Skip to content
Madarász Tamás — Utolsó hívás (Ep. 059) episode artwork

May 4, 2023 2 hr 43 min

Madarász Tamás — Utolsó hívás (Ep. 059)

from Az élet meg minden Hosted by Tóth Szabolcs Töhötöm

Évezredek óta vágyik arra az ember, hogy gondolkodó gépet alkosson. Mesterséges embert, mesterséges intelligenciát. Mégis sokunkat sokkolt, amikor azzal szembesültünk, ez most tényleg sikerülhet. Ebben az epizódban Madarász Tamás agykutatóval, a JPMorgan Chase Londonban dolgozó MI-kutatójával beszélgetek a ChatGPT-ről, a mesterséges intelligencia (rövidítve: MI vagy AI) és az emberiség jövőjéről, valamint a propagandacélokat szzolgáló felhasználás rendkívüli veszélyeiről. Madarász Tamás a Cambridge-i Egyetemen végzett matematika szakon, a New York-i Egyetemen doktorált, ahol agykutatást tanult. Életútjában különleges, hogy eredetileg – csellistaként – komolyzenei pályára készült, és egy vállsérülés miatt cserélte fel a zenei karriert az addig amolyan kiegészítő tevékenységként tanult matematikával. Így különösen izgalmas, hogy vendégemet nem csak az új technológia kilátásairól, hasznáról és kockázatairól kérdezhettem, hanem téma lehetett az AI és a zene, az AI és a művészetek kapcsolata, valamint az is, hogy tényleg veszélyezteti-e a mesterséges intelligencia az alkotómunkából élők állásait – ideértve az enyémet is. Műsorjegyzetek A részletes műsorjegyzeteket (linkeket cikkekhez, könyvekhez, filmekhez és sok egyébhez) itt találod a műsor honlapján: https://azeletmegminden.hu/059-madarasz-tamas-podcast Időkóddal ellátott tartalmi kivonatot ennek a dokumentumnak a végén is találsz. A műsort itt is megtalálod honlap: https://azeletmegminden.hu/ Facebook: https://www.facebook.com/azeletmegminden/ Instagram: https://www.instagram.com/azeletmegminden/ Hírlevél: https://azeletmegminden.hu/hirlevel-feliratkozas/ Patreon (a műsor támogatása): https://www.patreon.com/azeletmegminden Támogatás 1%-os adófelajánlással: https://azeletmegminden.hu/egyszazalek/ Tartalmi kivonat időkódokkal A műsorba dinamikusan beillesztett szponzori üzenetek, hirdetések miatt az alább jelzett időkódok 30-60 másodperccel eltolódhatnak. [00:08:22] Meglepte-e a kutatókat a ChatGPT sikere? [00:12:30] Hogyan válaszol, miből dolgozik a ChatGPT? [00:19:31] Az idegsejtek és a neurális hálózatok analógiája. szinapszisok és paraméterek. Az AI-tél és a nagy áttörés. [00:24:00] A kiegészítő gép: csak egy „stochasztikus” papagájjal van dolgunk? Esetleg az ember is az? [00:39:04] Érezhet-e a gép? [00:45:20] A nő (Her) című film, az AI mint személyes partner, a valódi szilícium alapú intelligencia, tudat megépítésének lehetősége. Az emberi és a gépi intelligencia közötti különbség. [00:52:29] Az önvezető autók problémája. [01:03:13] Tamás a JPMorgan Chase-nél és a banki algoritmusok. [01:18:36] A Google és a Microsoft küzdelme a ChatGPT kapcsán.[01:26:45] A ChatGPT politikai felhasználása, küzdelem az álinformáció ellen. [01:39:39] Az AI és a megszűnő munkahelyek, felhasználásának egyéb területei. [01:51:38] Madarász Tamás: zenészből AI-kutató. [02:00:22] Zene és matematika, a gépi intuíció, zeneíró programok. [02:13:01] A populáris kultúra tömegtermelése kiváltható az AI-val? [02:16:23] Személyes AI, cyborgok és egyéb disztópiák, társadalmi kérdések. [02:36:16] A transzhumanizmus, a tökéletes ember és a kozmikus bootszektor elmélete.

Episode details come from the podcast's RSS feed.

Embed this episode

Ready to play

Madarász Tamás — Utolsó hívás (Ep. 059)

0:00 2:43:00

No transcript yet.

Requests help us decide what to transcribe next.

Sorta Awesome Cloud10 Looking for a podcast that will motivate and inspire you to become your best self? Look no further than Sorta Awesome! Hosted by the insightful and engaging Meg Tietz, this podcast is your one-stop-shop for all things lifestyle. Whether you're looking for tips on personal growth, relationship advice, health and wellness, or just some good old-fashioned girl talk, we've got you covered. So pop in your earbuds and become an Awesome! We're more than a podcast - we're your community on the go! Egyszer lent Betone.hu Ismerd meg azokat a kivételes példaképeket, akik a legnehezebb helyzetekben – legyen az betegség, baleset vagy családi krízis – is megtalálták a továbblépés útját, és ma már másoknak segítenek. Találj nálunk működő életstratégiákat a mindennapokhoz! Mert mindannyian találkozunk váratlan kihívásokkal az életben, de a sikeres talpra állás és a fejlődés lehetősége mindig nyitva áll előttünk. Az Egyszer lent podcast a belső erő, a remény és az újjászületés hangja. Olvass el egy-egy meghatározó történetet könyvben is! A műsor 13 kiválasztott epizódja magával ragadó, olvasmányos formában is megjelent, amit kiadói kedvezménnyel tudsz megvásárolni a webshopunkban. Influencersnakk med Christoffer Gunnestad Moderne Media I "Influencersnakk" vil du komme tettere på kjente influencere i Norge, både på et personlig og et profesjonelt plan. Jeg skal i hver episode snakke med influencerne som inspirerer, motiverer og engasjerer. Dette skal være både store og mindre profiler, de på topp og de på vei opp; Alt fra beauty-bloggere til gamere på Youtube, til reiseinstagrammere til samfunnsdebattanter. I tillegg til å intervjue influencerne, skal jeg også involvere bransjen i sin helhet, både de som setter lover og regler - samt de som daglig jobber med influencerne. Følg podden på Instagram, @influencersnakk, og meg kan du finne på @christoffergunnestad. For annonsering: [email protected] The Talking Pictures Podcast Todd Mizener Photojournalism on the radio...sort of. The photography centric podcast is hosted by veteran photojournalist Todd Mizener with help from fellow photogs Todd Welvaert and Meg McLaughlin. Our goal is to both entertain and inform with our personal experiences or via interviews with a wide variety of guests. Mizener is the former Director of Photography for the Dispatch/Argus, a mid-sized daily newspaper, located in western Illinois along the banks of the Mississippi River in Moline, Ill. He is currently the Marketing & Communications Director for the D/A and Quad-City Times. We all get asked questions about our jobs and the podcast lets us answer some of those questions. It also affords us the opportunity to connect with readers, aspiring photographers, and learn a thing or two from our guests. The podcast is also an extension of our historically strong intern teaching program. Please email your questions and/or topic suggestions to [email protected] and don’t forget to tune e

Frequently asked questions

How long is this episode of Az élet meg minden?

This episode is 2 hours and 43 minutes long.

When was this Az élet meg minden episode published?

This episode was published on May 4, 2023.

Can I download this Az élet meg minden episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.