🧑‍🔬 Talentum Program #S4E02 episode artwork

EPISODE · Sep 21, 2023 · 24 MIN

🧑‍🔬 Talentum Program #S4E02

from ELTE TTK Podcast · host ELTE Természettudományi Kar

Egyedülálló tehetséggondozó mentorprogram középiskolásoknak a természettudományok területén! Az ELTE TTK 2023. októberében is meghirdeti a Talentum Programot, amely a természettudományok területén komoly érdeklődéssel rendelkező középiskolás diákok számára nyújt segítséget a természettudományok mélyebb megismeréséhez. A tehetségprogram célja, hogy a motivált diákok egyetemi mentorok irányításával tapasztalatokat szerezhessenek az ELTE-n folyó természettudományos kutatásokról, illetve maguk is bekapcsolódhassanak a kutatómunkába. Ennek apropóján hívtunk el stúdiónkba a Talentum program tavalyi résztvevői közül két főt, akik azóta Egyetemünk hallgatói lettek. Ők fognak nekünk mesélni a programban szerzett élményeikről és tapasztalataikról. Vendégeink: Balatoni Bori biológus alapszakos hallgató és Bérczy Barna földtudomány alapszakos hallgató Műsorvezető: Papp Eszter, fizikus doktorandusz Az idei Talentum programra 2023. október 2-ig jelentkezhettek: https://ttk.elte.hu/talentum2023

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Sep 21, 2023

Embed this episode

NOW PLAYING

🧑‍🔬 Talentum Program #S4E02

0:00 24:17

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of ELTE TTK Podcast?

This episode is 24 minutes long.

When was this ELTE TTK Podcast episode published?

This episode was published on September 21, 2023.

Can I download this ELTE TTK Podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!