcsak ideológiai, hanem hatalomtechnikai szempontból is. Ebbe beletartozik az intézményes kontroll kiépítése, a klientúra-rendszer megszilárdítása, valamint a nemzetközi kapcsolatok építése alapítványok és agytrösztök segítségével. A Fideszhez köthető intézmények, mint a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Alapjogokért Központ, kiemelt szerepet játszanak egy nemzetközi ideológiai és politikai hálózat felépítésében. Ezek a szervezetek szakmai hátteret biztosítanak, mozgalmakat kötnek össze, és platformokat teremtenek a szuverenista gondolatok nemzetközi terjesztésére. A CPAC, a Budapest Demographic Summit vagy az MCC Feszt mind ennek a projektnek a részei, más-más célcsoportokat szólítva meg. A kivételes anyagi hátterük lehetővé teszi számukra, hogy tartós jelenlétet építsenek ki, még akkor is, ha a Fidesz kormányzati pozíciója megrendülne. Ez a stratégia hosszú távon is biztosítja a politikai befolyás fenntartását és újratermelését. A beszélgetés érintette az MCC és a lengyel Ordo Iuris együttműködésében készült „The Great Reset” című tanulmányt is, amely egyértelmű képet ad arról, milyen jövőt kínálnak a szuverenista erők Európának. A dokumentum szerint az EU túl messzire ment az integrációban: céljuk vagy radikálisan visszabontani, vagy teljesen új alapokra helyezni az uniós együttműködést, csökkentve az Európai Bizottság és az Európai Bíróság jogköreit.

Vitathatatlan, hogy a 2025. június 28-án rendezett Budapest Büszkeség menete (Budapest Pride) a valaha volt legnagyobb tömeget megmozgató magyarországi rendezvény volt a szexuális kisebbségek jogai mellett. Az Új Egyenlőség podcastban Kováts Eszter politológussal az esemény politikai környezetéről és hatásairól beszélgettünk. Az első kérdés, ami a Pride körüli vitában felmerül, miért 15 éves folyamatos kormányzás után jutott arra a Fidesz, hogy be kellene tiltani a felvonulást. Az a miniszterelnöki mondat, hogy a nemzetközi helyzet változása (lásd Trump ismételt győzelme, Patrióták létrejötte) nehezen hihető. Az első Trump elnöki ciklus alatt is volt Pride Budapesten, ezért ez sokkal inkább kommunikációs elem. Kováts Eszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzat a „no war, no migration, no gender” tematikában játszik évek óta. Ezért nem meglepő, hogy a genderkérdést ismét elővették, ahogyan ez a 2022-es kampányban is megtörtént. És arra is gondolhattak, hogy a Pride betiltása egyfajta elit diskurzussá válhat, amely sok tekintetben még jobban megjeleníti a Budapest–vidék ellentétet. Azzal valószínűleg nem számoltak, hogy az ügy túlmutat majd önmagán, és a véleménynyilvánítás szabadságáról kezd szólni, amely nem olyan eliteket érintő kérdés, mint az LMBTQ+ mozgalmának a kérdése. Az pedig tömegeket visz ki az utcára. A betiltás kudarca, a tömeg mérete nyilvánvalóan vereség a Fidesznek. Azonban saját kommunikációjuk számára képesek voltak ebből „terméket” előállítani. A színpadi műsor egyes elemei vagy néhány polgárpukkasztó viselet a tömegben alkalmas arra, hogy rémisztgetni lehessen legalább a saját szavazótábort. Mivel a szimbolikus kérdésekben sok esetben mintakövető a Fidesz, azaz nemzetközi példákat másol, ezért felmerül a kérdés, hogy más ügyekben is várható-e éles javaslat. Ennek kapcsán többek között az abortusz kérdése merülhet fel, amely mind az USA-ban, mind Lengyelországban nagyon megosztó témává nőtte ki magát.

Nawrocki elnöksége egy még konfrontatívabb korszakot nyithat Lengyelországban, amelyben az elnöki vétók és politikai álláspontok meghatározó szerepet játszanak majd a bel- és külpolitika alakításában egyaránt. Az Új Egyenlőség podcast vendége, Zgut-Przybylska Edit politológus elemzi az új lengyel elnök győzelmének okait és annak bel- és külpolitikai következményeit. A 2025-ös lengyel elnökválasztás feszült légkörben, szoros versenyben zajlott: a függetlenként induló, de a Jog és Igazságosság (PiS) támogatását élvező Karol Nawrocki 51%-49% arányban múlta felül liberális ellenfelét, Varsó polgármesterét, Rafal Trzaskowskit. Zgut-Przybylska Edit, a Lengyel Tudományos Akadémia adjunktusa és a CEU Demokrácia Intézetének kutatója szerint Lengyelország vidéki, konzervatív bázisa továbbra is kulcsszerepet játszik a választások kimenetelében. A keleti vajdaságokban élő szavazók különösen fogékonyak voltak Nawrocki euroszkeptikus, populista retorikájára, amely a "Lengyelország a lengyeleké" szlogennel erősen rezonált a nemzeti identitásra. Nawrocki kampányát tudatos imázsépítés kísérte: a politikus egy „lengyel Rocky” archetípust testesített meg, aki botrányai ellenére – vagy épp azokból építkezve – egy kemény, kívülálló harcos szerepében tűnt fel. Ellentétben Trzaskowskival, aki nehezen tudta elhitetni a függetlenségét a kormánykoalíciótól, Nawrocki sikeresen függetlenítette magát a PiS korábbi kormányzásának a népszerűtlen aspektusaitól, és ennek köszönhetően a Tusk-kormánnyal szembeni elégedetlenség élére tudott állni. A kampány során Trzaskowski próbált „konzervatívabb” arcot mutatni, ám ez hiteltelenné tette, különösen a fiatal, progresszív szavazók szemében. Eközben Nawrocki aktív, energikus kampányt folytatott, kétszer annyi eseményt tartva, mint ellenfele. Az elnökválasztás eredménye szimbolikus győzelem Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke számára, aki újra sikeresen épített fel egy ismeretlen jelöltet a hatalom kulcspozíciójába. Ezzel a sikerrel a cél egyértelmű: a 2027-es parlamenti választások megalapozása. Zgut-Przybylska Edit hangsúlyozta, hogy nemzetközi kontextusban a lengyel elnökválasztás illeszkedik abba a trendbe, amelyben a tényeket háttérbe szorítja az érzelem és az identitás, a társadalmi diskurzus pedig egyre elfogadóbbá válik a korábban tabunak számító, szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben. Nawrocki nem csupán Andrzej Duda leköszönő elnök politikai örökösének vallja magát, hanem várhatóan még keményebb ellenállást tanúsít majd Donald Tusk kormányával szemben. Vétójogával számos területen akadályozhatja a kormányzati munkát – különösen a nagykövetek kinevezésében, az igazságügyi reformok végrehajtásában, és a jogállamiság helyreállításában. Társadalompolitikai téren is éles konfliktusokra lehet számítani: az új elnök elutasítja az abortusz liberalizációját, a szexuális kisebbségek védelmét célzó intézkedéseket, valamint a bejegyzett élettársi kapcsolatok elismerését. Zgut-Przybylska Edit szerint Nawrocki euroszkeptikus álláspontja új feszültségeket hozhat az EU-val. Az új elnök ellenzi az európai integráció mélyítését, illetve nagyon távolságtartó és kritikus az uniós intézményekkel kapcsolatban. Külpolitikai téren a végrehajtás ugyan a kormány kezében van, az elnök stratégiai vétóin keresztül erőteljesen befolyásolhatja Lengyelország uniós pozícióját és a lengyel-EU-s kapcsolatok minőségét. A jogállamisági reformok elmaradása pedig akár az uniós források kifizetését is veszélybe sodorhatja. Ukrajna támogatásában várhatóan továbbra is fennmarad az általános politikai konszenzus, ám Nawrocki Ukrajna NATO-tagságát már ellenzi (bár támogatja az ország EU-integrációját), és alapvetően tranzakcionális módon, a gazdasági érdekek mentén közelít a kétoldalú kapcsolatokhoz. Az Új Egyenlőség podcast az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (FEPS) és a Policy Solutions támogatásával készült.

Magyarország bő két évtizede tagja az Európai Uniónak. A csatlakozás pillanata arról is szólt, hogyan javul majd az ország fejlettsége, mikor érjük el a többi régi tagállamot. Mítosz volt-e, vagy elszalasztott esély, erről is beszélgettünk az Új Egyenlőség podcastben Belyó Pál közgazdásszal, a KSH volt elnökével. Jelenleg is nagyon nagy eltérések vannak az átlagos bérek tekintetében az egyes tagállamok között. Ha nominálisan nézzük, akkor 12-szeres a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb között. Csökken a távolság, ha átváltjuk vásárólerő-paritásra, azaz megnézzük, hogy kvázi ugyanazt a termékkosarat mennyiért lehet megvenni adott országban, és ennek milyen különbsége van. Így is kapunk egy 4,5-szeres különbséget. Nem vitatható, hogy egy országon belül is vannak jövedelmi különbségek. Magyarország is sok tekintetben ezzel küzd, de az országon belüli régiók között nincsen ekkora eltérés. Azaz az Európai Unió nagyobb egyenlőtlenséget mutat ebben a tekintetben, mint a magyar helyzetkép. Ebből következően a felzárkózáson biztosan nem vagyunk túl, kitekintőleg nézve továbbra is szükséges a kohéziós programok és hozzájuk források biztosítása. Természetesen a fejlesztési pénzeken túl meg kell nézni, hogy mit lehet tenni EU-s szinten a bérek felzárkóztatása érdekében. Az egyik próbálkozás egyfajta EU-s minimálbér lehetne. Ennél azonban fontosabb, és megvalósíthatóbb Belyó Pál szerint a közös valuta bevezetése. Megítélése szerit középtávon ennek van felzárkóztató hatása. Beszélgetés során szóba került, hogy áll most a magyar foglalkoztatás, és gazdaság helyzete. Mekkora foglalkoztatotti kör tartozik a minimálbéresek táborába, és legfőképpen a mostani folyamatok mit jelentenek a következő évek bérmegállapodásaira.

