Örömzene (2023. november 21., kedd 21:00) episode artwork

EPISODE · Nov 21, 2023 · 57 MIN

Örömzene (2023. november 21., kedd 21:00)

from Örömzene

Az Örömzene vendége Für Anikó, az Örkény Színház kitűnő színművésze volt, aki prózai szerepei mellett a zenés műfajban is remekel. Korábbi három lemeze után  idén  októberben megjelent a Für For Ten című albuma, amelyen olyan zenészekkel és színész kollégáival énekel duetteket, akik nagy hatással vannak rá. „Úgy látszik, hogy a duettek korát élem, hiszen Mácsai Pállal közösen éneklünk Dés László „Így öten!” formációjában, nemrég például a Papp László Budapest Sportaréna szuperkoncertjén. Most pedig 10 férfival és 10 csodálatos művésszel közösen rögzítettünk 12 dalt. Boldogság számomra, hogy az összes, felkért partner első szóra beszállt. Nem titok, hogy a projekt oroszlánrészét a férjem, Fekete György egyengette, aki szövegíróként egyáltalán nem számít újoncnak. Mondhatjuk úgy is, hogy ez az album a harmadik közös gyerekünk.”

NOW PLAYING

Örömzene (2023. november 21., kedd 21:00)

0:00 57:13

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Örömzene?

This episode is 57 minutes long.

When was this Örömzene episode published?

This episode was published on November 21, 2023.

What is this episode about?

Az Örömzene vendége Für Anikó, az Örkény Színház kitűnő színművésze volt, aki prózai szerepei mellett a zenés műfajban is remekel. Korábbi három lemeze után  idén  októberben megjelent a Für For Ten című albuma, amelyen olyan zenészekkel és színész...

Can I download this Örömzene episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!