Farcádi Botond / PERTU 21. rész episode artwork

EPISODE · Sep 14, 2023 · 1H 11M

Farcádi Botond / PERTU 21. rész

from Pertu · host PERTU

𝐅𝐚𝐫𝐜𝐚́𝐝𝐢 𝐁𝐨𝐭𝐨𝐧𝐝 közel 20 éve újságíró, 2010 óta a Háromszék független napilap főszerkesztője. Bár nem tartja magát jó „főnöknek”, saját elmondása szerint a kötelesség és a bizonyítási vágy késztette arra, hogy mégis eleget tegyen elődje, Farkas Árpád kérésének, és elfogadja a főszerkesztői széket. Az e heti Pertuban többek közt erről a stafétaváltásról, egyáltalán a nyomtatott sajtó létjogosultságáról is mesél – szó lesz ugyanakkor fociszeretetről, de a gasztronómia, a szaladás és a túrázás iránti rajongásról is. _____________ 𝐅𝐚𝐫𝐜𝐚́𝐝𝐢 𝐁𝐨𝐭𝐨𝐧𝐝 2005-ben a Krónika országos napilapnál kezdte újságírói pályafutását, 2007-ben hazaköltözött Sepsiszentgyörgyre, és a Háromszék független napilap munkatársa lett. A szerkesztőség tagjai 2010-ben őt választották Farkas Árpád utódjának, így immár 13 éve főszerkesztőként is a lap fennmaradásán, illetve színvonalának folyamatos növelésén dolgozik. Eredetileg román szakos tanárnak készült, de hogy milyen út is vezetett végül az újságíró szakmához, egyáltalán milyen személyiség rejtőzik a főszerkesztői pozíció mögött, azt már a vele készült epizódból tudhatjátok meg. Tartsatok velünk ezen a héten is, csütörtökön 18 órától!

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Sep 14, 2023

Embed this episode

NOW PLAYING

Farcádi Botond / PERTU 21. rész

0:00 1:11:07

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Pertu?

This episode is 1 hour and 11 minutes long.

When was this Pertu episode published?

This episode was published on September 14, 2023.

Can I download this Pertu episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!