Magyarország nem tényező Oroszország számára

Az oroszok ukrajnai inváziójáról, az ennek a NATO-ra és az EU-ra gyakorolt hatásáról, a magyar külpolitikai mozgástér alapvető megváltozásáról beszélget Meszerics Tamás történésszel, volt EP-képviselővel Szűcs Zoltán Gábor politológus-vendégszerkesztő az Új Egyenlőség e heti podcstjában.     Meszerics Tamás szerint nem is lehet kérdéses a helyzet megítélése: Oroszország kiprovokálatlan katonai agressziót hajtott végre egy szuverén állam ellen. A ki a felelős kérdésére adandó válasz is világos: a felelősség az oroszoké. Ez a NER-média összevissza beszélése ellenére is minden józan gondolkodású ember számára itthon is egyértelmű. Az első napok ugyanakkor nyilvánvalóan (a beszélgetés szombaton lett rögzítve) nem az orosz terveknek megfelelően alakultak. Logisztikai okokból az első 48 óra döntő jelentőségű egy ilyen műveletben és az orosz tervek nyilvánvalóan arra irányultak, hogy ennyi idő alatt rezsimváltást csikarjanak ki, amiben egyértelműen kudarcot vallottak. Ez javítja az ukránok tárgyalási pozícióit, amennyiben békés megoldás keresésére kényszerülnek a felek, de félő, hogy mostanra esetleg nem maradt az orosz vezetőben, Putyinban annyi józanság, hogy ne próbálja a még rendelkezésére álló, nagy pusztításra képes harceszközökkel kicsikarni a céljai teljesülését. Az viszont biztos, hogy a helyzetet nagyon leegyszerűsítette az ukránok számára (még az oroszajkú lakosság körében is), hogy az agresszió élménye egyesítette őket, az oroszok számára viszont a mostani hadi helyzet azt jelenti, hogy kénytelenek lehetnek egy nehezen belátható kimenetelű tartós megszállásra felkészülni, amit aligha akartak eredetileg. Az orosz invázió kétségtelenül nagy sokk. A legtöbben azt hitték, a szakértők között is, hogy a csapatösszevonások célja elsősorban a politikai nyomásgyakorlás. De nem csak azért fontos esemény ez, mert olyannyira váratlan volt, hanem, mert hatalmas kőként csobbant a hagyományosan nagyon problémás kelet-európai pocsolyába. Ennek következményei egyelőre beláthatatlanok, de biztosan jelentősek lesznek. Különösen nehéz lehet most felelősen gondolkodó moldáv vagy grúz politikusnak lenni. További fontos változás, hogy a NATO több évtizednyi szerepkeresés után egyik napról a másikra megtalálta az új identitását. Az orosz invázió és Belarusz hadviselő féllé válása azt jelenti, hogy a NATO egész keleti szárnya frontország lett. Ennek vannak néhány évre visszamenő előzményei, a NATO régóta dolgozott keleti tagállamainak védelmi képességei megerősítésén, de ami most történik, mégis radikális újdonság. És ennek lesz hatása arra is, hogy egy tagállam mit tehet meg, milyen eszközökkel élhet egy NATO-tanácskozáson, amit a magyar kormány érzékelt és láthatóan zavarba jött tőle. Az EU esetében nem biztos, hogy ennyire elementáris erejű tisztázó hatása lesz a háborúnak, Meszerics Tamás szerint, mint a NATO-nál. Az EU nincs felkészülve arra, hogy folyamatos konfrontációban legyen Oroszországgal. A gazdasági kapcsolataik diverzek az oroszokkal, a németeknek például nagyon kiterjedtek. Eközben területvédelmi katonai potenciálja az EU-nak nincs, az ezzel kapcsolatos vitákat kinyitni most valószínűleg nem is érdemes, mert nincsenek rá jó egyszerű válaszok. Viszont már 2014, a krími és a Donbasz-válság óta egyfajta EU-szintű orosz politika kezdett kialakulni és az akkori szankciók elég sikeresek is voltak. Valószínűleg ezen a vonalon fognak tovább haladni, ebben már van rutinjuk. Egy jó szankciós rezsim akkor hiteles, ha az a szankciókat kivetőknek is...