A 2025-ös román elnökválasztás nemcsak az ország politikai jövőjéről, hanem két ellentétes fejlődési modell ütközéséről is szólt. Az Új Egyenlőség podcastban Bíró-Nagy András beszélgetett Kiss Tamás szociológussal arról, hogyan akadályozta meg a városi középosztály mobilizációja a szélsőjobboldal áttörését, és miért jelent mégis tartós kihívást az AUR előretörése.Az Új Egyenlőség podcast az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (FEPS) és a Policy Solutions támogatásával készült.

A Policy Solutions elkészítette az Orbán-kormány 15 éves mérlegét. A kutatásban a választók véleménye alapján készült el egy pozitív és negatív „térkép” a közpolitikai intézkedésekről, valamint azt is vizsgálták, kit tartanak felelősnek az uniós pénzek elmaradásáért. A felmérésről Bíró-Nagy Andrással, a Policy Solutions vezetőjével beszélgettünk. Az Orbán-kormány idén ünnepelte 15. „születésnapját”, vagyis ennyi ideje van folyamatosan hatalmon. Ez jó alkalmat adott arra, hogy a Policy Solutions egy véleménykutatás segítségével feltérképezze, mit tartanak a választók az elmúlt másfél évtized védendő értékeinek, és mik azok a hibák, amelyeken szerintük változtatni kellene. Nem véletlen, hogy a kormány mostani kampányai középpontjában a családtámogatási rendszer, a rezsicsökkentés és a migrációs intézkedések állnak. A kutatás ugyanis azt mutatja, hogy a választók ezt a három ügyet tekintik a legfontosabb kormányzati lépéseknek. Az elmúlt években két új elem került fel a TOP 5-ös listára: a 13. havi nyugdíj és a „békepárti álláspont”. Ugyanakkor van egy téma, amely lekerült a listáról – és sok szempontból ez jelentette a kormány nehézségeinek kezdetét. Ez pedig a bérek növekedésének és a gazdaság fejlődésének elmaradása. A kutatás alapján szinte biztosra vehető, hogy a 2026-os kampányban a „védjük meg” jellegű üzenetek ismét ezekre a közpolitikai elemekre fognak épülni. Nem véletlen, hogy a kormány a „békepárti álláspontot” erőteljesen próbálja szembeállítani az ellenzéki pártok álláspontjával. Területi bontásban Budapesten a rezsicsökkentés, a megyei jogú városokban a 13. havi nyugdíj, míg a kisebb településeken a családtámogatási rendszer szerepel az első helyen. A három leginkább negatívan megítélt terület, ahol a választók kifejezetten kritikusak a kormány 15 éves munkájával szemben: az egészségügy helyzete, a megélhetési költségek növekedése és a korrupció. Ehhez az elmúlt évben a lakhatási válság kérdése is társult. Bár ez utóbbi a kormány részéről tematizálódott, eddig érdemi lépések nem történtek. Az EU-s források elmaradása mind a Tisza Párt, mind a Demokratikus Koalíció részéről hangsúlyos kampánytéma. Egy korábbi PS-kutatás szerint a választók kétharmada úgy véli, hogy a magyar kormánynak meg kellene egyeznie az Európai Bizottsággal – ez azonban a mai napig nem történt meg. Nem meglepő tehát, hogy a választók 44 százaléka szerint az Orbán-kormány a felelős azért, hogy Magyarország nem jut hozzá ezekhez a fejlesztési lehetőségekhez. A választók negyede az EU-t vagy mindkét felet hibáztatja. Még a Fidesz-szavazók körében is sokan vélik úgy, hogy itt elsősorban kormányzati hibáról van szó. A kutatás arra is rávilágít, hogy a választók kitől remélik leginkább az uniós források hazahozatalát. A pártpreferenciával rendelkezők körében egyértelműen a Tisza Párt van előnyben, ugyanakkor a bizonytalan szavazók többsége szerint továbbra is az Orbán-kormány a legesélyesebb ennek a feladatnak a megoldására. A beszélgetés során szó esett arról is, hogyan ítélik meg a választók a kormányzati kompetenciát, és milyen általános mérleget vontak le az elmúlt 15 évről. Az Új Egyenlőség podcast az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (FEPS) és a Policy Solutions támogatásával készült.

Az Új Egyenlőségen Éber Márk szerkesztőnk fordításában megjelent Klaus Dörre német szociológus írása „Húsz pont a demokratikus osztálypolitikáról” címmel. Ebben alapvető ideológiai irányokat fogalmaz meg a változó társadalmi környezetre. Erről beszélgettünk a szerkesztővel. Az írás 2019-ben jelent meg, és célja az volt, hogy a német baloldal ideológiai alapozást kapjon ahhoz, hogyan lehetséges a terjedő szélsőjobboldali pártokkal szemben fellépni. Az ugyanis már akkor látszott, hogy a társadalmi csalódottságot, dühöt az AfD képes szavazatokra váltani. A baloldal pedig Németországban is elveszti kapcsolatát a hagyományos munkásosztállyal. (Erről szólt az USA esetében beszélgetésünk az Új Egyenlőség podcasten, amikor Trump vámháborújának okait feszegettük). A beszélgetés során hat tézist emeltünk ki jobban, ezért is érdemes elolvasni a teljes írást, illetve a fordítás 2025. május 12-én megjelenő második részét. Az egyik legfontosabb, hogy „A globalizáció megváltoztatta a társadalmi egyenlőtlenségek összetételét.” Azaz a többszörös egyenlőtlenségek még az osztályviszonyokat is tönkreteszik. Nőtt a kiszolgáltatottság, és közben megnehezült a dolgozói blokk felépítése. Ennek egyik mozzanata, hogy sokan elutasítják az osztályalapú megközelítést, de közben szívesen használják a középosztály fogalmát. Ugyanakkor a középosztály megnevezést is sok tekintetben átkeretezik, és a „jó ember vagy” szinonimájaként használják. Ennek nyelvi eredménye például, hogy a középosztály szót gyakran mondjuk, de az alsó-, illetve a felsőosztályt már kevésbé használjuk kategóriaként. Azaz nem annyira egy társadalmi réteg megnevezéseként jelenik meg a középosztály, hanem más módon. Ezért is hívja fel a figyelmet Dörre arra, hogy „A ’közép’ mítosza eltünteti az osztálykérdést.” A másik alapgond a demobilizálódott osztálytársadalom kérdése. Ezt főként Németország esetén fogalmazza meg a szerző, de látjuk ennek jeleit más társadalmakban. Vagyis nyilvánvaló osztályellentétek mellett sem tudnak erősen megszerveződni az érdekképviseletek. Sőt miközben a tőke globálisan gondolkodik és lép (pillanatok alatt tud tőkeáthelyezéseket csinálni kontinensek között, és ezzel munkahelyeket áttelepíteni), addig a szakszervezetek nemzetállami keretekben gondolkodnak. A beszélgetés során szó esett a munkás és munka fogalmának az újra definiálásáról, valamint a baloldal szempontjából nagyon fontos jövőképet adó kérdésről: „A transzformatív osztálypolitikának szüksége van a kapitalizmus után következő, jobb társadalom elképzelésére.” Ez valójában újra kinyitja a 90-es évek vitáját a szociáldemokrácia kapitalizmushoz való hozzáállásáról.

Készül az Európai Bizottság arra, hogy akár alapvetően átalakítsa az EU-s forrásokfelhasználásának, és főleg szétosztásának mechanizmusát. AZ EU Régiók Bizottságánakelnökével, Tüttő Katával beszélgettünk arról, hogy nem tagállami szintet nézve mit jelent ez avita például az önkormányzatok szempontjából.Az Európai Unió önkormányzati „parlamentje” a Régiók Bizottsága. Feladata, hogy ne csak atagállamok kormányainak, vagy az Európai Parlamenten keresztül a választottpolitikusoknak, hanem a települések vezetőinek is megjelenjen az érdeke és a véleménye adöntéshozatal során. A Régiók Bizottsága elnöki posztját az elkövetkező 2,5 évben TüttőKata tölti be. Ez a 2004-es csatlakozás óta az első alkalom, hogy választott politikusvalamelyik nagy EU-s intézmény élén állhat (Európai Parlament, Európai Bizottság,ECOSOC, Régiók Bizottsága).A beszélgetés apropója mégsem ez volt, hanem az az átalakítási folyamat, amely során azEurópai Bizottság a következő 7 éves fejlesztési időszakra át kívánja alakítani a kohéziósforrások felhasználását. Ezek a pénzek azt a célt szolgálták, hogy minimum nenövekedjenek a fejlettségi különbségek az egyes régiók között. Nyilván vitatható, hogy ezmennyire volt sikeres, ugyanakkor a célt senki nem vitatja.A források elköltésének módját viszont sok kritika érte. Ezek gyakran egymásnakellentmondóak. Az egyik irányzat, és ezt sok tekintetben a magyar kormány is képviseli, aforrások felhasználása ne legyen kötött. Azaz ne szóljon bele mélységébe az EurópaiBizottság, hogy mire is költik el ezeket a pénzeket.A másik megközelítés éppen arról szól, hogy a jogállamisági szempontok még erősebbenérvényesüljenek, és legyen pénzügyi következménye, ha egy tagállam tartósan az EU ellenlép fel. Ez persze azzal járhat, hogy ha a forrásokat elzárják a tagállamtól, azzal a településiönkormányzatokat is büntetik. Ezért merülhet fel sokszor, hogy az EU-s forrásokelköltésének hangsúlya tevődjön át a nemzetállami szintről a közvetlen EU-s szintre.A COVID alatt az Európai Bizottság kipróbált egy gyors, csak mérföldkövekhez kötöttfinanszírozási rendszert. A mostani vitában az merül fel, hogy ez lehetne az alapja az újkohéziós politikának. Ez ugyanakkor inkább azzal a veszéllyel jár, hogy a településeklehetnek ennek a vesztesei.Tüttő Kata a beszélgetés során felhívta a figyelmet arra, hogy egyelőre nincsen konkrétEurópai Bizottság által leírt terv, ezért az EU „önkormányzati parlamentje”, a RégiókBizottsága azt a tapasztalati oldalt tudja a vitához hozzáadni, amit a települési vezetőklátnak. Ennek egyik eleme, ha a versenyképesség erősítése kapcsán éppen azokatpénzeket viszik el az egyes programok mögül, amelyek eddig rendelkezésre álltak akistelepülések felzárkóztatására is, akkor az EU eszméje szenvedhet ezzel károkat.

