A világűr látható és láthatatlan jelenségei episode artwork

EPISODE · Oct 31, 2024 · 43 MIN

A világűr látható és láthatatlan jelenségei

from Bagoly mondja

A világegyetem leginkább egy csillagok alkotta sűrű szövésű kozmikus pókhálóra hasonlít, erről is hallhatnak podcastünkben, de szó lesz benne a magyar-szlovák törpeműholdak még az űrből is látszó óriási sikereiről és az univerzum talán legtitokzatosabb, egyben legenergikusabb történéseiről és jelenségeiről is, mint milyenek a gammakitörések és a kozmikus lefolyókként funkcionáló fekete lyukak. A Bagoly mondja legközelebbi adásában a rozsnyói származású Werner Norbert asztrofizikus, korábban évekig a kaliforniai Stanford Egyetem kutatója, a NASA volt ösztöndíjasa, jelenleg a Brünni Masaryk Egyetem professzora, nagyenergiás csillagászati kutatócsoportjának vezetője, százötvennél is több, több ezerszer idézett tudományos publikáció szerzője lesz a vendégünk.Werner Norbert (1981) csillagász Rozsnyón született. Alapiskolába és gimnáziumba szülővárosában járt, majd a kassai Pavol Jozef Šafárik egyetemen szerzett diplomát 2004-ben. Ezt követően Hollandiába vezetett az útja, ahol négy évig a Holland Űrkutatási Intézetben kutatott, és az Utrechti Egyetemen védte meg doktori disszertációját. 2008-ban elnyerte a NASA ösztöndíját, nyolc éven át volt a kaliforniai Stanford Egyetem kutatója. Később részt vett a japán - amerikai Hitomi Astro-H műhold fejlesztésében. 2016-ban megnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Lendület-pályázatát. Az ő tudományos koordinálása mellett épült meg a GRB Alpha és Beta törpeszatelit. Jelenleg a brünni Masaryk Egyetem nagyenergiás csillagászati kutatócsoportjának vezető professzora.

NOW PLAYING

A világűr látható és láthatatlan jelenségei

0:00 43:42

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Csisztu Sport Cast CsisztuSportCast Dr. Csisztu Zsuzsa vagyok, olimpikon, magyar tornászbajnok, televíziós műsorvezető, jogász, a Papp László Budapest Sportért díjjal kitüntetett sportszakember és műsorvezető. A csatornámon olyan műsorokat, videókat nézhettek meg, ahol számít a vélemény, és az is számít, hogy ki mondja. Hiszek abban, hogy a tartalom lehet minőségi, lehet mondanivalója és eközben értékeket is teremt. A Magyar Sportújságíró Szövetség első női alelnökeként, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) Végrehajtó Bizottsági tagjaként a hazai és nemzetközi sportújságírás ügye és képviselete kiemelt feladatom, a mindennapjaimban emellett édesanyaként a család az első. Azt vallom, hogy nőként lehetünk egyszerre szerető édesanyák és hivatásunkért rajongó szakemberek. A csatornámon többek között a sport és a vitakultúra mélységeit boncolgató hiánypótló tartalmakat találtok, jó szórakozást és tartalmas perceket kívánok! Üdvözlettel: Dr. Csisztu Zsuzsa PodCasting – a Játékszín színészeivel Játékszín Nem mindennapi beszélgetések!A kényszerű zárlat alatt a streamelt előadások után online hallgatható interjúkkal viszi közelebb a színészeket a közönséghez a Játékszín. A színház művészeivel Várnai Péter, a színház titkára beszélget. Péter teljes életpályáját a színház világában töltötte, három éve pedig a Játékszín csapatának  tagja. „Együtt lélegzem a színházzal. Ismerem a művészeket, pont annyira, hogy eleget tudjak róluk, de mégsem mindent. Így aztán van kiindulópont, de mindig van hova eljutni egy-egy találkozás során” – mondja. Igehirdetések - Angliai Magyar Református Egyház Angliai Magyar Református Egyház Az Angliai Magyar Református Egyházban elhangzott igehirdetések.Jézus mondja: "Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát." Máté 7,24Honlapunk: https://reflondon.hu/Alkalmaink és további igehirdetések: https://linktr.ee/reflondon.hu LEET Podcast – Minden, ami gaming LEET Hungary Magyarország LEGJOBB gaming podcastje (igen, tudjuk, hogy mindenki ezt mondja magáról)! Hetente érkezünk újabb részekkel, amiben a LEET csapat tagjai átdumálják a legfontosabb gaming híreket, és minden egyéb érdekességet, ami a gamereket érdekelheti!

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Bagoly mondja?

This episode is 43 minutes long.

When was this Bagoly mondja episode published?

This episode was published on October 31, 2024.

What is this episode about?

A világegyetem leginkább egy csillagok alkotta sűrű szövésű kozmikus pókhálóra hasonlít, erről is hallhatnak podcastünkben, de szó lesz benne a magyar-szlovák törpeműholdak még az űrből is látszó óriási sikereiről és az univerzum talán...

Can I download this Bagoly mondja episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!