Hogyan őrzik húsvéti szokásaikat a külföldön élő magyarok? episode artwork

EPISODE · Apr 2, 2024 · 16 MIN

Hogyan őrzik húsvéti szokásaikat a külföldön élő magyarok?

from Kolozsvári Rádió · host Kolozsvári Rádió

Buchwald Amyvel, Floridában élő kollégánkkal beszélgettünk, akit arról kérdeztünk, hogy a külföldön élő magyarok hogyan őrzik meg a húsvéti szokásaikat. Buchwald Amy, a Kolozsvári Rádió és tévé egykori szerkesztője családjával 1993-ban költözött ki az Amerikai Egyesült Államokba, Floridába. Különböző gyógyszervállalatok tudományos kutatójaként dolgozott gyógyszerfejlesztőként, de a média iránti szeretete megmaradt, így családja támogatásával 2017-ben podcastkészítésbe fogott. Kezdetben volt kolozsvári kolleganőjével, a magyarországon élő Ludvig Daniellával közösen készítették az interneten keresztül az egyes adásokat, majd Buchwald Amy egyedül folytatta az adások készítését, amely ezután nyerte el végső formáját, a Szó összehoz címmel. Műsorvezetőként a világ minden táján élő magyarokkal beszélget, beilleszkedésről, kultúráról, művészetről, de szó esik tudományról, egészségügyről, gyereknevelésről, utazásról, gasztronómiáról is. Az egyes podcast-epizódok egy ideje a Kolozsvári Rádióban is hallhatók: a Szó összehoz című műsort minden vasárnap reggel 9 órától követhetik. Beszélgetőtárs: P. Kristály Bea

NOW PLAYING

Hogyan őrzik húsvéti szokásaikat a külföldön élő magyarok?

0:00 16:06

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Kolozsvári Rádió?

This episode is 16 minutes long.

When was this Kolozsvári Rádió episode published?

This episode was published on April 2, 2024.

What is this episode about?

Buchwald Amyvel, Floridában élő kollégánkkal beszélgettünk, akit arról kérdeztünk, hogy a külföldön élő magyarok hogyan őrzik meg a húsvéti szokásaikat. Buchwald Amy, a Kolozsvári Rádió és tévé egykori szerkesztője családjával 1993-ban költözött ki...

Can I download this Kolozsvári Rádió episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!