Rezsicsökkentés csökkentése a társadalmi bizonytalanság növelése

A lakhatási, megélhetési költségek növekedése jelentették az elmúlt évben a legfontosabb témát a magyarok számára. Ezzel együtt a kormánypártok elhitették, hogy a megoldást erre ők tudják elhozni, és ismét nagyarányú győzelmet arattak. Az Új Egyenlőség podcastadásában arról beszélgetett Lakner Zoltán és Kiss Ambrus, hogy a mostani kormányzati intézkedéseknek milyen társadalmi és politikai hatása lehet.   Az élelmiszer- és a háztartásienergia-költések tették ki az elmúlt évtizedben is a legnagyobb kiadási szeletet a háztartások esetében. Az élelmiszerek drasztikus árnövekedése és a rezsiköltségek emelkedése azt jelenti, hogy ez a kiadási tétel arányaiban tovább növekszik, és logikusan más háztartási kiadásokat szorít majd ki, vagy sorol hátrébb a képzeletbeli fogyasztói kosáron belül. Ennek a pszichológiai hatását nehéz túlbecsülni, mivel egyre több embert napi szinten foglalkoztat, hogy mennyi lesz a fűtés- és a villanyszámlája. Azért is jelent ez a helyzet politikai kihívást a kormány számára, mert a középosztályt is eléri a krízis, amely – még ha nem is érzi ezt önmagán – politikai érdekérvényesítő erővel bír, és képes kiállni sérelmei miatt. A rezsi növekedése furcsa politikai stratégiát hozott elő a Fideszből. Úgy néz ki, hogy a kormány részéről semmilyen rákészülés nem volt szociálpolitikai szempontból erre a helyzetre. Jó példa erre a tűzifával fűtők támogatásának kérdése. A Habitat for Humanity felmérése alapján 180 ezer háztartás kap szociális tűzifatámogatást. Ennek összege kb. 5 milliárd forint. Amennyiben megduplázódott volna az erre szánt összeg, még akkor sem kellett volna a teljes költségvetéshez viszonyítva hatalmas összeget ebbe beletenni. Az is látszik, hogy politikai térképet nézve ezek a családok főként azokon a településeken élnek, ahol az átlagnál nagyobb a Fidesz támogatottsága. Ennek ellenére a kormány nem lépett még ezen a területen sem. Az egyik olvasata ennek a politikai stratégiának az, hogy már a 2011-2012-es recesszió idején is képesek voltak nagyobb társadalmi konfliktus nélkül túllenni egy ilyen válságon, ezért úgy érezhetik, hogy kezelhető a helyzet. Valószínű, hogy tesztelik a társadalom ellenállóképességét, és nézik, hogy mikor kell egyáltalán valamilyen jóléti intézkedéssel beavatkozni. Az előző évtized elejéhez képest azonban van egy változás. A mostani lépések direkt hatásban több embert érnek el, mint amikor például az oktatási rendszerből vett ki forrást a kormány. Az ugyanis nem a mindennapokat érintette, és a politikai eszköztár megvolt a probléma relativizálására. Ezenkívül most érdedi reálbércsökkenéssel kell szembenézni, amely simán elérheti az egyhavi összeget. Azaz a korábbi 12 havi fizetés 11 havi vásárlóértéknek felel majd meg. De a társadalmi percepciós szint még ennél rosszabb is. Politikailag a kormány abban bízhat, hogy leginkább 2026-ra kell optimalizálnia. Azaz a mostani támogatottságvesztést elég a ciklus második felében visszaszereznie, addig pedig az a feladata, hogy gyorsan túl legyen ezen a válságon. Kérdés, hogy ennyire egyszerű-e ez a politikai képlet, vagy sokkal inkább a 2006-2010 időszak következik be, amely permanens válságokat jelentett.