A punya, a vizsla meg a sámándob - Kék Kanapé #5 episode artwork

EPISODE · May 15, 2021 · 1H 2M

A punya, a vizsla meg a sámándob - Kék Kanapé #5

from Kék Kanapé - Az Emberség Erejével Alapítvány podcastja · host emberseg

Bán Máriát röviden bemutatni nem könnyű – olyan sok mindent csinált már, és ez a sok minden annyira színes, hogy pár szűk mondatban igazságtalan lenne összefoglalni. Dobolt az Albert Einstein Bizottság, a Cinibabák és a Moralisa zenekarban, szerepelt két dokumentumfilmben és egy musicalben, egyik alapítója a Feminista Hálózatnak és a NANE Egyesületnek – ha pedig a szükség úgy hozza, varázsló. Mostani találkozásunk apropója az idén 10 éves kishajmási Csepp tanoda, és a 2021-es Emberség-díj-jelölése.  Mária húsz éve költözött Budapestről az apró baranyai faluba, Szatinára. Itt első kézből tapasztalta meg a szegénységet és a szegénységből fakadó hátrányokat, ezért szabadidejében a helyi és a szomszédos Kishajmás rászoruló gyerekeivel kezdett foglalkozni. A korrepetálásokból, foglalkozásokból alakult ki a Csepp tanoda, ami mára pótolhatatlan tényezővé vált a kistérség életében. Bár már több önkéntes is jelen van a tanoda életében, Bán Mária napjai azóta sem lettek kevésbé mozgalmasak. Délután tanul a gyerekekkel, az iskolai szünetekben napközis tábort, kirándulást, műveltségnövelő programokat szervez. Ismeri a gyerekek személyes érdeklődési körét, a tanoda adományautójával sportolni, zenét tanulni viszi őket a közeli településekre. Mária munkája eredményeként a gyerekek zöme jó hírű gimnáziumban, érettségit adó középiskolában tanul tovább, vagy olyan szakgimnáziumban, ahol mindenki a maga számára kedves szakmát tanulhatja – és jobb esélyekkel vághat neki az életnek. Aki kérdez: Pincehelyi Zita Szignál: Kiss Irina Arculat: Biacsics Renáta – Renyagyár

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published May 15, 2021

Embed this episode

NOW PLAYING

A punya, a vizsla meg a sámándob - Kék Kanapé #5

0:00 1:02:46

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Kék Kanapé - Az Emberség Erejével Alapítvány podcastja?

This episode is 1 hour and 2 minutes long.

When was this Kék Kanapé - Az Emberség Erejével Alapítvány podcastja episode published?

This episode was published on May 15, 2021.

Can I download this Kék Kanapé - Az Emberség Erejével Alapítvány podcastja episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!