Komjáthi Imre: "Erőssé kell tenni a szakszervezeti kapcsolatokat" episode artwork

EPISODE · May 11, 2022 · 43 MIN

Komjáthi Imre: "Erőssé kell tenni a szakszervezeti kapcsolatokat"

from Új Egyenlőség · host Új Egyenlőség

Nem elég a buborékon belül politizálni a kétkezi munkások képviselete területén sem, mondja Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese, újdonsült országgyűlési képviselő, aki egyebek mellett arra készül, hogy nem csak szakszervezeti vezetőkkel, hanem közvetlenül az érintettekkel, a dolgozókkal vegye fel minél gyakrabban a kapcsolatot. Habár a parlamenti eszközöket fontosnak tartja, annak nem látja értelmét, hogy az országgyűlés minden egyes díszletfunkciójában, pofozógépként jelen legyenek az ellenzéki képviselők, sokkal inkább megszólalási, kérdezési lehetőségként tekint a parlamentre, miközben az elsődleges feladatnak országszerte a közösségépítés munkáját tekinti, amely szerinte megúszhatatlan, és mással nem helyettesíthető. Fontosnak tartja azt is, hogy nem csak a pártok, hanem a szakszervezetek is hagyják maguk mögött a személyes ellentéteket, és különösen a mostanra kialakult helyzetben keressék a közösen érvényesíthető dolgozói érdekeket. Már csak azért is, mert szerinte a kampányban is látták a választók és a munkavállalók, hogy nem igazán működik az összefogás, és hiba volt az is, hogy elmaradt az árnyékkormány létrehozása, mert annak révén demonstrálhatta volna az ellenzék a hozzáértését, kormányképességét. Képviselőként úgy gondolja, hogy nem a kormány döntéseihez kell alkalmazkodnia az ellenzéknek, hanem saját kezdeményezésekkel kell élni, ahogyan a szakszervezeteket is arra biztatja, hogy ne csak reagáljanak a kormány munkavállalói jogokat érintő lépéseire, hanem maguk a szakszervezetek írják meg a javaslatukat akár a komplett új Munka törvénykönyvére. Ha létezne ilyen kezdeményezés, akkor nem csak a kormány lenne kénytelen ehhez viszonyulni, de az ellenzéki pártok körében is világossá válna, hogy ténylegesen ki mennyire képviseli szociáldemokrata alapokon állva a dolgozók érdekeit. Azt is lényegesnek látja, hogy a magukat baloldalinak valló pártok tudatosan tartsák a kapcsolatot a szakszervezetekkel, és más civil szervezetekkel, ne csak országos, hanem a helyi szervezetek szintjén is. Az MSZP – újabb – megújulása kapcsán Komjáthi Imre azt mondja, a párt közösségelvű átalakulása most sem lesz könnyebb, mint bármikor korábban lett volna, de szerinte az akarat, a hozzáállás ehhez a feladathoz most végre tényleg megváltozhat. Arra lenne szükség, hogy a helyi problémákat minél gyakrabban be tudják emelni az országos politikába, és aztán folyamatosan tartsák is a kapcsolatot a helyiekkel. A különféle ágazati problémákat pedig munkavállalói problémákként kell tudni elmondani az országos médiában, hogy a különböző területeken dolgozók ráismerjenek egymás problémáiban a saját nehézségeikre és megtalálják a közös érdekeket.

NOW PLAYING

Komjáthi Imre: "Erőssé kell tenni a szakszervezeti kapcsolatokat"

0:00 43:09

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Telex After After Az After egy hetente új adásokkal jelentkező műsor, amelyben Sajó Dávid, a Telex újságírója popzenéről, szórakoztatóiparról és kultúráról beszélget különböző meghívott vendégekkel. Elemzések, portréinterjúk, zeneajánlók és műfaji magyarázók mellett a műsor célja, hogy érdekesen mutassa be a jelen és a múlt legizgalmasabb kulturális és szórakoztatóipari jelenségeit. Play Crazy Time Podcast playcrazytime Üdvözlünk a https://play-crazy-time-free.com/ hivatalos csatornáján! Fedezd fel ezt az izgalmas és szórakoztató játékot, ahol a kerekek, bónusz játékok és hatalmas nyeremények várnak! Ismerd meg a szabályokat, a különleges funkciókat és a legjobb stratégiákat, hogy maximális élményt nyújtson a játék. Maradj naprakész az új ajánlatokkal, eseményekkel és bónuszokkal. Csatlakozz közösségünkhöz, és élvezd a Crazy Time varázslatos világát! Podcast Sweet Bonanza sweetbonanzaa Üdvözlünk a https://slot-sweet-bonanza.com/ hivatalos csatornáján! Fedezd fel a színes és édes nyerőgépet, ahol a gyümölcsök és édességek bónuszai hatalmas nyereményeket rejtenek! Ismerd meg a játékszabályokat, és tudd meg, hogyan hozhatod ki a legtöbbet a Sweet Bonanza funkcióiból. Maradj naprakész az új ajánlatokkal, eseményekkel és tippekkel, hogy még sikeresebben élvezhesd a játékot! Csatlakozz közösségünkhöz és szórakozz velünk! Mérnökség - Hétköznapi témák mérnökszemmel Mérnökség - Hétköznapi témák mérnökszemmel A podcast célja, hogy hétköznapi témákat mérnöki szemszögből nézzünk meg, ezáltal mutassunk egy új perspektívát, amit a mainstream médiákban nem találsz meg. Egy ízig-vérig mérnök srác beszélget meghívott vendégével hétköznapi témák műszaki oldaláról. A meghívottak a témák szakértői, lehetőség szerint ismert emberek. A beszélgetések mindenki számára érdekesek, hiszen nem kocka mérnöknyelven készülnek és nyers számokról szólnak, hanem hétköznapi témákat köznyelven boncolgatnak, viszont ebből a szempontból.LinkedIn: https://www.linkedin.com/in/imrekeresnyei/Web: www.fluid-tech.hu

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Új Egyenlőség?

This episode is 43 minutes long.

When was this Új Egyenlőség episode published?

This episode was published on May 11, 2022.

What is this episode about?

Nem elég a buborékon belül politizálni a kétkezi munkások képviselete területén sem, mondja Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese, újdonsült országgyűlési képviselő, aki egyebek mellett arra készül, hogy nem csak szakszervezeti vezetőkkel, hanem...

Can I download this Új Egyenlőség episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!