Fel kell ébreszteni a magyar baloldalt

A magyar baloldal felélte a Kádár-rendszer szociális biztonságából eredő, az attól megörökölt társadalmi tőkét, hitelessége háromszor is megtört: 1994 után nem tudta összetársítani a kapitalizmus és a szocializmus előnyeit, majd a másik kiábrándulás a 2002 utáni rendszerkorrekció kudarcát követte, a harmadik pedig már 2010 utáni eredetű, amikor is a baloldal nem tudott stratégiát ajánlani a nemzeti burzsoázia és a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok koalíciójának kialakulására. A politikai baloldal mindeközben 2006 óta önmaga fogáságában van, a kudarcért való felelősségnek sem szervezeti, sem személyi következtetéseit nem vonta le. A ma létező baloldali politikai szerkezet egyetlen új szavazót sem hozott, kizárólag belső átrendeződések történtek. A Magyarországhoz hasonló félperifériás országok – és azok baloldala – a versenyképesség és a társadalmi elvárás satujába szorítva léteznek, amin változtatni azonban sokkal nehezebb, mint a létező politikai szerkezeten, beleértve ebbe nem csak a politikai garnitúra cseréjét, hanem azt is, hogy újra létrejöjjön a szellemi baloldal, azaz a stratégiaalakítás háttereként a baloldali értelmiség. Ennek híján a kezdő lépéseket sem lehet megtenni az újfajta beszédhelyzetek, a közösségépítés és részvételiség nélkül, ezek nélkül pedig  a társadalomban nagyon is létező elégedetlenség nem talál utat a baloldalhoz, hanem – amint azt a Magyar Péter-jelenség mutatja napjainkban – a jobboldalon csapódik ki. A hagyományos baloldali szavazók jobbra szavazását az is okozza, hogy miközben a nemzet fogalma, illetve a nemzet mint azonosulási keret látszik lehetőséget kínálni számukra a nem felülről, tehát nem az osztályelnyomásból eredő, hanem „oldalról” érkező veszélyek – amilyen például a migráció jelensége – által megjelenített újfajta bizonytalanságra, addig a nemzet fogalmának politikai használatából a baloldal teljesen kiszorult, részben a saját hibái miatt. A baloldali politika abból indulhatna ki, hogy ha a nemzet politikai és kulturális közösség, akkor a magyar társadalom nagy tömegei e közösségnek ma nem részei – ezzel szemben a baloldal a „be a népet a nemzetbe” politika mentén tehetne részükre gyökeresen új ajánlatot. Mindeme feladatok kapcsán a magyar baloldali értelmiségnek tevőlegesen részt kellene vennie a közösségépítésben, ha pedig nem akarja elfoglalni a létező baloldali szervezeteket, akkor neki magának kell újakat létrehozni. Innen nézve, nagyon gyakorlatias szempontból a hazai baloldali politikának két feltétele van: az egyik, hogy legyen legalább 300 ember, aki hajlandó heti két délutánját ezzel a politikai tevékenységgel tölteni, a másik meg persze a pénz, amit össze kell gyűjteni. De a közösségépítés, a gyakorlati szolidaritás nem váltható ki semmi mással, csakis a személyes részvétellel. A defenzívára adott válasz nem a szervezeti és személyi alkudozás, hanem a baloldal felébresztése, ami pontosan az a társadalom felé fordulás, közösségépítés, aminek a stratégiájára Földes György A baloldaliságról címet viselő írása szól.