A szociális törvény célja az öngondoskodás erősítése?

Az Új Egyenlőség podcast adásában a szociális törvény nagy vihart kiváltott módosításával foglalkozunk, amely mintha új kereteket szabna az állami felelősségvállalásnak. Közben az egészségügyi törvény pedig a szociális és egészségügyi határterület problémáját feszegeti. Az adás vendége Lakner Zoltán volt, aki szociálpolitikusként próbált rendet tenni ebben a „zajban”.   A szociális törvény módosítása célja szerint az öngondoskodás előtérbe állításáról szól, ugyanakkor ez a narratíva Lakner Zoltán szerint nem állja meg a helyét. Eddig is a szereplők (kormány, önkormányzatok, civilek, egyház) együttes felelősségéről volt szó, és jogi értelemben az állam kezdett hátrálni ebben a kérdésben. Önmagában nem is az jelezi, hogy mit akar a kormányzat a legnehezebbek helyzetével, hogy mit ír le róluk egy törvény preambulumában, hanem hogy mennyit költ a szociális rendszerre. Ebben a tekintetben 2010 óta egyértelmű volt az irány, mivel már a Széll Kálmán terv is forrásokat vont ki ebből a rendszerből. Az aktív munkaerőpiaci programok átalakítása közfoglalkoztatássá, az álláskeresési járadék időtartamának csökkentése azt mutatta, hogy ebben a tekintetben egy koherens és ideológiai alapokon álló változást látunk. Azaz a konzervatív társadalomfilozófia nyer teret, és próbál minél többet az egyénre hárítani. Mivel eddig is megtehette és tette is ezt a kormányzat, nem világos, hogy miért kellett a szociális törvény módosításával ebbe a rendszerbe belenyúlni. Lakner Zoltán szerint ennek két oka lehetett: ·        egyfajta koherenciazavart akartak megszüntetni a rendszeren belül és a többszereplős felelősségi rendszerben meghatározni a prioritásokat; ·        ezen az alapon hozzá lehet nyúlni az ápolási ágyak kérdéséhez. Ez utóbbi egy régi közpolitikai dilemma, amely arról szólt, hogy mit kezdjen az egészségügyi rendszer a krónikus ágyakkal. Szervezeti átalakítási tervek készültek évtizedek óta, amelyek azt mondták, hogy úgy lehet irányvonalat szabni a kórházi struktúrának, ha a felesleges kapacitások krónikus helyekké alakulnak át, ezzel együtt centrumok jönnek létre, amelyek az aktív ellátással foglalkoznak. A beszélgetés során megemlékeztünk arról, hogy az utolsó ilyen kísérlet 2015-ben azzal bukott el, hogy Tapolcán elvesztette egy időközi választáson kétharmados többségét arra ciklusra a Fidesz, és az egyik kampánytéma a helyi kórház jövőjének és átalakításának a kérdése volt. Most is az határozza meg ezt az ügyet, mennyi politikai ereje lesz a kormánynak a helyi érdekek felülírására és a szakellátás átalakítására. Arra is kerestük a választ, hogy a Fidesz miért mer saját szavazóival szemben lépni ilyen kérdésekben. A választási térkép azt mutatja, hogy a kormánypártok támogatottsága a legnehezebb helyzetűek között a legnagyobb, ezért az öngondoskodásra épülő szociálpolitika őket hozza a legnehezebb helyzetbe. Ennek ellenére a választási preferenciájuk mégis a konzervatív társadalompolitikát követő Fidesz felé irányul – ez a dilemma a magyar baloldal legnagyobb feladványa.