EPISODE · Jan 27, 2023 · 42 MIN
Az arcodra égő maszkról, és aki mögötte van
from ... és boldogan éltek · host Dr. Kádár Annamária & Vörös István
Van valami mélyről jövő vonzalmunk a jelmezek, álarcok, maszkok iránt, amiket felöltve eljátszhatunk a gondolattal, hogy más bőrébe bújunk. Ez ilyentájt, farsang idején különösen izgalmas – hát még ha a „maszkviselést” a mindennapokra vetítve gondoljuk tovább. Ahogyan egy régi Jim Carrey-vígjátékban, történetesen éppen a Maszk című filmben egy tudós mondja: „mindannyian álarcot viselünk – átvitt értelemben”. Túlzás lenne a filmet filozófiai mélységekbe emelni, az idézett mondat azonban (szövegkörnyezettől függetlenül) tény. Erre már Carl Gustav Jung pszichiáter, pszichológus is rámutatott sok-sok évvel korábban. Azt mondja, „az igazi önmagunkra öltött, mesterséges szerepeinket nevezzük perszónának, azaz szerep-személyiségnek. Ez egy funkciókomplexum, amely többnyire az alkalmazkodás miatt alakult ki, de semmiképp sem azonos az egyéniséggel.” Önismeretünk és fejlődésünk tekintetében ismerete és integrálása azonban elengedhetetlen. Hiszen, ahogy Geszti Péter is megírta, Vagyok, aki voltam című slágerében: „A maszk az új arc […]”… innen pedig nem folytatnánk. Igaza van Gesztinek? Mi mindent mond Jung a perszónákról (merthogy több is van ám), és miért érdemes mindezzel képben lenni? Kiderül legújabb részünkből! Ne feledd, mint a korábbi epizódokat, ezt a részt is extra tartalmakkal, és hosszabb terjedelemben hallgathatod meg a https://www.patreon.com/esboldoganeltek oldalon, ha "Hallgatnám még" fokozatú támogatónkká válsz! Epizód adásideje: 39:47 Patreon "Hallgatnám még" adásidő: 64:45 ÉLETMESÉK címmel exkluzív sorozatot indítottunk 2023-ban, szintén kizárólag itt: https://www.patreon.com/esboldoganeltek
What this episode covers

NOW PLAYING
Az arcodra égő maszkról, és aki mögötte van
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Jun 24, 2026 ·65m
Jun 14, 2026 ·130m
Jun 10, 2026 ·35m
Jun 7, 2026 ·86m