A vámok bevett eszközei a gazdaság, a kereskedelem szabályozásának. A Trump elnök általmeghirdetett vámháború azonban nem a szokott mértékben alkalmazza ezt az eszközt. Hogy ebbenmennyi a gazdasági és mennyi a politikai dimenzió, erről beszélgettünk Scheiring Gáborközgazdásszal, a Georgetown University Katar professzorával.Ha csak gazdasági szempontból nézzük a Trump által meghirdetett vámokat, és főleg azoknak alogikáját, akkor mindenféle „il”-lel kezdődő jelzővel elláthatnánk: illiberális, illogikus. Ezért ScheiringGábor arra hívja fel a figyelmet, hogy ne külön nézzük ezt a kérdést, hanem vegyítsük a politikaielemzéssel is. Abban pedig a fő érv a hatalmi dimenzió.Trump megválasztásának sikere abban rejlett, hogy képes volt a gazdasági elittel és a leszakadómunkásosztállyal választási koalíciót létrehozni. Az utóbbi azért érdekes, mert a hagyományosbaloldali erőknek volt ez a támogatói közege. Ugyanakkor a globalizáció veszteseiként nem kaptakahhoz sem magyarázatot, sem segítséget, hogy miért pont az ő munkahelyük ment el másországokba, miért pont ők vesztették el az indusztriális társadalomban kivívott helyüket. Erre aDemokrata Párt nem is próbált magyarázatot adni, ezzel szemben Trump megfogalmazta azt, hogymások a hibásak, és vissza kell hozni ezeket a munkahelyeket az USA-ba.Ennek eszköze, ha jól megdrágítják a külföldön gyártott termékek árát (nyilván nem az előállítási árat,hanem a vámmal növeltet), és ekkor a gyártósor például nem Kínában termel, hanem visszaviszik azUSA területére. Ezzel az a probléma, hogy ha lenne is ilyen lépés, annak könnyen az a vége, hogygyorsítják az automatizációt, azaz a munkaerőt kiváltják gépekre, így a leszakadó munkásosztály nemkap majd újra munkát. Ez azért jelentős politikai frusztrációt okozhat később, de ez a jövő kérdése.A választási koalíció másik része a gazdasági elit. Nekik mintha most kezdene derengeni, hogyelmérték Trump radikalizmusra való hajlamát. Azaz egy védővám addig rendben van számukra, amígnem veszélyezteti a piacaikat. A mostani intézkedésnek azonban már a racionalitása is nehezenindokolható. Elég, ha a Kína számára kiosztott brutális vámokra gondolunk.Ugyanakkor van még egy dimenzió, ez sem feltétlenül gazdasági. Ez pedig az, hogy a vámháború egytárgyalástechnikai eszköz, amely képes arra, hogy asztalhoz ültesse az USA-val a világ meghatározógazdasági szereplőit. Ezt már látjuk, de persze még nem érthető, hogy ennek van-e az USAgazdaságára, vagy társadalmára nézve kedvező politikai kimenete. Amennyiben a globalizációhasznait élvező gazdasági elit nyer ezen, akkor nehezen lesz teljesíthető a munkásosztálynak tettígéret.A sok dimenzió egymásra csúszva azt is okozhatja, hogy nincs valódi megoldás erre a problémára.Ezért is rángatja a vámháborút Trump össze-vissza – kívülről legalábbis így látszik.

Az Új Egyenlőség oldalain, podcastjaiban sokat foglalkoztunk a magyar egészségügy helyzetével. A mai adásban a közpolitikai terület változatlan, a földrajzi változott. Az Egyesült Királyságot nézzük meg abból a szempontból, hogyan alakul ott a közegészségügy helyzete. Kiss Ambrus beszélgetőpartnere Faludi Julianna szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. A brit egészségügyi rendszer alapelve az ingyenesség. Ehhez szigorúan ragaszkodik a politika az elmúlt évtizedekben. Ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy a ’80-as években már egyre drágábban lehetett fenntartani az ellátórendszer működését, ami a ’90-es években alulfinanszírozottá is vált. Ezzel együtt csökken az elégedettség is, aminek az oka a várólisták hosszabbodása. A 2024-es adatok szerint csupán a lakosság 21%-a elégedett az NHS működésével, ami drámai csökkenés a 2019-es 60%-os elégedettségi rátához képest. Faludi Julianna a beszélgetés során egy érdekes sajátosságra hívta fel a figyelmet. Miközben brit egészségügyi rendszerről beszélünk, aközben a valóságban nemzeti hatáskörben van sok minden. Azaz a skót egészségügy, vagy a wales-i az adott kormányok irányítási prioritásaitól függ sok tekintetben. Mindez azt is magával hozza, hogy nincs egységes digitális adatbázis, azaz a betegek adatai korlátozottan érhetőek el más-más egészségügyi szolgáltatók számára. Nemcsak ebből következik, hanem főleg a földrajzi és szociológiai különbségekből, de erős egyenlőtlenség is megfigyelhető a rendszerben. Látható egy negatív spirál is, amelyhez hasonlóak tapasztalhatók a magyar rendszerben. Az egészségügyi diagnosztika kapcsán a hosszú várakozási idő arra készteti az embereket, hogy a sürgősségi ellátáson jelenjenek inkább meg. Ezzel azonban elveszik az ott szükséges kapacitásokat, így az az összeomlás állapotában van. A másik társadalmi irány, hogy a betegek – a jobb társadalmi pozícióban lévők – az ingyenességet feladva elindulnak a magánegészségügy irányába. Egyre több helyen látszik foglalkoztatási szempontból a hibrid modell (köz- és magánszektorban is dolgozik az orvos), amely az önkizsákmányolást növeli. A Brexit pedig növelte a létszámproblémákat. Az orvosok elvándorlása mellett egyre nagyobb gond, hogy nem érkeznek az országba például azok a kelet-európai bevándorlók, akik szakszemélyzetként korábban tompították a munkaerőhiányt. A beszélgetés során arról is szó esett, hogy milyen módon próbál ebből a helyzetből kitörni az Egyesült Királyság, milyen új szerepet lehet találni a gyógyszertáraknak, és mi az az otthoni kórház.

Az orosz-ukrán háború jelenlegi állása, a nemzetközi diplomáciai törekvések, az ukrán és az orosz közvélemény, valamint Európa növekvő védelmi szerepe voltak a fókuszban az Új Egyenlőség podcast legfrissebb adásában. Takácsy Dorka Oroszország-szakértő, a CEID kutatója segített feltárni, milyen dinamikák befolyásolják a konfliktust három évvel a háború kitörése után. A beszélgetés során Takácsy Dorka elemzéséből kiderült, hogy az orosz-ukrán háború frontvonalai jelenleg túlnyomórészt "befagytak". A harci cselekmények intenzitása nem csökkent, de egyik fél sem rendelkezik elegendő erőforrással egy áttörés eléréséhez. A szakértő kiemelte, hogy az USA hírszerzési segítségnyújtásának átmeneti felfüggesztése nehéz helyzetbe hozta Ukrajnát, ami közvetlen hatással volt a harctéri eseményekre Kurszk térségében. A békekísérletekkel kapcsolatban Takácsy rámutatott, hogy Trump elsődleges célja a háború gyors lezárása, még ha ez nem is vezetne igazságos megoldáshoz. Az elmúlt két hónapban sokat emlegetett tűzszüneti javaslatok eddig nem hoztak kézzelfogható eredményt. Az ideiglenes, 30 napos fegyverszünet gondolata sem valósult meg, egyik fél sem mutatott őszinte szándékot annak betartására. Oroszország láthatóan hosszú távú konfliktusra rendezkedett be, mivel célja nem a tűzszünet, hanem a győzelem. Ukrajna helyzete különösen nehéz, hiszen az eddig felmerült béke forgatókönyvek jelentős területi engedményekkel járnának, amit az ukrán közvélemény jelenleg nem hajlandó elfogadni. A konfliktus elhúzódása valószínű, mivel sem a katonai helyzet, sem a diplomáciai erőfeszítések nem hoztak jelentős elmozdulást az utóbbi időszakban. A podcastban szó esett egy ritkaföldfémekkel kapcsolatos amerikai-ukrán megállapodásról is, amely elvi szinten mindkét fél számára érdekes lehetne. Azonban a Trump-Zelenszkij találkozó katasztrofális kimenetele óta nincs új hír arról, hogy ezt mikor és pontosan milyen feltételekkel köthetnék meg. A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet legújabb mérései alapján az ukrán társadalom többsége továbbra is támogatja a háború folytatását. Egy március végi felmérés szerint a megkérdezettek 77%-a pozitívan értékelte a 30 napos tűzszüneti javaslatot, de nem a békébe vetett hit miatt, hanem hogy ezzel kiderüljön, Oroszország valóban hajlandó-e tárgyalni. Emellett a felmérés szerint 82% akkor is támogatná a háború folytatását, ha az Egyesült Államok megvonná a segítségét. A kutatásokból az is kitűnik, hogy Zelenszkij elnök népszerűsége növekedett az elmúlt időszakban, és a frontvonalhoz közelebbi régiók lakossága is pártolja a harc folytatását. Az orosz közvélemény alakulása szintén érdekes képet mutat. A Levada Központ kutatásai alapján az elmúlt két hónapban a háború támogatottsága jelentősen nőtt Oroszországban. A februári mérés szerint az oroszok 80%-a támogatja a háborút, ami a 2022. márciusi, az invázió kezdeti időszakát idézi. A háborúval kapcsolatos lelkesedés növekedése összefüggésbe hozható a világpolitikai helyzettel és az orosz médiában kialakított információs környezettel, amely azt sugallja, hogy Oroszország "nyeregben van" és a konfliktus folytatása előnyös számára. A legmagasabb értékeket a 65 év feletti férfiaknál mérik, akik életkorukból adódóan nem kerülnek közvetlenül a frontvonalba, viszont a szovjet katonai ethosz erősen befolyásolja őket. Ezzel szemben a nők körében nagyobb a nyitottság a tárgyalásos rendezésre. Eközben Európa egyre hangsúlyosabb szereplőként jelenik meg Ukrajna támogatásában. Takácsy Dorka kiemelte, hogy az Egyesült Államok hozzáállásának változása után az ukrán média is egyöntetűen arra a reményre helyezte a hangsúlyt, hogy Európa képes lehet betölteni a kieső amerikai támogatás helyét. Az európai védelmi politika felpörgött, és létrejött a "tettrekészek koalíciója". Az ukrán közvéleményben jelenleg felfokozott várakozások mutatkoznak Európa szerepével kapcsolatban, hiszen az új geopolitikai helyzetben jelenleg az uniós tagállamok segítsége tűnik az egyetlen alternatívának.

