KÁLYHAÉPÍTÉS JÓZSIVAL episode artwork

EPISODE · Aug 1, 2026 · 21 MIN

KÁLYHAÉPÍTÉS JÓZSIVAL

from Kiáltó Szó · host Kiáltó Szó a Pusztában

Adjon Isten jó egészséget, Józsi! A valóságban ejsze már tíz éve is van annak, hogy nem találkoztunk. Ennek ellenére az éjjel kályhát építettünk együtt. 🙂 Gondoltam, ha már úgy volt kedves a Jóistennek, hogy olyan álmot adjon, amelyben téged láttalak, írok néhány sort, és megkérdem, hogy vagytok, milyen az élet Jerjóban. Én többnyire az erdőn vagyok. Írok, hangfelvételeket készítek. Megosztom mindazt, amit a szívemre helyez az Úristen azzal az őszinte reménységgel, hogy ebben az európai uniós jólétben is van még valaki, aki vágyik a lelki táplálékra, és hasznára válik. Én többnyire kétféleképpen vagyok, mert noha van békességem a lelkemben, amit nem emberektől kapok, hanem Teremtőnktől, szomorúságom is akad bőven, mert láthatom mindazt, amit a legtöbb ember szemei elől elrejt a hamis jólét, amivel minket, székelyeket is megfertőzött a vadnyugat. És látom a felszínes kedvesség mögötti mérhetetlen hidegséget és keményszívűséget, amely mosolyogva pusztítja úgy a külső, mint a belső világunkat. Csak érdekességképpen mondom, hogy amióta úgy döntöttem, hogy visszaadom Teremtőm kezébe az életem feletti irányítást, rengeteg álmot, és rengeteg megértést kapok arra vonatkozóan, hogy miként jutottunk oda, ahol vagyunk, és hogy merre visz a végzet. Isten elvette az amerikai álmokat, amelyeket a képernyőkről és a könyvekből adoptáltam, és ahogy meg van írva, ad igazi álmokat, tanításokat, példázatokat éppen úgy, ahogy történt az Úr Jézus és a próféták idejében. Ezen kívül csodákat és jeleket tesz annak bizonyságául, hogy igaz minden, ami meg van írva, és amiről az Ő kegyelme által beszélhetek. Ha netán te is kapsz álmokat, tudd, hogy azokat Ő adja. De nemcsak a szépeket, hanem a csúnyákat is 🙂, hogy azok által szembesítsen, vagy figyelmeztessen, milyen irányba tart az életünk. Ha netán olvastad az írást, talán emlékszel, hogy Jób könyvének a 33. részében meg van írva, hogy miért ad Isten álmokat. Az éjszakai álomról röviden. Az Úr Jézus azt mondja, hogy tüzet hoztam erre a Földre, és azt szeretném, ha már lángolna. Ő az igazság tüzét hozta, amely szembesít bennünket azzal, hogy miben élünk, miért kelünk fel nap mint nap, és milyen irányba tart az életünk. Ugyanakkor tudtunkra adja, hogy van kiút az unalmas hétköznapok monotonságából, mert mint a szállóige is mondja, az igazság szabaddá tesz. Persze azt kevesen tudják, hogy Ő ezt abban a kontextusban mondja, hogy ha mi megtartjuk az Ő beszédeit, megismerjük az igazságot, és az igazság szabaddá tesz. Meggyőződésem, hogy azzal te is tisztában vagy, hogy a legtöbb ember nem testi értelemben rab, hanem lelki értelemben van a börtönben. Ennek ellenére mindenki fizikai síkon keresi a szabadságot, de ott nem találja. Pedig még a híres költő is megmondta, hogy az sose rab, aki lélekben szabad. Az akkor is, ha koldus, nincstelen, gazdag, hatalmas, mert bilincstelen. Nekem nincs semmi kétségem afelől, hogy az Úristen nem véletlenül adta nekem ezt az álmot. A kályhaépítés az igazságkeresés, a tűzhely előkészítése, ahol fel tud gyulladni az igazság tüze, amely olyan békességet ad az embernek, amelyet itt a Földön emberi eszközökkel lehetetlen megszerezni. Bizonyára te is olvastad, amit mond az Úr Jézus: békességet hagyok néktek, az én békémet adom néktek, de nem úgy adom, ahogy a világ adja. Figyeld meg, milyen érdekes az, hogy a mi Atyánk noha tudta, hogy azt a békességet, amire a szívünk vágyik, semmilyen emberi eszközzel nem szerezhetjük meg, megengedte, mint a tékozló fiúnak is, hogy próbálkozzunk, hogy mi magunk győződjünk meg erről. Ezért tékozoltunk mindannyian olyan sokat. Kerestük az örömöt és a békességet mindenhol. Alkoholban, munkában, pénzben, hobbiban, pótcselekvésekben, szerelemben, a saját elképzeléseink megvalósításában, de mindenhol falakba ütköztünk. Úgy jártunk, mint Kőműves Kelemenék, amikor Déva várát (a Bábel tornyát) építették. Amit felépítettek estére, leomlott reggelre. A legtöbben így jártunk a boldogságkereséssel. Persze