Bíró Boróka és Bíró Bíborka / PERTU 18. rész episode artwork

EPISODE · Aug 24, 2023 · 1H 4M

Bíró Boróka és Bíró Bíborka / PERTU 18. rész

from Pertu · host PERTU

Benedek Elek ükunokái, 𝐁𝐢́𝐫𝐨́ 𝐁𝐨𝐫𝐨́𝐤𝐚 𝐉𝐮́𝐥𝐢𝐚 𝐞́𝐬 𝐁𝐢́𝐫𝐨́ 𝐁𝐢́𝐛𝐨𝐫𝐤𝐚 𝐄𝐬𝐳𝐭𝐞𝐫 már egészen kicsi korukban megtanulták, hogy az ismert mesemondó leszármazottjának lenni nem csak jog, hanem felelősség is – „édes teher”, ahogyan ők fogalmazzák meg. Saját elmondásuk szerint egész életükben arra nevelték őket, hogy méltóképp helyt tudjanak állni Benedek Elek szellemi és tárgyi hagyatékának őrzésében, nem csoda hát, hogy életük mindmáig szervesen összekapcsolódik a kisbaconi emlékház történetével. A Pertu e heti epizódjában a feladattal járó felelősségről, az itthon maradás fontosságáról és a szeretetteljes testvéri viszony jelentőségéről is mesélnek. 🎙️ Bíró Boróka Júlia a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar intézetében tanult alap-, mesteri-, majd doktori képzésen, 2009-től ugyanitt tanítani kezdett, 2018-tól pedig a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karának közgazdász oktatója. 2015-ben indította a virágkötészetre épülő, szakmai képzést is kínáló vállalkozását, a Bloom Belle-t, valamint ékszerdizájn vonalát, a Blanc Belle-t. 🎙️ Bíró Bíborka Eszter egyetemi adjunktus, jogász és közgazdász. Nővéréhez hasonlóan ő is a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának hallgatója, majd pedagógusa volt, 2015-től kezdődően pedig a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának oktatója, az Üzleti tudományok tanszéken. Ugyanitt egyébként ő a Sapientia Podcast gazdasági rovatának házigazdája is.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Aug 24, 2023

Embed this episode

NOW PLAYING

Bíró Boróka és Bíró Bíborka / PERTU 18. rész

0:00 1:04:57

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Pertu?

This episode is 1 hour and 4 minutes long.

When was this Pertu episode published?

This episode was published on August 24, 2023.

Can I download this Pertu episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!