Kéziratból kályhacső - Kék Kanapé #7 episode artwork

EPISODE · Jun 12, 2021 · 44 MIN

Kéziratból kályhacső - Kék Kanapé #7

from Kék Kanapé - Az Emberség Erejével Alapítvány podcastja · host emberseg

Két kortárs magyar író, akik egy-egy meghatározó, személyes élmény után azonnal cselekedtek, hogy rászoruló embereknek segítsenek. Kezdeményezéseik rövid idő alatt sokakat elértek, ma is rendszeres támogatást nyújtanak. Kukorelly Endrével és Papp-Für Jánossal Kiss Tibor Noé beszélgetett felelősségről, szolidaritásról és cselekvésről. Kukorelly Endre 2015-ben hozta létre a Nyugodt Szív a Lakhatásért Facebook-csoportot, amelyben felajánlásokat gyűjt nehéz sorsú emberek számára, elsősorban azok köztartozásait enyhítve – ebből nőtt ki később a Nyugodt Szív Alapítvány. A Hajdúböszörményben élő Papp-Für János ugyancsak a Facebookon alapított egy csoportot Írók a szegény sorsú gyerekekért néven – itt költők, írók kéziratait árverezik el, a bevételt pedig jótékony célokra fordítják. A csoport húsz családot, a húsz családban félszáz gyermeket támogat állandó jelleggel. A megvásárolt kéziratok – illetve azok ára – beiskolázási költségként, lakbérként, tüzelőként, mosógépként, vagy ha épp úgy alakul, kályhacsőként élnek tovább. Aki kérdez: Kiss Tibor Noé Szignál: Kiss Irina Arculat: Biacsics Renáta – Renyagyár

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Jun 12, 2021

Embed this episode

NOW PLAYING

Kéziratból kályhacső - Kék Kanapé #7

0:00 44:39

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Kék Kanapé - Az Emberség Erejével Alapítvány podcastja?

This episode is 44 minutes long.

When was this Kék Kanapé - Az Emberség Erejével Alapítvány podcastja episode published?

This episode was published on June 12, 2021.

Can I download this Kék Kanapé - Az Emberség Erejével Alapítvány podcastja episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!