EPISODE · Aug 28, 2025 · 56 MIN
Belső vívódásból közös dallam - rendhagyó beszélgetés Jules War zenekar tagjaival
from Glossza · host Glossza
A tehetség önmagában ma talán nem elég. A fiatal zenészeknek nemcsak dalokat kell írniuk, hanem folyamatosan jelen kell lenniük a digitális térben, építeniük kell a közönségkapcsolatokat, megfelelni az elvárásoknak – mindezt úgy, hogy közben próbálnak önazonosak maradni. De mit jelent ma elindítani egy zenekart? Milyen kompromisszumokat követel a „láthatóság”? És mit vár el a közönség – vagy éppen a zeneipar – egy új formációtól?A Jules War tagjai – Lovasi Eszter, Szilágyi Domonkos, Bajnok Balázs és Lévai Márton – különböző zenei háttérből érkeztek, többen komolyzenei múlttal. A zenekar mégis egy érzékeny, személyes és gondolatébresztő zenei közeget hozott létre. Bár a kiindulópont személyes, a számok ma már közösen formálódnak. Az alkotás közös folyamattá vált, a zenei együttműködésből pedig baráti közösség született.Az adás szerkesztői: Szilágyi Adrienn, a BTK Történettudományi Intézet, Szilágyi Zsolt a BTK Néprajztudományi Intézet munkatársai. Az adást az Ördögkatlan Fesztiválon, a pécsi KÖSZI szervezésében megvalósuló Bölcsész Udvarban vettük fel.
Embed this episode
NOW PLAYING
Belső vívódásból közös dallam - rendhagyó beszélgetés Jules War zenekar tagjaival
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
No similar episodes found.
Similar Podcasts
No similar podcasts found.