A kormány a gyermekes családok adókedvezményeinek növelésével szeretné megállítani a népességcsökkenést. Eközben a társadalmi egyenlőtlenségek háttérbe szorulnak – sőt, a jelenlegi intézkedések inkább hozzájárulnak azok növekedéséhez. Az 1912-ben bevezetett családi pótlék egyszerre számít „szent tehénnek” és elsorvasztandó rendszernek. Erről beszélgettünk Kramarics Szandrával, az ELTE Szociológia Doktori Iskola doktorjelöltjével. Kramarics Szandra fő kutatási területei közé tartozik a családpolitikai ellátások vizsgálata. Először arról kérdeztük, mennyire leegyszerűsíthető a családtámogatások hatékonyságának kérdése. Vagyis: ha pénzt adunk, attól valóban több gyerek születik? Természetesen a válasz nem ilyen egyszerű. Ahogy Kramarics Szandra is elmondta, fejlett országokat is érint népességcsökkenés, még olyanokat is, amelyekben híresen jó a családtámogatási rendszer. Ilyen például a skandináv országok többsége vagy Franciaország, ahol nemcsak a pénzbeli támogatásokra figyelnek, hanem az intézményrendszer is igyekszik segíteni a gyermekes családokat. Sőt, munkaerőpiaci eszközökkel is támogatják a munka és a gyereknevelés összeegyeztethetőségét. Magyarországon az elmúlt években láthattuk, hogy egy-egy nagyobb támogatási program – például a CSOK vagy a babaváró hitel – bevezetése időszakosan javította a születési statisztikákat. Ugyanakkor a következő években ezek után apályszerű visszaesés következett. Ez arra utal, hogy ezek az intézkedések inkább előre hozták a már tervezett gyermekvállalásokat. Ha azt szeretnénk tudni, mi kell ahhoz, hogy a családok gyermeket vállaljanak, a kutatások szerint a legfontosabb tényező a tervezhető jövőkép. Ennek részei például: elegendő gyermekorvos, bölcsődei férőhely, iskolai tanár, valamint olyan munkaerőpiaci politika, amely támogatja a gyermeket nevelőket. Az is jól látszik, hogy az elmúlt években csökkent a kétgyermekes családok száma. Ez arra utal, hogy sokan nem lépnek tovább az egygyermekes modellről a második gyermek felé – feltehetően a kiszámíthatatlanság miatt. Eközben az adókedvezmények rendszere éppen azoknak kedvez, akik munkajövedelem szempontjából előnyös helyzetben vannak, hiszen sokat nyernek azzal, hogy nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. Az alacsonyabb jövedelmű, sokszor bizonytalan munkahelyen dolgozó vagy munkanélküli családok viszont nem részesülnek ebben az előnyben, így számukra a rendszer sem többletjövedelmet, sem biztonságot nem nyújt. Megoldás lehetne például egy negatív adó bevezetése, amely biztosítaná, hogy az alacsonyabb keresetűek is hasonló összegű támogatásban részesüljenek, mint a magas jövedelműek. Így az adórendszer legalább részben kiegyenlíthetné a társadalmi különbségeket. A családi pótlék univerzális támogatásként működik, amelyhez hosszú ideje nem nyúltak hozzá, így összege mára elinflálódott. A kormány nem meri megszüntetni – hiszen 1912 óta létezik –, de növelni sem kívánja. Ennek ideológiai alapja, hogy a dolgozó, munkával rendelkező rétegeket kívánják támogatni, nem pedig mindenkit (anyagi helyzettől függetlenül).

Trump hivatalba lépése óta olyan látványos folyamatok indultak el a nemzetközi diplomáciában, amelynek hatása minden földrészen érződik. Európa, és az Európai Unió ebben a megváltozott helyzetben keresi helyét, és mozgásterét. Egyszerre van napirenden egy erős EU és egy gyengülő, nemzetállami szintre épülő laza szövetség napirenden. Erről beszélgettünk Bíró-Nagy Andrással, a Policy Solutions vezetőjével. Ha leegyszerűsítjük a képet, akkor gazdaságilag és katonailag is két út előtt áll Európa. Gazdasági értelemben az Európai Unió szerepe a kérdéses, amely lélekszáma, és meglévő gazdasági ereje alapján, ha együtt lép fel a globális piacon, akkor meghatározó tényező. Ha egyesével, bilaterális módon akarja keresni pozícióját, akkor középszerű, kevéssé meghatározó. Csak GDP-t nézve EU akkora gazdasági teljesítményre képes, mint Kína. Ez persze csalóka, hiszen a sok tagállam gazdaságának ereje csak sok korrekciós tényezővel adható össze. De mindenképpen erős szereplő. Ebből a szempontból nézve kevéssé érthető, miért jó néhány tagállamnak egy lazább szerkezetű EU. Az USA szempontjából talán érthető, hiszen kisebb erő, könnyebb irányíthatóság elv érvényesíthető kívülről. Azaz egy szétaprózódott rendszer nem lesz képes erősen, például piacvédelmi logikán fellépni az USA-val szemben. De persze Kínával szemben sem, amely már problémát is okozhat az amerikai gazdasági szereplők számára. Miközben a magyar kormány is megfogalmazta aggályait arról, hogy versenyképességi fordulat kell Európában, azközben az MCC és a lengyel PIS mögötti Ordo Iuris közösen készített egy anyagot az EU átalakításáról. Ez két irányt tartalmaz: az első a vissza a kezdetekhez, amely egy nagyon egyszerű gazdasági együttműködést jelent. Ebben minimális lenne az Európai Bizottság és az intézmények szerepe. A másik irány akkor kerülne elő, ha szerintük nem reformálható meg az EU, ebben az esetben újra kellene alapítani, és megszüntetni minden korábbi intézményi struktúrát. Vad ötletek, ahol nem látszik, hogy gazdasági versenyképesség szempontjából ez hol jelent sikert. A másik dimenzió Európa jövője szempontjából a katonai aspektus. Ebben már nem csak az EU tagállamai, kivétel lényegében Magyarország és Szlovákia, hanem már az EU-ból kilépett Egyesült Királyság is szereplőként lép elő. Azzal, hogy az USA megbízhatatlan partner kategóriába kerül át, elkezdődött egy katonai projekt, amely erős, önálló Európát jelent. A két dimenzió kapcsán a vita hol tart, és mi várható évtizedes távlatban erről is szól a beszélgetés.

2015-ben Merkel német kancellár kijelentette: „Wir schaffen das.” (Megoldjuk!) Ez a bátor mondat a menekültek kezelésére vonatkozott. Tíz év alatt egy erősen rendpárti fordulat jött el a német kereszténydemokraták körében. Mit jelent ez a baloldal számára? Erről beszélgettünk Kováts Eszterrel, a Bécsi Egyetem kutatójával. Merkel tíz évvel ezelőtt arra építette menekültüggyel kapcsolatos nézetét, hogy gazdag ország Németország, elbírja az ellátórendszer a terhelést. Nyilván ennek a mértékéről neki sem lehetett fogalma. 2015–2021 között kétmillió új menekültkérelmet regisztráltak, majd 2022 után további 1,8 millió ukránt, akik a háború elől kerestek védelmet. Ezt a több millió embert belső kvóták alapján osztották szét, és emiatt a korábban kisebb terhelést kapó tartományoknak, városoknak kellett nagyobb mértékben ellátniuk a hazájukat elhagyókat. Ennek következtében Németország keleti tartományai (a volt NDK területe) is még erősebb kihívással szembesültek. Az erőforrásokért folytatott versenyben a rosszabb anyagi helyzetű németek mellett megjelentek a szír, afgán és afrikai bevándorlók. Ez növelte a belső feszültségeket, és az AfD által retorikai szinten hangoztatott egyszerű recept tömegek számára tette vonzóvá a pártot. Erre kellett reagálnia a jobboldali CDU/CSU-nak, akik Merkel visszavonulása után ellenzékbe szorulva, újragondolhatták ebben a kérdésben is a politikájukat. Friedrich Merz leendő kancellár programja már arra épült, hogy Németország a migráció problémáját a jelenlegi formában nem tudja megoldani. Rendet kell először tenni. A német baloldal főerejét jelentő SPD is jelentős változáson esett át. 2015-ben hittek a Willkommenskulturban, majd kormányon már 2023 őszén Scholz kancellár rendpárti fordulatot hirdetett meg. Közben a párt szavazói nagyon megosztottak abban, hogy mit lehet és kell csinálni ebben a kérdésben. Balról pedig kihívója akadt az SPD-nek, hiszen a Linke humánusabb megközelítést vett fel a migráció kérdésében. A Linke politikája pedig szívóhatással lehet azon SPD-tagok számára, akiknek túl kemény az új menekültpolitika. A beszélgetés során szóba került az AfD helyzete, valamint az is, hogy mi várható az új CDU/CSU–SPD koalíciós kormánytól.

