„Ahhoz, hogy jó segítő legyél, de ne halj bele, az empátia kell, de az kevés”

A szociális ágazat kétségkívül válságban van, a szektor kivéreztetése azonban hosszú évtizedeken át zajló töretlen folyamat. Egyáltalán miért marad meg valaki ezen a forráshiányos területen, ahol a jogszabályi környezet is egyre nehezebb helyzetbe hozza az itt dolgozókat? Köves Ferenccel a sajátos nehézségekről és az apró örömökről Fáber Ágoston beszélgetett.Sokak számára a szociális szektor dolgozói jelentik a legvégső segítséget. A területen azonban a legkülönfélébb érdeklődésű és végzettségű emberek dolgoznak, ami egyszerre előny és hátrány is lehet. Előny, mert azáltal, hogy számos részterületen nem előírás a szakirányú végzettség, sőt, bizonyos állásokat végzettség nélkül is be lehet tölteni, és így a szociális ágazatban ideig-óráig orvosolni lehet a munkaerőhiányt. Hátrány is azonban, mert mégis sokkal több jól képzett szociális munkásra lenne szükség – bár a hazai szociális munkások még így is vannak olyan képzettek és főleg innovatívak, mint Európában bárhol. Köves Ferenc szociális munkást és szociálpedagógust, egy budapesti szociális intézmény vezetőjét Fáber Ágoston kérdezte az ágazat általános helyzetéről és arról, hogy melyek azok a dolgok, amelyek a legnagyobb nehézséget okozzák szakmailag és emberileg. Végül Ferge Zsuzsa gyakran ismételt mondása is megerősítést nyer: egy társadalom fejlettségi szintje azon mérhető le a legjobban, hogy miképpen bánik az elesettekkel.