Fordulópont Törökországban?

A török helyhatósági választásokon Recep Tayyip Erdoğan pártja, a konzervatív-iszlamista AKP története legrosszabb eredményét érte el, miközben a szociáldemokrata-kemalista CHP 1977 óta nem szerepelt ilyen sikeresen. A törökországi eredmények okairól és várható következményeiről beszélgetett Egeresi Zoltán, Törökország-szakértő, az NKE John Lukács Intézetének kutatója és Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője.   Egeresi Zoltán szerint a választási eredmény mindenki számára váratlan meglepetés volt, leginkább maga a CHP lepődött meg a siker mértékén. Amellett, hogy az előzetesen billegőnek titulált helyeken is magabiztosan győztek, ezt támasztja alá az is, hogy jelenleg egyedül jobb eredményt ért el a párt, mint a tavalyi elnökválasztáson a teljes összefogott ellenzék. A kutató szerint fontos, hogy a jelenlegi választás kimenetelét nem csupán az elmúlt egy év folyamataként érdemes figyelni, hanem hosszabb távon érzékelhető, korábbi döntések következményeként. Ezen döntések hatását legfőképp gazdasági területen látni. Törökország lassan egy évtizede folyamatos gazdasági problémákkal küzd: habár a GDP folyamatosan nő, rendkívül magas inflációs környezet alakult ki, súlyos nehézséget okozva a török társadalomnak.   Ehhez tett hozzá, hogy a helyi politikában a kormánypárt nem tudott meggyőző ajánlatot felmutatni, jelöltjeik nem voltak elég jók. Különösen látszott ez Isztambulban, ahol a 2019-ben megválasztott Ekrem İmamoğlu ellenfeleként Erdoğan egy korábbi minisztere indult, aki retorikai tehetségben és karakterességben nem tudta felvenni a versenyt. A választást tehát érdemes úgy összegezni, hogy nem a Köztársasági Néppárt nyert, hanem az Igazságosság és Fejlődés veszített, miután szavazóik jelentős része otthon maradt. A választást követően Erdoğan is elismerte, hogy pártja veszített és az önkritika szükségességét állapította meg.   Egeresi viszont felhívja a figyelmet, hogy nagyívű következtetéseket még nem érdemes levonni a mostani eredményekből. Négy évig nem lesz nagyobb választás Törökországban, ezalatt a turbulens török belpolitika sok mindet hozhat. Ezalatt az idő alatt az ellenzék szempontjából kulcskérdés, hogy miként tudja használni a megszerzett hatalmat az elkövetkező években, illetve az is, hogy végül melyik nagyváros országos ismertségű vezetője léphet fel elnökjelöltként. Bármelyikük is fut be végül, kérdéses, hogy Erdoğannal küzdhet meg vagy sem. A török alkotmány szerint újabb, harmadik ciklusra nem indulhat, azonban alkotmánymódosítással ez az akadály még kiküszöbölhető. Kérdéses viszont ennek módja, miután az AKP nem rendelkezik alkotmányozó többséggel a török parlamentben. Így vagy valamelyik ellenzéki párt támogatására, vagy a török társadalom népszavazás általi jóváhagyására lenne szüksége, ám jelenleg egyik út sem tűnik sikerre ítéltnek.   Tovább alakíthatják Erdoğan mozgásterét a török politikai rendszer jelenleg zajló változásai. Ugyan továbbra is töredezett az ellenzék, táboruk taktikai szavazás révén képes volt győzelemre segíteni számos ellenzéki jelöltet. Feljövőben van továbbá egy iszlamista, nemzeti-radikális párt, a YRP. A párt ugyan a parlamentben együttműködik az AKP-val, sikeresen tudta kihasználni az elégedetlenséget a hagyományosan az AKP bázisának számító jobbközép-konzervatív, főképp vidéki – különösen a belső-anatóliai– szavazók körében. Emiatt, illetve a kormánypártból átlépő politikusok miatt a YRP kifejezetten veszélyes szereplőnek ígérkezik az AKP-val szemben.   Erdoğan kilátásait javítja viszont a külpolitikával kapcsolatos optimista hangulat, miután a rendeződés irányába tart az ország számos nemzetközi konfliktusa. Ennek gazdasági hatása, illetve egy sikeres jegybanki politika képes lehet javítani az inflációs helyzeten, lehetővé téve az évek óta nem tapasztalt reálbérnövekedés elérését és a következő választások előtti osztogató politikát. Hatalomtechnikai szempontból is van még lehetősége Erdoğannak, a korábbi gyakorlat szerint várhatóak személycserék...