Lakhatási válság ellen lakásügynökség

A rendszerváltást követően rátört a magyar társadalomra a lakhatási válság problémája. Az elmúlt évtizedben erősen a politikai közbeszéd centrumába került az ügy, és elkezdődött egy szakpolitikai ötletelés a megoldási lehetőségekről. Ennek kapcsán az egyik alternatíva a lakásügynökségi modell. Erről beszélgetett az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Kiss Ambrus szerkesztő és Misetics Bálint szociálpolitikus.   Az Új Egyenlőségben elméleti és gyakorlati szempontból több anyagban, beszélgetésben is foglalkoztunk a lakhatási válság problémájával. Szerencsére a közbeszéd már túllépett azon, hogy ezt a kérdést a hajléktalansággal azonosította, hiszen főképpen a nagyvárosokban a lakhatási költségek emelkedése sokkal szélesebb réteget érint. Az elmúlt években bekövetkezett árrobbanás a lakások területén egyrészt jó volt a tulajdonosi kör számára, akiknek a vagyona még többet ért, ugyanakkor csődöt hozott az albérlők számára. A probléma alapja, hogy a közvagyonban lévő lakásállomány drasztikusan csökkent a tanácsrendszer megszűnése után. Így azon kevesek, akik szociális bérlakáshoz jutnak lényegében jelentős támogatást kapnak a lakhatáshoz (bérlakások „árazása” nem követi a célcsoport heterogenitását), míg a sokaság számára nulla támogatást tud adni a szociális rendszer. A megoldást természetesen nem csak a tulajdonszerzést támogató lakáspolitika lenne. 2020-ban 350 milliárd forintot költött a központi költségvetés a lakhatási helyzet javítására, ennek 85% a lakástulajdon megszerzéséhez kapcsolódott. Az arányokon változtatni kellene, és bérlakásépítéssel lehetne segíteni az önkormányzatokon. Most nem ez történik. Az önkormányzatok forráshiány miatt újszerű eszközöket próbálnak elővenni, mivel saját forrásteremtő képességük rendkívül korlátozott. Az egyik ilyen eszköz a lakásügynökség, amely egyszerre kezelhet köztulajdonban álló lakásokat, és magántulajdonokat. Azaz lakással rendelkező polgárok bevihetik ingatlanjukat a rendszerbe, amely vállalja annak bérbeadását, a bérlővel kapcsolatos terhek átvételét, adminisztrációt. Cserébe a piaci árnál alacsonyabb bérleti díjat kap érte, mindez kisebb kockázattal, és nagy kiszámíthatósággal. Fontos, hogy a rendszer minél nagyobb méretű, azaz minél több lakást kezel, annál több célcsoportot tud beengedni. Képes hiányszakmák, szociális helyzet alapján célozni, és differenciálni képes a támogatás mértékét. Egy lakásügynökség, amennyiben kellő mértékűre növekszik alapból piacszabályozóként léphet fel. Természetesen a lakhatási válság elleni harcnak ez csak az egyik eszköze. Ugyanúgy van terepe a hajléktalanság megelőzését támogató programoknak, a hajléktalan intézményrendszerből kikerülést támogatóknak, illetve a közösségi tulajdonláson alapuló lakhatási programoknak. Ezekkel részben korábbi írásokban, podcast beszélgetéseken már volt szó, valamint a jövőben is foglalkozunk új szakpolitikai megoldásokkal. A beszélgetésben arról is szó esett, hogy az állam által a nemzeti eszközkezelőben megmaradt lakások utáni vagyonból létrejövő első állami lakásügynökség paradigmaváltást jelent-e a lakáspolitikában.