Mozgásban - A pandémia politológiája episode artwork

EPISODE · Mar 19, 2021 · 43 MIN

Mozgásban - A pandémia politológiája

from XXI. Század Intézet · host XXI. Század Intézet

A már lassan egy éve tartó koronavírus-járvány rég nem látott próbatétel elé állította a kormányokat, az egészségügyi krízis mellett nagymértékű gazdasági visszaeséssel is meg kell küzdeniük. A koronavírus-járvány második hulláma okozta társadalmi frusztráció megnövekedett az elmúlt hónapok során, aminek legfőbb megnyilvánulása a globális nyitási mozgalmak elburjánzása, szerte Európában. Az erős állam tesztje zajlik jelenleg, amiben a felelős kormány és a felelőtlen ellenzék egymással szemben áll a pandémia elleni védekezésben. A politikailag stabil kormányok gyorsabban és hatékonyabban tudtak reagálni a pandémia kihívásaira, míg a koalíciós kormányok lassabban, kevésbé hatékonyon tudták ezt megtenni. A magyar kormány járványkezelési következetessége és az oltási terv gyors működésbe lépése ellenére az ellenzék továbbra is felelőtlenül áll a védekezéshez, ami abban is megnyilvánul, hogy a nyájimmunitás elérése előtt követelik bizonyos korlátozások feloldását. Mindamellett a járványhelyzetben ismét megmutatkozott, hogy a pandémiát katasztrofálisan kezelő Európai Unió bürokratikus jellegéből adódóan képtelen a válsághelyzetben való helytállásra, míg a nemzetállamok sikeresebben vették fel a harcot a vírussal szemben. G. Fodor szerint a politikai pozíciófoglalás mellett morális olvasatban is szemben áll a felelős kormány a felelőtlen ellenzékkel, mivel utóbbi rendre politikai okokból megkérdőjelezi, megnehezíti, sőt akadályozza a védekezést. A politológus szerint az a jó kormányzat, amelyik gyorsan, cselekvőképesen tud reagálni a helyzetre, a bürokratikus folyamatok kikerülésével. Ezen okból kifolyólag vallott kudarcot a brüsszeli vakcinabeszerzés is, mivel a lassú és nehézkes uniós apparátus képtelen volt gyorsan és hatékonyan cselekedni. Gerő András történészprofesszor, a Habsburg Történeti Intézet igazgatójának meglátása szerint a pandémiás, illetve a politikai nyelv mellett egy új nyelv megalkotására van szükség, amely militáris terminológián nyugszik. A vírus elszánt ellenfelei a kormányok, de adódnak a vírusnak szövetségesei is, akik ötödik hadoszlopként vesznek részt a küzdelemben: a vírustagadók, illetve azok a politikai akciók, melyek célja a védekezés gyengítése.A járvány első hullámában kevés vita volt a kormány és az ellenzék között, majd a második hullám, illetve Brexit jövője körül felerősödött aggodalmakat felhasználva az ellenzék frontális támadást intézett a kormány ellen – fejtette ki tapasztalatait az országban élő Frank Füredi, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa. Az ellenzék azonban nem tudta kellően kihasználni az átmeneti elégedetlenségi hullámot és a gyors oltási programba kezdő konzervatív brit kormány olyannyira visszaszerezte népszerűségét, hogy egy jelenlegi választás esetén ismét nyerne.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Mar 19, 2021

Embed this episode

A már lassan egy éve tartó koronavírus-járvány rég nem látott próbatétel elé állította a kormányokat, az egészségügyi krízis mellett nagymértékű gazdasági visszaeséssel is meg kell küzdeniük. A koronavírus-járvány második hulláma okozta társadalmi frusztráció megnövekedett az elmúlt hónapok során, aminek legfőbb megnyilvánulása a globális nyitási mozgalmak elburjánzása, szerte Európában. Az erős állam tesztje zajlik jelenleg, amiben a felelős kormány és a felelőtlen ellenzék egymással ...

Distinct summary based on available episode metadata or transcript content.

NOW PLAYING

Mozgásban - A pandémia politológiája

0:00 43:33

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of XXI. Század Intézet?

This episode is 43 minutes long.

When was this XXI. Század Intézet episode published?

This episode was published on March 19, 2021.

Can I download this XXI. Század Intézet episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!