Így látja a háborút a cseh és a szlovák politika – beszélgetés Bőtös Botonddal  

Hogyan reagált az orosz-ukrán háborúra a cseh és a szlovák politika? Mit tesznek a menekültekért és hogyan lépnek fel az orosz dezinformáció ellen? Ezekről a témákról beszélgetett Bőtös Botond újságíróval Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője.   A február 24-én indult orosz-ukrán háborút mind a cseh, mind a szlovák politika úgy értékeli, hogy az orosz katonai invázió új fejezetet nyitott a 21. század történelmében, amely alapjaiban változtatta változtatja meg a helyesnek tartott biztonságpolitikát és az állampolgárok hétköznapokhoz való viszonyát.   Csehországban nemzeti egység alakult ki az orosz invázió elítélésében. Annak ellenére, hogy Csehországban jelentős politikai szereplők – Miloš Zeman köztársasági elnök vagy Tomio Okamura, a szélsőjobboldali Szabadság és Közvetlen Demokrácia párt elnöke – korábban oroszbarát irányvonalat képviseltek, a cseh fősodor és a társadalmi közhangulat hatására még ők is elítélték az orosz agressziót, és Ukrajnát támogató nyilatkozatokat tettek. Az éles váltásnak a társadalmi nyomás a magyarázata: a cseh lakosság több mint 90 százaléka támogatja az ukránokat, ami jelentős adományozási hajlandósággal párosul, és több tízezres, háborúellenes tüntetésekben is megnyilvánult az elmúlt hetekben.   A szlovákiai politikai elit és közvélemény viszonyulása a háborúhoz kevésbé egységes. Míg a társadalom többsége és a kormányzó politikai pártok támogatólag lépnek fel Ukrajna mellett, és elítélik a háborút, addig az ellenzéki pártok (főként a Robert Fico vezette Smer-SD, a szélsőjobboldali Marian Kotleba vezette mozgalom (L’SNS) vagy az előbbiből kivált szintén szélsőjobboldali Republika mozgalom) a konfliktust bagatellizáló narratívával jelentek meg. A korábban szürke hivatalnokként aposztrofált Eduard Heger miniszterelnök és Zuzana Čaputová köztársasági elnök folyamatosan hangsúlyozzák Szlovákia Európai Unióhoz és a NATO-hoz való tartozását, illetve elítélik Oroszország agresszióját, így a fenti vélemények érdemben nem képesek befolyásolni a politikai fősodort.   Csehországban tehát marginális, míg Szlovákiában is kisebbségi vélemény a magyar kormány által képviselt viszony az orosz-ukrán háborúhoz. A két ország állampolgárainak kulturális emlékezetében az 1938-as és az 1968-as emlékek is élénken élnek. Ebből kifolyólag Bőtös Botond szerint Orbán Viktor és a visegrádi négyek további három vezetője politikai és kulturális szempontból sincs már egy „légtérben”, a közös megjelenések a háború kitörése óta csak protokollárisnak tekinthetők.   Míg a magyar közmédiában jelentős szerephez jut az orosz dezinformáció és az orosz narratívához kapcsolódó háborús értelmezés, addig Csehországban és Szlovákiában is jelentős lépéseket tettek a háború kitörése óta: több esetben indítottak eljárást vélhetően kémtevékenység miatt állami vezetők és diplomaták ellen, valamint szigorították a büntetőtörvénykönyveket is a hatékonyabb fellépés érdekében.   Szlovákiába az elmúlt három hét során megközelítőleg 210-250 ezer, míg Csehországba 100 ezer ukrajnai menekült érkezett. A két országban egyaránt szolidaritási hullám söpört végig az állampolgárok körében, azonban mindkét országban az állam is jelentős erőforrásokat és figyelmet fordított a menekültválság rövidtávú kezelésére. Megkönnyítették a vízumhoz való jutást, folyamatos tájékoztatást biztosítanak a menekültek számára a lehetőségeikkel kapcsolatban, illetve nagy figyelmet fordítanak a megfelelő elhelyezés és lakhatás terén.