Örömzene (2021. október 12., kedd 21:00) episode artwork

EPISODE · Oct 12, 2021 · 55 MIN

Örömzene (2021. október 12., kedd 21:00)

from Örömzene

A stúdióvendég Oláh Ibolya énekes volt, telefonon pedig Presser Gábor zenész, zeneszerzővel és Bíró Kriszta színész, rendezővel beszélgettünk. Az apropót az adta, hogy Oláh Ibolya főszereplésével színházi előadás készült Bíró Kriszta rendezésében. Már önmagában ez is érdekes. Az előadás természetesen zenés, a középpontban Ibolya dalaival. A dalok szerzője Presser Gábor, a 2018-ban megjelent Voltam Ibojka című album zeneszerzője, a szövegeket jeles írók, és költők írták. A versek könyv formájában is megjelentek, csodálatos illusztrációkkal. Ebből a különleges munkából jött létre a színházi előadás, Oláh Ibolya – Női posta – Dallevelek címmel. A műsorban a kitűnő énekesnővel, a zeneszerző Presser Gáborral és Bíró Kriszta rendezővel az előadás létrejöttéről, és a közös munkáról beszélgettünk, miközben meghallgattunk néhány dalt, amelyek az esten is szerepelnek. A műsorban a hazai jazz-élet kitűnő előadói, zeneszerzői és muzsikusai beszélnek pályafutásukról, a műfaj sokszínűségéről, az alkotás, a zenélés öröméről. De nem csak beszélnek a meghívott művészek, örömzenében is lesz részük a hallgatóknak, hiszen mindenki magával hozza a legkedvesebb lemezét, számait, hogy bemutassák egyediségüket, hangulataikat... Örömzene a Facebookon

NOW PLAYING

Örömzene (2021. október 12., kedd 21:00)

0:00 55:08

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Örömzene?

This episode is 55 minutes long.

When was this Örömzene episode published?

This episode was published on October 12, 2021.

What is this episode about?

A stúdióvendég Oláh Ibolya énekes volt, telefonon pedig Presser Gábor zenész, zeneszerzővel és Bíró Kriszta színész, rendezővel beszélgettünk. Az apropót az adta, hogy Oláh Ibolya főszereplésével színházi előadás készült Bíró Kriszta rendezésében....

Can I download this Örömzene episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!