Elvenni a Fidesztől a politika alakításának monopóliumát episode artwork

EPISODE · Oct 21, 2020 · 40 MIN

Elvenni a Fidesztől a politika alakításának monopóliumát

from Új Egyenlőség · host Új Egyenlőség

A borsodi időközi választás tanulságairól és az ellenzék előtt álló feladatokról beszélgetett Szűcs Zoltán Gábor politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. A Tiszaújváros és Szerencs környékén lebonyolított időközi választáson a Fidesz hatalmas erőforrások bevetésével nagyjából azt hozta, ami ebben a körzetben várható volt tőle. Szűcs Zoltán Gábor politológus szerint az is kiderült, hogy a közös indulás szükséges, de nem elégséges előfeltétele az ellenzék sikerének. A probléma nem az indulás formátumából fakad, hanem abból, hogy az ellenzék egyszerűen nem tart ott, hogy egy ilyen billegő körzetet megnyerjen, mivel ehhez nincs még elég szavazója. Az eredmények azt is jelzik viszont, hogy a Fidesznek a koronavírus-járvány kezdetén megerősített előnye elkezdett apadni. Úgy tűnik, mintha a kormánypártok támogatottságában lett volna egy trendforduló, de ennek az elején járunk, és talán még kicsit korán volt az ellenzéknek ez a választás, fél évvel később vélhetően ugyanott több esélye lett volna. Az alulmaradt jobbikos politikussal, Bíró Lászlóval kapcsolatban Szűcs Zoltán Gábor elmondta, hogy a helyi jelölt személye nem annyira helyben volt érdekes. A jelölt az országos politika szempontjából több kellemetlenséget teremtett az ellenzék számára. A kialakult helyzet 2022-re nézve jelezte egyben azt is, hogy a széles választási koalíció azt jelentheti, hogy sokszor olyan jelölteket kell majd támogatnia az ellenzéki szavazóknak, akikkel kevéssé tudnak azonosulni. Fontos célnak kell lennie azonban az ellenzéki képviselőjelölti csapat összeállításakor, hogy a provokatív jelöltek minél kevésbé terheljék meg az együttműködést. Ebben nagy szerepe lehet az előválasztásoknak, amelyek lebonyolításához újabb lökést adhatnak a borsodi tapasztalatok. Az október 11-i eredményekből az is látszik továbbá, hogy komoly probléma lehet 2022-ben az ellenzék számára a kispártok, illetve a kamupártok indulásából. Az előválasztások e probléma mérséklésében is segíthetnek valamelyest. Minden nehézség és kormányzati sanyargatás ellenére az ellenzéknek nagy lehetőséget jelent, hogy ott vannak az önkormányzatokban, és a sok párt által alkotott koalíciók a legtöbb esetben stabilan működnek. A helyi politikában nyújtott jó teljesítmény lehet az alapja annak, hogy az ellenzék kialakítson magáról egy olyan képet, hogy erős, valós kihívója a kormánynak. Ennek elérésében sokat segíthet, hogy immáron számos települést vezetve tudják alakítani azt, hogy miről szól a politika. Az embereket foglalkoztató fontos kérdésekben szólalhatnak meg, és kezdeményező szerepben léphetnek fel. Szűcs Zoltán Gábor szerint így lehet elkezdeni elvenni a Fidesztől a politika alakításának monopóliumát. Az ellenzéki törekvéseknek természetesen sok más tényező mellett korlátot szabhat az, hogy a NER kontrollja egyre kiterjedtebb a médiában, ami nehezíti a kormánykritikus hangok terjedését. A válság valóságát viszont nem lehet megkerülni: a kormány gazdaságpolitikai mozgástere szűkült, és annak ellenére makacsul ragaszkodnak korábbi paradigmáikhoz, hogy a hiányzó pénzek hiányozni fognak, és előbb-utóbb kemény következményei lesznek az elégtelen válságkezelésnek az emberek számára. Szűcs Zoltán Gábor úgy véli, hogy a Fidesz nem igazán tudja, hogyan lehetne kikeveredni ebből a helyzetből, sőt több jel utal arra, hogy elvesztette a kontrollt az események felett. A kormány több mindennel próbálkozik, új ellenségek keresésétől kezdve adócsökkentésig és lakhatási programokig, de ezek nem biztos, hogy arányban vannak a kihívás nagyságával.

NOW PLAYING

Elvenni a Fidesztől a politika alakításának monopóliumát

0:00 40:53

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Telex After After Az After egy hetente új adásokkal jelentkező műsor, amelyben Sajó Dávid, a Telex újságírója popzenéről, szórakoztatóiparról és kultúráról beszélget különböző meghívott vendégekkel. Elemzések, portréinterjúk, zeneajánlók és műfaji magyarázók mellett a műsor célja, hogy érdekesen mutassa be a jelen és a múlt legizgalmasabb kulturális és szórakoztatóipari jelenségeit. Világok Arca Podcast - Sygnum Code Sygnum Code Fedezd fel és formáld a Világok Arcát, a rendszeresen megjelenő magazinműsorunkat, ahol elsőként értesülhetsz a Sygnum Code legfrisebb híreiről, készűlőben lévő tartalmakról, játékokról és mindenről ami fikció és amiből a fikció ered.Csatlakozz és légy tagja egy új, izgalmas közösségnek! Építsd velünk a multiverzumot! Podcast Money Train 2 slotmoneytrain2 Üdvözlünk a https://slotmoneytrain2.com/ hivatalos csatornáján! Fedezd fel ezt az izgalmas nyerőgépet, amely tele van bónuszokkal, különleges funkciókkal és hatalmas nyereményekkel! Ismerd meg a játék szabályait, tudd meg, hogyan érheted el a legnagyobb kifizetéseket, és fedezd fel a legjobb stratégiákat. Csatlakozz közösségünkhöz, és maradj naprakész az új funkciókkal, eseményekkel és különleges ajánlatokkal! Play Crazy Time Podcast playcrazytime Üdvözlünk a https://play-crazy-time-free.com/ hivatalos csatornáján! Fedezd fel ezt az izgalmas és szórakoztató játékot, ahol a kerekek, bónusz játékok és hatalmas nyeremények várnak! Ismerd meg a szabályokat, a különleges funkciókat és a legjobb stratégiákat, hogy maximális élményt nyújtson a játék. Maradj naprakész az új ajánlatokkal, eseményekkel és bónuszokkal. Csatlakozz közösségünkhöz, és élvezd a Crazy Time varázslatos világát!

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Új Egyenlőség?

This episode is 40 minutes long.

When was this Új Egyenlőség episode published?

This episode was published on October 21, 2020.

What is this episode about?

A borsodi időközi választás tanulságairól és az ellenzék előtt álló feladatokról beszélgetett Szűcs Zoltán Gábor politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. A Tiszaújváros és Szerencs környékén lebonyolított időközi választáson...

Can I download this Új Egyenlőség episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!