Erdogannal törököt fogtak: a török elnökválasztás tanulságai

Egy jelentős gazdasági válság közepén és egy tragikus földrengés után sikerült újra választási győzelmet aratnia Recep Tayyip Erdogan elnöknek. A törökországi elnökválasztás tanulságairól Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője beszélgetett Bódi Mátyással, a Választási földrajz oldal szerkesztőjével, az ELTE doktoranduszával. A választások előtt a közvéleménykutatásokban még 10 százalékpontos előnyt is mértek a hatpárti török ellenzék jelöltjének, ez a mért előny azonban folyamatosan csökkent. Bódi Mátyás már a választások előtt is Erdogan elnök és az AKP győzelmét tartotta valószínűnek a Válasz Online-on megjelent elemzésében. Ennek egyik oka, hogy az AKP már nem egyszerű pártként működik és szorosan összefonódott az állammal. A gazdasági válság és a földrengés sem rengette meg Erdogan hatalmát A gazdasági nehézségeket tükrözi, hogy habár győzött Erdogan, a kormányzó AKP 20 éve nem ért el ilyen rossz eredményt. Ennek az egyik magyarázata, hogy az elnök a választások előtt függetlenítette magát a párttól és egyfajta „one man show” jellemezte a kampányát. Ezzel az elnök lényegében a nehézségeket a pártjára hárította, miközben ő maga a kiutat mutató vezető szerepét vette fel. A rossz gazdasági helyzet és a török adósságválság sokakban éppen azt erősítette meg, hogy a stabilitást válasszák, míg az ellenzék hatalomra kerülése egy kockázatos döntésnek tűnt. Egy másik fontos esemény a választást megelőző tragikus földrengés volt. Sokan arra számítottak, hogy ennek következtében sok szavazatot fog veszíteni Erdogan, mivel sok összeomlott, rossz minőségű lakóingatlan az építőipari korrupció és a nem hatékony szabályozás miatt épülhetett meg. A várakozásokkal ellentétben azonban csak 1-2 százalékponttal csökkent a földrengés sújtotta területeken az AKP támogatottsága. Bódi szerint további magyarázat lehet, hogy a válsághelyzetek gyakran a hatalmon lévő erők támogatottságát erősítik. A helyreállítási munkákat a választások előtt elkezdték és a kormány nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a „cselekvő állam” imázsát erősítse. Elvidékiesedett török városok és konzervatív diaszpóra A meghatározó törésvonal a török társadalomban a kemalista „fehér törökök” és a „fekete törökök” között van. Az AKP a korábbi iszlamista pártok szervezeti hálójára támaszkodva emelkedett fel, ami a gazdasági periférián lévő területeken helyezkedett el – Belső-Anatóliában, déli és keleti területeken. A szociális intézkedéseket használva ezekről a területekről terjeszkedett a szomszédos régiókba az AKP szervezete. Szintén fontos jelenség, hogy jelentős belső migráció jellemezte Törökországot az 1960-as évektől kezdve. A belső, vidéki területekről a nagyvárosokba települő törökök azonban nem felvették a kozmopolita értékeket, hanem épp hogy kulturálisan „ruralizálták” ezeket a településeket. Erdogan pártjának fontos felismerése volt, hogy megcélozták ezt a társadalmi csoportot – például a lakhatás fejlesztésével – és elhódították a baloldaltól a hagyományosan hozzá közelebb álló ipari munkásokat. Szembetűnő, hogy – például a magyar vagy cseh diaszpórával ellentétben – a Nyugat-Európában élő törökök körében nem a progresszív szavazók, hanem Erdogan támogatói vannak többségben. Döntően arról van szó, hogy a török vendégmunkások leginkább az anatóliai, vidéki Törökországból származó, konzervatív, vallásos emberek. Kivétel az USA-ban élő török diaszpóra, ahova főként értelmiségi, magasan képzett törökök emigráltak és az idei választáson is többségében az ellenzékre szavaztak. Szintén egyedi mintát mutat Svédország, ahol sok törökországi kurd él, akik hagyományosan a Kurd Munkáspárt szavazói. Svédország NATO-csatlakozásának blokkolása lényegében egy kampányfogás volt Erdogan számára, amivel a kurd-kérdést tudta tematizálni. Ismerős helyzetkép Habár limitált a politikai és sajtószabadság Törökországban, maga a választás lebonyolítása úgy tűnik, hogy tisztán zajlott. Erdogan győzelme újabb legitimációt adott a rendszerének, ezért Bódi Mátyás szerint nem tűnik logik