Múlt vasárnap tartották a német választásokat, amelyen a kereszténydemokrata CDU-CSU pártszövetségszerezte meg az első helyet. A turbulens világpolitikai környezetben Európa számára kulcskérdés, milyen irányt vesz Németország. Az Új Egyenlőség podcastjábanBíró-Nagy András vendége Győri Gábor, a Policy Solutions vezető elemzője volt, akivel a választási eredményekről és azok lehetséges következményeiről beszélgettünk.A német választásokon a CDU-CSU a szavazatok 28,5%-át szerezte meg, míg az AfD 20,8%-kal a második helyen végzett. Az SPD 16,4%-os eredménye jelentős, kilenc százalékpontos visszaesést mutat a korábbi választáshoz képest. A Zöldek 11,6%-os támogatottságot értek el, a baloldali Die Linke pedig a vártnál jobban szerepelt, és 8,8%-kal zárt. A közvélemény-kutatások előrejelzései pontosnakbizonyultak, így különösebb meglepetés nem történt. Győri Gábor szerint az egyik váratlan fordulat mégis a Die Linke megerősödése volt. Korábban sokan arra számítottak, hogy Sahra Wagenknecht pártszakadáshoz vezető populista mozgalma teljesen háttérbe szorítja a Linkét, azonban a radikális baloldali párt végül talpon maradt.Bár a CDU-CSU megnyerte a választásokat, a 28%-os eredmény messze elmaradt attól, amit egy erőteljes politikai váltásra vágyó közegben elérhetett volna. Sokan ennél nagyobb győzelmet vártak, hiszen az előző kormány megítélése kifejezetten kedvezőtlen volt. Győri Gábor szerint a kereszténydemokraták nem tudtak valódi alternatívát kínálni azoknak a szavazóknak, akik radikális változásokat reméltek, ezért sokan úgy érezték, hogy a CDU-CSU kormányzása sem hozna érdemi fordulatot. Különösen Kelet-Németországban maradt erős az a meggyőződés, hogy a régiót elhanyagolták, és a CDU-CSU továbbra is a politikai elit pártjaként jelent meg.Az AfD előretörése a választások egyik legmeghatározóbb fejleménye. A szélsőjobboldali párt országosan 20%-os támogatottságot szerzett, Kelet-Németországban azonbanegyes tartományokban 30-40%-os eredményt ért el, amivel gyakorlatilag néppárti státuszba emelkedett a régióban. A Policy Solutions elemzője szerint Kelet-Németországban különösen erős az elitellenesség és a politikai rendszerrel szembeni kiábrándultság, így sok választó számára az AfD jelenti az alternatívát a hagyományos pártokkal szemben. A kampányban kiemelt szerepet kapott a migráció kérdése, amelynek tematizálását az AfD tudta a leghitelesebbenfelvállalni. Győri Gábor szerint az AfD hosszú távon is stabilizálhatja támogatottságát, és könnyen elképzelhető, hogy a következő választásokon még erősebb eredményt ér el. Ahogy beágyazottsága tovább növekszik, egyre nehezebb lesz figyelmen kívül hagyni a kormányalakítási folyamatokban.Az SPD történelmi mélypontja világosan mutatja, hogy a párt válsággal küzd. Győri Gábor szerint az SPD hagyományos bázisát jelentő klasszikus munkásosztály folyamatosan zsugorodik, miközben a párt nem találta meg a módját annak, hogy új társadalmi csoportokat szólítson meg. Bár az idősebb szavazók továbbra is kitartanak mellette, a fiatalok körében alig van jelen, ami a jövőben tovább gyengítheti a pártot. Olaf Scholz az előző választásokon még a merkelistabilitás örököseként tudta megszólítani a választókat, de azóta sokan csalódtak benne, így az SPD támogatottsága ismét visszatért a korábbi csökkenő trendhez. A párt különösen Kelet-Németországban szenvedett el komoly vereséget, ahol több helyen 10% alatti eredményt ért el. A választási eredmények alapján a stabil kormányzás érdekében a CDU-CSU és az SPD koalíciója lehet a legvalószínűbb forgatókönyv, ám ez számos kihívást vet fel. Győri Gábor szerint a CDU-CSU arra törekszik, hogy az SPD bizonyos politikai területeken, különösen a migráció és gazdaság kérdésében, engedményeket tegyen. Ugyanakkoraz SPD számára komoly dilemmát jelent, hogy éppen azért veszített szavazókat, mert az előző kormánykoalícióban nem tudta...

Az Új Egyenlőség podcast mai adásában dr. Belyó Pállal, a Központi Statisztikai Hivatal voltelnökével beszélgettünk arról, hogy mit jelentenek a mostani inflációs adatok, milyen hatásokvannak, amelyek befolyásolják az árakat, legfőképpen pedig, mi lesz a bérekkel.A januári infláció az elemzői várakozásokhoz képest rosszabbul alakult. Az 5,5%-os mértékűpénzromlás megjelent az élelmiszerek árában, de elsősorban a szolgáltatások költségeitnövelte. Közben az érzékelt infláció, azaz a lakosság által vélelmezett drágulás ennélnagyobb mértékű.A rosszabb adatnak több oka is van. Egyrészt olyan belső okok, mint az adózási környezetés a vállalatok árazási gyakorlatának változása, valamint a forint árfolyamának volatilitása,illetve a külső okok közül az élelmiszerek nemzetközi árának növekedése és a háború miattikiszámíthatatlanság.A kormány reakciója 2022 óta ilyenkor egy külső beavatkozás, jelen esetben az árstopbejelentése, pontosabb azzal kapcsolatos fenyegetés. Nem világos, hogy ezt mennyire kellkomolyan venni, illetve valójában milyen hatást jelentene.A beszélgetés során szóba kerültek a bérek és azok idei emelése. A kormányzati terv azvolt, hogy 3,2%-os infláció van, ahol a legalacsonyabb keresetűek jövedelme 4-5%-osreálértéken növekszik legalább. Ezzel szemben az 5,5%-os januári „nyitány” mindenképpenlehűti a várakozásokat. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a versenyszférában 6%-os évesbérmegállapodásokat kötöttek a szakszervezetekkel a munkáltatók, akkor ez a drágulásmegeszi a nyugdíjak emelését és ezzel együtt a béreket is.

Három éve ért véget a Covid miatti kötelező maszkviselés, és öt éve kezdődött a járvány Magyarországon. Vitathatatlan, hogy a kettő között a kormány nekiállt az egészégügy rendszerszintű változtatásának. Ebben a beszélgetésben Rékassy Balázzsal kasszát csinálunk arról, hogy hova jutott el ez a folyamat. A beszélgetést egy személyes történettel indította Rékassy Balázs. A humánjárvány ideje alatt önkéntesként dolgozott egy Covid-osztályon, ami mély traumákat hagyott benne és az egészségügyi dolgozókban is. Ez még mindig ki nem beszélt, „ki nem hordott” társadalmi krízis, amelyet Európában csak elfedett az Ukrajna elleni orosz agresszió. Három dolgot elevenített fel Rékassy Balázs a Covid időszakában történt egészségpolitikai változtatások közül. Egyrészt a krízishelyzetben egy hierarchizáltabb irányítási rend jött létre, amely a belügyminiszter személyében testesült meg. A krízis után azonban ez rendszeridegennek hat, és sokszor szembekerül a gyógyítói munka alkotói légkörével. A másik változtatás az volt, hogy emelkedtek a bérek. Ezt sok esetben elvitte az infláció, a magánszektor pedig a teljesítményalapot nézve ráígért a közegészségügyi bérekre, ezzel elvitte a motiváltabb orvosokat. A döntést kiegészítette a hálapénz elvétele, amely erős lépés volt. Ugyanakkor a többletteljesítmény sehogy sincs elismerve, a mostani bértábla csak életkor alapján tesz különbséget, ami jelentős probléma. A harmadik lépés a magán és köz szétválasztása volt. Ebben sajnos sokat puhult a rendszer, és ismét sok orvos dolgozik egyszerre a két ellátási területen. Ezáltal visszajutunk ahhoz a leterheltségei szinthez, ahol Covid előtti struktúrában volt a rendszer. A Covid azt a változást erősítette, amely társadalmi egyenlőtlenség szempontjából a legrosszabb: azaz nőttek a jobb anyagi helyzetűek és a nehezebb helyzetben lévők közötti különbségek az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés szempontjából. Az alapellátás területén Rékassy Balázs szerint a legfőbb gond, hogy nincs irány kijelölve. Azt tudjuk, hogy az egy rendelő – egy orvos – egy asszisztens struktúra már a múlté. Azt viszont nem tudjuk, mi lesz helyette, miközben közelítünk az 1000 hiányzó háziorvoshoz, és az átlagéletkor 60 év felett van. Két kitörési lehetőség van. Egyrészt a praxisközösség, amikor főleg a nagyvárosokban elmozdulunk attól, hogy a beteg egy fix orvossal találkozik, ugyanakkor olyan differenciált egészségügyi szolgáltatást kaphat, amely számára hasznosabb. A másik vagy ezt kiegészítő lehetőség a mesterséges intelligencia által javasolt, de személyes orvos találkozón jóváhagyott prevenciós terápia lehetne.

A magyar gazdaság helyzetéről és rövid távú kilátásairól beszélgetni sok esetben olyan, mint a belpolitikai jóslás: a számok relatívak, és sokszor övezik hitviták. Az Új Egyenlőség podcastban nemcsak megérzésekről, vágyakról beszélgettünk, hanem a számok segítségével képet kaphattunk arról is, milyen alternatívák vannak. Vendégünk Büttl Ferenc közgazdász. Ha a magyar gazdaság helyzete kapcsán a két legélesebb elemzői narratívát nézzük, akkor az „A” pont szerint megbukott a magyar gazdaságpolitika, és tartunk a görög államcsőd irányába. Ezzel szemben a „B” pont azt mondja, hogy vannak problémák, de ilyet már láttunk, és egy osztogatás a 2026-os választások előtt benne van a lehetőségek között. Büttl Ferenc a beszélgetés során amellett érvelt, hogy inkább a „B” pont felé látja a valóságot, ha azt a két vélekedés között meghúzott, képzeletbeli egyenesnek vesszük. Azt is hozzátette, hogy nem olyan könnyű most egy 2022-es osztogatást megcsinálni, ennek a financiális feltételei nem adottak. A 2023-as infláció sokkja még él a lakosságban, tehát egy korábban alkalmazott pénzosztás nem biztos, hogy hasonló fogyasztási lendületet adna. Ugyanakkor most alacsonyabb a várakozás a gazdasági teljesítményt illetően, tehát egy jobb reálkereset-növekedés vagy váratlannak ható pozitív intézkedés nagyobb politikai hatást érhet el. Ebben az évben kétségtelenül a kormány prioritása a gazdasági növekedés beindítása. Ezt a célt szolgálja Nagy Márton 21 pontos programja. Ami Büttl szerint feltűnő, hogy most inkább a magánforrások mobilizálásában hisz a miniszter, nem látszanak arra lehetőségek rövid időn belül, hogy kormányzati pénzek pörgessék a gazdaság motorját. Kérdés persze, hogy az új Magyar Nemzeti Bank-elnök mennyire tud politikai célok kiszolgálója lenni. Varga Mihály számára azonban szintén ott a valóság. Egy túlzott kamatcsökkentés pillanatok alatt a forint árfolyamának romlását okozza. És már a decemberi inflációs adatból is érezzük, hogy főleg a dollárral szembeni magyar fizetőeszköz-romlás megjelent az árakban. És éppen az empirikus inflációérzet az, ami veszélyes lehet a kormánypártok támogatottságára, pont a korábbi lakossági élmények miatt. Az adás végén szóba került a bérek helyzete. Kordában tartott infláció mellett érdemi reálkereset-növekedés lesz. Ez pedig cáfolhatja a mostani várakozásokat. Kérdés persze, hogy egy 2026-os választási év és az év végén látott pénzügyi, költségvetési folyamatok mennyibe bátorítják fel a kormányt, ismét kétszámjegyű béremelési pálya felé lökve a gazdaságot. Ehhez ugyanakkor kell majd segítség a vállalkozásoknak, és persze a közszférának is meg kell mutatnia, hogy kiveszi a részét az emelésből. Ez azonban még nem ennek az évnek a története…

