Örömzene (2026. április 21., kedd 21:00) episode artwork

EPISODE · Apr 21, 2026 · 53 MIN

Örömzene (2026. április 21., kedd 21:00)

from Örömzene

Gerendás Dani neve egyre ismertebb a nemzetközi zenei életben, nem véletlenül. A fiatal dobosból lett producer ma már Los Angelesben építi karrierjét, ahol napról napra bizonyítja, hogy a magyar zenei közegből hozott alapokkal is lehet érvényesülni a világ egyik legversengőbb színterén. Dani története egyszerre szól tehetségről, kitartásról és bátorságról. Itthon már gyerekkorában feltűnt kivételes ritmusérzékével és zenei érzékenységével: tagja volt többek között a Margaret Islandnek, amellyel 2016-ban Fonogram-díjat nyert, valamint a The Biebers formációjának is, amely 2014-ben kapta meg ugyanezt az elismerést.  Los Angelesbe költözni azonban nemcsak szakmai, hanem személyes kihívás is volt. Egy új földrész és város, új kapcsolati háló, új kulturális közeg – ahol mindent elölről kellett kezdeni. A mai beszélgetésben arról kérdeztük, milyen volt megérkezni ebbe a pezsgő, de sokszor kíméletlen közegbe, hogyan lehet kapcsolatokat építeni és érvényesülni Los Angelesben, és mit jelent számára ma a siker. De szó volt arról is, honnan indult: az itthoni évekről, a tanulásról, a zenei útkeresésről – és persze a családi örökségről, amely nemcsak inspiráció, hanem iránytű is számára.

NOW PLAYING

Örömzene (2026. április 21., kedd 21:00)

0:00 53:19

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Örömzene?

This episode is 53 minutes long.

When was this Örömzene episode published?

This episode was published on April 21, 2026.

What is this episode about?

Gerendás Dani neve egyre ismertebb a nemzetközi zenei életben, nem véletlenül. A fiatal dobosból lett producer ma már Los Angelesben építi karrierjét, ahol napról napra bizonyítja, hogy a magyar zenei közegből hozott alapokkal is lehet érvényesülni...

Can I download this Örömzene episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!