Az ellenzék helyzete félidőben

A járvány alatt meggyengült egységes ellenzéki fellépésről, a közös tartalmi minimumról, az ellenzék szűkülő pénzügyi mozgásteréről és a 2022-ig vezető útról beszélgetett Mikecz Dániel politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. A 2020-as évnek alapvetően optimistán kezdhetett neki az ellenzék, de a járvány hónapjai alatt az egységes fellépés benyomása megkopott. Mikecz Dániel politológus, a Republikon Intézet vezető elemzője szerint az önkormányzati választás idején kaphattak a választók egy olyan élményt, hogy nem csak különböző ellenzéki pártok politizálnak, hanem létezik olyan, hogy „az ellenzék”. A közös jelöltek indítása sikeres stratégiának bizonyult, lendületet is adott, de az utóbbi hónapokban nincs koordinált cselekvés, nem lehet egységesen ellenzékről beszélni, ami gyengíti a járványhelyzetben a Fidesszel szembeni hatékony fellépést is. Az utóbbi két évről elmondható, hogy az ellenzéki szereplők között elkezdett kialakulni a közös tartalmi minimum is. A Fidesszel szembeni politizálás alapelemeinek tekinthetők az európai elköteleződés, a demokrácia védelme, de kezd felzárkózni ehhez a klímaváltozás kérdése is, amire a 2019-es EP-választás jó példa volt. Mivel a baloldali pártoknak az alternatíva felmutatása a feladata, ezért a kormány kirekesztő szociális politikájának kritikája is része lehet az ellenzéki repertoárnak. Mikecz úgy véli, hogy ennek ugyanakkor korlátokat szabhat, hogy a munkaalapú társadalom fideszes koncepciója, a „munka ethosza”, a „segély helyett munkát” elve akár a választók szélesebb körében is elfogadhatóbbá tehetik a kormány amúgy szűkmarkú gazdasági válságkezelését. Fontos azonban hozzátenni, hogy a jó témák is elsikkadhatnak, ha nincs mögötte kellő erő, a potens cselekvés potenciálja, a kommunikációs összhang: ezért is van szükség közös cselekvésre. A pártok állami támogatásának megkurtítása a Fidesznek meg sem kottyan, de az ellenzéknek rendkívül súlyos veszteség. Ráadásul könnyen elképzelhető, hogy ez a további években is tartósan megmaradó intézkedés lesz. Az önkormányzatok megvágása érzékenyebb terület politikailag, ez jóval negatívabb reakciókat válthat ki a választókból. A kormány látványosan élezi a városok és kistelepülések közötti törésvonalat. A Fidesz érezhetően egyre inkább a kistelepülések pártjaként pozícionálja magát, amivel párhuzamosan mintha szándékosan adná fel a városi választók meggyőzését. Ahhoz, hogy az ellenzék versenyképesebb legyen a vidéki Magyarországon, több tudásra lenne szükség a kistelepülések problémáiról, azokról az ügyekről, amelyekre valóban figyelnek a falvakban. Emellett komoly nehézséget okoz az ellenzéki pártok számára, hogy a kistelepüléseken jóval nagyobb kockázatokkal jár az ellenzéki politizálás, mint nagyvárosi közegben: a kisebb közösségekben erősebb a függés a hatalmi pozíciókban lévőktől. Ezzel együtt is rendkívül fontos, hogy a következő években az ellenzék erősebben jelen legyen a falvakban, mutassák magukat, ez viszont – részben éppen a mostani kormányzati döntések eredményeként – komoly erőforrás-problémákba ütközik. Segíthet az ellenzéknek, ha 2022 előtt a jelölteket előválasztáson választják ki. Ennek jegyében idén év végéig meg kellene állapodni a technikai részletekről, hogy aztán 2021 közepéig meglegyenek a jelöltek. A járvány beszűkíti ugyan a mobilizációs lehetőségeket, de Mikecz Dániel szerint megfelelő egészségügyi elővigyázatossági intézkedések mellett jövőre már megtarthatóak lesznek az előválasztások a különböző régiókban. A tavalyi tanulságok azt mutatják, hogy ennek az intézménynek van haszna, az előválasztás jelentős médiafigyelmet generál az ellenzéki szereplők felé, végső soron az ellenzékről szól a politika ezekben a hónapokban. Ami a teljes összefogással szemben felmerülő két lista ötletét illeti, a külön listákkal a fő probléma, hogy gyengíti a közös fellépés üzenetét. Nehéz úgy közös miniszterelnök-jelöltet támogatni, hogy közben egymással rivalizálnak az ellenzéki listák. Az ellenzéki szavazó