Az Új Egyenlőség podcast hetedik évadának nyitó adása egy külpolitikai kitekintő. Kielemeztük az előttünk álló legfontosabb külpolitikai eseményeket abból a szempontból, hogyan hatnak a magyar belpolitikára. Izgalmas időszak jön, hiszen hivatalba lép az USA új adminisztrációja, német választások lesznek és új kormány alakul, Ausztriában pedig a szélsőjobb adhatja a kancelláriát. Elsőként a legfontosabb gazdasági kérdéssel kezdtünk: hogy áll az EU-s pénzek hazahozatala? A magyar kormány és az Európai Bizottság tartós konfliktusának jelentős kapcsolt kárai vannak. Befagyasztásra kerültek EU-s támogatások, ami miatt 2025. január 1-jén már 1 milliárd euró forrást elvesztett Magyarország. Ezzel együtt a migrációt érintő jogszabályok be nem tartása következtében 200 millió eurós büntetést kapott az ország, amely napi 1 millió euróval növekszik mindaddig, amíg nem teljesítjük a bírósági ítéletben foglaltakat. Ez már a napi büntetéssel együtt további 400 millió eurót jelent. Közben kb. 10 milliárd euró van veszélyben az úgynevezett helyreállítási alap kapcsán. A program végrehajtása nem kezdődött el, mivel több területen is olyan szabályozás van életben Magyarországon, amely az Európai Bizottság véleménye szerint az EU alapvető normáiba ütközik. Ezek a források 2026. III. negyedévig felhasználhatók, de a zárolás miatt nagyon kicsi a valószínűsége, hogy ez megtörténik, még ha rövid időn belül kiegyezne a magyar kormány és a bizottság. Ennek az elnyúló küzdelemnek lényegében két megoldása lehet. Vagy a magyar kormány puhítja korábbi álláspontját, és enged, vagy az Európai Bizottság és a tagállami vezetők tanácsa helyezkedik hasonló álláspontra. A magyar kormány vélheti azt, hogy az európai választók segítenek neki ebben. Ehhez szükség van egy olyan osztrák kormányra, amely könnyen előállhat a Szabadságpárt kormányra kerülésével, vagy akár az év második felében Csehországban Babis ismételt hatalomra kerülése sem elképzelhetetlen. Ezek azonban önmagukban biztosan kevés esélyt adnak arra, hogy éles politikai fordulat menjen végbe Brüsszelben. A magyar kormány másik reménye az USA-hoz kapcsolódik, és talán annak a reménynek az üldözése, hogy a Trump-adminisztráció nyomást gyakorol a magyar érdekek kapcsán az Európai Bizottságra. Jelen tudásunk szerint ennek realitása sok tekintetben hitvita. Amire érdemes lesz figyelni a következő fél évben, az a német előrehozott parlamenti választás. Biztosan új kormánykoalíció lesz, amelyet jelen állás szerint a CDU vezet majd. Az AfD, amely politikai karanténban van a német politikában, erősödhet, de hatalomra nem kerülhet. Röviden beszéltünk arról, hogy ez a választás mit jelenthet a magyar kormány számára. Ugyancsak érdemes lesz Lengyelország felé tekinteni, ahol tavasszal köztársasági elnököt választanak. Újabb összecsapása lesz ez a korábbi kormánykoalíciónak és a most hatalmon lévőknek. Szinte ezzel egy időben Románia is elnököt választ. A helyzet pikantériája, hogy ez egy (külföldi beavatkozás miatt) megsemmisített választás ismétlése lesz. Érdekes kérdés, a választók hogyan reagálnak arra, hogy új voksolást tartanak majd, és mennyire lesz képes a szélsőjobboldal ismét meglepetést okozni. Az adás végén pedig megnéztük, hogy van e nemzetközi színtéren zsarolási potenciálja a magyar kormánynak a következő fél évben. Ebben a tekintetben nyílt lapokkal szokott a magyar miniszterelnök játszani, és előre bemondja a lapjait. Most is ez történt…

Az Új Egyenlőség eheti podcastjában Bíró-Nagy András kollégánk Mikecz Dániellel, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársával beszélgetett a magyar zöld politika kudarcairól és lehetőségeiről. A műsorban szó esett a magyar zöld pártok elmúlt évtizedekbeli sikertelenségének okairól, a helyi és országos zöld politika különbségeiről, valamint a jövőbeli irányokról és esélyekről. A magyar zöld politika helyzete ellentmondásos: bár a környezetvédelem témája időről időre előtérbe kerül a közéletben, az utóbbi évtizedben a zöld pártok nem tudtak számottevő szavazóbázist kiépíteni. Bár két zöld frakció – az LMP és a Párbeszéd – is jelen van a Parlamentben, választói bázisuk jelentősen szűkült az elmúlt években. Mikecz Dániel szerint ennek egyik oka az lehet, hogy a környezetvédelem támogatottsága a rendszerváltás óta mindig más ügyekkel társulva tudott csak megerősödni. A rendszerváltás idején például a zöld ügyek az antikommunista érzelmekkel kapcsolódtak össze: a Bős–Nagymarosi vízlépcső elleni mozgalom nemcsak a környezetvédelmi kérdéseket hozta előtérbe, hanem az akkori rendszer kritikáját is megfogalmazta. További problémát jelent, hogy a magyar zöld mozgalom mindig is széles ideológiai skálán mozgott, liberális és konzervatív irányzatok keveredésével, ez viszont nehezítette az egységes pártba szerveződést és olykor törésekhez vezetett. Mikecz Dániel arra is rámutatott, hogy 2010 után a zöld pártok lehetőségeit az is szűkítette, hogy a magyar politikai térben inkább a liberális mozgalmi ügyek erősödtek meg – például az oktatás, a média szabadsága, a demokrácia és a jogállamiság kérdései – amelyek elvonták a figyelmet a környezetvédelemről. A nagyobb helyi szintű zöld ügyek, mint Kishantos, a Római-part vagy a Városliget megóvása, viszont nem tudtak országos szintű mozgalommá szerveződni. A közvélemény figyelmét csak időszakosan kötötték le ezek a kérdések, így a zöld politika az országos napirenden háttérbe szorult. A zöld politika országos szintű kudarcaival szemben a helyi szintű környezetvédelem továbbra is sikeresebbnek tűnik. Az olyan ügyek, amelyek közvetlenül érintik az emberek lakókörnyezetét, képesek mozgósítani a helyi közösségeket. Az akkumulátorgyárak körüli tiltakozások, a Zengő ügy jó példák arra, hogy a helyi problémák képesek zöld mozgalmakat kialakítani. Ezek a helyi zöld ügyek akár az országos politikára is hatással lehetnek. Például a 2019-es önkormányzati választások során a helyi szerveződések több településen is áttörést értek el, ami a kormány figyelmét is felkeltette. Ezt követően a kormányzat is hirdetett klímapolitikai akciótervet, mutatva a környezetvédelmi politikai fontosságát. Mikecz Dániel viszont rámutatott, hogy ezek a sikeres helyi szintű zöldpolitikai mozgalmak általában nem szerveződnek pártpolitikai keretek közé, sőt sok esetben a politikától való távolságtartás jellemzi őket. A magyar zöld politika kilátásai továbbra is bizonytalanok. Mikecz szerint a jelenlegi zöld pártok brandje terhelt, és nehéz elképzelni, hogy ezek képesek lennének jelentős megújulásra. Emellett a hazai politikai rendszer blokkosodása szűkíti a harmadikutas, alternatív politikai erők lehetőségeit, így az új zöldpártok térnyerését is. Ugyanakkor a helyi környezetvédelmi ügyek, továbbra is lehetőséget nyújtanak a zöld politika számára. A Tisza Párt esetében például kulcsszerepet játszhatnak az ilyen témák, amelyek hatékonyan mozgósíthatják a helyi közösségeket, és ezáltal hozzájárulhatnak a párt építkezéséhez. A jövőben a zöld politika két irányban fejlődhet Mikecz szerint. Az egyik lehetséges tendencia, hogy a környezetvédő törekvések egyre inkább a politikai színtéren kívül nyilvánulnak meg, például az alternatív életmódok terjesztésében. A másik irány a lokális környezetvédelmi ügyek megerősödése lehet, amelyek a helyi közösségek önszerveződésére és együttműködésére építhetnek. A klímaváltozás és más globális környezetvédelmi problémák viszont kevésbé valószínű, hogy közvetlenül meghatározzák...

