EPISODE · Oct 31, 2023 · 27 MIN
Kékek Podcast S04E04 – Helyzetjelentés Kárpáti Krisztiánnal
from #Kékek podcast
Itt a #kékek podcast újabb epizódja, amelyben csapatunk vezetőedzőjével, Kárpáti Krisztiánnal beszélgettünk.A meccsmentes időszakban sem marad kézilabda nélkül a #HandballFamily. A #kékek podcast legújabb epizódjában csapatunk vezetőedzőjével, Kárpáti Krisztiánnal beszélgettünk.Mesterünk mesélt a hétfői akadémiai kiválasztóról, de természetesen a csapat eddig szereplése is szóba került. Az interjúban először a Bajnokok Ligája-szereplés játssza a főszerepet, majd a K&H férfi kézilabda ligáról is szó esik. Trénerünk mesél a szakmai stábról, amely kiváló csapatot alkot, és egy kicsit előre is tekint, hiszen november 11-én következik a magyar rangadó, a Veszprém elleni hazai meccs. Kiderül az is, hogy az ikrek mivel szeretnek otthon játszani, és az is, hogy imádják a „Bikás csarnokot”, azaz a PICK Arénát.Nem ez lesz az egyetlen #kékek podcast a héten, hiszen pénteken egy új sorozattal, a „Nekünk szurkol” című adással jelentkezünk. Az első részben az Újpesttel BEK-győzelmet arató egykori vízilabdázó, Szabó Zoltán lesz a vendég, aki évtizedek óta hatalmas szurkolója csapatunknak.
NOW PLAYING
Kékek Podcast S04E04 – Helyzetjelentés Kárpáti Krisztiánnal
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Mar 26, 2026 ·1m
Jan 2, 2026 ·47m
Dec 21, 2025 ·46m