Te mit csináltál 2003-ban? episode artwork

EPISODE · May 31, 2026 · 1H 3M

Te mit csináltál 2003-ban?

from Radio FRO 105,0 · host Vera Ecser

A Radio FRO 1998-ban kezdte működését, amikor is Szép Magdi is belevetette magát az ötletbe, hogy ugyan legyen már akkor magyar adás is Linzben. Feladott egy apróhirdetést, hogy magyarokat keres, s el is kezdett egy kapcsolódás, ami a rádiós projekten túl további projektekbe folytatódott. A rádiós csapat évente egy-két rádiós bulit csapott, s a rádiós csapatból nőtt ki a HungaroMedia Mediaegyesület is, hogy a további projekteket egyesületként tudják már tervezni, szervezni. 2001-óta él az egyesület, aminek a tagjai sok mindent láttak, megéltek, sok felé sodorta őket az élet – de ha minden jól megy, 2026. június 6-án újra összeállnak egy képpé a Jubilééé ünnepségen a Schafferstrasse 19, 4060 Leonding szám alatt, ahol összeér az egyesület múltja, jelene s elkezdünk egy varázslatos jövőt építeni. Ebben az adásban egy 2003-as adásukat ismételjük meg, amit Vass Ibolya minidiscen őrizgetett, s most a régi és új technikának köszönhetően digitalizálni tudunk s így is archiválni. Varázslatos hallgatni, hogy már akkoris mi minden vagányság történt velük s mi mindenről számoltak be. Az adást Vass Ibolya és Lettner Éva készítették. S ha kíváncsiak vagytok a rádiós brigádra is, meg az egyesületre, akkor június 6-án örömmel várunk Titeket 10-22 óra közt Leondingban.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published May 31, 2026

Embed this episode

31.05.2026 - A Radio FRO 1998-ban kezdte működését, amikor is Szép Magdi is belevetette magát az ötletbe, hogy ugyan legyen már akkor magyar adás is Linzben. Feladott egy apróhirdetést, hogy magyarokat keres, s el is kezdett egy kapcsolódás, ami a...

Distinct summary based on available episode metadata or transcript content.

NOW PLAYING

Te mit csináltál 2003-ban?

0:00 1:03:12

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Radio FRO 105,0?

This episode is 1 hour and 3 minutes long.

When was this Radio FRO 105,0 episode published?

This episode was published on May 31, 2026.

Can I download this Radio FRO 105,0 episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!