A Policy Solutions több éve végzi azt a kutatását, amellyel felmérik, hogy melyek a magyar társadalom legnagyobb problémái. Jelentős átrendeződések nincsen az előző évhez képest, a megélhetés, a bér, a közszolgáltatások minősége van az élen. Mit mutatnak a várakozások? Merre tart a társadalom? Beszélgetés Bíró-Nagy Andrással, a Policy Solutions vezetőjével. A magyarok számára 2024-ben az alacsony fizetések jelentik a legégetőbb problémát (36%), a bérek kérdése a harmadik helyről az első helyre lépett előre egy év alatt. Idén a fizetések alacsony szintjét még többen tartják kiemelkedő problémának, mint a magas árakat (34%). A megélhetés költségei ezúttal a második legtöbb említést kapták, a harmadik helyre pedig az egészségügy állapota került (30%), a tavalyi második hely után. Továbbra is sokan tekintenek problémaként a korrupcióra és a túl nagy társadalmi egyenlőtlenségekre. Azt is mutatják az adatok, hogy 2024-ben érdemben nem javult a gazdasági hangulat, és alacsonyak az elvárások is a jövő év szempontjából. Ez persze azt is jelenti, hogy az alacsonyan tartott várakozásokat könnyen megugorhatja a kormány. Nem véletlenül fordult rá a kormányzati kommunikáció a gazdasági kérdésekre, került fókuszba a bérmegállapodás. Ugyanakkor azt is lehet látni, hogy a gazdasági percepció felülírja akár a javuló adatokat is. Az USA elnökválasztás azt mutatta, hogy hiába javultak a makroadatok, ha az egyén szintjén más az érzékelés. Ez pedig kihívást jelent a kormány számára. Kopni látszik a kormány felelősségáthárító mechanizmusának az ereje. Eddig a háború, az EU, az USA volt célkeresztben, ma már a választók egyre inkább a kormányt teszik felelőssé, ami politikai veszélyt jelent. A kutatás azt is vizsgálta, hogy milyen a társadalom viszonya a vendégmunkásokhoz. A megkérdezettek 70%-a azt gondolja, hogy lenyomják a béreket, és 60% szerint elveszik a magyarok munkáját. Mindkét állításban a kormány menekültellenes kampányai csengenek vissza. Azaz olyan szinten megtanította ezeket az üzeneteket a kormányzati kommunikáció az elmúlt években, hogy nincs lehetőség az oldásukra a vendégmunkásokkal kapcsolatosan sem. A beszélgetés során szóba kerül az akkumulátorgyárak építésének megítélése, és egyazon mondatban elhangzik az akkugyár, az LMBTQ és az orosz befolyás fogalma. Hogy hogyan kerülnek ezek egy gondolati fonalra? Kiderül a beszélgetésből, amelyet már csak ezért is érdemes teljes egészében meghallgatni.

A szakszervezetek szerepe elsődlegesen a munkahelyek védelme, a munkavállalók érdekképviselete. A klímaváltozás ugyanakkor alapjaiban érinti a társadalmat, benne a dolgozói réteget is. Alkalmazkodás a túlélés egyetlen esélye, ezért gazdasági struktúraváltásra van szükség. Hol van itt a szakszervezetek szerepe, és nem okoz-e ellentmondást számukra a két érdek egyszerre történő képviselete? Erről beszélgettünk Bábel Balázzsal, a Vasas Szakszervezeti Szövetség nemzetközi ügyekért felelős alelnökével. A Vasas Szakszervezeti Szövetség elsődleges terepe az ipar, benne az autógyártás. Ha a klímaváltozás gazdasági átalakító hatását keressük, akkor egyik legszembeötlőbb az autóipar transzformációs mechanizmusa, az elektromos, vagy más alternatív hajtású járművek irányába. Ennek Magyarországon az akkugyárak megjelenése a leglátványosabb jele. A szakszervezetek szempontjából új munkahelyek létrejötte lehetőséget is jelent, hiszen új tagokat léptethetnek be a szakszervezetbe, ugyanakkor a sajátos magyar munkaerőpiaci helyzet miatt inkább veszélyekkel jár. A valós vagy vélt magyar munkaerőhiány kezelésének módja a kormány szerint az, hogy harmadik országbeli munkaerőt hoz be munkaerőkölcsönzők segítségével. Ez pedig megnehezíti a szakszervezetek terjeszkedését, csökkenti az érdekképviseleti lehetőségeiket, és a bérharcból „kiveszi” az erőt. A beszélgetés során az is kiderül, hogy azért vannak ezzel ellentétes példák is. A szakszervezetek a klímaváltozás miatti gazdasági változásra adott válaszokat, a zöld átmenetet úgy tudják elfogadni, ha ez kiegészül egy jelzővel: igazságos átmenet. Azaz szükség van arra, hogy ne a munkavállalók szenvedjék el az átállás negatív hatásait, és a tőke profitáljon ebből egyedül. Ezért az államnak zsebébe kell nyúlnia, és segíteni azokat, akik elveszítik a munkahelyüket. Az Európai Unió szintjén a szakszervezetek sokkal inkább számítanak természetes partnernek a kormányzatok, az Európai Bizottság számára, mint ahogy ez Magyarországon történik. Nálunk hiányoznak az érdemi tripartit érdekegyeztetési intézmények. Az is hozzátartozik persze az igazsághoz, hogy a szakszervezetek akkor képesek érdemben kényszerítő erőként fellépni, ha jelentős tagságot tudnak felmutatni. Ez jelenleg nincs így, és ezért érezheti a jelenlegi magyar kormányzat, hogy nem is kell több teret engedni az érdekképviseleteknek.

A Fényhozók Alapítvány a magyarországi mélyszegénységben élők helyzetének javításán dolgozik, különös figyelemmel az energiaszegénység problémájára. Munkájuk középpontjában Baks, egy Csongrád megyei kis falu áll, ahol a lakosság jelentős része roma származású, de a helyi közösség erős kohéziója jellemzi a települést. Rostás Arankával, az alapítvány kurátorával beszélgetett az Új Egyenlőség szerkesztője, Szécsi Katalin. Bakson a lakók azt vallják, hogy nem „cigányok” és „nem cigányok” élnek együtt, hanem „baksiak”. A település közössége az összetartozás példáját mutatja, ugyanakkor az energiaszegénység komoly kihívást jelent a mindennapokban. A településen sok háztartás küzd az energiaszegénység különböző formáival. Bár az alapvető közművek, mint a víz, áram, és csatorna rendelkezésre állnak, a szegényebb családok közül sokan képtelenek rendszeresen fizetni a számláikat. Az előre feltöltős mérőórák gyakran csak átmeneti enyhülést hoznak, és jelentős terhet rónak az érintettekre. Az energiaszegénységet tovább fokozza a lakóházak rossz szigetelése és a régi, energiapazarló háztartási gépek használata. A Fényhozók Alapítvány legjelentősebb projektje keretében egyszerű napelemes rendszereket telepít a rászoruló háztartásokban. Ezzel a megoldással a családok legalább a világításhoz és kisebb elektromos eszközök használatához szükséges energiát elő tudják állítani. Bakson eddig 13 háztartás kapott ilyen rendszert. Az alapítvány folyamatosan tanul a telepítési folyamatok során, mivel sok esetben régi, rossz állapotú házakkal kell dolgozniuk, ahol a telepítés különleges kreativitást és helyszíni megoldásokat igényel. Az ilyen projektek nemcsak az energiával kapcsolatos problémák enyhítésében segítenek, hanem közösségépítő szerepük is van, mivel a családok aktívan részt vesznek a megvalósításban. Az energiaszegénység strukturális problémáinak kezelése azonban elsősorban nem a civilek feladata lenne. Rostás Aranka véleménye szerint a rendszerszintű megoldások elengedhetetlenek, például az állami támogatási programok átalakítása, hogy azok valóban elérjék a leginkább rászorulókat. A Fényhozók munkája egyszerre szól az innovatív technológiai megoldásokról, a szolidaritásról és a közösségépítésről. Az alapítvány tevékenysége példaként szolgálhat arra, hogy kis léptékben, alulról jövő kezdeményezésekkel is lehet hatékonyan küzdeni a társadalmi egyenlőtlenségek ellen.

Van-e különbség a politika és a civil élet között? Hogyan tud egy politikus tényleges közösséget építeni? Miért lehet hasznos, ha egy civil szervezet politikusokat képez? Ezek a kérdések különösen aktuálisak most, amikor a Közélet Iskolája Politikus Műhelyt indít, hogy lehetőséget biztosítson helyi közösségben aktív emberek számára a politikai élet megértésére és gyakorlati használatára. A januárban induló képzés célja, hogy a politikától ne féljünk, hanem annak eszközeit megismerve építsünk helyi közösségi hatalmat, hogy valóban kontrollálhassuk közös életünket. Ennek apropóján Fernengel Ági szociológussal és antropológussal beszélgetett Czabán Samu, az Új Egyenlőség szerkesztője a civilek politikai szerepvállalásának fontosságáról, kihívásairól és a hatékony politikusi működés feltételeiről. elszakadjon a valóságtól. Egy jól működő politikai csapat olyan, mint egy erős közösség: közös értékek és célok mentén épül fel, és kölcsönös támogatásra épül. A közösségi alapú működés ráadásul növeli a politikai szerepvállalás hitelességét, hiszen a választók érzik, hogy a politikus nem egyéni érdekek mentén cselekszik, hanem egy közösség által megerősítve. Miért akarhat egy civil szervezet politikusokat képezni? A Közélet Iskolája példája jól mutatja, hogy egy civil szervezet közéleti ügyekben is fontos szerepet játszhat. A cél itt nem az, hogy a civil szervezetek elveszítsék a pártpolitikától való függetlenségüket, hanem hogy olyan eszköztárat biztosítsanak, amely segítségével a civilek magabiztosabban és tudatosabban tudják érvényesíteni a közösségük érdekeit a politika érdekvédő vagy képviseleti szeletében is. A civil szervezetek által képzett politikusok képesek lehetnek arra, hogy a hagyományos politikai terepen is megőrizzék elkötelezettségüket a közösségi érdekek mellett. Végső soron a civil szervezetek politikai részvétele nem jelenti azt, hogy „belemocskolódnának” a politikába. Éppen ellenkezőleg: hitelesebbé és közösségibbé tehetik a politikai életet, ha saját értékeiket és módszereiket képesek beépíteni a döntéshozatal folyamatába. A Politikus Műhely januárban induló féléves képzésére 2024 november 17-ig lehet jelentkezni. Akit érdekelnek a részletesebb információk, a linken utána tud járni.

