MIÉRT NEM TUDOK JÓT TENNI SENKIVEL? episode artwork

EPISODE · Mar 2, 2026 · 50 MIN

MIÉRT NEM TUDOK JÓT TENNI SENKIVEL?

from Kiáltó Szó · host Kiáltó Szó a Pusztában

Azt mondják, jót tenni jó. Ennek ellenére én valamiért nem találom a módját annak, hogy jót tegyek. Vajon hol lehet a hiba? Kedves S. család! Az igazat megvallva, azok után, amiket láthattam a világban, minden porcikám ellenkezik azzal, hogy titeket, vagy bárki mást megkeressek, akivel álmot ad nekem az Úristen. Pedig tudom, hogy nem azért adja, hogy ártson, hanem azért, hogy figyelmeztessen, és segítsen nekünk elkerülni a nagyobb bajokat. A mi családunkkal is kegyelmes volt, mert noha értek nagyon súlyos megpróbáltatások, nem engedte, hogy végzetes tragédia történjen. Nem sokkal a családunkban történt tragédia után a húgaimmal ellentétben egy fiatal anyukát nem volt, aki megállítson az öngyilkosság elkövetésében, és árván hagyta néhány éves gyermekét. Én egészen pontosan nem tudhatom, és nem is akarom tudni, hogy Isten miért adott több álmot is veletek. Két hónappal a nektek címzett sorok után, amelyben az Ábrándos szép napok üzentéről beszéltem nektek, szomorúan szereztem tudomást a Levente balesetéről, aminek köszönhetően hosszú ideig nem tudott lábra állni. Nem szeretném tovább szaporítani a szót, mert csak azt tudom mondani, amit eddig is mondtam. Az Úristen azért figyelmeztet, mert Ő valóban jó. Sőt, Ő az egyedüli, aki valóban jót akar nekünk. Azonban azt a jót, amit Ő adhat, csak akkor kaphatjuk meg, ha meghallgatjuk az Ő szavát, és kérjük Tőle, hogy rakjon rendet az életünkben, mert a saját fejünk szerint mi a legjobb szándékkal is csak rosszat tudunk cselekedni. Ha netán olvastátok a Szentírást, tudjátok, hogy meg van írva, hogy mindenki, aki segítségül hívja az Úr Jézus nevét, megmenekül. Ennek az egyszerű oka az, hogy Teremtőnk Őbenne testet öltött, hogy magára vegye bűneink büntetését, hogy nekünk ne kelljen szenvednünk az általunk elkövetett bűnökért, és megmutassa számunkra az életre vezető utat. Ezért, akik az Ő szavát megismerik, és engedik, hogy az rendet rakjon az életükben, olyan békességet kapnak, amit semmi és senki más nem adhat meg az embernek. Mellékelek egy hangfelvételt, amelyben megvallom nektek és mindenki másnak a nyomorúságomat és a fájdalmamat, hogy még véletlenül se higgyétek, hogy jó kedvemből, esetleg gonoszságból írom ezeket a sorokat. A videó leírásában található hivatkozások segíthetnek megérteni a legalapvetőbb dolgokat, amit fontos tudnunk Isten és ember kapcsolatáról. Isten áldását kívánom az életetekre! Bár én sem tudom mindenre a választ, ha kérdésetek van az általam elmondottakkal kapcsolatban, keressetek bizalommal, és elmondom, amit elmondhatok. Attila https://kialtoszo.hu/gyermekneveles-nemcsak-szuloknek/ https://kialtoszo.hu/miert-beteg-a-gyermeked/ https://kialtoszo.hu/kedves-szomszedok-csaladi-baratok-csaladtagok/ https://kialtoszo.hu/miert-gyulolnek-engem-a-gyergyoiak/ https://kialtoszo.hu/robertnek-a-tragediankrol/ https://kialtoszo.hu/valag-18/ https://kialtoszo.hu/ki-tett-kabitoszert-egressy-matyas-italaba/

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Mar 2, 2026

Embed this episode

NOW PLAYING

MIÉRT NEM TUDOK JÓT TENNI SENKIVEL?

0:00 50:18

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

FOXPOST Akadémia I Csomagélmény Podcast FOXPOST Indul a Csomagélmény Podcast ahol olyan inspiráló vezetőket és szakembereket hívunk meg az e-kereskedelmi szektorból, akik az elmélet mellett gyakorlati tanácsokat is megosztanak.Tippek, trükkök, tanácsok, árazási stratégia, logisztika, marketing, beszállítás, sales politika, ügyfélkezelés, vagy versenyképesség: legyen szó az e-ker piac bármely szegmenséről, mindent alaposan becsomagol a FoxPost Akadémia műsora.A műsorvezető: Donáth Fruzsina, e-kereskedelmi szakértő The Long Story Tóth-Czere Péter Mi a legerősebb hatás ránk, ha történetekről van szó? Természetesen a kimondott szó.Hallgasd te is velünk azokat a történeteket, amiket hozok és építsd a sajátodat! Velük, belőlük.Vannak gondolatok, amik leírva túl sterilek lennének.És vannak dilemmák, amikre nem létezik kétmondatos válasz.A podcast, The Long Story néven arra törekszik, hogy olyan „long form podcast” készüljön, amire ma, itthon kevés példa van. Epizódonként körülbelül 100-200 percben beszélgetek vendégeimmel azért, hogy ne szorítsuk be a történeteiket korlátok közé.Teljes képet és a teljes történetet szeretném nektek elhozni olyan szakértőktől, vállalkozóktól, rovosoktól, kuatóktól, akik a saját területükön olyan sztorit építettek már fel, amire még kevés példa van.Ez a podcast nem a kirakatrendezésről szól.Itt azt hallod, ami a színfalak mögött történik: a döntések súlyát, a kétségeket és a felismerés pillanatát. Azt a folyamatot, ahogy a káoszból lassan összeáll a rend Concorde Podcast Concorde Ez itt a Concorde Podcast! Egy műsor, ahol a Concorde munkatársai minden héten alaposan megmondják véleményüket pénzről, gazdaságról, politikáról és mindarról, amit egy Concorde-os nem hagyhat szó nélkül. Tartson velünk! ábécé csenge és tomi tíz szó

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Kiáltó Szó?

This episode is 50 minutes long.

When was this Kiáltó Szó episode published?

This episode was published on March 2, 2026.

Can I download this Kiáltó Szó episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!