A munkavállalók kevesebb mint egyharmada keres az átlagkereset felett

A július végén, augusztus elején napvilágot látott legfrissebb kereseti és foglalkoztatási adatokról beszél az Új Egyenlőség e heti podcastjában az online folyóirat egyik szerkesztője, Kiss Ambrus. A munkaerőpiaci folyamatok szakértőjeként is ismert politológus, aki jelenleg Budapest egyik főpolgármester-helyettese, arra hívta fel a figyelmet, hogy a kevéssel 400 ezer forint alatti bruttó átlagkereset összege úgy értelmezhető reálisan, ha tudjuk: a munkavállalók szűk egyharmada rendelkezik átlagbér feletti keresettel, a többiek, valamivel több mint kétharmaduk az átlagbér alatt keres. Ennek egyik oka az egykulcsos személyi jövedelemadó és az adókedvezmények elosztása, ami szintén a magasabb fizetéssel rendelkezők számára kedvező. Tudni kell továbbá azt is, hogy az átlagkereset-adat csak a teljes munkaidőben foglalkoztatottakat tartalmazza. A válság időszakában a bruttó átlagkereset összege néhány ezer forinttal csökkent, de ha ehhez hozzávesszük azokat, akik elvesztették a munkájukat, vagy akiket rövidebb munkaidőbe tettek át, értelemszerűen alacsonyabb fizetéssel, akkor a hazai keresetvesztés összege már bizonyára jelentékenyen magasabb. Pontos összeget itt ugyanúgy nehéz lenne megadni, ahogyan a különféle logikát, lekérdezési módot követő statisztikák egymásra vetítésével csak megbecsülni lehet, pontosan hányan vesztették el a munkájukat az elmúlt hónapokban, a válság következtében. A tényleges szám 250 ezer körül alakulhat, de ezt a számot, illetve a mögötte lévő különböző élethelyzetek is több tényező árnyalja. Így például az, hogy regisztrált-e valaki munkanélküliként, vagy hogy bejelentett munka ment-e ki a dolgozó alól. Ami a jövőt illeti, Kiss Ambrus politikai kommunikációs stratégiának tekinti, hogy a kormány azt állítja, szinte már meg is oldotta a válság nyomán bekövetkezett foglalkoztatási problémákat. Valójában azonban az uniós pénzek újbóli megindulása iránti várakozáson és a közfoglalkoztatás tervezett felpörgetésén kívül más átfogó kormányzati elképzelés jelei nem mutatkoznak. Holott, részben a foglalkoztatási programok, azon belül is az átképzések minőségének javítása, továbbá a munkahelyek minőségének emelése, beleértve szilárd munkajogi védettségüket, hozzájárulnának ahhoz, hogy kedvezőbb és kiszámíthatóbb foglalkoztatási viszonyok jöjjenek létre Magyarországon. Ezzel szemben, minden jel arra mutat, hogy a kormány lényegében ennek ellenkezőjét, az építőipar mesterséges felpörgetését, a munkaadók által követelt úgymond rugalmasság fokozását, a közfoglalkoztatás kibővítését és a közvetlen készpénztámogatások szűkösségének fenntartását folytatja, előidézve ezzel a magyar gazdaság és társadalom további erős kitettségét a rajta kívül álló konjunkturális folyamatoknak.