az online világban mindenki megjátssza, hogy egy beteljesedett, boldog életet él, de az agykontrollos, pozitívan gondolkodó, facebookos műmosoly eddig még senkinek sem adott igazi boldogságot. Ezt a minap írtam ki a facebook oldalra: "Mit csinál a modern ember, mielőtt véget vetne a saját életének? Pozitívan gondolkodik." Gyerekkoromban egyszer még én is olvastam a Biblia újszövetségi részét, de akkor még egy kukkot sem értettem belőle. Hisz akkor vágtam bele én is a nagybetűs életben, a műörömük gyűjtésébe. Akkor még nem volt, ahogy megértsem. Ezért engedte meg az Úristen, hogy én is, mint Tékozló fiú, megtapasztaljam, mennyi boldogságot és boldogtalanságot szerezhet az ember a saját erejéből, a saját értelmét követve. Amikor Indiában voltam, az volt a tervem, hogy megkerülöm a Földet, bejárom az egész világot. Azonban egy adott ponton azt éreztem, hogy én már mindent láttam, minden hegyet, minden tengert, minden földi csodát, és ha tovább mennék egy másik országba ott is, csak saját magammal találkoznék, a saját tükörképeimmel, azzal a világgal, amit én, elbukott Ádám hoztam létre. Miután hazajöttem, egy darabig még erőltettem a földi örömszerzést, de egyre nagyobb nehézséget okozott, hogy átverjem magam. Több mint tíz évvel ezelőtt épp Brazíliába készültünk egy kedves barátommal, amikor találkoztam egy emberrel, aki azt mondta nekem, hogy olvassam el a Biblia újszövetségi részét, és fogok kapni Szent lelket, aki vezetni fog életem végéig. Bejártam a fél világot, de ilyent senki sem mondott nekem. Ezért megfogadtam a tanácsát, annál is inkább, hogy már akkor tudtam, hogy a vallásokban nekem nincs semmi keresnivalóm. Kezembe vettem az írást, és fohászkodtam, hogy értsem is, amit olvasok. Kerestem, kutattam, zörgettem. Meghallgattam más emberek beszámolóit az igazság kereső útjukról, az Istennel való kapcsolatukról. És kezdtem megérteni, hogy az igazi utazás nem kint van, hanem bent, ahogy az Úr Jézus mondja, a belső szobában. Nem tagadhatom, hogy ennek az utazásnak vannak kellemetlenebb mozzanatai, hisz amikor a saját mocskával kell szembesülnie az embernek, az nem szívderítő, de ahogy meg van írva, Isten nemcsak összetör, hanem be is kötöz, és nemcsak megdorgál, hanem meg is vigasztal. Én fizikai érelemben is többet utaztam ebben a világban, mint az átlagember, de azt elmondhatom, hogy az igazi utazás akkor kezdődött, amikor úgy döntöttem, hogy Isten kezébe helyezem az életem felett az irányítást, és őszintén vágytam arra, hogy legyen meg az Ő akarata, mert megláttam, hogy az enyém hova vezet. Kedves József, ebben az álomban a kályhát ketten kezdtük el építeni, de az álom végén azt láttam, hogy egyedül kellett bejezd. Ennek jelentése az, hogy én, mint régi barátod, ismerősöd, hírül adtam neked, hogy ez a tűz ma is van, és elérhető mindenki számára, aki nekifog kályhát építeni. A kályhaépítés pedig az igazságkeresést jelképezi, amikor félretesszük a sok emberi igazságot, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és kezdünk vágyni arra, hogy Teremtőnk mutassa meg azt az igazságot, amely életet lehelt az élettelenbe. Azt mondja az Úr Jézus, hogy keressetek, és (meg-)találtok, kérjetek és adatik, zörgessetek és megnyittatik, mert aki kér, mint kap, aki keres, az talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Az alapok le vannak írva a négy evangéliumban. Azonban az igazság több, mint amit az ember elolvashat, hisz mint ahogy meg van írva, aki kéri, az megkapja a Szentlélek ajándékát, ami által Isten személyesen vezeti és tanítja őt, és olyan utazásra viszi, amelyet korábban el sem tudott képzelni. Mivel úgy volt kedves a Jóistennek, hogy téged láttalak ebben az álomban, gondoltam, leírom ezeket neked. Remélem, nem vetted rossz néven a megkeresésemet, és az Úristen a javadra fordítja ezeket a sorokat! Minden jót kívánok neked és a kedves családodnak! blue https://kialtoszo.hu/ket-lehetoseg-a-szabadulasra/ https://kialtoszo.hu/szembesules-fokozatai/ https://kialtoszo.hu/masodik-jaj/ https://kialtoszo.hu/ezert-nincsenek-sajat-gondolatai-a-magyarnak/ https://kialtoszo.hu/tisztesseges-orvos/