Donald Trump magabiztos előnnyel nyerte meg az amerikai elnökválasztást, négy év után visszatérve ezzel a világ egyik legnagyobb hatalommal bíró politikai pozíciójába. Az Új Egyenlőség eheti podcastjában Bíró-Nagy András kollégánk Kaló Máté Amerika- szakértővel vitatta meg Trump győzelmének hátterét és várható következményeit. Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson jelentős politikai átrendeződést mutat az amerikai politikában – mutatott rá Kaló Máté. Trump nemcsak a hagyományos republikánus államokban, hanem számos olyan helyen is növelte támogatottságát, ahol korábban a demokraták domináltak. Az országosan leadott szavazatok terén is túlteljesítette Kamala Harrist, ami a 2016-os győzelméhez képest még biztosabb pozíciót jelent számára. A szakértő szerint a kampány során a két tábor élesen eltérő témákra és értékekre helyezte a hangsúlyt. A demokraták a demokrácia és a nők jogainak védelme köré építették üzeneteiket, figyelmeztetve Trump visszatérésének „veszélyeire” és az amerikai demokratikus értékekre gyakorolt fenyegetésére. Ezzel szemben a republikánusok a gazdasági kérdésekre, a megélhetési költségekre, az inflációra és az üzemanyagárakra koncentráltak, amelyeket hatásosan kötöttek össze a migráció kérdésével. Ezzel szemben a demokratáknak nem sikerült megfelelően kommunikálniuk az elmúlt évek kormányzati eredményeit, ami végül Harris és a demokraták gyenge választási szerepléséhez vezetett. Kaló Máté szerint nagy kihívást jelentett a demokraták számára, hogy Joe Biden ragaszkodott az újrainduláshoz kognitív állapotának romlása ellenére is, ami már a kampány elején bizonytalanságot keltett. Biden visszalépése után ugyan Kamala Harris visszahozta a demokraták esélyeit az elnökválasztáson, a kampány előrehaladtával Harris kezdeti lendülete kifulladt. Kaló Máté kiemelte, hogy Harris nem tudta meggyőzni a szavazókat arról, hogy ő egy stabil és elkötelezett vezető, aki képes az amerikai érdekeket képviselni egy kiszámíthatatlan világban. Trump támogatottsága több demográfiai csoportban is erősödött. Az exit pollok szerint az ázsiai amerikaiak, a feketék, és főként a latin-amerikai származású, konzervatívabb értékeket vallók körében tört előre. Kaló Máté rámutatott, hogy összességében Trump saját 2020-as eredményéhez képest javított, míg Harris Bidenhez képest gyengébb eredményt ért el. Ez a győzelem tehát inkább a demokraták gyenge teljesítményét tükrözi, mintsem a Trump iránti lelkesedést. Kaló szerint Trump most, második elnöksége kezdetén sokkal tapasztaltabb, mint korábban, ami előnyére válhat a kormányzásban. Első elnöksége alatt nehézségei voltak az adminisztráció kiépítésében, nagy volt a fluktuáció és gyakoriak voltak a botrányos lemondások. Most azonban a Republikánus Párt sokkal egységesebben támogatja, és a kongresszusi többség lehetséges megszerzése is kedvezőbb helyzetbe hozza őt a kormányzás terén. A várakozások szerint Trump második ciklusában fokozott figyelmet fordít majd a Kínával való gazdasági versengésre és protekcionista intézkedésekre. Emellett nagy hangsúlyt fektethet a Közel-Kelet stabilizálására, valamint a déli határ védelmére is. Trump visszatérése az elnöki székbe Magyarországra is hatás gyakorolhat. Bár Orbán Viktor és Trump között több kérdésben megvan az egyetértés, például identitáspolitikai témákban, gazdasági és diplomáciai területeken nehezebb lehet az amerikai és a magyar érdekek összehangolása. A két ország közötti együttműködés inkább „business model” alapú lehet, vagyis praktikus, de nem érdekszövetségen alapuló kapcsolatra számíthatunk. Kaló Máté azt is kiemelte, hogy Trump kereskedelmi politikája, különösen a vámháború lehetősége, kihívást jelenthet az európai gazdaságok, így Magyarország számára is.

Orbán Viktor 2014-ben jelentette be az illiberális állam tervét, 2019-ben a létrejöttének a befejeződését. 2024-ben az ötödik „születésnapját” tölti be… Hogy pontosan mit is jelent az illiberális állam, politikai termék-e vagy egy új államszervezési modell, erről beszélgettünk Kis Miklóssal, aki az Új Egyenlőségen jelentett meg erről egy írást.   Kis Miklós írása Az illiberális állam és Magyar Péter felemelkedése címmel jelent meg október elején az Új Egyenlőségen. A cikk apropója, hogy a 2019-ben létrejövő illiberális állam immár 5 éves. A szerző korábbi jövendölései sok tekintetben megvalósultak, hiszen a nemzeti fizetőeszköz gyengülése volt az egyik várakozása, amely a 2019-es 330 forint körüli euróárfolyam helyett a 390-400 forint közötti sáv között van már. A szerző másik várakozása a munkavállaló-ellenes lépések bevezetése volt. Ennek a nyitányát a rabszolgatörvény jelentette (természetesen 2010 óta jelen van a masszívan szakszervezet-ellenes és munkavállalói jogokat csökkentő politika), illetve a külföldi munkavállalók kölcsönzött munkaerőként történő behozatala is erősen alátámasztja ennek a kurzusnak a karakterét. A gazdasági szerkezet átírása, pontosabban védendőkre és támadandókra való felosztása is erőteljesen megjelent. Egyszerre multibarát és eredeti tőkefelhalmozást támogató politikát folytat a kormány. Bizonyos szektorokban persze még a külföldi befektetőket is támadják és hazai tőkére cserélnék őket (a kiskereskedelem most egyértelműen ilyen). Ugyanakkor nemcsak gazdasági, társadalmi, hanem politikai szempontból is érdemes megnézni, mit hozott az illiberális állam. Tényleg szükségszerű-e, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok, amelyek parlamenti képviselettel bírnak, az eljelentéktelenedés felé haladnak, miközben kinőtt egy új politikai erő? Ahogy Kis Miklós fogalmaz: „Az persze tagadhatatlan, hogy Orbán és Magyar a két meghatározó szereplő. Az új politikai tér centruma jobboldalon van, a magyar társadalom és politika jobbratolódása megállíthatatlannak tűnik.” Kérdés, hogy az ellenzéki szavazók értékrendje ténylegesen is igazodni fog-e ehhez, vagy az illiberális állam azt tanítja a választóknak, hogy kormányváltás csak jobbról érkezhet. Fontos, hogy ez nem azt jelenti, hogy jobbról előzik meg a Fideszt, de azt igen, hogy jobboldali értékrendű politikusok akarják leváltani a Fideszt.

2024. szeptember 29-én tartották a parlamenti választásokat Ausztriában, ahol a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) végzett az első helyen. Az Új Egyenlőség e heti podcastjában Bíró-Nagy András kollégánk Győri Gáborral, a Policy Solutions vezető elemzőjével beszélgetett a Szabadságpárt győzelmének okairól és a lehetséges kormányalakítási forgatókönyvekről. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) győzelmével a II. világháború óta először nyert szélsőjobboldali erő Ausztriában a parlamenti választásokon. A második helyet szerezte csak meg az eddig kormányzó jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP), és a harmadik helyen futottak be a korábban meghatározó szociáldemokraták (SPÖ). Bejutott még a parlamentbe a liberális NEOS és az Osztrák Zöld Párt is. Győri Gábor szerint a Szabadságpárt győzelmének hátterében leginkább az állhat, hogy a kampányban erőteljesen a migráció témája került a középpontba, az FPÖ pedig a bevándorlás jelentős visszaszorítását ígérte. A bevándorlás témájának megerősödése annak köszönhető, hogy az osztrák társadalomban egyre inkább kiütköznek a bevándorlók integrációjának nehézségei, emellett fontos problémaként jelenik meg a szociális segélyek elérhetősége a menekültek számára. Ezt csak tovább erősítette a tervezett terrortámadás híre Taylor Swift koncertjén. Győri Gábor kifejtette, hogy a migráció témájának előretörését a magas infláció miatt kibontakozó megélhetési nyomás is segítette, hiszen a szavazók egy része a jövedelmi és szociális szorongását is a bevándorlókra vetítette ki. A Policy Solutions vezető elemzője szerint az FPÖ győzelmét az is támogatta, hogy a párt az oltásellenes szavazók felé is nyitott volt, és az orosz-ukrán háború kérdésében az oroszokkal megértőbb álláspontot vett fel. A választások eredményei azt mutatják, hogy a munkásosztály pártja a Szabadságpárt lett, s a szociáldemokraták meggyengültek a hagyományos bázisukban. Az SPÖ hiába próbálkozott egy erősen baloldali programmal és a vagyonadó bevezetésének ígéretével, mégis az FPÖ tudta becsatornázni a megélhetési kihívásokból fakadó félelmeket. A Szabadságpárt fő bázisát a vidéki szavazók adják, a párt kevésbé népszerű a nagyvárosokban, ezzel illeszkedve az európai tendenciákhoz. Győri Gábor nagy átalakulásként értékelte, hogy első alkalommal volt a Szabadságpárt szavazói között hasonló a nők és a férfiak aránya, eddig ugyanis túlsúlyban voltak a férfi szimpatizánsok. Szerinte ez is megerősíti, hogy az FPÖ az osztrák politikai paletta meghatározó szereplőjévé vált. A Szabadságpárt győzelme viszont nem jelenti automatikusan, hogy szélsőjobboldali kormánya lesz Ausztriának. A kormányalakítási tárgyalások ugyanis még sokáig elhúzódhatnak. Győri Gábor rámutatott, hogy akár az is elképzelhető, hogy karácsonyig sem tud összeállni az új osztrák kormány. Jelenleg két kormányalakítási forgatókönyv létezik. Az egyik szerint az Osztrák Néppárt összefog a Szabadságpárttal, amelynek ideológiai akadályai nem lennének, hiszen a Néppárt már jelezte, hogy kész egy ilyen koalícióra. A fő problémát a személyi kérdések jelentik, ugyanis Karl Nehammer, az Osztrák Néppárt vezetője kizárta, hogy együtt kormányozna a Szabadságpárt kancellárjelöltjével, Herbert Kickllel, annak szélsőséges nézetei miatt. Az eddigiek alapján, viszont nem úgy tűnik, hogy a győztes Kickl visszalépne egy másik kancellárjelölt javára, még ha személye az osztrák társadalomban kevéssé is népszerű. Győri Gábor szerint a második, és egyben a valószínűbb forgatókönyv az, hogy az Osztrák Néppárt a szociáldemokratákkal és a NEOS-szal fogna össze egy ideológiailag sokszínűbb kormánykoalíciót létrehozva, kizárva a győztes szélsőjobboldalt a hatalomból. Erre a koalícióra mindhárom szereplő nyitott lenne, az ideológiai különbségek ugyanakkor nehezíthetik a kormányalakítást, s az sem kizárt, hogy egy ilyen lépés hosszabb távon csak erősítené a szélsőjobb pozícióját. Ahogy Győri Gábor rámutatott, a választások egyik érdekes eredménye, hogy bár a Szabadságpárt lett a győztes, az Osztrák Néppárt került a mérleg nyelve pozíciójába, így megkerülhetetlenné vált a kormányalakításban.