Ha a tőke végez városrehabilitációt, annak társadalmi kirekesztés a vége

Budapesten 2002 és 2019 között zajlott az úgynevezett Corvin-negyed projekt, melynek eredményeképpen az épületeket és a lakásállomány tekintve jelentősen átalakult a VIII. kerületnek ez a része. A beruházás társadalomformáló hatása jelentős, de az alsó társadalmi osztályok számára komoly hátrányokkal járt. Erről beszélgettünk Ürmössy Annával és Szabó Milánnal, akik háromrészes cikksorozatot írtak a témáról.   Az Új Egyenlőség virtuális hasábjain 2023 augusztusában jelent meg egy cikksorozat Ürmössy Anna és Szabó Milán tollából. Ennek fő témája, hogy miképpen ment végbe a Corvin-negyed fejlesztése, és hogyan alakult át a városrész másfél évtized alatt. Az átalakulás hatására az ott lakó alsó társadalmi osztályok tagjai a meglévő tereikből kiszorultak, és alapvetően átalakultak a tulajdoni viszonyok. Azaz bekövetkezett a dzsentrifikáció. Az előzményhez két momentum tartozik hozzá. Egyrészt a VIII. kerületi önkormányzat eladósodott, és kereste a kitörési lehetőségeket az adóbevételek növelése érdekében. Ezzel együtt azzal is próbálkozott, hogy saját forrásai terhére meglévő épületek felújításával adjon lendületet a kerület egyes részeinek, ez a terv azonban kudarcba fulladt. Ekkor érkezett a befektetői tőke, amely pénzéért cserébe jelentős hozzáférést kért a területhez. A 125 milliárd forintos beruházás célja a tőke logikája alapján nyilvánvalóan nem a társadalompolitikai problémák megoldása volt, hanem a magas áron eladható lakások építése és az ehhez párosuló gazdasági környezet kialakítása. Ugyan a beruházás 14%-át az önkormányzat biztosította, mégsem akart vagy tudott érdemben korrekciókat végezni a projekten. Az eredményt már látjuk, hiszen egy gyors társadalmi átalakulás hatására a korábban ott lakók a kerület más részeibe költöztek át, vagy más kerületekbe szorultak ki. Azaz számukra nem jelentett minőségi javulást a projekt (sőt vannak olyanok is, akiknek romlottak az életkörülményei). Arról nem beszélve, hogy az új lakások kialakításának nagy ára volt: 17 500-ról 8000-re csökkent az önkormányzat kezében lévő szociális bérlakásállomány. Így ma már kevesebben juthatnak segítséghez lakhatási gondjaik megoldása érdekében, mint akár két évtizeddel ezelőtt. A lakásállomány minőségének megváltozása mellett a közösségi terek átalakítása is hozzájárult a dzsentrifikációhoz. Erősödött a félprivát terek jelenléte, és fogyasztáskényszeres foglalták el a korábban közösségi funkciót betöltő tereket. Egyre több olyan utcabútor meg, amely a közterületi hajléktalanságot igyekezett lehetetlenné tenni, miközben a kerület vezetése nem adott hosszú távú válaszokat a kérdésre. A beszélgetés során felmerült, hogy van-e alternatívájuk az ilyen tőkevezérelt városrehabilitációs programoknak. Erre a Magdolna-negyed rehabilitációja szolgált pozitív példával, ahol az EU-s források felhasználása lehetővé tette a szociális szempontok érvényesítését. Szintén pozitív kerületi példa a Déri Miksa utca felújítása, amely nem a fogyasztáskényszeres helyek számát növelte, hanem a közösségi funkciókat erősítette meg.