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Aug 1, 2026

Embed this episode

NOW PLAYING

KÁLYHAÉPÍTÉS JÓZSIVAL

0:00 21:00

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

FOXPOST Akadémia I Csomagélmény Podcast FOXPOST Indul a Csomagélmény Podcast ahol olyan inspiráló vezetőket és szakembereket hívunk meg az e-kereskedelmi szektorból, akik az elmélet mellett gyakorlati tanácsokat is megosztanak.Tippek, trükkök, tanácsok, árazási stratégia, logisztika, marketing, beszállítás, sales politika, ügyfélkezelés, vagy versenyképesség: legyen szó az e-ker piac bármely szegmenséről, mindent alaposan becsomagol a FoxPost Akadémia műsora.A műsorvezető: Donáth Fruzsina, e-kereskedelmi szakértő Concorde Podcast Concorde Ez itt a Concorde Podcast! Egy műsor, ahol a Concorde munkatársai minden héten alaposan megmondják véleményüket pénzről, gazdaságról, politikáról és mindarról, amit egy Concorde-os nem hagyhat szó nélkül. Tartson velünk! The Long Story Tóth-Czere Péter Mi a legerősebb hatás ránk, ha történetekről van szó? Természetesen a kimondott szó.Hallgasd te is velünk azokat a történeteket, amiket hozok és építsd a sajátodat! Velük, belőlük.Vannak gondolatok, amik leírva túl sterilek lennének.És vannak dilemmák, amikre nem létezik kétmondatos válasz.A podcast, The Long Story néven arra törekszik, hogy olyan „long form podcast” készüljön, amire ma, itthon kevés példa van. Epizódonként körülbelül 100-200 percben beszélgetek vendégeimmel azért, hogy ne szorítsuk be a történeteiket korlátok közé.Teljes képet és a teljes történetet szeretném nektek elhozni olyan szakértőktől, vállalkozóktól, rovosoktól, kuatóktól, akik a saját területükön olyan sztorit építettek már fel, amire még kevés példa van.Ez a podcast nem a kirakatrendezésről szól.Itt azt hallod, ami a színfalak mögött történik: a döntések súlyát, a kétségeket és a felismerés pillanatát. Azt a folyamatot, ahogy a káoszból lassan összeáll a rend ábécé csenge és tomi tíz szó

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Kiáltó Szó?

This episode is 21 minutes long.

When was this Kiáltó Szó episode published?

This episode was published on August 1, 2026.

Can I download this Kiáltó Szó episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!